Délmagyarország, 2006. december (96. évfolyam, 281-304. szám)
2006-12-07 / 286. szám
CSÜTÖRTÖK, 2006. DECEMBER 7. • AKTUÁLIS" 5 A demonstrálók nem okoztak nagy fennakadást Fotó: Segesvári Csaba ASZFALT CSAK TAVASSZAL Ijj A Kertész utcaiak még mindig bokáig sárban járnak, mert a csatornázást követően még mindig nem aszfaltozták le az utat. A kivitelező, Coulvert 2003 konzorcium létesítményvezetője, Székely Csaba elmondta: a már elkészült durva útalapra finom szemcsés kőzúzalékot raknak, ami személygépkocsival járható lesz. Ha télen kátyúsodik, azt folyamatosan kijavítják. A Kertész utca a három méter széles aszfaltcsíkot március-áprilisban kapja meg. Kormányellenes tüntetők zárták le az 5-ös út egy részét tegnap. Az akciót december 20-áig szerdánként megismétlik. MUNKATÁRSUNKTÓL Negyedpályás útelzárást tartottak tegnap a kormány ellen demonstrálók Szegeden az 5-ös út Budapest felé tartó, a bevásárlóközpontokat megelőző szakaszán fél kilenc és tíz óra között. „Tizenhárom kocsival, három biA RENDŐRSÉG JAVASLATA |H A Szegedi Rendőrkapitányság valóban megtiltotta Szeged bevezető útszakaszain a félpályás útelzárást mert ezek nagyon torgalmas, balesetveszélyes útszakaszok tudtuk meg Tuczakov Szilvána sajtóreferenstől. A demonstráció kérelmezői a határozatot nem fogadták el, a Csongrád Megyei Bírósághoz fordultak, ez hatályon kívül helyezte a rendőrkapitányság döntését. A szervezők végül mégis figyelembe vették a rendőrség javaslatát és más helyszínt választottak. ciklivel és lelkes gyalogosokkal" foglalták el az úttest egy szakaszát - mondta Böröczki Ágnes, szervező. A sor elején Mikulásnak öltözött demonstráló állt, többen táblákat tartottak, mások nemzetiszínű és Arpád-sávos lobogókkal érkeztek. A tüntetők többek között „A munka fölemel, a segély megaláz" mondatot hirdették, egy másik táblán pedig a külföldről behozott rossz minőségű áruk ellen tiltakoztak: „hazánk nem szemétlerakó". Legutóbb november 22-én, a 47-es úton tartottak hasonló demonstrációt, a fél útpályát foglalták el a tüntetők. Akkor azonban túl nagy fennakadást okoztak, ahhoz hasonló akciót a rendőrség nem engedélyezett - mondta Böröczki Ágnes. A tiltakozók esténként továbbra is a városháza előtt tüntetnek, és úgy tervezik, december 20-áig szerdánként útlezárást tartanak. A szervező közölte: a civil kezdeményezés célja „a Gyurcsány-kormány hazugságai és megalázó, magyarellenes politikája" elleni küzdelem, valamint a figyelemfelkeltés. A szegedi Kertész utca lakói csendben szeretnének élni. Ezért vásárolták ezen a környéken a telkeket. Az önkormányzat viszont húsz méter széles utat tervez. A lakók szerint ezzel elveszne a lakó-pihenő övezet jelleg. Tiltakoznak a szegedi Kertész utcában élők. A lakók azért gyűjtöttek aláírásokat és küldtek levelet a szegedi önkormányzatnak, mert nem szeretnék, ha az utcájukat húsz méteresre szélesítenék, és az gyűjtő útként funkcionálna. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a lakóépületek közvetlen közelében haladna az út és megnőne a forgalom. Szűcs Miklós, a környéken élők egyik szóvivője elmondta: a Kertész utcában építkezők kertvárosi környezetben kívánnak élni, ezért itt vásároltak telket. - Az itt elképzelt lakópark, bevásárlóközpont megvalósítása kapcsán az utca szélesítésével olyan mérvű forgalomnövekedés prognosztizálható, ami az itt lakók számára elviselhetetlen lenne - jelentette ki Szűcs Miklós. Hozzátette: mivel nincs keresztező forgalom a másfél kilométer hosszú utcában, számolni kell a járművek száguldozásával is. Az érzelmeket többek között az borzolta, hogy a lakók olyan tervet láttak, mely szerint a Dél-Újszegeden épülő Tiszapark bevásárlóközpont mellett négysávos út húzódna. Nagy Sándor alpolgármesternek írt levelükben azt követelik, hogy készüljön részletes fejlesztési terv az Alsókikötő sor-Kertész utca-Füvészkerti út-Kendergyári utca-Vadrózsa sor-Új szőregi utca-Lövölde utca által határolt területen a tömbbelsők feltárásával, megfeBIZTONSÁGPOLITIKAI ÉRTEKEZLET SZEGEDEN A Párbeszéd európai fejlődésünkért országos rendezvénysorozat záróeseménye pénteken délelőtt tíz órakor a szegedi polgármesteri hivatal házasságkötő termében lesz. A Belbiztonság az Európai Unióban című rendezvényen egyebek mellett a bevándorlásról, a határellenőrzésről és a szervezett bűnözés elleni küzdelemről esik majd szó. KONCERT A KONZERVATÓRIUMBAN Tóth Orsika énekművész és Serfőző Henrik zongoraművész ad ingyenes koncertet pénteken 17 órai kezdettel a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Karának kistermében (Szeged, Tisza Lajos krt. 79.). A műsoron Mozart, Beethoven, Grieg, Gounod, Chopin, Dohnányi, Bartók és Kálmán Imre művei szerepelnek. lelő számú párhuzamos és keresztező utcák kialakításával. Javasolják, a körülírt terület lakó-pihenő övezetté való nyilvánítását. Elvárják, hogy az új tervezet vegye figyelembe Szeged város szerkezetét, és Újszegeden is alakítson ki sugárutat a még beépítetlen területek felhasználásával. Az itt lakók kifejezetten aggályosnak tartják a vasút vonalvezetésével valamint a bevásárlóközpont építésével kapcsolatos elképzeléseket. A beruházásokhoz kötődően szeretnék, ha akkreditált szervezet környezeti és környezetvédelmi hatástanulmányt végezne. - A környezetünk lakó-pihenő Több makói általános iskolástól is pénzt csalt ki egy ismeretlen személy az interneten. Egy SMS-t kért a gyerekektől, ami mint utóbb kiderült - ezer forintba került. Az ügyben a rendőrség vizsgálódik, de Almási Pál informatikai tanácsnok is nyomozásba kezdett. Egy közös barátjuk nevében bemutatkozó ismeretlen több ezer forintot csalt ki 11-12 éves makói gyerekektől az interneten. Mind az öt átvert diák vasárnap délután, otthoni számítógépén szörfölt a világhálón, amikor egy kommunikációs (chat) programon keresztül mindegyikükhöz külön-külön bejelentkezett közös barátjuk, focis társuk - legalábbis azt hitték -, hiszen elméletileg azt a nevet csak ő használhatja. Az ismerős nevet használó ismeretlen mindenkit megkért arra, hogy küldjön el néhány SMS-t, amiről állította, nem kerül túl sokba, ám utólag kiderült: üzenetenként ezer forint ugrott le a számlájukról. - Jól ismerem azt a fiút, biztos voltam benne, hogy az így lehúzott pénzt vissza tudom szerezni, így amint elküldtem az SMS-t, már indultam is, hogy visszakérjem az ezrest. Bekopogtattam hozzájuk, és az anyukája nyitott ajtót, aki elmondta: a barátom nincs is Makón. Én még jól jártam, mert volt olyan ismerősöm, aki négyszer is elküldte az üzenetet - vallotta be az egyik fiú. Később tisztázódott, hogy nem a barátja a ludas. övezetté való nyilvánítását különösen indokolja a füvészkert kiemelt természetvédelmi jellege. Ennek megőrzése és fejlesztése elsődleges feladat kell legyen a város vezetése számára - magyarázta Szűcs Miklós. A lakóktól a város már próbált felvásárolni területeket, de eddig sikertelenül. Ha nem tudnak megegyezni, akkor az önkormányzat - ha azt a közigazgatási hivatal jóváhagyja - indoklással kisajátítja az útépítéshez szükséges területeket - tudtuk meg Nagy Sándor alpolgármestertől. Megjegyezte: az 1980-as általános rendezési terv szerint a Kertész utca szélességét harminc méterben határozták meg. Ezt az 1999. július l-jétől hatályos építészeti szabályzat húsz méterre csökkentette. - A húsz méter nem az útpályára vonatkozik, hanem a kerítéstől kerítésig