Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-29 / 74. szám
CSÜTÖRTÖK, 2007. MÁRCIUS 29. • SPORT" 21 Kemény Dénes (guggol) tanácsaira odafigyeltek a magyar férfi válogatott tagjai. Esélyesként már elődöntősök MTI-fotó NÉMETORSZÁG YARORSZAG Férfi vízilabda világbajnokság, Melbourne, negyeddöntő. A mérkőzés góldobói: Varga Dániel 4, Kiss G., Biros, Madaras 2-2, Kásás, Kis G, Molnár, illetve Nossek 3, Politze 2, Naroska. KICSIT NEHEZEN INDULT - SIMA LETT A németek elleni sikerrel megvívott negyeddöntő, valamint azt követő megbeszélés után az egyik szegedi származású klasszist, Fodor Rajmundot értük utol telefonon: - Nem volt könnyű mérkőzés, legalábbis az elején - értékelt Rajmi -, utána azért belelendültünk és simán nyertünk. Sajnos a második negyedben a bírók lettek a főszereplők, teljesen következetlenül fütyültek. A siker ellenére azt meg kell említeni, hogy a ziccerek értékesítésén, illetve az emberhátrányos helyzetben való védekezésen még akad javítanivalónk, bár teljes létszámnál jól semlegesítettük a német centereket. A spanyolok ellen sem lesz könnyű dolgunk a védekezésben, akadnak jól megtermett játékosaik. De természetesen győzelmet várok az elődöntőben a hispánokkal szemben. Inkább úgy helyes, nemcsak várom, szeretnék tenni is a fináléba jutásért... A Melbourne-ben zajló vizes világbajnokságon a férfipólósok követték a lányok példáját: bejutottak az elődöntőbe. Kemény Dénes szövetségi kapitány csapata 13-6-ra győzte le Németországot, a fináléért Spanyolország következik. Az úszók sem „pihentek", tegnap is szállították a világcsúcsokat. Finoman fogalmazva: a magyar férfi vízilabda-válogatott háza táján senki sem esett kétségbe, amikor kiderült, hogy Németország 6-3-ra verte az Egyesült Államokat, így a germán alakulat lesz a negyeddöntőbeli ellenfél. Szándékosan nem riválist írtam, hiszen arról, hogy az olimpiai bajnok együttessel a németek rivalizáljanak, velük versenyben legyenek - papírforma szerint szó sem lehetett. Bizonyításképpen elég, ha csak a közelmúltat idézzük: a kolozsvári tornán 12-8, a magdeburgi találkozón 11-5, a márciusi debreceni Volvo-kupán pedig 17-6 volt a mieink javára. A németek azonban másként gondolták. Legalábbis az első percekben. Megszerezték a vezetést. Ez a mindenki számára váratlan élmény hamar tovatűnt: Kiss G., Varga Dániel és Madaras fordított az álláson, 3-1. A második negyedben a csapatok kímélték a hálók állagát (rossz célzások, jó kapusteljesítmények), A MAI PROGRAM n Úszás, 2 óra (magyar idő szerint), előfutamok: férfi 200 m hát 200 m mell (Gyúrta Dániel, Bodor Richárd), női 100 m gyors, 200 m mell, 4x200 m-es gyorsváltó; 11 óra, elődöntők: férfi 200 m mell, 200 m hát női 100 m gyors, 200 m mell; 11 éra, döntők: férfi 200 m vegyes, 100 m gyors, női 50 m hát 4x200 m-es gyorsválté. Vízilabda, nők, elődöntő: Magyarország-Egyesült Államok. 