Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)
2007-01-30 / 25. szám
KEDD, 2007. JANUÁR 30. • MEGYEI TŰKOR" 7 Máig nem lehet tudni, hogy kik végeztek a hattagú horgosi Szalma családdal - Kölcsönből fizetett ügyvéd Marakodnak az örökösök a vagyon fölött Két éve ölték meg a horgosi Szalma családot. 2005 januárjában pisztollyal és késsel végeztek a négy felnőttel és a két gyerekkel. A hidegvérrel végrehajtott gyilkosságoknak még csak gyanúsítottja sincs. A családtagok és a horgosiak szerint nem is lesz. légnap misét mutattak be az áldozatok emlékére. MUNKATÁRSUNKTÓL - Nekem már legalább másfél éve nem mondnak semmit a rendőrök, pedig annyit jó lenne tudni, hogy hol tart a nyomozás - mondja a két éve meggyilkolt Szalma Nelli apja, Szabó Árpád. Az idős férfi hozzáteszi, neki is ugyanaz a véleménye, mint a horgosiak többségének, szerinte sem derül ki soha, hogy lányáéknak miért kellett meghalni. A Szegedtől néhány kilométerre, a határ túloldalán lévő, többségében magyarok lakta Horgoson ismét beszédtéma a Szalma család két évvel ezelőtti kivégzése. A hírzárlat miatt a szerb újságok, rádiók és tévék tudósítói az „évfordulón" a családtagoktól és a falubeliektől próbálnak új információkhoz jutni. A falu központjában, a nagy forgalmú pénzváltóban nők és férfiak olykor egymást óvatosságra intve beszélnek Szalmáék feltételezett, de hivatalosan nem megerősített maffia- és politikai kapcsolatairól, ember- és szeszcsempészetről, eurómilliókról. Szinte mindenki megemlíti az örökösök pereskedését is az irdatlan vagyon fölött. A Szalma család megölt tagjait 2005. február 3-án ugyanabba a sírba temették el. A horgosi temetőben a művirágokkal díszített négy barna és a két fehér színű fakereszt a két év alatt megkopott. A családtagok ritkán, az agyonlőtt gyerekek osztálytársai azonban gyakran megfordulnak a temetőben. Ok a virágok mellett ajándékokat is visznek. A két fehér fejfán mindig lóg valamilyen játék, most éppen egy-egy mosolygó rongybaba. A szörnyű bűncselekményt a temetés előtt két nappal fedezték fel. Szakértők szerint a máig ismeretlen tettesek január 24-én, az esti órákban egy 7,65-ös kaliCarmen olvasóinknak Szerencsés olvasóinknak szól ma este 7 órától a Szegedi Nemzeti Színházban a Habanera, a Seguidilla, a Virág-ária, a Torreádor-dal - és a Carmen többi örökzöld slágere. Lapunk játékának nyertesei, ajándékjeggyel nézhetik meg az operairodalom legnépszerűbb és világszerte leggyakrabban játszott darabját, Bizet remekművét. A ma esti előadáson Carment Tóth /udit alakítja, aki ebben a szerepben már más színházakban is sikert aratott. Don Jósé a Simándy-díjas Kóbor Tamás, Micaela Dér Krisztina, Escamillo pedig Réti Attila lesz. A színház zenekarát, énekkarát és a közreműködő Kodály gyermekkórust Molnár László zeneigazgató vezényli Gregorról A Dugonics Társaság és a Szegedi Operabarátok Egyesülete ma 18 órától a városháza dísztermében tartja soron következő összejövetelét, amelyen Gyémánt Csilla főiskolai docens, színháztörténész Gregor József emlékezete címmel tart előadást. Fellép Gábor Géza, a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese, zongorán Rákai András kísér. CSAK A HÍR VAN LAKAT ALATT A belgrádi különleges bíróság maffiaügyekben eljáró ügyészsége és a szerb rendőrség