mért távolságra, ami most tizenkét méter körül van - mondta az alpolgármester, aki úgy gondolja ezen az utcán csak a helyiek közlekednek majd. CS. G. L. Az átvágott gyerekek mind belátják, hogy hibát követtek el, amikor első kérésre SMS-t küldtek. Valószínű, internetes adathalászás áldozatai lettek. - Én is utánajártam a témának - mondta Almási Pál, Makó önkormányzatának informatikai tanácsnoka. - A megadott kód, amit az SMS-sel kapcsolatban kértek, egy üzleti szolgáltató honlapjához tartozik, ahol bárki kérhet emelt díjas üzenetekhez tartozó telefonszámot. Az így befolyó összeg java persze a szolgáltatóhoz jut. Az ezer forintos SMS-ből legfeljebb 280 forint üthette a csaló markát. A gyerekek belépőkódját valószínűleg kémprogramok segítségével tudta meg. A nem kívánt alkalmazások pedig úgy kerülhettek a gyerekek számítógépére, hogy a kommunikációs programhoz ingyenesen kínált képeket, animációkat rendre letöltötték. I. SZ. SDATHALÁSZ-TAMADÁS Az elmúlt napokban három magyarországi pénzintézet ellen indult phishing. vagyis adathalász-támadás, azaz másolt honlapokon keresztül próbálkoztak a csalók megszerezni az ügyfelek személyes jelszavát, banki adatait, hogy így megcsapolhassák számláikat. Először a Raiffeisen Bank. majd a Szigetvári Takarékszövetkezet és a Budapest Bank honlapjához hasonlító internetes oldalakra csalogatták a számlatulajdonosokat. Lovon jött a Mikulás Lóháton, ötzsáknyi ajándékkal érkezett tegnap délután négy Mikulás és egy krampusz a szegedi gyermekklinikához. A játékokat és az édességet szétosztották a kis betegek között. A gyerekek közül néhányan a lovakat is megsimogatták, sőt felültek rájuk. A lovak és lovasaik a Borostyán Birtokról érkeztek Fotó: Segesvári Csaba Két autó is elütötte Egymás után két autó is elütött Szegeden egy 72 éves nőt, aki belehalt sérüléseibe. A baleset tegnap délután történt a Budapesti körúton, a József Attila sugárúti kereszteződés közelében. Az idős asszony át akart menni az úton. Egy busz takarásából lépett ki, és valószínűleg nem nézett körbe. Balról egy Skoda érkezett, és elsodorta a nőt, aki az aszfaltra zuhant; ezután a Skoda mögött haladó Volkswagen is elütötte. A gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett rajta segíteni, a helyszínen meghalt. A Szegedi Rendőrkapitányság közigazgatási eljárást indított, hogy kiderítse a baleset körülményeit. Drága SMS-t kért és kapott a makói iskolásoktól Internetes csalás Negyedpályás útlezárás Szegeden A Kertész utca a csatornázás után. Tavasszal aszfaltozzák Fotó: Frank Yvette Közel voltunk a melegrekordhoz MUNKATÁRSUNKTÓL Csak néhány fok hiányzott ahhoz tegnap, hogy megdőljön az eddigi szegedi melegrekord. Sokan kigombolt kabátban vagy egy szál pulóverben sétáltak a Széchenyi téren a karácsonyi vásárban. A Dugonics téren az egyetemisták napfürdőzés közben kortyolgatták a forralt bort. Sokan azt gondolták, rekord született. Majdnem igazuk is lett, hiszen tegnap a középhőmérséklet 13 és 15 fok között ingadozott Csongrád megyében. A napon ennél jóval többet mutattak a hőmérők, 17-18 fokot is. Az eddigi legmelegebb téli nap 1989. december 16-avolt, amikor 18,4 fokot mértek Szegeden. Szentesen és Kisteleken 19-et. Huszonegy évvel ezelőtt, 1985. december 6-án is igen magas hőmérsékletet rögzítettek, 15,5 fokot. A Brit Meteorológiai Hivatal és a Nemzetközi Éghajlati és Társadalmi Kutató Intézet felmérése szerint egyre enyhébb telekre kell számíthatunk. Európában egyfajta melegedési trend észlelhető. Az elmúlt 30 évben évtizedenként 0,45 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet. Tiltakoznak a Kertész utcaiak a várható autóforgalom ellen Csendre vágynak a lakók