Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-29 / 74. szám

22 • SPORT" CSÜTÖRTÖK, 2007. MÁRCIUS 29. . Elhunyt Mihuczné Barduc Erzsébet Fájdalmasan fiatalon, életének 47. évében elhunyt Mihuczné Barduc Erzsébet, a Hódmezővásárhelyi Porcelán SK egykori kivá­ló kézilabdása, kapusa. A sportszeretők Böbeként ismerték. Hosszú ideje betegeskedett, és az életéért vívott csatát, „mecs­cset" - bár mindenki bízott benne, hogy másként alakul - elve­szítette. Pedig a pályán sokat megnyert. Igazi csapatember volt, akinek mindig mindenkihez volt egy kedves szava, egy mosolya — így maradt meg az emlékekben. Visszavonulása után sem lett hűtlen szeretett sportágához: szinte mindig ott volt az egykori társak között az edzéseken, a meccseken. Édesanyaként, férjével együtt, szorított, szurkolt kézilabdázó lánytik - Mihucz Berna­dett is kapus lett - és a vásárhelyi élvonalbeli együttes sikeréért. Mihuczné Barduc Erzsébetre emlékezve mécsesek, gyertyák égnek a Hódtói Sportcsarnok előterében, ahova sokan ellátogat­tak már egy szál virágot hozva. Családja, tisztelői, egykori csa­pattársai, barátai pénteken 13 órakor vesznek tőle végső búcsút a vásárhelyi római katolikus temetőben. ^magyarorszaT moldova 1 •Kot ,, Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzés, C csoport. Budapest, Szusza Fe­renc-stadion, 2000 néző. Vezette: Ingvarsson (svéd). Magyarország: Végh - Csizmadia, Balogh B. (Vaskó), Juhász, Bodor-Tóth B., Vadócz - Hajnal (Huszti), Gera, Tőzsér - Priskin (Tisza). Szövetségi kapitány: Várhidi Péter. Moldova: Pascenco - Bordian, Epureanu. Olexici, Golovatenco - Comlionoc (Zmeu), Ivanov (Namasco), Corneencov, Cojocari - Bugalov - Frunza (Aleksze­jev). Szövetségi kapitány: Igor Dobrovolszkij. Gólszerzők: Priskin (9.), Gera (63.). A magyar labdarúgó-válogatott Budapesten Európa-bajnoki se­lejtezőn legyőzte Moldovát. Már a 9. percben beállította Pris­kin Tamás az egykori magyar lab­darúgó legendák, így Bene Fe­renc, Puskás Ferenc, vagy dr. Sá­rosi György rekordját: sorrend­ben ötödik válogatott meccsén is eredményes tudott lenni, 1-0. Egy moldovai lesgól - a szívbaj jött Várhidi Péter szövetségi kapi­tányra -, majd Balogh Béla meg­sérült, helyette Vaskó került a csapatba. Sok értelmes megmoz­dulásról nem lehetett az első fél­időben beszélni. De vezettünk. A szünet után Vadócz megmoz­dulása okozott gondot: jobb olda­li ravasz beadását a moldovai ka­pus a felső lécre bokszolta. Egy perc múlva Priskin lőtte telibe megint a kapufát. Bátran, határo­zottan és kapura veszélyesen kez­dett a magyar csapat, minden percre jutott helyzet. A 63. perc­ben Gera már kihasználta a lehe­tőséget: a hosszú ötösről egyből lőtt a jobb alsóba, 2-0. Huszti szöglet utáni fejese alig ment fö­lő-mellé - továbbra is fölényben voltunk. Priskin kihagyott egy ziccert, Végh nagyot védett, Vár­hidi pedig első tétmeccsén győ­zött. M. J. A megszokott ritmusban edz a szombati rangadóra a Pick Szeged Matics meglepetésre készül Legendák mérkőznek Priskin híres magyar elődöket ért utol eredményességben Vladan Matics (középen) edző talán az egyik győzelemre vezető figurát mutatja Andjelkovicsnak (balról) és Ilyésnek Fotó: Karnok Csaba Nem meglepő, de a megszokott ritmusban készül a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata a Veszprém elleni szombati alapszakaszzáró rangadóra. A Tisza-parti játékosok, ha kívülről nem is látszik rajtuk, dc kinyilatkozták, mindent megtesznek a sikerért. Kedden késő este derült ki, hogy a Szeviép-Szeged kosarasainak kérésére a