Délmagyarország, 2007. január (97. évfolyam, 1-26. szám)

2007-01-13 / 11. szám

8 -MEGYEI TÜKÖR" SZOMBAT, 2007. JANUÁR 13. A drasztikus áremelések miatt a szórakozás luxussá válik Színházra már alig telik A Bozóki családnak egyelőre telik arra, hogy színházba vigyék a gyerekeket Fotó: Frank Yvette A megszorító intézkedések miatt januártól majdnem minden megdrágult a távhődíjtól kezdve az élelmiszereken át a közlekedésig. A kulturálódás szinte luxussá vált, ezen a legegyszerűbb spórolni. Megkérdeztünk három átlagos szegedi családot: a kultúráról mondanak le inkább, vagy máshol húzzák ntega nadrágszíjat. - Megpróbáljuk túlélni 2()()7-et, pluszmunkákat vállaltunk, hogy több pénzünk legyen, és ellensúlyozzuk az áremeléseket - mondta a Szegeden élő Rereczki Balázs, aki egy grafikai cégnél dolgozik. Barátnője, fudit, akivel nyolc éve él együtt, tanár egy szegcdi gimnáziumban. A harmincas pár havi összbevétele kétszázezer forint - ebből az albérletet, a rezsit és az étkezést kifizetve kevesebb, mint a fele marad meg. Havi húszezret költenek cigarettára, áruhitelt, lakáskasszát, telefont, kábeltévét fizetnek, ami újabb húsz-huszonötezret vesz ki a zsebükből. Havonta hazautaznak szüleikhez, ami nagyjából tízezer forint. Hogy min tudnak spórolni? Balázs gyalog megy mindenhová, és esténként otthon főznek. Mint mondja, így éppen kijönnek a keresetükből. A kultúrán keveset fognak, mert ezt bölcsészként a „muszáj kategóriába" sorolják, mondta el Balázs. Könyvekre vagy olcsóbb DVD-kre összesen havi hat-hét ezret szánnak. Egy hetilapot járatnak és kétheti tévéműsort vesznek. Balázs nem emlékszik rá, mikor voltak utoljára moziban vagy színházban. Bár őt is érdeklik, kiállításra is csak Judit jár, mert pedagóguskedvezmenynyel csak fél árat kell fizetnie. Mérleget vonva kiderül: idén fizetésüknek nagyjából öt százalékát tudják kulturálódásra költeni - ha nem adódik valamilyen rendkívüli kiadás. Ha kifizették a rezsit, a lakástörlesztést, a bérleteket, a menzát, az alapítványi iskolai tandíjat, a különórákat, a telefont, a tévét és az internetet, a kétgyermekes Sándor család havi bevételeinek négyötöde ment el eddig. A maradék ötvenezer forintból ettek és kulturálódtak. Sándor lánosné azt mondja, csak ez utóbbiakon lehet spórolni. Tavaly évente egy-két alkalommal mentek moziba, kiállításra, gyerekkoncertekre, vadasparkba - idén lehet, hogy erről is le kell mondaniuk. A színház- és a hangversenybérleteket tartja a legfontosabbnak, mert az előadásokat és koncerteket nagyon szeretik hat és tizenegy éves gyerekeik. Könyveket már régóta csak alkalmakra vesznek, a rendszeres vásárlás már eddig is luxus lett volna nekik. Mint mondja, fogalma sincs, hogy az áremelések után marad-e egyáltalán kultúrára. A háromgyermekes Martonné Anikónak a szokásosnál is jobban össze kell húznia a nadrágszíjat, bár az csak a februári gázszámla után derül ki, hogy mennyivel. Rendszeresen vesznek színházbérletet a tíz, tizenöt és tizenhét éves gyerekeknek, a szülőknek viszont már nem jut erre. Moziba egyszerre vagy csak a gyerekek vagy csak a szülők mennek - együtt legalább ötezer forint lenne egy esti film. Szóba jön még a trükközés: a moziban az első előadások olcsóbbak és diákjeggyel is lehet spórolni. A könyvek elmaradhatatlan szúlinapi és névnapi ajándékok, s mivel szinte minden hónapban van valamilyen alkalom, ez tíz-tizenöt ezres kiadást jelent havonta. A gyerekek sportolására havonta szintén tízezer körül költenek, mint az anyuka mondta, még szerencse, hogy ez egyelőre nem drágult. Spórolni csak azon tudnak, hogy tömegközlekedés helyett átszoknak a biciklire, és alaposan megnézik, hol tudnak legolcsóbban bevásárolni. Idén egyelőre a ruhavásárlást is elfelejtik. A kultúrát azonban alapvetőnek tartják, csak a legvégső esetben hajlandóak lemondani róla. T. R. Máriás Jeromos Máriás huncutnak akkor se mondanám, ha van annyi huncutság benne, fél sereg katona se rohamozhatna jobban. Belódult a villamosba, noha járásán nem látszott meg, hány mahgánfok dolgozik benne, áradó szótehetsége azonban mindent elárult. Termetes Szűz Máriát tessékelt maga előtt, nem szóban, de a valóságban. Oda támasztotta a forgóhoz, és hitvány kerítő'hetn kínálná jobban portékáját, ahogy árulta mindjárt. Papirosra nyomott megdicsőült szent volt, apró angyalkák zsongták körül. Vászon csak hátulját támasztotta, és ott is szakadt volt. Nem derült ki, találta vagy vette, de az látszott rajta, szebb napokat is szolgált. Előkelő szalonban, vagy hálószoba díszeként igencsak régen. Lomtalanítás sodorhatta az utcára, valaki pártfogásba vette. Agyondíszített kerete is élemedett korát hirdette, avíttságát a csorbulások mellett a rákövesedett por még erősítette. Azt hihette Jeromos, minél régibb, annál kelendőbb. Kínálta fölszállónak, leszállónak, benn ülőnek, helyre leánkának, szakadt aggnak. Valamennyi rávetette csalfa szemeit, aztán el is fordult. A piaci kikiáltásoknak is bővében volt. Az utolsó óránkkal is zsarolt bennünket. Hogy majd akkor hiába fohászkodunk közbenjárásáért, most meg kényesen másfelé forgatjuk fejünket és szemeinket. Ha nem megy a bolt, váltani kell. Hirtelen ellenőrré változott: jegyeket, bérleteket kérem fölmutatni! Miután ezt az igyekezetét is a teljes sikertelenség koronázta, bevallotta hangosan, hogy ő is potyázik, neki sincsen se jegye, se bérlete, de az egészen más. Utána tíz-húsz forintokat kezdett tarhálni, legalább egy kiflire való érdekében. Vagy egy nyelet pálinkára. Mert a bort megvette, de itt a dél, ennie is kellene valamit. Bizonyságul, hogy megvette, elő is vette nejloncekkeréből a kétliteres kannás bort, és jól meghúzta. Nem habozott, a száját elsőre eltalálta, és a nyeldeklője is szaporán járt. Közben azonban meglódult a forgóban Mária, mintha intené: elég már! Majdnem eldőlt. Kenetes hangon a Teremtőhöz fordult: Szólítottál, Uram ? Megtámasztotta Máriát, megint ivott, de az a nyavalyás villamos a másik kanyarra fordult, és a szentkép megint meglibbent. Rá is szólt keményen, kitüntetett személyhez nem illő modorban: Állj meg, a fene essen beléd! És odakoppintotta a keretet a padlathoz. Örülhettünk, hogy nem csavarosabb káromkodással illette. Föltámadt benne a bűnbánat, elkezdett hozzá fohászkodni, mintha máris az utolsó óráján lenne. Közeledvén a Cserepes sorhoz, hírül adta, oda viszi Máriát, ás ha csak kétszáz forintot adnak is érte, szép nyereség lesz az is. Az út éppen kitelik munkaidejéből. Le is szállt. Sokféle ember jár villamoson, el is felejtettem volna, ha másfél óra múltán, visszaúton nem láttam volna megint. Hogy megváltozott! Szótlan lett, fáradtan vánszorgott. Ennyire dolgozott benne a műbőr. Kiölte belőle a huncutságot is 1 Följött megint a villamosra, le is ült, elöl valahol. Hű társa, Mária, még mindig vele volt. Kicsit megviselte ez a rövid idő őt is. Egybefogta szentséges orcáját a nejloncekkerrel, és az minden lépésre arcul veregette. Kiütötte a keretből, a vakkeret is lóbálódott már. A város közepén szállt le. Mozdulatán látszott, rendre utasította, hogy nyughasson. Sokan leszálltak, más várakozók is voltak odalenn, rázendített megint. Föl-le futkosott vele a tömegben, és fűnek-fának kínálta. Talán fél áron is adta volna már. Csak ennyit tudok róla. Az én jegyem végig ki van fizetve, állomásom is arrébb van. H.D. Marcos Cezario három és fél évvel ezelőtt hagyta el Brazíliát, hogy Szegeden új életet kezdve eapoeirát oktasson. Ez számára nem csak harcművészet: életforma is egyben. - Hatévesen, egy tengerparti bemutatón láttam először capoeirázó férfiakat, de csak később kezdtem komolyan foglalkozni ezzel a sajátos harcművészettel. Tízéves korom óta űzöm rendszeresen, a legfontosabb dolog az életemben - meséli Marcos Cezario capoeira edző. A" raszta hajú fiatalember Brazíliából származik, egy Rio melletti városban, Espirito Santóban nőtt fel. - Szülővárosomban és egész Brazíliában hagyományos küzdősport a capoeira. Nagyon sokan űzik profi szinten. Gyerekkorom óta gyakorlom mindennap, kezdetben csak hobbiként tekintettem rá - mondja Marcos, akinek eredeti foglalkozása: divattervező. Szülővárosában a legtöbben kávétermesztésből és textiliparból élnek. A tehetséges fiú egy nagy brazil ruhaipari cégnél dolgozott konfekciótervezőként. - Nagyon szerettem a divattervezést, de a eapoeirát jobban. Új kalandokat kerestem, így amikor az egyik barátom, Lincoln - akit biztosan sokan ismernek abból a internetreklámból, amelyben azt mondja: „Csókolom, finom volt a kókuszgolyó!" - felajánlotta, hogy kísérjem el Magyarországra, igent mondtam. Mivel hazánkban is egyre divatosabbak a különböző harcművészetek, Marcos számára is adott volt a lehetőség: capoeira tanfolyamot indít. - A „kókuszgolyós" barátom Budapesten maradt, én Szegedre költöztem, megismerkedtem egy magyar lánnyal, Erikával, aki nagyon sokat segített a tanfolyam ügyeinek szervezésében. Hamar beindult a vállalkozás, hiszen a szegediek nyitottak az új, különleges dolgokra. Kiskunfélegyházán, Nagykőrösön és Cegléden is tart órákat a capoeira mester, így ideje nagy része utazgatással telik, de bőven marad ideje az élet élvezetére is. - Marcost imádják a nők, latin temperamentumával, kedves viccelődésével mindenkit levesz a lábáról - mondja Robi, Marcos egyik barátja - Ha együtt megyünk bulizni, az biztosíték a fergeteges estére. Marcos lénye vidámságot áraszt, igazi forró vérű latin. Én portugál szakos vagyok az egyetemen, sokkal jobban beszélem a nyelvet, amióta vele barátkozom, cserébe magyarul tanítom. Néha elnézek egy-egy capoeira órára, mindig elbűvöl az itteni légkör. A mester elmondása szerint, míg a braziloknál életforma a capoeira, a magyarok inkább küzdősportként tekintenek rá. Brazíliában kicsi, ablak nélküli termekben gyakorolják, fülledt, párás időben, így állóképességüket is fejlesztik, és próbára teszik teljesítőképességüket. Ha Szegeden is ilyen körülmények között edzenének, azt mondja, valószínűleg egyedül maradna a teremben. A Hattyas sori tornacsarnok „küzdőtere" lassan megtelik a fehér ruhás fiatalokkal, akik évek óta kitartó capoeirázók. Marcos beindítja a ritmusos brazil zenét, de a technika ördöge közbeszól: ugrál a CD. - Semmi baj mondja a mester, és kezébe vesz egy íjra hasonlító brazil hangszert: a berembaót. Pulzáló dallamot kezd el játszani, hozzá énekel, a többiek ismétlik, miközben megkezdik az egzotikus harcművészet kezdőlépéseit. BOBKÓ ANNA HARCMŰVÉSZET VAGY TÁNC? aj A capoeiráról első látásra azt gondolhatnánk: tánc. Valójában a Brazíliába szállított afrikai rabszolgák által kifejlesztett önvédelmi harc volt. Táncnak álcázták, mert a fogva tartottak között tiltott volt a verekedés, ennek segítségével akartak megszökni. A brazilok számára a capoeira nem csak egy harcművészet: szabadságeszme is. Egy nagy körbe állva a berembaón játszott alapritmusra tradicionális dalokat énekelnek, miközben a kör közepén ketten harcolnak. Barátja reklámfilmekben szerepel, Marcos Cezario maradt a harcművészetnél Capoeirát oktat Szegeden a brazil exdivattervező Marcos Cezario egyik szegedi tanítványával a főiskolai kar tornatermében Fotó: Segesvári Csaba