13 óra (tv: ml). Televíziók, ml, 10.05: közvetítés Melbourne-ből, ismétlés 15.15kor és 23.50-kor; Eurosportl. 2 óra: úszás előfutamok élőben (ismétlés 8.30-kor), 11 óra: úszás döntők élében (ismétlés 17.45-kor). szinte csak a lefújás pillanatában táncolt ismét a labda a német kapuban, a „tettes" Benedek volt. A kővetkező két etapra a mieink visszaálltak az elsőben bevált „recepthez", és ebben a németek is partnerek voltak, vagyis a négy-négy adott gólra két-két válasz érkezett. A 13-6-os végeredményt - a dudaszóval szinte egy időben - Madaras állította be. Micsoda csattanó! A teljes krónika kedvéért említsük meg, hogy a németek ellen ez volt a 80. győzelme válogatottunknak (17 döntetlen és 22 vereség mellett), és ez a jubileumi siker elődöntőt ért. A fináléért pénteken az olaszokat búcsúztató spanyolok következnek. - A románok elleni meccs óta javult a játékunk - értékelt Kemény Dénes szövetségi kapitány -, ám azzal együtt, hogy most hét góllal nyertünk, négy-öt totális ziccert kihagytunk. - Majdnem mindegynek gondoltam, hogy a spanyolok vagy az olaszok jönnek - nyilatkozta a négy gólig jutó Varga Dániel -, nagyon egyformák, de talán a spanyolok valamivel erősebbek. Amúgy a stílus hasonló, ugyanaz a mediterrán jelleg, sok színészkedéssel, durvasággal, olykor alattomos megoldással. Nem lesz könnyű, hiszen az elődöntőben már nincs gyenge csapat, de győzni megyünk a vízbe a spanyolokkal szemben is. LE TOVÁBBI ELŐDÖNTŐSÖK |H A férfi vízilabda-világbajnokság negyeddöntőinek további eredményei: Spanyolország-Olaszország 7-5, Szerbia-Görögország 8-3, Horvátország-Oroszország 13-3. Vagyis a magyarok mellett Spanyolország. Szerbia és Horvátország jutott az elődöntőbe. Az elődöntő párosítása: Magyarország-Spanyolország (holnap, 13 óra), Szerbia-Horvátország (holnap, 9.20). Úszóeredmények A melbourne-i medence - a bennük tempózó úszóknak köszönhetően - tegnap is fantasztikusan gyors volt. Újabb három világcsúcs született az amerikai Mlchael Phelps (200 m pillangó), a francia Laure Manaudou (200 m gyors) - ők mindketten a fináléban érték el - és az amerikai Leila Vaziri (50 m hát, 28.16 mp) révén. Utóbbi az elődöntőben tempózta. Érdekesség, hogy a 800 méter férfi gyorson tunéziai siker született. A mieink közül Cseh László a 4. (1:58.66), Kerékjártó Tamás pedig az 5. (1:59.51) idővel került a 200 m-es vegyesúszás mai fináléjába. Boulsevicz Beatrix nem jutott be a 200 m pillangó döntőjébe. Úszás, férfi 50 m mell, világbajnok: Oleg Liszogor (Úkrajna) 27.66 mp, 2. Brendan Hansen (Egyesült Államok) 27.69,3. Cameron Van Der Burgh (Dél-afrikai Köztársaság) 27.88; férfi 800 m gyors, világbajnok: Uszama Mellűit (Tunézia) 7:46.95 p, 2. Przemyslaw Stanczyk (Lengyelország) 7:47.91,3. Craig Stevens (Ausztrália) 7:48.67; férfi 200 m pillangó, világbajnok: Michael Phelps (Egyesült Államok) 1:52.09 p - új világcsúcs (régi: 1:53.80 p. Phelps, 2006.08.17., Victoria), 2. Vu Peng (Kína) 1:55.13,3. Nyikolaj Szkvorcov (Oroszország) 1:55.22; női 200 m gyors, világbajnok: Laure Manaudou (Franciaország) 1:55.52 p - új világcsúcs (régi: 1:56.47 p, Pellegrini, 2007.03.27., Melbourne), 2. Annika Lurz (Németország) 1:55.68,3. Federica Pellegrini (Olaszország) 1:56.97. Magyar eredmény, női 200 m pillangó: 14. Boulsevicz Beatrix 2:12.07 p. Továbbra is világcsúcseső áztatja Melbourne-t Németveréssel az elődöntőben Kilenc továbbjutó MUNKATÁRSUNKTÓL Bócsán 120 tanuló részvételével tartották meg a szabad- és kötöttfogású diákbirkózók területi versenyét. A szegedi fiatalok közül kilencen állhattak fel a dobogóra. A Szegedi VSE szakembereinek, Kiss Károlynak és Balog jánosnak a tanítványai közül hatan annak is a legmagasabb fokán végeztek. A szegediek eredményei, szabadfogás, diák II. korcsoport^ 41 kg: 1. Katona Richárd (Rókusi.ll. Sz. Ált. Isk.), 45kg: 1. Mátrai Péter (Juhász Gy. Alt. Isk.). Diák I. kcs.,35 kg: 1. Borbola Imre (Fő fasori Ált. Isk), 38 kg. 1. Dollák László, 42 kg: 2. Balogh Gergely (mindkettő Weöres S. Ált. Isk.), 61 kg: 3. Szabó Patrik (Tarján III. Sz. Ált. Isk.), 68 kg: 1. Kahr Kristóf Uuhász Gy. Ált. Isk.). Kötöttfogás, 68 kg: 1. Benkő Bence (Fekete István Ált. Isk.). Serdülők, 59 kg: 2. Nagymihály Róbert (Arany J. Ált. Isk.). Lapunk totótippjei MUNKATÁRSUNKTÓL Lapunk 13. heti totótippjei a következők: 1. Bayern MünchenSchalke 04 X 1, 2. Cottbus- Werder Bremen 2, 3. Mainz-Leverkusen X 1, 4. Mönchengladbach-Frankfurt X, 5. NürnbergHertha BSC 1 X, 6. VfB Stuttgart-Aachen 1, 7. Bochum-Hannover 2, 8. Hamburg-Wolfsburg 1, 9. Atalanta- Fiorentina X 2, 10. Chievo-Sampdoria 2, 11. Inter-Parma 1, 12. Torino-Palermo X 1, 13. Udinese-Lazio X 2, 14. Roma-Milan 1. Ma már közel hatvanan jégtáncolnak Ice Team: eredményes vidéki bázis MUNKATÁRSUNKTÓL A sportág egyetlen vidéki bázisa, a szegedi Ice Team Műkorcsolya és Jégtánc SE megint kiváló szezont zárt egy gálaműsorral a műjégpályán. A nyolc éve létező klub Maikovics Endréné Ari néni kitartó munkájának és lelkesedésének köszönhetően néhány főről ma már közel hatvanas létszámra bővült. Hét esztendeje sikerült az egyesület vezetőedzőjének megnyerni Világos Beátát, és ennek köszönhetően a versenyzők technikai tudása, ezzel együtt pedig az elért eredmények is ugrásszerűen javultak. Az idei szezon kiemelkedő eredményeket hozott, hiszen a klub képviselői négy hazai ob- és egy nemzetközi aranyat, továbbá két-két bronz- és ezüstérmet gyűjtöttek. A szezon véget ért, a medálgyűjtés októbertói folytatódhat. Tfehetséges párokban nincs hiány Szegeden Fotó: Gyenes Kálmán REFLEKTOR ATSK-GYÓZELEM NB l-es női asztaliteniszmérkőzésen: ATSK Szeged- Békési TE 10:8, a szegedi győzelmeket szerezték: Szabó Brigitta, Csáki Rita 4-4, Huszta Dóra 1, és a Szabó, Csáki páros. Szabó és Csáki maximális teljesítményével, és Huiszta utolsó mérkőzésen aratott győzelmével a szegedi lányok visszavágtak az őszi vereségért. ARENA-KUPA Münchenben rendezték meg a ma már hagyományos ArenaTrophy nemzetközi utánpótlás úszóviadalt. A 104 egyesület részvételével lebonyolított versenyen az éremtáblázaton a második(!) helyen végzett a Hódtáv SC, de a Szegedi Úszó Egylet sportolói is remekeltek. Érmes eredmények, Hódtáv SC: Batancs Flóra (2.200 m hát, 2:44,71; 1. 