Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-28 / 73. szám

SZERDA, 2007. MÁRCIUS 28. •AKTUÁLIS* 3 Dél-Alföldön 80 ezerrel kap kevesebbet a kezdő diplomás, mint Budapesten Minimálbéren foglalkoztatják az ügyvédbojtárt A diplomás pályakezdők bére átlagosan bruttó 152 ezer forint, ez azonban eltérő az ország különböző részein. Budapesten és kör­nyékén ugyanis 195 ezer, míg a Dél-Dunántúlon mindössze 114 ezer a bruttó bér. A Dél-Alföld az utolsó előtti helyen áll, nálunk az átlag a 125 ezer forint. A többi régióban 130-160 ezer forintot fizetnek a pályájukat most elkezdő diplomásoknak. Nem kényeztetik el magas kezdő fizetéssel a diplomásokat a Dél-Alföldön - derül ki a Gazda­sági és Vállalkozáselemzési Inté­zet (GVI) friss, 2007 februárjá­ban készített felméréséből. A kezdő bére átlagosan bruttó 125 ezer forint (nettó 88 ezer|: ezzel a hét régió közül az utolsó előtti helyen áll a térség. Sovány vi­gasz, hogy a Dél-Dunántúlon mindössze 114 ezer forintos bruttót (nettó 83 ezret) visznek haza a frissen végzettek. Szegeden a régiós átlagnál vala­mivel magasabbak a kezdő diplo­más fizetések, hiszen a település mégiscsak a három megye szelle­mi, igazgatási és tudományos központja. S nem szabad elfelej­teni azt sem, hogy a régiós átla­gokat lefelé húzza a megyénkénti összehasonlításban mindig a sor végén kullogó Békés. Nem volt nehéz pályakezdő diplomásokat keresni Szege­MERN0K0K KERESTETNEK A legmagasabb fizetést a kezdő mérnökök, informati­kusok és gazdasági elemzők viszik haza még Csongrád megyében is: 170-190 ezer forintot. Az egyik középválla­lat vezetője elmondta, a bér azon is múlik, milyen fel­adatra keresnek embert: mi­lyen a jelentkező végzettsé­ge, hol szerezte a diplomá­ját, s mennyire beszél ide­gen nyelvet. Ha az illető fel­készültsége kimagasló, 200 ezer forint feletti kezdő fize­tés is lehetséges. PALYAKEZDO DIPLOMASOK FIZETESE (ezer forint) kezdő bruttó bér — ]] bruttó bér két év gyakorlat után íMílí. Dél- Dél- Észak- Észak- Nyugat- Közép- Közép­Dunántúl Alföld Alföld Magyarország Dunántúl Dunántúl Magyarország Összesen den, csakhogy nevük és cégük elhallgatását kérték a riportala­nyok. A bér ugyanis tabutéma. A jogászok nehéz helyzetét Gá­Forrás: GVI bor érzékeltette, ő ügyvédboj­tár, a minimálbért viszi haza, ez 65 ezer 500 forint. Szinte éjt nappallá téve dolgozik, az őt al­kalmazó iroda még azt is zokon vette, hogy a karácsonyi iinne­DM-grafika peket vidéken, a szüleinél töl­tötte. A jogászok közül azok a kivételezettek, akik a szülők irodájában dolgozva majd to­vább vihetik a praxist, vagy si­került nekik a bíróság, ügyész­ség néhány üres állását meg­csípni. A közszférában a pótlé­kok nyomják meg a kezdő brut­tót, a nyelvvizsgákkal akár plusz 60 ezret is lehet keresni, együttesen 180-280 ezret. Az orvosok kezdő bruttója alig éri el a 120 ezer forintot, rövid időn belül jobb helyzetre csak a szülők magánpraxisát folytatók számíthatnak. A kutatóhelyek PhD-ösztöndíjasai 80-120 ezer forintot kapnak havonta, ők a doktori fokozat elérése után ugorhatnak egy nagyobbat java­dalmazásban. Beszéltem ifjú közgazdásszal is, Helgával, aki az egyik áruházlánc vezetője mellé szegődött asszisztensnek bruttó 90 ezerért. Most tárgyal egy másik multi humánerőfor­rás-vezetőjével Budapesten: ott kapásból 180-at kapna, és kezdő­rúgásként három hónapos angli­ai tréninggel indítanák el a pá­lyán. F.K. 80VITENEK A GVI a felmérése során ezer kö­zepes és nagyobb cég vezetőjét, valamint humánerőforrás-vezető­jét kérdezte meg az adatgyűjtés során. A meginterjúvoltak több mint fele mondta azt, hogy idén a beruházásainak köszönhetően több diplomás pályakezdőt szeret­ne alkalmazni. A szomszédok szerint az örökség vette el a 60 éves Mihály eszét Kettős halál Kisteleken Diplomás csapda FEKETE KLÁRA Csapdában vergődnek a szegedi diplomások. Imádják városukat, amelyben felnőttek, amely a szemük láttára szépül, amelyhez szüleik, barátaik kötik őket. A személyes emlékeket tovább csi­szolják más városokban átélt tapasztalataik: olyan kisebb és na­gyobb településeken szerzett élményeik, amelyekből az összeha­sonlításban mindig Szeged került ki győztesként. Elég csak arra gondolni, mennyivel egyszerűbb a közlekedés Szegeden, hála a nagy városépítő mérnökök tudásának, a körgyűrűs, sugaras vá­rosszerkezetnek. Imádják városukat a szegediek, azok, akik itt születtek, és azok is, akik itt szereztek diplomát. A sok okos, ügyes és képzett pálya­kezdő számára azonban kicsi a helyi munkaerőpiac - ezzel akkor szembesülnek, amikor kilépnek az iskolapadból, Európa immáron egyik legnívósabb egyeteméről. Nincs annyi közép- és nagyvállalat, kereskedelmi cég, amelyekben évente százak találhatnának köz­gazdászként, jogászként, kommunikációs szakemberként állást. Egyre kevesebb babér terem a logisztikusoknak, a vendéglátó-ipari menedzsereknek, a geológusoknak, de lassan az orvosoknak is, és akkor még nem beszéltünk a végzős bölcsészekről, a tanító- és ta­nári állásokra ácsingózókról. Nekik a munkaerőpiacon még a mos­tanság utcára kerülőkkel, az eddig a közszférában, különböző ható­ságoknál dolgozókkal is fel kell venniük a versenyt. Néhány hónap kísérletezés után aztán a diplomások nekivág­nak a nagy kalandnak, Budapestnek, és azt tapasztalják, hogy a főváros, mint a szivacs szívja fel a vidéki munkaerőt. Nincs az a lehetetlen végzettség, amivel előbb-utóbb ne találna magának ál­lást a fiatal - elvárásainak megfelelő fizetésért. A pénteki, immá­ron óránként Szegedre érkező vonatok pedig zsúfolásig megtel­nek az ingázó, családjukhoz hazatérő friss diplomásokkal. A kétlaki életnek aztán előbb-utóbb pesti lakáskeresés lesz a vége, utálattal vegyesen, de a kényszer nagy úr. Budapest biztosít­ja a megélhetést, csillogtatja meg a karrier lehetőségét, miközben a szívük visszahúzza őket. De nemcsak a szívük: most hallom barátnőmtől, hogy mindkét diplomás, a fővárosban számításait maximálisan megtaláló gyermeke gondolkodik azon, vissza kéne költözni Szegedre. Az egyik fiatalnak gyermeke született, a másik pedig előtte áll, és úgy érzik, képtelenek megszervezni kibővült családjuk normális életét Budapesten. Az újabb csapdahelyzet­ben már.csak „normális " állást kellene találniuk Szegeden. Nem indul büntetőeljárás a szegedi diákok ellen Lőfegyver nem volt Szegedi fiataloknál is kerestek fegyvert, majd tanúként hallgat­ták ki őket március 15-e előtt. Mint akkor megírtuk, a fiatalok jogi képviselője, Tóth László sze­rint az interneten megjelent fe­nyegető videofelvétel kapcsán in­dított nyomozás során házkuta­tást tartottak a diákoknál, de csak engedéllyel tartott gázpisztolyt, nem engedélyköteles légfegyvert, számszeríjat, benzint és rongyo­kat találtak. Az ügyvéd akkor el­mondta, hogy az öt egyetemistát - akik a szegedi