Délmagyarország, 2007. február (97. évfolyam, 27-50. szám)

2007-02-21 / 44. szám

vs >| ÍOlQ|AF Semjén ázsiaiak bevándorlásával riogat "BELFÖLD - KÜLFÖLD" SZERDA, 2007. FEBRUÁR 21. N. László azt vallotta, sem Kaisei, sem Hajdú nem volt ott Mór: mégsem egyezik a tenyérlenyomat Ibnyérlenyomatot vizsgáló számítógép A KDNP elnöke szerint az Igaz­ságügyi és Rendészeti Minisz­térium a nyilvánosság kizárá­sával olyan bevándorlási stra­tégiát készített, amely Ázsiából telepítene be milliós tömegeket a magyar demográfiai problé­mák megoldására. Az igazság­ügyi tárca hangsúlyozta: a kor­mányzatnak korábban sem volt, és most sincs olyan szándéka, hogy ázsiai vagy más külföldi bevándorlókat tömegcsen tele­pítene le Magyarországon. BUDAPEST (MTI) Semjén Zsolt az újságíróknak csak a „nem nyilvános" jelzéssel ellá­tott anyag fedőlapját mutatta meg, amelyen az szerepelt: Előterjesztés a kormány részére a Magyar Köz­társaság migrációs stratégiájáról. A politikus ismertetése szerint az anyag arra tesz javaslatot, hogy Ázsia válságövezeteiből milliós tö­megeket telepítsenek bc Magyar­országra a magyar demográfiai problémák megoldására. Mint mondta, a stratégiában áttelepítési akcióktól írnak, ehhez megneve­zik az uniós forrásokat is, és a ma­gyar lakosság 10 százalékát ilyen ázsiai betelepülőként képzelik el. A politikus az anyagot nem akarta megmutatni az újságírók­nak, akiknek azt ajánlotta, hogy Petrétei József minisztertől kér­jék a dokumentumot. Kérdésre válaszolva ugyanakkor elmond­Szexvideók BUDAPEST (MTI) Petrétei József igazságügyi és ren­dészeti miniszter lemondását követeli a Fidesz a gyermekpor­nográfiával kapcsolatos törvény­módosítási javaslat miatt - je­lentette ki Pelczné Gáli Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke. Szerinte Petréteinek azért kell távoznia a minisztérium éléről, mert olyan törvénymódosításhoz adta a ne­vét, amely szerint nem büntet­hető az, aki egy 14-18 éves sze­mélyről, annak beleegyezésével, saját célra készít vagy tart por­nográf felvételt. Az SZDSZ elismeri, az otthoni szexvideók készítésének engedé­lyezése túlságosan nagy teret en­gedne a visszaéléseknek - jelen­tette ki Sándor Klára. Ezért a frakció indítványozza, hogy tö­röljék a törvénymódosításból az enyhítő paragrafusokat. Sándor Klára ugyanakkor továbbra is ag­gályosnak tartja, hogy meg lehet büntetni azokat a 18 év alatti szerelmeseket, akik meztelenül lefényképezik egymást. Vételi Eladási 257,74 195,49 382,04 9,41 35,90 159,41 7,68 ta: a szövegből nem derül ki, hogy pontosan mely ázsiai orszá­gokról van szó, az azonban vilá­gos, hogy az anyag kizárólag munkaerő-piaci megfontoláso­kat tart szem előtt. A migrációs stratégia előkészí­tés alatt áll, arról döntés kor­mányzati szinten még nem szüle­tett - közölte Semjén Zsolt szava­ira reagálva az Igazságügyi és Ren­dészeti Minisztérium. „A pártel­nök által említett szöveg nem sze­repel az anyagban, a kormányzat­nak korábban sem volt, és most sincs olyan szándéka, amely sze­rint ázsiai vagy más külföldi be­vándorlókat tömegesen telepíte­ne le Magyarországon" - olvasha­tó a tárca sajtó és kommunikációs osztályának az MTI-hez eljutta­tott közleményében. MESTERHÁZY: TÖMJÉN HAZUGSÁG m Mesterházy Attila, az MSZP parla­menti frakcióvezető-helyettes új­ságíróknak úgy reagált az ellenzé­ki pártelnök szavaira: Semjén Zsolt „tömjén hazugságokat mon­dott". Hozzátette: a dokumentum­ban a migrációs kihívásokat veszi számba a kormány. A helyzetérté­kelés azzal számol, hogy felerősö­dik a migrációs nyomás, Magyar­ország célországgá válhat, ennek oka pedig az ország Ell-s csatla­kozása, illetve az életszínvonal növekedése. Orbán beperli Kókát BUDAPEST (MTI) Orbán Viktor polgárháborút szeretne csinálni március 15-éböl - jelentette ki tegnap a Magyar Rádióban Kóka János SZDSZ-es gazdasági minisz­ter. Ezért a mondatáért a Fi­desz elnöke perrel fenyegette meg Kókát. - Orbán Viktor rágalmazás mi­att jogi lépéseket indít Kóka János ellen - közölte a Fidesz elnökének kabinetfőnöke, Deutsch-Für Tamás az MTI-vel. Kóka János hétfőn jelentette be, hogy rágalomszámlálót indít internetes oldalán, amelyen az őt ért jobboldali vádakat akarja számon tartani. A