Délmagyarország, 2007. március (97. évfolyam, 51-76. szám)

2007-03-28 / 73. szám

4 • AKTUÁLIS" SZERDA, 2007. MÁRCIUS 28. ftktft ponf FÉL ÉV CSÚSZÁS A szegedi Domus Áruház épü­letét tavaly vette bérbe 15 év­re a Tesco Global Zrt. Augusz­tus közepén átvették az ingat­lant, ám kisebb belső munká­kon kívül más nem történt az alsó szinten. Az épületre már tavaly kihelyezték az áruház lógóját, ám még legalább két hónapig nem nyit ki KÖRKÉP DESZK. A község képviselő-testületének pénzügyi és vagyongazdálkodási bizottsága ma délután 4 órától ülésezik a polgármesteri hivatal tanácstermében (6772 Deszk, Tempfli tér 7.). Véleményezik az önkormányzat 2006. évi zárszámadási rendelettervezetét. Meghallgatják a TMV Üzemeltető Kft. beszámolóját tavalyi tevékenységéről. Módosítják az ivóvíz díjának megállapításáról szóló többször módosított önkormányzati rendeletet. Tárgyalnak a családi napközi kialakításáról. MÓRAHALOM. Mórahalom is részt vett a Szegeden megrendezett utazáskiállításon. Az Utazás Börze 2007 utazási és szabadidő szakkiállítás fölhozatala idén is sokszínű volt, 34 kiállító mutatta be kínálatát. Hét kiállítót az eurorégiós együttműködésnek köszönhetően a Vajdaságból és Romániából érkezett, ottani turisztikai lehetőségeket kínálva. A kiállításon a rendezvény fővéd­nökeként az Erzsébet Mórahalnii Gyógyfürdő is részt vett. PUSZTAMÉRGES. A hét végén tartotta közgyűlését a Szent Flórián Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Beszámoló hangzott el az elmúlt év munkájáról. Az ifjúsági csapat több versenyen is sikeresen szerepelt tavaly. A falu lakossága köszönetet mond az egyesület tagjainak áldozatkész és lelkiismeretes munkájukért. A tagok között van, aki közel 60 éve tevékenykedik önkéntesként. RIJZSA. A község képviselő-testülete holnap délután fél 2-től ülésezik a polgármesteri hivatal tanácstermében. Egyebek mellett beszámoló hangzik cl a bölcsőde tevékenységéről, felülvizsgálják a közoktatási intézmények minőségirányítási programját, megalkotják az önkormányzat gazdasági programját. Az ülés nyilvános, az előterjesztések megtekinthetők a polgármesteri hivatal jegyzői irodájában. SÁNDORFALVA. A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete sándorfalvi csoportjának vezetősége tájékoztatja régi és új tagjait, hogy a csoportfoglalkozásokat idén is minden hónap utolsó péntekén, délután 4 órától tartják a Budai Sándor Művelődési Házban. A csoporttitkár márciustól minden héten szerdán 15 és 16 óra között fogadóórát tart a Petőfi Sándor Emlékkönyvtárban (Dózsa Gy. u. 2.). SZEGED. Gyermektáncház, hangszerbemutató, sípkészítés várja az érdeklődő kicsiket és nagyokat holnap délután 5 és 7 óra között a Dugonics András Piarista Gimnázium színháztermében (Bálint Sándor u. 14.). Muzsikál a Mentés Másként Trió. Sípkészítés és hangszerbemutató Vrábel Jánossal. A program ingyenes. ÚJSZENTIVÁN. Az újszentiváni óvoda megújuló környezetben szeretettel várja a kisgyermekeket és szüleiket. A beíratást március 26 és 30. között tartják. Az óvoda nevelési céljai: minden gyermeket elfogadó, nyugodt légkör kialakítása, amely biztosítja a szociális szükségletek kielégítését, az egyéni képességek differenciált fejlesztését. Az óvoda dolgozói kérik a szülőket, tiszteljék meg bizalmukkal az intézményt, írassák be az újszentiváni óvodába gyermekeiket. ÜLLÉS. Ma délután 5 órától az üllési művelődési házban az agrártámogatásokról lesz előadás. Áprilisban sem nyit a belvárosi áruház Ujabb határidőt tűzött ki magának a Tesco: legfrissebb infor­mációink szerint május második felében nyit a szupermarket az egykori szegedi Domus Áruház épületének földszintjén. Minőség, siker, karrier PORSCHE Tartson velünk! SZEGED Dinamikusan növekvő cégünk - a Porsche-Inter Autó csoport - 1991 óta van jelen Magyarországon. A három budapesti, ill. szegedi, győri és tatabányai telephelyünkön töbh mint 600 munkatársunkkal évente több mint 11 000 autót (Audi, SEAT, Skoda. VW. Weltauto) értékesítünk, szervizeinkben a legkorszerűbb technológiákkal dolgozunk. Márkaszervizünkbe (VW, Audi. Seat) keresünk megbízható, önálló munkavégzésre képes, igényes, gyakorlattal rendelkező munkatársat keres munkafelvevő munkakörbe. • szakszerű hibafelvétel alapján javítási megbízás kitöltése a szerviz részére • javítás során, után kapcsolattartás az ügyfelekkel • a szervizüzem szolgáltatásainak ajánlása, értékesítése az ügyfelek felé • az elvégzett javítások minőségének ellenőrzése • a maximális vevőelégedettség biztosítása a magas színvonalú, szakszerű munkavégzés révén • gépjármű-technikusi végzettség • többéves autószerelői tapasztalat (munkafelvevői gyakorlat előny) • felhasználói szintű számítógépes ismeretek •jó kommunikációs készség és megjelenés • ügyfél-orientáltság • németnyelv-tudás előny Amit kínálunk: • alkalmazotti munkaviszony • kulturált, színvonalas munkakörülmények • fix fizetés + teljesítményprémium • szakmai fejlődési lehetőség Amennyiben ajánlatunk felkeltette érdeklődését, fényképpel ellátott szakmai önéletrajzát az rordog@porscheszeged.hu e-mail címre vagy a Porsche-Inter Autó Ker. Kft. 6724 Szeged. Sárosi u. 11. címre várjuk. Főfeladatok: Elvárások: Magán táncórák - Szegedtől New Yorkig Fotó: PónyaiRéka VÁRJUK OLVASÓINK JELZÉSEIT! Telefon: 30721 8-1111 • szerkesztoseg@delmagyar.hu Leveleim: 6740 Szeged, Pf.: 153. • (A borítékra írják rá: FEKETE PONT) Magán táncórák címmel ma délután 4-kor Magvarics Robin, a Fényműhely Fotókör elnöke nyitja meg Lékó Tamás fotó­kiállítását a szegcdi Millenni­umi Kávéházban. A világklasz­szis sakkozó bátyja is Szegedről indult, jelenleg Budapesten dol­gozik fotósként és képszerkesz­tőként. Kedvenc témája: a tánc. - Eleinte a fotóriporterkedéssel kacérkodtam, egy évtizede kezd­tem, több lapnak is dolgoztam. Később elvégeztem egy divatfo­tós tanfolyamot, és az emberköz­pontúság lett számomra a meg­határozó a fotózásban. Szegeden is volt egy érdekes kísérletem: a színházban megkoreografált portrékat készítettem. Különbö­ző karaktereket találtam ki a szí­nészeknek, például Fekete Gizi­ből gésát, lanik Laciból Draku­lát, Borovics Tamásból kalózt csináltam, és úgy fényképeztem le - beszélt a kezdetekről Lékó Tamás, akinek rendhagyó szí­nészportréit 2000-ben a szegedi közönség is láthatta. Érdeklődése közben a tánc felé fordult, talán amiatt, hogy négy évig Horváth Károlynál tanult dzsesszbalettet, és nagy hatással voltak rá a Szegedi Kortárs Balett produkciói is. 2004-ben a Tánc­élet.hu munkatársa lett, renge­teg kortárs táncprodukciót fotó­zott. - 2005-ben rendeztem egy ki­állítást az előadásokon készült kollekciómból Akkor fogadtam meg, hogy a legközelebbi tárlato­mon már olyan táncfotókkal je­lentkezem, amelyek sokkal sze­mélyesebbek, egyedibbek. Tavaly szeptemberben az egyik buda­pesti mozgásstúdiótól felkérést kaptam egy december elején nyí­ló kiállításra, így három hóna­pom volt a most Szegeden is lát­ható anyag elkészítésére. Húsz táncost kértem fel, mindenkinek kitaláltam egy koncepciót, és az adott közegben arra kértem, tán­coljon úgy, ahogy szeretne. A so­rozat első képe kakukktojás: még New Yorkban készítettem, ahol sokszor jártam az ott élő édes­anyámat meglátogatni. Ilyenkor modellügynökségek számára is fotóztam. 2005-ben egy olyan modellt kaptam, aki korábban Izraelben profi táncos volt: Ziv többek között az 1998-as euroví­ziós dalfesztiválon győztes Néhány nap­pal ezelőtt fo­tózta le szem­füles olva­sónk a füvész­kertben a ké­pen látható viharvert lámpaoszlo­pot. Az erős szél igencsak dobálta a lámpa tetejét, az arra sétá­lók attól tar­tottak, a „vas­kalapos" lám­pa a fejükre pottyan. Sür­gősen rendbe kellene tenni, megjavítani. Mivel égő sincs benne, funkcióját nem tölti be. Továbbra is üres az egykori Do­mus Áruház alsó szintje. A Tesco Global Zrt. először tavaly őszre ígérte új, belvárosi áruházának nyitását, majd azt mondták, idén húsvét előtt már várják a vásárlókat. Tegnap érdeklődé­sünkre azt közölték, hogy egyelő­re még mindig a tervezés folyik. Hardy Mihály, a társaság kom­munikációs igazgatója lapunk­nak elmondta: az ezer négyzet­méteres napi bevásárlóhely belső kialakítását felelősségteljes munkának tartják, úgy gondol­ják, hogy a vásárlók kényelme miatt nem tehetik meg, hogy megnyitják az áruházat, aztán évente átrendezik. Mivel a fo­gyasztók szeretik az állandósá­got, alaposan meg kell tervezni, mi hova kerüljön, milyen legyen a polcrendszer, a belső munka­megosztás rendje. A tejet, kenye­ret, felvágottat, friss gyümölcsöt, zöldséget árusító majdani szege­di szupermarket belső kialakítá­sa, ha beválik, modellje lesz a ké­Fotó: Frank Yvette sőbbiekben nyíló, hasonló alap­területű áruházaknak. Az épület első emeletén már ta­valy megnyílt egy bútoráruház, az alsó szinten a szupermarket mel­lett pedig több kis üzlet működik majd, ezt tanúsítják a kirakatban elhelyezett reklámok. Hardy Mi­hály azt mondta, az üzletek is vár­hatóan a szupermarkettel együtt, a tervek szerint május második fe­lében nyitnak ki. NY. É. Fél év után is üres az alsó szint Az izraeli Zivet, Dana International egykori háttértáncosát a New York-i naplementében fotózta le Fotó: Lékó Tamás Lékó Tamást letolta Frideri­kusz transzvesztita Dana Internatio­nal háttértáncosaként is dolgo­zott. Amikor befejeztük a divat­fotózást, egy manhattani gyárte­lep felé vetődtünk, Ziv ledobta magáról a ruhát, és alsónadrág­ban táncolt-ugrott a New York-i naplementében - mesélte a fel­vétel megszületéséről Tamás. Jelenleg a Hamu és Gyémánt Kiadó fotósa, képszerkesztője ­és imád sakkozni, de mostaná­ban alig marad rá ideje. Öccse mérkőzéseit folyamatosan nyo­mon követi az interneten, min­dig csak akkor beszélnek telefo­non, ha már befejeződött a ver­seny. Tamás viccesnek találja: AZ ELSŐ VALQSAGSH0W-8AN £ Lékó Tamás 2001-ben szerepelt az első magyar valóságshow-ban, a Bárban. Lapunkban olvasta a Via­sat ötmillió forintos fődíjról szóló hirdetését, jelentkezett és beválo­gatták. Noha a tíz hétig tartó já­téknak nem volt olyan nagy né­zettsége. mint a későbbi Big Bro­thernek és a Való Világnak, de az ismétléseknek köszönhetően Ta­mást még ma is sokan felismerik. Két hétig szerepelt a műsorban, fel is vette az adást videóra, de még nem volt ereje visszanézni. gyakran olyanok is Péternek szó­lítják, akik nem is tudják, hogy a sakkzseni az öccse. A jól csengő Lékó név egyébként jól jöhet, amikor neves személyiségeket kell fotózni. Erre akkor jött rá, amikor hosszas szervezőmunká­val sikerül becserkésznie a 25 legbefolyásosabb médiaszemé­lyiség című sorozathoz Frideri­kusz Sándort. A népszerű televí­ziósnak csak a fotózás után árul­ta el, hogy az ő műsoraiban is többször szerepelt Lékó Péter bátyja. Friderikusz letolta: „Mi­ért nem ezzel kezdte?" H. ZS.

Next

/
Thumbnails
Contents