Délmagyarország, 2007. április (97. évfolyam, 77-100. szám)
2007-04-20 / 92. szám
PÉNTEK, 2007. ÁPRILIS 20. • LAKODALMAS FESZTIVÁL" 7 PONTOZÁS A lakodalmas zenekarok fesztiváljának döntőjén hattagú lesz a zsűri. Elnök Pálinkó Lujza táncművész, tagok: Székhelyi József, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója, Kiszin Miklós, a Molnár Dixieland Band nagybőgőse, zenetanár, Szurdi Zsolt, zenész, zenetanár, V. Fekete Sándor, a Délmagyarország és a Délvilág főszerkesztő-helyettese, valamint Bódi Guszti. Minden zenekar produkcióját a zsűri 3-3 tagja értékeli, majd külön-külön 1-től 10-ig pontoznak. A nyolc zenekar műsora után részeredményt hirdetünk: a négy legtöbb pontot kapott formáció marad versenyben. Közülük választja ki a zsűri minden tagja azt az egyet, amelyiket a legjobbnak gondol. A közönség a zenekarokra SMS-ben szavazhat. Az SMS-szavazatok nem csak a közönségdíjat döntik el. A zsűri tagjainak voksa mellett egy szavazatot kap a továbbjutott négy együttes közül az, amelyik a közönségtől és a nézőktől a legtöbb voksot gyűjtötte be. Bódi Gusztiék koncertje után kihirdetjük, melyik zenekar kapja a közönségdíjat, ki végzett a második helyen, és melyik formáció a győztese lakodalmas fesztiválunknak. SMS-SZAVAZÁS A közönség és a Városi Televízió Szeged nézőinek szavazatait egész nap várjuk SMS-ben egészen a műsor végéig. A legtöbb voksot kapott formáció tagjai egy-egy Samsung X510 típusú kamerás mobiltelefont kapnak. A szavazáshoz nem kell mást tenni, mint a 06-91/332-510-es telefonszámra SMS-ben elküldeni az együttes hatbetűs kódját az alábbiak szerint: Atlantic együttes: ATLANT. Dél-Alföldi Négyesfogat: DELALF. Gera Fivérek: GERAFI. Kasza Béla és zenekara: KASZAB. Martonosi Révész Együttes: MARTON. Nefelejcs együttes: NEFELE. Parti Team Band: PARTYT. Party zenekar: PARTYZ. Az SMS díja 125 Ft + áfa. Az SMS-ben szavazók között egy 50 ezer forint értékű családi vacsorameghívást sorsolunk ki, amelyet a Roosevelt téri vagy a Fehértói halászcsárdában válthatnak be. Továbbá 10 darab Délmagyarország ajándékcsomag is gazdára talál. A közönség SMS-ben szavazhat - a Városi Televízió Szeged élőben közvetíti a döntőt Négyórás gálaműsor a sportcsarnokban Munkában a zsűri Szentesen. Pálinkó Lujza értékel Hadd szóljon az a hegedű! Fotók: Segesvári Csaba léit ház lesz ma este az újszegedi sportcsarnokban lakodalmas zenekari fesztiválunkon. A Városi Televízió Szeged élőben közvetíti a műsort. A készülődés hajnal óta tart, szerelik a színpadot, helyükre kerülnek a hangfalak, reflektorok. A kapukat délután fél 5-től nyitjuk ki, este 6 órakor pedig megkezdődik a nagy vigasság. Amikor ma reggel kezükbe veszik lapunkat, az újszegedi sportcsarnokban már javában tart a készülődés a Délmagyarország és Délvilág lakodalmas zenekarok fesztiváljának döntőjére. A színpadot, ahol nyolc zenekar játszik majd, hajnali három óra óta építik, a hangosítást biztosító szupertechnikát két kamion szállította a helyszínre. A sportcsarnok kapuit délután fél 5-kor nyitjuk ki, nem hamarabb, ezért ennél korában nem érdemes odamenni. A közönség a lelátókon és a küzdőtéri széksorokban foglalhat helyet, érkezési sorrendben. A színpad két oldalánál táncteret alakítunk ki. A döntőre nemcsak a megyéből, hanem a Vajdaságból is sokan érkeznek. - úgy tudjuk, a határon túlról külön buszokkal jönA FESZTIVÁL PROGRAMJA jg| 16.30: Kapunyitás 16.30-22.00: Roland hangszerkiállítás 18.00-18.10: Köszöntő 18.10-19.25: Négy zenekar 15 perces műsora 19.30-19.40: A Csermák Hangszerüzlet hangszerbemutatója 19.40-20.00: Az EzerArc Divatstúdió bemutatója a Context Divatműhely és Öltönyház valamint az Ara Stylist Menyasszonyi Szalon kínálatából 20.00-21.15: Négy zenekar műsora 21.20-21.50: Bódi Guszti és a Nagyeesedi Fekete Szemek műsora 21.50: Eredményhirdetés, díjátadás 22.00: Örömzene a nyolc zenekar közreműködésével. nek a rajongók. A közönséget a küzdőtéren és a földszinten büfé várja. A lakodalmas döntőt a Városi Televízió Szeged élőben közvetíti, ezért a programot pontosan 6 órakor elkezdjük. Kérjük önöket, időben foglalják el helyüket! A fellépő zenekarok sorrendjét kisorsoljuk. A műsor első részében négy zenekar játszik, majd hangszer- és divatbemutató lesz. Ezután további négy zenekar produkciója következik, majd Bódi Guszti és a Nagyeesedi Fekete Szemek muzsikál. Az eredményhirdetés este tíz óra előtt várható. S hogy a közönség semmiről ne maradjon le, a színpadi produkciókat, a zsűri értékelését, a pontozást két óriási kivetítőn is láthatják. A döntőről lemezfelvétel készül, a lakodalmas CD-t várhatóan május végén adjuk ki. Jöjjenek el, vagy nézzék a városi televízió közvetítését, szórakozzanak, táncoljanak! Mulassanak ma velünk együtt a Délmagyarország és Délvilág Lakodalmas Zenekarok Fesztiváljának döntőjén! így mulatott a közönség a vásárhelyi elődöntőn ÉLŐ KÖZVETÍTÉS a Délmagyarország és a Délvilág Lakodalmas Fesztiváljának döntőjéről a VTV-ben április 20-án, 18.00 órától. ímiLflsson, szavazzon, iüjerjeii! A fellépő zenekarokra egész nap SMS-ben szavazhat. Amelyik zenekarra a legtöbb szavazat érkezik, annak tagjai egy-egy Samsung X510 típusú kamerás mobilkészüléket kapnak ajándékba. A SMS-szavazók között kisorsolunk egy 50 OOO Ft értékű családi vacsoramegívásl, mely a Roosevelt téri vagy a Fehértói halászcsárdába érvényes, és 10 db Délmagyarország ajándékcsomagot. KQDu ÍGY szavazhat Küldje el SMS-ben a 06-91/332-510-es telefonszámra az együttes neve előtt álló BETŰS (semmi mást ne írjon az üzenetbe!) ATLANT • Atlantic együttes DELALF • Dél-Alföldi Négyesfogat GERAFI • Gera Fivérek KASZAB • Kasza Béla és zenekara Martonosi Révész Együttes Nefelejcs együttes Party Team Band Party zenekar MARTON NEFELE PARTYT PARTYZ Az SMS díja 125 Ft + áfa. HANGSZER ZENEMŰ BH3? A rendezvény támogatói: