Délmagyarország, 2006. november (96. évfolyam, 256-280. szám)

2006-11-13 / 265. szám

2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD* HÉTFŐ, 2006. NOVEMBER 13. Demszky nem engedné el Gergényit A rendőrség teljes elbizonyta­lanodásával és ezzel a közbiz­tonságban elért kedvező folya­matok megtorpanásával járna, ha a budapesti rendőrfőkapi­tány és vele együtt több rendőri vezető is nyugdíjba vonulna ­hangsúlyozta Demszky Gábor a hét végén Gyurcsány Ferenchez írt levelében. BUDAPEST (MTI) A tegnap az MTI birtokába került dokumentumban Demszky Gá­bor leszögezve, hogy „Budapest­nek szilárd és erős rendőrségre van szüksége", arra kérte a kor­mányfőt, „járjon közbe azért, hogy a jelenlegi budapesti rendőri vezetés a helyén maradjon!" A fő­polgármester szerint a főkapitány nyugdíjazásáról szóló kormányfői döntésnél figyelembe kellene ven­ni, hogy a fővárosi önkormányzat évek óta ellenszavazat nélkül fo­gadja el a rendőrség beszámolóját. A legutóbbi, szeptember 7-i jelen­tésből is megerősödött az az ön­kormányzati vélemény, miszerint évtizedek óta nem volt még ilyen eredményes a fővárosi rendőrség. Egyebek közt jelzi ezt az is, hogy Gergényi Péter főkapitányságá­nak 2003-as kezdete óta 37 száza­lékkal csökkent az ismertté vált bűncselekmények száma, s 30-ról 57 százalékra nőtt az eredményes nyomozások aránya. A főpolgármester nem ismeri a főkapitány és a többi rendőri veze­tő nyugdíjazási kérelmének okát, azt vélelmezi azonban, hogy „eb­ben közrejátszott a szeptemberi és októberi utcai zavargásokkal szembeni rendőri fellépés megíté­lése is". Nem vitatja, hogy a rend­őri „túlkapásokat ki kell vizsgálni, és ha szükséges, szankcionálni kell". A főpolgármester vélemé­nye szerint „az alkotmányos ren­det semmibe vevő, csak az erőszak eszméjében hívő utcai szabadcsa­patok visszaszorítása... összessé­gében jogszerűen történt". A FIDESZ AZ ÁLDOZATOK MEGCSÚFOLÁSÁRÓL BESZÉL Balog Zoltán, a Fidesz emberi jogi munkacsoportjának vezetője úgy reagált a főpolgármesteri levélre: „az ártatlan áldozatok megcsúfo­lása az a kampány, amit Demszky Gábor és Kuncze Gábor a rendőr­ség vezetői mellett folytatnak, anélkül, hogy Gergényi Péter és mások konkrét felelőségének kide­rítésére akár ők, akár a miniszter, akár a minisztereinők kisérletet is tennének". Mint mondta, mindenki előtt nyilvánvalóak a rendőrök ál­tal elkövetett atrocitások, jogsérté­sek, és mindenki számára világos, hogy a nem jogkövető magatartás nem egyes rendőröknek a felelős­ségéről szól, hanem azokéról is, akik a rendőröket utasították. Lázadás előkészülete miatt tett feljelentést BUDAPEST (MTI) Lázadás előkészületének bűntette miatt tett feljelentést a Batthyány örökmécsesnél november 5-én elhangzottak miatt Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője. Ezt tegnap jelentette be, mond­ván, azért tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, mert az örökmé­csesnél a szónok a hallgatóságot arra hívta fel, tanúsítsanak polgári engedetlenséget, és ez köztörvényes bűncselekmény. Bárándy szerint elfogadhatatlan, hogy 50-100 ember a polgári engedetlenség ürügyén államellenes bűncselekményt valósítson meg, veszélyeztetve az or­szág és a „békés többség" nyugalmát, biztonságát. A Fidesz szerint azt kellene megvizsgálni, milyen jogi kategóriába tartozik, ha valaki másfél-két éven keresztül folyamatosan hazudik. Üzemcsarnokot építettek Gyöngyösön, amikor a tragédia történt Négy munkást ölt meg a rájuk zuhanó beton Tűzoltók szedték ki a romok alól az áldozatok holttestét Fotó: MTI/H. Szabó Sándor Négy holttestet találtak a katasztrófavé­delmi egységek az alatt a több száz négy­zetméteres födémszerkezet alatt, amely be­tonozó munkásokra omlott szombaton