semmit nem közöl a nyomozás állásáról. Az elmúlt két évben az újságok hasábjain időről időre megjelentek találgatások a kivégzések feltételezett megrendelőjéről, a bérgyilkosok kilétéről, informátorokról, sőt gyanúsítottakról is, de a szerb hatóságok mindig cáfolták ezeket a híreket. A nyomozásban részt vett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) is. A magyar FBI-ként emlegetett testület szóvivője is szűkszavúan nyilatkozott, mindössze annyit mondott, hogy a horgosi gyilkossággal kapcsolatban kizárólag a szerb hatóságoktól érkezett jogsegély kérelem keretében hajtottak végre intézkedéseket. Horváczy Emese ennél többet nem árult el. Martin McDonagh brutális és groteszk vérkomédiája Toronykőy Attila rendezésében a kisszínházi Holdudvarban Az alhangya - és a tekergő fekete macska lesz nyugtunk - mondja az aszszony. Az örökösök máig nem tudtak megegyezni, hogy milyen arányban osztozzanak a több száz millió forintot érő vagyonon. Szerbiában és Magyarországon egymást érik a bírósági tárgyalások, de a megegyezés távolinak tűnik. A pereskedés öt horgosi ingatlan, egy gyümölcsös, egy domaszéki ház, több személyautó és az ingóságok miatt folyik. - Nekem már nincs pénzem, kölcsönökből fizetem az ügyvédet is. A mohóság miatt van minden - beszél kertelés nélkül az örökösödési viták okáról Szabó Árpád. Az idős férfi ugyanúgy nem érti a szerinte mindent magának akaró, a hűtőházat már megkaparintó szomszédos faluban élő rokont, mint Ilona. Azt mondja, már elege van az egészből, szeretne nyugodtan, békességben élni. - Kevesen fognak megérteni, de nem szeretném, ha a rendőrség megtalálná a gyilkosokat, hiszen akkor olyat kellene tennem, amit életemben még soha: embereket kellene gyűlölnöm, amit nem akarok - teszi hozzá távozóban Szabó Árpád. Tegnap este misét mutattak be az áldozatok emlékére, amelyen a családtagokon kívül megjelentek Dávid és Bettina volt osztálytársai és a család ismerősei is. te, a zenékkel mi is igyekeztünk oldani a feszültséget, enyhíteni a brutális jelenetek sokkoló hatását. Csak 16 éven felüli nézőinknek ajánljuk az előadást, azt reméljük, ők már külön tudják választani a színházat a valóságtól, és nem tekintik majd követendő mintának a trágár beszédet és az erőszakot -1 hangsúlyozza Toronykőy. A női szerepekben is volt színitanodásokat láthatunk. Csorba Katát, akit a Játék a kastélyban főszereplőjeként már megismerhetett a publikum, továbbá Varga Mónikát és Kürtös Petrát. Hozzájuk képest komoly színpadi rutinnal rendelkezik a rózsaszín inges „cicafiút" játszó Boncz Ádám. A nézőteret a kisszínház forgószínpadán alakították ki, és a közönséget forgatják a jelenetekhez. Ezt az ötletes megoldást a kényszerűség szülte: díszletre, jelmezekre mindössze 150 ezer forintot költhettek, így az öt helyszínt a színpad különböző pontjain a meglévő kellékek felhasználásával alakították ki. - Azzal, hogy forog a nézőtér, a másfél órás játékidő is rövidebbnek tűnik. Egyszerre hetven néző fér el a színpadon, a késve jövőket ezúttal nem tudjuk beengedni. Egyelőre öt alkalommal szerepel a darab a január-februári műsorban, ZANZA A szadista ír terrorista egyetlen barátját fekete macskáját otthon hagyja az apjánál. A kedvenc azonban eltekereg Egy félnótás kerékpározás közben talál egy macskatetemet az út mentén, és elviszi a terrorista apjának, akivel igyekeznek eltitkolni az aggódó fiú előtt kedvence halálát. A terrorista azonban hazajön. és bosszút áll: kivégzi a cipőpasztával feketére festett cseremacskát és a szakadárokat... de azt reméljük, szeretni fogja a közönség, így évad végéig játszhatjuk. A plusz feladatok miatt nehéz volt elfogadtatni a színházban, hogy be szeretnénk mutatni egy olyan produkciót, ami eredetileg nem is szerepelt a műsortervben. Szerencsére igazgatónk, Székhelyi József pártfogásába vette a kezdeményezésünket. Az alhangyát a mindenre nyitott, gondolkodni szerető nézőknek ajánlom, akik olyan groteszk, furcsa előadásra is kíváncsiak, amelyben nem csillog-villog minden, és nem háborodnak fel azon sem, ha embereket darabolnak fel a színpadon. Aki felhőtlen, habkönnyű szórakozásra vágyik, az inkább másra váltson jegyet-javasolja a rendező. H. ZS. A Szalma gyerekek sírjára az egykori osztálytársak a virág mellé mindig visznek egy kis ajándékot is. Most egy baba csücsül a fejfára erősítve Fotók: Frank Yvette Vérkomédia - ez a különös műfaji megjelölése Martin McDonagh Az alhangya című brutálisan kegyetlen és groteszk darabjának, amit Tbronykőy Attila rendezésében ma este 7 órától mutatnak be a Holdudvar-projektben a kisszínház színpadán. Az ír Martin McDonagh-ot egyik kritikusa a 21. század első nagy drámaírójának nevezte. Európa-szerte játsszák brutális, groteszk darabjait. Figurái szörnyű dolgokat művelnek, miközben mindennapi módon élnek. - Varsányi Anna dramaturggal olyan kamaradarabot kerestünk, amelyben több fiatal színészünk is jó szereplehetőséghez juthat. Az alhangya azért is remek választásnak bizonyult, mert az egyik főszerepet a tapasztalt Kocsis Györgyre oszthattuk, akitől rengeteget tanulhatnak a fiatalok mondja Toronykőy Attila, az előadás rendezője, aki volt színitanodás növendékeivel, Szívós Lászlóval, Bánvölgyi Tamással és Tóth Lamberttel már az ősszel is csinált a Holdudvarban egy közös produkciót: a Sóska, sült krumplit. - Az öncélú erőszakról, brutalitásról, agresszivitásról szól a darab, azaz a mai világunkról, ahol nem fontosak az emberek, ezért sorra értelmetlenül halnak meg. A történetet a szerző groteszkre vetKocsis György a fekete macskával és Szívós Lászlóval a főpróbán Fotó: Karnok Csaba berű pisztollyal ölték meg a 40 éves Szalma Nándort és 34 éves feleségét, Szalma Nellit, valamint gyerekeiket, a 13 éves Dávidot és a 9 éves Bettinát. A nagyszülőket, a 69 éves Szalma Józsefet és a 65 éves Szalma Jolánt leszúrták. A családdal saját házukban végeztek. A két házat a rendőrség kérésére már a bűncselekmény után birtokba vette Szalma József egyik rokona, Ilona és férje, valamint a házaspár fia, menye és unokája. Az asszony annak idején rendőrségi jegyzőkönyvek alapján lapunknak részletesen elmondta és megmutatta, hogy a tettesek hol és hogyan végeztek a négy felnőttel és a két gyerekkel. Ilona férje egy éve meghalt. Az özvegy azóta fél, senkinek nem nyit ajtót, pedig a rendőrség folyamatosan figyeli a környéket. - Szeretném eladni a házakat, és elköltözni innen, mert amíg Horgoson nem szívesen elegyednek szóba az újságíróval a helybeliek, bár a mai napig téma a faluban nincsenek meg a tettesek, nem a szörnyű gyilkosság