Fidesz elnöké­nek kabinetfőnöke szerint ugyanakkor inkább Kóka János másokra zúdított, teljesen alap­talan rágalmait lenne indokolt számon tartani. A móri Erstc Bank fiókjának be­járati ajtaján rögzített tenyér­nyomtöredék nem azonos a két új gyanúsítottéval - közölte Zsombok György, a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatóhelyet­tese tegnap este. BUDAPEST (MTI) A nyomozó ezzel cáfolta azt a ko­rábbi sajtóértesülést, miszerint a tenyérnyom megegyezne a veszprémi postásgyilkosság mi­att elfogott és a móri bankrablás­sal is kapcsolatba hozott két fér­fiéval, akiket hétfőn előzetes le­tartóztatásba helyeztek. Zsom­bok György ezzel kapcsolatban többet nem kívánt mondani. A főnyomozó a Magyar Rádió­nak tegnap azt nyilatkozta: az új vallomások alapján már nem biz­tos, hogy helytálló az a januári nyi­latkozata, miszerint a móri ügyben cü'télt Kaiser Ede kezében volt az a fegyver, amelyből töltényhüvelyt találtak egy erdőben. Cáfolni azon­ban az új vallomások alapján sem Tisztázta a fekete Golfot és uta­sait a rendőrpalotára leadott lö­vések ügyében folyó nyomozás. Már csak lehetséges tanúként keresik őket - közölte Zsombok György, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatóhelyettese a Nap-keltében. A rendőrök most egy gyanús sétálót keresnek. BUDAPEST (MTI) A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tegnap nyilvánosságra hozta annak a 20 év körüli férfi­nak a rajzát, aki a Teve utcai rendőrszekház elleni támadás előtti napokban gyanúsan sétál­gatott a környéken. A www.poli­ce.hu internetes oldalon nyilvá­nosságra hozott kép arról a férfi­ról készült, aki - egy szemtanú elmondása szerint - a bűncselek­ményt megelőző napokban az éj­szakai órákban gyanúsan visel­kedett a helyszín közelében, és látszólag céltalanul sétálgatott. A fiatalember 160-165 centimé­lehet teljesen biztosan, hogy Kai­ser Ede ott volt a vérengzés helyszí­nén - tette hozzá. Elképzelhető ­mondta -, hogy lesznek újabb gya­núsítottai is az ügynek. A közszolgálati televízió hét­főn este azt közölte, hogy nem ter magas, vékony testalkatú, 20 év körüli, szakállt, bajuszt nem viselt, hosszú szürkés árnyalatú ballonkabátot hordott. Az NNI kéri, hogy aki felismeri a grafikán látható férfit, tartóz­kodási helyével vagy a bűncse­lekménnyel kapcsolatban ér­demleges információkkal rendel­kezik, hívja a 112-es vagy a 107-es segélyhívót, illetve az NNI 06-80-201-295-ös ingyenes zöld számát. Az elkövető elfogá­sához vezető információért Bene László altábornagy, országos rendőrfőkapitány bruttó 5 millió forintot ajánlott fel. Az NNI igazgatóhelyettese, Zsombok György már a tegnapi Nap-keltében elmondta, nem a fekete Volkswagen Golf utasai lőttek a Teve utcai székháznál. Hozzátette: korábban „elkövetői szerepkörben" is felmerültek a gépkocsiban utazók, de szerepük tisztázódott, már csak tanúként keresik őket. Potenciális szemta­núk lehetnek - mondta. két, hanem három elkövetője volt a móri gyilkosságoknak. In­formációik szerint N. László val­lomásában azt mondta, rajta kí­vül még két elkövető volt jelen Móron, de egyik sem Kaiser Ede vagy Hajdú László. PÉCS (MTI) Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a napokban a gépkocsit vezető édesapát a két gyermeke halálával végződött januári, új­mohácsi révnél történt tragédiá­val összefüggésben - mondta cl a férfi jogi képviselője tegnap. Vé­dence érdekeire hivatkozva Olt György ügyvéd több részletet nem közölt; az MTI érdeklődésére a rendőrség - a nyomozás érdekeire Fotó: MTI/E. Várkonyi Péter Csizner Zoltán, a Nemzeti Nyomozó Iroda alezredese azt mondta a műsorban, hogy mind­két gyanúsított vallomást tett, részben önmagukat terhelő val­lomást, ezek ellenőrzése folya­matbanvan. hivatkozva - nem kívánt infor­mációt adni az eljárásról. Az MTI úgy tudja, hogy az édesapa ellen halálos közlekedési baleset gon­datlan okozása miatt indult eljá­rás. A szakértői vélemények már elkészültek az ügyben, de azokat a rendőrség hivatalosan még nem hozta nyilvánosságra. így nem le­het pontosan tudni, hogy a bal­esetet az apa mulasztása, a jármű nem megfelelő rögzítése, vagy rej­tett műszaki hiba okozta. Fűtéstechnikai szaktanácsadó­értékesítő munkatársat szakkereskedetemben szerzett gyakorlattal SZEGEDI munkahelyre felveszünk Jelentkezés munkabéngény megielOlésével az alábbi elérhetőségeken: fax 23-372-768, e-mail: hodll@megatherm.hu. Megatherm KII., 2030 Érd, Bajcsy-Zs. út 135. yr• CITROÉN HASZONGÉPJÁRMŰVEK CITROEN JUMPER RAKTÉR: 8-17 M' - 1 OOO OOO Ft nettó 3 627 OOO Ft-tóT A kedvezményeit az eketóben részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2007 február 1 -télül a készlel ere­léig. de legkésőbb 2007 tebruér 28sg be/arólag: a természetes személyek által leadott úgytékeegrendetésekre vonatkozóan Az akaős a|éntatok més kedvezményekkel nem mnhatók össze1 A kénen látható autók üusztiéciók. Jelen hirdetés nem minősül aiénlamak; a változtatás |Ogát fenntartjuk A kedvezmény mértéke az aktuáks árlista éralből értendő. Az érek a kedvezményt tartalmazzák. 'Bruttő árak. Jumper: 4 352 400 Ft-lét. rendelés esetén CITROÉN ri'^t'rr Telefon: (62) 242-555 CITROÉN K www.citroensajti.hu Gratulálunk PPH F ^ h L J Makón, RAKONCZAI JÁNOSNÉT 94. születésnapján nagyon sok szeretettel köszönti: lánya, veje, unokája, unokaveje és két dédunokája ...az, aki ma 2Oéves, holnap huszonegy... Minden elképzelhető jót és szépet, erőt, egészséget kívánunk sok szeretettel: családod Angyal Józsefnek, Józsi tatának jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván 60. szüUnapja alktdmáhól az egész család í mmmmmmmmmmmammm euró USA dollár angol font cseh korona horvát kuna svájci frank szlovák korona 245,16 185,95 363,40 8,51 32,48 150,13 6,94 Nem a Golfból lőhettek a rendőrpalotára Szakállas gyalogost keres a rendőrség Lefokozták és kirúgták BUDAPEST (MTI) Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyezte­téssel gyanúsította meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség azt a rend­őrt, aki január 27-én egy véletlen lövéssel halálosan megsebesítette társát az I. kerületi rendőrkapitányságon - tudta meg az MTI a Fővá­rosi Főügyészség szóvivőjétől tegnap. A lövést leadó rendőrt lefokozták és elbocsátották. Morvái Attila elmondta: a gyanúsított nem tett a val­lomást. Január 27-én este az I. kerületi rendőrkapitányság épületében az egyik, szolgálatát leadni készülő főtörzsőrmester sebesítette meg az ugyancsak szolgálatot leadni készülő kollégáját. A gyors orvosi beavat­kozás ellenére a sérült rendőr törzsőrmester a kórházban elhunyt. Gyanúsított a vízbe fulladt kisfiúk apja Főszerkesztő: SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRF! FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDÚS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: M1SKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők SCHMIDT ANDREA |totő|, SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SÜU RÓBERT |sport| • Délvilág szerkesztósegvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA IFIódmczóvásárhelyl • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: I 53. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat 62/567 808 Interneteim: www delmagyar lm • E mail: szerkesztőségin delmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegtú u. 1-3 Tél /lax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax. 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u 9-13 Tel : 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213 198 6600 Szente s, Kossuth U K Tel 63/401 024 Tel./fax: 63 314-838 6640Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 6,3/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMACYARORSZÁC. KIADÓ* Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadni titkárság: tel 62/567-870. • Hirdetési igázgalo KONKOLY BÉLA lel 567 842, (ax: 567 887 Hirdetésfelvétel 6720 Szeged, Kölcsey u. 5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt 67 Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ Tel 62/567 872, lax 62/567 884 Terjesztési vezető KÓTI ZOLTÁN Terjesztés 62/567 864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1595 Ft IDélmagyarországl, 1495 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés Délhir Rt. és Délmagyarország Kiadós ISSN 0133-025X IDélmagyarországl, ISSN 1416-0099 | Délvilági • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents