Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)

2006-10-05 / 234. szám

NOt TAKTiKAK ES PRAKTIKAK MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN BIZALMASAN SZERKESZTI: LÉVAY GIZELLA, SZABÓ CSILLA » 2006. OKTÓBER 5. NAPI MELLEKLETEK Péntek ' - MADAR Szombat -ZiESZTA Hétfő A PÉNZ BESZÉL Kedd Szerda LÉGYOTT WWW.DELMAGYAR.HU CD-AJANLO A legkedvesebb gyerekdalok gyűjteménye Nagyszerű albumot adott ki a Fortuna Records: az óvodásdalok gyűjteményének második részét. Ennek a lemeznek a hallgatása, közös éneklése a szülőknek is örömet szerez, hiszen a régi, gyerekkorban tanult dalok zöme hallható az albumon, így például a címadó dal mellett a Mit játszunk, lányok?, a Most viszik Uborkáné lányát, az Elvesztettem zsebkendőmet, és az Aki nem lép egyszerre. A lemez azért is különleges a mai gyerekeknek szóló albumok között, mert népzenei motívumokkal dolgozza fel a dalokat, furulya, tárogató és hegedű is szerepel a hangszerek között. Ahogyan az album első részénél, ez alkalommal is szakembert kértek fel a lemez dalainak szerkesztésére, a dalcsokrot egy óvónő válogatta, a dalokat pedig általános iskolai zenepedagógus tanította be. A lemezen a legismertebb és legnépszerűbb gye­rekdalok vidám zenei kísérettel, gyerekek előadásában szólalnak meg, a kilencfős gyermekkórus a közös éneklésben éppoly ügyes, mint a szólók esetén. Az album egy kis füzetecskét is tartalmaz, amely kedves raj­zokkal kísérve magában foglalja a dalszövegeket. Szeretettel ajánljuk a lemezt a kisgyermekes családoknak őszi és téli es­tékre, hétvégi közös zenehallgatásra. NY. É. A <&!ok szövegei megtqyihqtóM borító betsejéber.I Rajzfilmek a neten MH Kimondottan animációs filmek legális letöltésére nyílik le­hetőség egy új magyar honlapon. A www.rajzfilmek.tv az első olyan független magyar weboldal, amely animációs filmek legális letöltését kínálja az érdek­lődőknek. A weboldalon az olyan újdonságok, mint a Maya és Miguel mellett, régi klasszikus rajzfilmek, így például a Lolka és Bolka vagy a Mézga család kalandjai is elérhetők. Az elsősorban gyerekeknek és fiataloknak szóló, animációs sorozatok közül több ingyenesen letölthető. A filmek mind­egyike magyar szinkronnal rendelkezik. Az oldal teszt jelleggel kezdte meg működését, az igények felmérése és az oldal fejlesztése ez idő alatt folyamatosan tart. BANFI LASZLO KÉSZÍTI SZAKÁCSKÖNYVÜNK BORAJÁNLATÁT Magasra állítja a mércét Nincs olyan szegedi vendég­látós, aki ne ismerné a szak­ma nagy doyenjének számító Bánfi Lászlót (képünkön), aki több patinás szálloda és ét­terem vezetése után idén, ja­nuár óta a szegedi Kárász csárda üzletvezetője. Igényes­sége és maximaiizmusa köz­ismert, a nevéhez köthető vendéglátóhelyek mindig tud­tak valami egyedit nyújtani. Karácsonyra megjelenő sza­kácskönyvünkben őt kértük fel, hogy az olvasóink által be­küldött receptek mellé készít­sen borajánlatot. Ugyanis a bor, főleg a magyar bor iránti rajongása is köztudott. A szegedi vendéglátós szakma egyik nagy doyenje Bánfi László: azon kevesek közé tar­tozik, aki elmondhatja, hogy ott volt a Tisza Szálló 1963-as megnyitásakor. Mindent tud, amit erről a szakmáról tudni kell. A pályát felszolgálóként kezdte, 1977-ben pedig már a patinás szálloda étteremfőnö­ke lett. Tíz évvel később a valamikori Égő Arany utódját, egy sörözőt vezetett, később a Royal Szálló üzletvezető-he­lyetteseként, majd a 90-es évek elején az újszegedi Gar­den étterem vezetőjeként dol­gozott. Kisebb kihagyások után következett a Debreceni étterem helyén nyíló Botond, amit kerek tíz évig irányított. És hogy egy étteremben mi minden árulkodik a vezető személyiségéről és szakértel­méről? Sok apróságnak tűnő, de mégis fontos részlet. Ami megadhatja egy hely karak­terét és hangulatát. - Élőzenével és az asztalo­kon élő virággal, damaszt szal­vétával és hétnyelvű étlappal kedveskedtünk a Botondban a vendégeknek. A teraszunk vi­rágos dézsáiból szinte össze­függő muskátlifolyam szegé­lyezte a járdát. Akkoriban megkaptuk a Környezetgaz­dálkodási Kht.-tól a legvirágo­sabb cég elismerést - büszkél­kedett Bánfi László, akit - pár évvel később - Puskás László, a valamikori Botond, és az idén januárban nyílt Kárász csárda tulajdonosa kérte fel, hogy álljon ismét munkába, és legyen a Klauzál téri csárda üzletvezetője. Bánfi László örömmel mondott igent, hi­szen mindig izgatták az új ki­hívások. Hangsúlyozza, a munkáját nagyban segíti és megkönnyíti, hogy olyan kivá­ló szakemberek dolgoznak a csárdában, mint Grund Zoltán konyhafőnök és Boros Major István konyhafőnök-helyettes. Elárulja, magával szemben is mindig magasra állította a mércét: tíz éven át csupán évente egy hétre ment szabira, nem maradt sem szabadna­pon, sem hét végén otthon. - Még ahhoz a régi vendéglá­tós generációhoz tartozom, amelyik komolyan veszi ezt a szakmát. Megkövetelem a munkatársaimtól például, hogy forrón tállalják fel az ételt, megfelelően díszítsék azt, és szakszerűen szolgálják fel a bort is - árulja el az üzletveze­tő, miközben az étlapot mutat ­FOTO: SEGESVÁRI CSABA A borfelszolgálás etikettje Fia valaki egy színvonalas étteremben meg szeretné kóstolni valamelyik pincészet vörösét vagy fehérét, a következő bor­felszolgálási etikettre számíthat. Miután a felszolgáló a vendégnek kivitte a megrendelt bort, jól olvashatóan megmutatja a címkéjét, hogy az megbizonyo­sodhasson róla: valóban ezt a bort kérte. A felbontásnak is vannak szabályai: miután körbevágta a tetejét és a dugóhúzót beletekerte - nem szabad teljesen átfúrni a dugót, nehogy morzsa lék kerüljön az üvegbe -, egy kistányérra helyezi és odaadja a vendégnek, hogy az megszagolhassa. A dugóról ugyanis megállapítható, hogy dohos-e a bor. Ha minden rendben, akkor a felszolgáló a rendelőnek jobbról tölt néhány kortyot, az megkóstolja, és ha jónak találja, akkor a nők poharánál kezdve lehet a többieknek is tölteni. Legutoljára annak, aki a bort rendelte. ja: Szegeden, úgy tudom, egye­düliként az ételek mellé megfe­lelő borokat is javaslunk. És kü­lön kérés nélkül szájjeget is fel­szolgálunk. Vannak akik ezt minden esetben nem tartják lényegesnek, Bánfi László azonban fontos gesztusnak tartja. Mint hangsúlyozza, a vendégnek mindig meg kell adni a választás lehetőségét. Örömmel mondja, hogy Ma­gyarországon egyre nagyobb teret hódít a borfogyasztás, és szerencsére nem a mennyiség, v*1 N ÍRJUK együtt hanem a minőség kerül előtér­be. Egyre többen tudják, hogy az ételekhez milyen bor dukál, és igénylik is a finom borokat. Ezt is figyelembe vettük, ami­kor úgy döntöttünk, hogy ka­rácsonyra megjelenő szakács­könyvünkben az ételek recept­je mellé borajánlat is kerül ­Bánfi László ajánlásával, aki a rosé borok nagy kedvelője. Meggyőződése, hogy a magyar borok a világ bármelyik részén megállják a helyüket. LG. REI | - " A DÉLMAGYARORSZÁG ÉS A DÉLVILÁG SZAKÁCSKÖNYVÉT! ^ 1 ' receptjeit, és^megriyerheti a fődíjat, rvuiaie dg lecikeciveseb n 30 000 Ft é * 9, Jj 1 rt fik I 33 ! C? U 1 Cl (VI st rí 1 1 Cil r negriyerheti a ío vásárlási utalványt!. Az olvasók által beküldött receptek közül neves séfek válogatják ki és készítik el az általuk legeredetibbnek ítélt ételeket, amelyek aztán fotóval együtt bekerülnek színes szakácskönyvünkbe! t iifiL. ii ítfWffTii Ml"™"—' Havonta értékes nvereménveM f t-WWu*. Október 16-án egv rotootoéoeunfor^ — Mm* " \ Sorsolás: október 23-án. Nyeremény: teafőző egy kenyérpirítóval együtt. A gyorsaságát megjutalmazzuk! AZOK Közön, AKIK OKTÓBER 15-IG BEKÜLDIK RECEPTJEIKET, 100 DB EGYEDI EDÉNYALÁTÉTET SORSOLUNK KL! Beküldési határidő: 2006. október 20. Cím: Délmagyarország Kiadó, 6740 Szeged, Pl. 153. A borítékra írja ré: receptverseny E-mail: receptverseny9delmagyar.hu (kérjük tüntesse íel nevét, címét, telefonszámét) / ; Információ: 62/567-857, 567-824 A recept mellett küldje be az alábbi szelvényt isi A recept beküldője: Cím: Teleionszám: Mobil: E-mail cím:

Next

/
Thumbnails
Contents