szerda délelőtti Pick-edzés kezdési időpontja megváltozott. Mindenki ponto­san megjelent i korai kezdés el­lenére, csak éppen a tudósító ér­kezett később. így az edzésmun­ka közepétől rögzíthette az ese­ményeket. Ami előtte történt, ar­ról Vladan Matics edző számolt be. - Itt, a csarnok nagytermében bemelegítéssel kezdtük az edzést, majd könnyű súlyzókkal kondíciófoglalkozást tartottam. Azt kértem a srácoktól, hogy nagy intenzitással és minél gyor­sabban végezzék a gyakorlatokat. Majd feljöttünk ismét a terembe, de innen már ismert a munka menete. - Kérem a jobboldali támadó­kat (szélsők, átlövő, beállók), a kapuba pedig Puljezevicset ­hangzott el a tréner utasítása. A labda pedig elindult az útjára, hogy begyakorolják a játékosok a hármas kapcsolatot. Addig Szente Gábor szórakoztatta, il­letve szórakoztatták a portást az edzésre kíváncsi drukkerek. A kapusnak ugyanis mindig van vicces szólása. Őt meg le­het találni, de ő is kiválóan ri­posztozik. Aztán ő következett a kapuban, s Puljezevicsnek ju­tott néhány perc szusszanásnyi ideje. - Nem tudod, hogy mennyi a pólóeredmény' - kérdezte a ma­gyar válogatott kapuvédője, Pul­jezevics Nenad, aki teljes mun­kát végzett, s szokásához híven a levegőt bökdöste, ha megfogott egy-egy lövést. Krivokapics Milorad most is külön munkát végzett. Bár a ke­ze sérült, de zokniban próbált egy puha párnára felugrani, majd szökdelni. A párkapcsolatok begyakorlása után fura lövő feladatot kaptak a pickesek: a lövő kézzel történő körzések után kellett kapura lő­ni. Hát volt, akinek nagyszerűen ment, de olyan is akadt, aki ne­hezen boldogult. Bendó Csaba azok közé tartozik, aki nagyon ismeri a kézilabda legapróbb trükkjeit is. - Nyerünk szombaton! Min­den rendben van. Tavaly óta so­kat gyorsultam - mondta nevet­ve a jobbszélső. Majd a váltótársa, Berta Róbert vonult le a lelátóra. Természete­sen kiszállása kapcsán a Gyön­gyös elleni sérülésére gondol­tunk, de a szélső más problémá­val állt ki az edzésből: - Igaz, laza a bokaszalagom, de úgy látszik, ha nem szakad el, akkor csak enyhe sérülést szen­vedek. Hála istennek, s lekopog­ta, most ez utóbbi történt velem. Nem ezért hagytam abba az edzést, hanem meghúzódott a hátam, de egy kis gyúrással szombatra rendbe jön - magya­rázta a volt válogatott szélső, aki azt is elárulta, mivel nem hosz­szabbít vele szerződést a jelenlegi klubja, ezért keresi az új csapa­tot, s már vannak ajánlatai, sőt bíztató jelek is. - Három héten belül eldől, hogy hol folytatom! ­jelentette ki. Tegnap az esti foglalkozáson már a taktikai elemek gyakorlása kapta a főszerepet. - Megpróbá­lunk a megszokottól eltérő véde­kezéssel kirukkolni - árulta el Vladan Matics edző. SÜLI JÓZSEF ÚJ TÁMGGAT0 Igg A Pick Szeged férfi kézilabdacsa­" pata és a Bet-at-home. com on-li­ne fogadóiroda március 28-án szerződést kötött egymással. A megállapodás próbaidőre, a baj­nokság végéig, szól, de mindkét fél a hosszabbításra törekszik. A bajnoki rájátszást már új mezben kezdi meg a csapat, amelyen a Bet-at-home. com már megtalál­ható lesz. Az ausztriai Welsben nyolc évvel ezelőtt alapított cég­nek ez az első komoly szerződése Magyarországon. - Nagyon örülünk, hogy elsőként minket választott a honlapján hét­százezer regisztrálttal rendelkező osztrák és máltai székhelyű cég. Új támogatónk folyamatosan bővülő adatbázissal rendelkezik a felhasz­nálóit tekintve. A vállalat részvé­nyeit a frankfurti tőzsdén is jegyzik, és a legutóbbi felmérések szerint a legkedveltebb fogadóirodákhoz tar­tozik- mondta Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezető elnöke. BUDAPEST (MTI) Két hetvenéves sakklegenda mé­ri össze tudását hat rapidmérkő­zésen április 13-ától 15-éig Héví­zen: Portisch Lajosnak, a Nem­zet Sportolójának Borisz Szpasszkij lesz az ellenfele. A két nagymester naponta két partit (15 óra és 16:15) vált a For­tuna Art moziban, a belépés díj­talan, a fővédnökséget Gyur­csány Ferenc miniszterelnök vál­lalta - derült ki az esemény teg­napi sajtótájékoztatóján. - A sakkszövetség régóta gon­dolkozott azon, miként tudna tisztelegni Portisch Lajos 70. születésnapja előtt, úgy érzem, sikerült méltó riválist találni a vele egykorú Szpasszkij szemé­lyében - mondta Kunos Péter, a sakkszövetség elnöke. - Nem tudom, mit fogok ját­szani egy ilyen régi ellenféllel szemben, aki minden gondolato­mat ismeri - vallotta be a kilenc­szeres magyar bajnok, aki az 1978-as Buenos Aires-i olimpián aranyérmes válogatott éltáblása Nagyvilág Tizennégy év börtönbüntetésre ítélték a 31 éves Ugueth Urbinát, az észak-amerikai profiligában (MLB) ér­dekelt Detroit Tigers és Philadelphia Phillies korábbi baseballozóját. A vene­zuelai játékos gyilkossági kísérlet, ön­bíráskodás és személyes szabadság megsértése miatt kerül rács mögé, ugyanis 2005 októberében néhány tár­sával együtt bozótvágó késsel rátámadt a birtokán lévő úszómedencében éjjel engedély nélkül fürdőző öt munkásra, többet megsebesített közülük, majd benzinnel lelocsolta őket. « Technikai okok miatt nem tudják a terve­zett időben, még az idén átadni a jövő évi pekingi olimpia központi létesítményét, a Nemzeti Stadiont. Amint Vu Csing-csüan, a beruházásért felelős hivatal szóvivője elmondta: a Madárfészeknek is nevezett, 405 millió dollárból épülő, közel százezer férőhelyes arénában a jövő márciusi át­adást követően áprilisban rendezik majd volt. - Szpasszkij és én gyakorla­tilagvisszavonultunk, de nagyon örülök, hogy elfogadta a meghí­vást, jó lesz találkozni egy régi is­merőssel. A szovjet válogatottal hatszo­ros olimpiai bajnok Szpasszkij a sakkozás tizedik világbajnoka, a sportág egyik legszínesebb egyé­nisége 1984-től francia színek­ben szerepel. A Leningrádban (akkor még így hívták) született nagymester 1993-ban játszott Polgár /udittal párosmérkőzést, és 5,5:4,5-re kikapott. Portisch­sal 77 játszmát vívott, 15-ször nyert, 7-szer vesztett. A párosmérkőzést a www.chess.hu honlap élőben közvetíti. RAPIDSAKK SZEGEDEN Ma 16 órai kezdettel rapidsakk­versenyt rendeznek Szegeden a Millenniumi Sakk Klub szervezé­sében. Az eseményre a helyszínen (Millenniumi Kávéház, Szeged. Dugonics tér 12.) lehet jelentkez­ni. - kishírek az első tesztversenyt: „A Nemzeti Stadi­ont leszámítva minden sporthelyszín idő­ben elkészül" - tette hozzá Vu, azt azon­ban nem fejtette ki, mit ért technikai oko­kon. • Hat eritreai labdarúgó menedékjogot kért Angolában a két ország válogatottjának Afrika Kupa-mérkőzését követően. Egy ENSZ-illetékes megerősítette a hírt, és jelezte: a sportolók az angolai hatóságok őrizetében vannak. Az angolai csapat 6—l-re nyert a rivális gárda ellen, és a találkozó után a fél eritreai válogatott Lu­andában maradt. • Tizenkétezer eurós büntetést kapott Jür­gen Klopp, a német labdarúgó Bundesli­gában szereplő Mainz vezetőedzője. Sza­bics Imre csapatának trénere a március 18-án, a Werder Bremen otthonában le­játszott, és 2-0-ra elveszített mérkőzés után idiótának nevezte Thorsten Kinhöfer bírót. Priskin egymás után ötödször volt eredményes a válogatottban MTl-fotó

Next

/
Thumbnails
Contents