100 pillangó, 1:17,25; 2.100 hát, 1:18,17), Gábor Tamás (1.100 gyors, 1:09,29; 1. 100 pillangó, 1:16,78; 1.200 gyors, 2:32,81), Korsós Kristóf (1. 200 mell, 3:10,15; 1. 100 mell, 1:29,35; 3.100 hát, 1:22,10; 3. 200 gyors, 2:36,47], Lehoczki Patrik (2. 100 mell, 1:24,37; 2. 200 mell, 2:55,33), Oswald Viktor (1.200 hát, 2:54,88; 1. 100 pillangó, 1:26,18; 1.100 hát, 1:21,80; 2.100 mell, 1,31,50), Seres Medárd (1. 100 hát, 1:17,51; 1.200 hát, 2:47,40), Szabó Lujza (2. 100 gyors, 1:03,10; 3.100 hát, 1:14,73; 1. 200 gyors, 2:16,89; 1. 200 vegyes, 2:35, ll),Zaka Norbert (3. 100 pillangó, 1:31,45). Az évjárat legjobbjának Batancs Flóra (1995), Gábor Tamás (1996) és Oswald Viktor (1997) bizonyult. SZUE: Novoszáth Tamás (2. 200 hát, 2:59,67; 1. 100 gyors, 1:12,35; 2. 200 mell, 3:16,13; 3. 100 hát, 1:26,97;3.100 meU, 1:32,93; 1.200 gyors, 2:31,84), Gábe Tamás (2. 200 hát, 2:24,94, 3.100 hát, 1:07,89;2.100 mell, 1:13,35), Lábdy Alexandra (1. 100 gyors, 1:00,06; 1. 100 hát, 1:10,74; 1.200 gyors, 2:14,27), Vass Flóra (2. 100 gyors, 1:06,71; 3.200 gyors, 2:25,59), Szilágyi Nikolett (3. 100 gyors, 1:07,10; 2. 100 pillangó, 1:19,74; 2. 200 gyors, 2:24,99), Berkó Zoltán (2. 100 gyors, 1:13,97; 3. 100 pillangó, 1:30,54; 2.200 gyors, 2:38,26), Király Bence (1. 100 gyors, 1:00,79; 1.100 pillangó, 1:06,61; 2. 100 mell, 1:17,90; 1. 200 vegyes, 2:26,22), Bárány Bettina (í. 200 mell, 3:04,37; 3. 100 hát, 1:19,97; 2. 100 mell, 1:26,57), Selva Jonathan (3. 200 mell, 3:19,48), Keresztesi Márkó (2. 200 gyors, 2:25,85). PÓLÓS EREDMÉNYEK A Szentesi VK utánpótlás csapatainak bajnoki eredményei, lány serdülő: -ASI Vasas 9-9, -BVSC 9-9; lány ifi: -ASI Vasas 14-9,-BVSC 7-8; lány, gyermek: -BVSC 13-6; fiú serdülő: -Szolnok 15-7; fiú, gyermek: -Szolnok 6-8; fiú ifi: -SZVPS 13-6. A HVSC utánpótlás bajnoki eredményei, fiú serdülő: -Kaposvár 14-5; fiú, gyermek: -Kaposvár 9-13. SZENIOR ÚSZÓÉRMEK A békéscsabai Gáspár Ervin országos szenior úszóversenyen Hódmezővásárhelyről hárman vettek részt. Dr. Szilágyi Lajos első lett 50 m és 100 gyorson, 200 vegyesen, valamint a 4X50 m-es vegyes, illetve gyors váltóban. Szögi Pál is benne volt a két váltó győzelemben, de az 50 gyorson is első lett, míg 100 gyorson és pillangón második lett, 50 pillangón pedig harmadik. Zenke József első lett 50 gyorson és pillangón, 100 gyorson és pillangón, valamint a két váltóban. Ezenkívül 50 háton szerzett egy ezüstérmet is. MA: DOROZSMA-KECSKEMÉT A Szeged-Dorozsma NB I/B-s férfi kézilabdacsapata ma 18 órakor (helyszín: Orczy-sportcsarnok) a Kecskeméttel játszik bajnokit. Az ifjúságiak 16.15-kor kezdenek.