Gyöngyösön. GYÖNGYÖS (MTI) Az MTI helyszíni értesülését megerősítette Magyar Attila, a Heves Megyei Katasztrófa­védelmi Igazgatóság sajtószóvivője is. Hozzá­tette: tudomásuk szerint több ember nincs a romok alatt. Tizenkét munkás dolgozott az építési területen, és a halálos áldozatokon kí­vül két további munkás sérült meg, akiket a hatvani Albert Schweitzer Kórházba szállí­tottak a mentők. A baleset egy német autóipari befektető, a Seissenschmidt Ag. gyöngyösi üzemének épí­tése során történt. A 4,5 millió eurós fejlesztés keretében épülő, kovácsolt futómű- és hajtó­műalkatrészeket előállító gyár a tervek szerint 2007 februárjától kezdené meg a működését. Az MTI úgy tudja, hogy a munkások éppen az üzemcsarnok melletti, vasbeton szerkezetű irodaház tetővázának betonozását végezték. A szerkezet azonban megroppant a súly alatt és ráomlott a lent dolgozókra. A balesetről - mint azt a sajtószóvivő közölte - negyed tizenegykor kapott bejelentést a katasztrófavédelem, és azonnal elindultak a helyszínre a tűzoltók, Egerből, Gyöngyösről és Hatvanból egyaránt. A műszaki mentést a helyszínen található munkagépekkel, óriásdarukkal, markolókkal kezdték meg; a kutatás során ezek segítségé­vel mozdították el a lezuhant vasbeton ele­meket. A kutatásba később bekapcsolódtak kutyás speciális mentők is, akik átvizsgálják a területet. Ugyanis így kizárható, hogy to­vábbi áldozatok hevernek a törmelékek alatt. Dolecsek Miklós, a hatvani kórház trauma­tológiai ambulanciájának ügyeletes orvosa az MTI-t arról tájékoztatta, hogy az egyik mun­kás csupán könnyű sérüléseket szenvedett, és már haza is engedték. A másik munkás sé­rülése viszont súlyos, ambuláns ellátását kö­vetően szükségessé válik műtéti ellátása is ­közölt az ügyeletes orvos. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság fog­lalkozás körében elkövetett, több ember ha­lálát okozó gondatlan veszélyeztetés megala­pozott gyanúja miatt kezdte meg a nyomo­zást - mondta Oravecz Éva, a főkapitányság sajtóügyeletese. Toyota Dízel Élménynapok | November 18-19. www.toyota.hu % yota Dízel Toyota D-4D Dízel modellek. Minden, amiért a dízelt szeretni lehet. Legkedveltebb D-4D dízel modellek - most kedvezményes Toyota finanszírozással: jaar % 1 M*1 Yaris 1 4.D-4D - (90 LE) Corolla 1.4 D-4D - (90 LE) Corolla Sedan 1.4 D-4D - (90 LE) I 3.95% 1 3,95% II'. J 3,95% j + Ajándék tartozékok THM* L THM* J 1 THM* J 1 pl. 4 leli gumi+felni J Toyota Dízel Élménynapok November 18-19. TODAY TOMORROW TOYOTA Szeged, Dorozsmai út 9. Tel:+36-62/551-700 llMltlIillTO^iFlíl^JiLállBijyi E-mail: szeged@tmax.hu s > H 6 n m i TOYOTA TWx Hódmezővásárhely, Szántó K. J. u. 178. Tel.: +36-62/535-700 E-mail: hmv@tmax.hu WWW.tfTiax.hu tngü 'A Toyota Pénzügyi Zrt. Svájci Irank alapú ajánlata minden új Yaris és Cocolla megrendeléshez érvényesíthető, a készlet erejéig. Részletek márkakereskedésünkbe!/! A képen látható autók illusztrációk! Yárls és Corolla modellek kombinált átlagfogyasztása <1/100 km): 4,5-8,3. cp, kibocsátás (g/km): 119-180. mmmmmmmmmmm Vérhasfertőzés A látogatási tilalom még érvényben van, de újabb megbetegedés egyelőre nincs abban a veszprémi gyermek- és csecsemőotthonban, amelyet még pénteken vett zár alá a tisztiorvosi szolgálat - értesült az RTL Klub. A fogyatékosokat gondozó központ lakóin a múlt héten enyhe lefolyású, járványszerű hasmenéses és lázas meg­betegedés söpört végig. Huszonegyen kórházba kerültek. A szak­emberek vérhasjárványra gyanakodnak. A fogyatékosokat gondozó intéz­ményben pár napja tapasztalták a gondozók, hogy több gyereknél enyhe lázzal, kisebb hasmenés­sel járó, enyhe lefolyásúnak ítélt betegség jelent meg. Az esetleges járvány kialakulásának megaka­dályozásáért