kormányellenes tüntetések rendszeres résztvevői - az ő fiához, Toroczkai László­hoz, a 64 Vármegye Ifjúsági Moz­galom tiszteletbeli elnökéhez fű­ződő kapcsolatukról is kérdezték. A BRFK tegnapi közlése szerint nem indítottak büntetőeljárást a házkutatással érintett személyek ellen, mert a szakértői vizsgálat megállapította, hogy a lefoglalt, fegyvernek tűnő tárgyak egyike sem lőfegyver, azok tartásához engedély nem kell. A nyomozás alapján kizárható, hogy a fiata­lok állam elleni bűncselekményt terveztek. A rendőrség adatai ar­ra utalnak, hogy legfeljebb garáz­da jellegű cselekményeket követ­tek volna el az ünnepen. E cse­lekmények előkészülete bünte­tőjogilag nem értékelhető. A szomszédokat, Dékány Andrásnét, Karakás Lajosnét és Magyar Ferencnét megdöbbentette a tragédia. A megszúrt asszony Karakásék­nál keresett menedéket, ott érte a halál Fotók: Segesvári Csaba Folytatás az 1. oldalról A rendőrök eközben az egykori kőműves, H. Mihály házába mentek be. Az idős férfit vér­befagyva találták. Információink szerint szintén késsel vetett véget életének. - Eléggé friss volt a kapcsolatuk. Más­fél-két hónapja lehettek együtt. A feleségem­nek szóltak először a rendőrök, ő hívott fel fél 3 körül, hogy baj van az apósomékkal ­mondta H. Mihály veje, aki azért érkezett a helyszínre, hogy apósa házát a gyilkosság nyomainak rögzítése után bezárja. Mondta, a felesége kérte meg rá, hogy helyette idejöjjön. - Amikor beszéltünk az apósommal, mindig azt mondta, nagyon kellemesen él fiatal ba­rátnőjével. Semmi jel nem utalt arra, hogy egyszer ez történik majd - mesélte István, aki elmondta, apósa rendszeres kocsmajáró volt. Az asszonyról csak annyit tudott, hogy albér­letből albérletbe járt. - Talán egy kocsmában futhatott össze apósommal, aki ezután a há­zába fogadta őt - találgatott a két ember meg­ismerkedésének történetéről. Hogy mégsem volt felhőtlen T. Rózsa és H. Mihály kapcsolata, arról a férfi szomszédai számoltak be. Magyar Ferencné elmondta, két hete, éjnek évadján a férfi kidobta az asz­szonyt, aki ezután az utcában minden ház ablakán bekopogott. - Remegve kérte, ad­junk neki szállást, de legalább holmijait AZ UTOLSÓ POHÁR - Mihály fél kettő körül távozott az ivóból. Itt már csak egy fröccsöt rendelt, de azt sem itta meg. Nem tudom, milyen állapotban lehetett, nem mondott semmit. Azt sem árulta el, hova indul ­számolt be a néhány utcával lejjebb levő egyik kisteleki kocsma pultosa H. Mihályról, a gyilkos­ság, majd az öngyilkosság elkövetése előtti utol­só perceiről. hagyhassa nálunk. Mondta, Miska megütöt­te, erőszakos volt vele, ezért akart elmenni tőle. Néhány napra rá azonban már ismét a férfi lakásában aludt - mondta a nyugdíjas asszony. Azt is elmesélte, szomszédja mindig részeg volt, amióta megkapta az örökségét. Úgy tudjuk, H. Mihály és testvére két hónap­ja adott túl a szülői házon, és a kapott pénzt a fivérek megfelezték. H. Mihálynak nagyjából 2 millió forint jutott. Dékány Andrásné is úgy sejti, hogy az örökség vette el az eszét a férfinak. - De a nővel sem volt mindig min­den fendben - mondta. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya szakértő bevonásával, em­berölés gyanúja miatt folytatja az eljárást. M. Toronykőy Márta rendőrségi szóvivő arról számolt be, hogy a tragédiát családi vita előz­te meg. KISS GÁBOR GERGŐ Nyomokat keres a helyszínelő rendőr

Next

/
Thumbnails
Contents