egészségügyi zárla­tot rendeltek el. Az ilyenkor szo­kásos módon intenzíven fertőtle­nítenek. A gondozókra nem vo­natkozik a zárlat, ők normál munkarendben dolgoznak ­piondta el a Független Hírügy­nökségnek fuhászné Gerber Ma­riann főnővér. A tisztiorvosi szolgálat a szék­letmintákból próbálja meghatá­rozni, mi okozta a megbetegedé­seket. A zárlatot akkor lehet felol­dani, ha a székletmintákból két egymást követő alkalommal már nem lehet baktériumot kimutat­ni. A vizsgálat pár napig tart, de a zárlat várhatóan akár két hétig is. A veszprémi otthonban 73 fo­gyatékost gondoznak. Nagy ré­szük bentlakó, de több hazajáró is van. A napközisek a zárlat ide­jére nem mehetnek be az intéz­ménybe, ahol az alsó korhatár 1 év, de több 18 éves gondozott is van. Az intézmény főnővére sze­rint a központ csecsemőrészlege miatt vittek kórházba ennyi bentlakót, mert a kicsik védelme érdekében a legenyhébb gyanú esetén is azonnal orvoshoz vi­szik a gondozottakat. LÁTOGATASI TILALOM A KÚTVÖLGYIBEN pH Látogatási tilalmat rendelt el az ÁNTSZ a budapesti Kútvölgyi Kór­házban, de új betegeket sem ve­hetnek fel, csak a meggyógyultak mehetnek haza. A kórházban ugyanis hasmenéssel és hányin­gerrel járó betegség terjed. Az ANTSZ még vizsgálja, hogy mi okozza, de valószínűleg vírusról van szó, amit eddig 47 beteg ka­pott el. „Enyhe megbetegedésekről van szó. A betegség jelentkezése óta a betegek zöme meggyógyult. Átlagosan két nap alatt tünetmen­tesre gyógyulnak" - mondta az RTL Klubnak Sármán Pál ügyelet­vezető. A kórházi zárat akkor old­hatják fel, ha az utolsó megbetege­dés után 72 órával sincs új beteg. Lokátor a Tübesen? PECS (MTI) Alkalmas a Pécs melletti Tubes a NATO-lokátorállomás felépíté­sére a honvédelmi tárca honlap­jára szombaton felkerült hatásta­nulmány szerint. Egy budapesti tervező és mérnöki tanácsadó iroda által, környezetvédelmi mérnök, geofizikai és ökológiai szakemberek bevonásával készí­tett dokumentum összegzésében az olvasható, hogy az új objek­tum a környezetben, annak ele­meiben csak minimális változást eredményezne. A tanulmány ké­szítői kitérnek rá, hogy a radar működéséből adódó elektromág­neses sugárzás hosszú távú öko­lógiai hatásai nem ismertek, és e tanulmány keretében azt nem is volt módjuk vizsgálni. VALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási euró 253,94 266.96 USA­dollár 197,51 207,63 angol font 376,89 396,21 cseh korona 8,80 9.72 horvát kuna 33,73 37,28 svájci frank 158,57 168,37 szlovák korona 6,85 7,57 Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes: ÓRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: HEGEDŰS SZABOLCS, KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: SCHMIDT ANDREA (fotó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkcsztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Levélcím: 6740 Szeged, Pf.: 153. Tfeleíon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-808. Interneteim: www.delmagyar.hu • E-mail: szerkcsztosegCrr delmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegcdi u. 9-13. Tél.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. 8 Tél. 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tel./fax: 63/481-010. • KIADIA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési Igazgató: KONK<\LY BÉLA. tel 567-842, fax: 567-887. Hirdetésfelvétel: 6720 Szeged, Kölcsey u. .5. Tel.: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Térjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési díi egy hónapra 1495 Ft (Délmagyarország), 1395 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhir Rt. és Délntagyárország Kiadó* ISSN 0133 025X IDélmagyarországl, ISSN 1416 0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents