Délmagyarország, 2006. október (96. évfolyam, 231-255. szám)
2006-10-05 / 234. szám
10 BIZALMASAN 2006. október 5., csütörtök AZ EURÓPA-BAJNOK ATLÉTA, SZENTGYÖRGYI KATALIN OTTHON SZÜLTE MEG KISFIÁT Az újszülöttre gondolva döntöttem" A kitűnő atléta, Szentgyörgyi Katalin szülés előtt A nagyszülők meglepődtek Kati nem árulta el szüleinek, hogy otthonszülésre készül, mert tudta, hogy hatásosan le akarnák beszélni. - Meglepődtem, hogy a lányom ennyire bátor. Nem örültem, amikor megtudtam, hogy Kati otthoni szülést vállalt - mondta Szentgyörgyi Pál szegedi alpolgármester. - Viszont a lányom mindig is előrelátó, alapos, gondos és minden kockázatot felmérő volt. Élsportolóként is mindent előre pontosan kiszámolt és eltervezett. Petike hajnalban jött a napvilágra és a reggeli órákban már nyoma sem volt a szülésnek a lakásban. A fotók is egy nyugodt, kiegyensúlyozott mamát és babát mutatnak. Az ötszörös Európa-bajnok szegedi középtávfutó, Szentgyörgyi Katalin néhány héttel ezelőtt Budapesten, saját lakásában szülte meg kisfiát. Erre bizonyára sokan felkapják fejüket, hiszen az otthon szülés már korábban is nagy port kavart a magyar orvostársadalomban. Az egykori kitűnő atlétanö terhessége előtt soha nem gondolkodott azon, hogy hol hozza világra gyermekét. - Az első hónapok után kezdett igazán foglalkoztatni, hogy mi is fog történni a gyermekemmel és a testemmel. Nagyon nem volt szimpatikus, amit olvastam és láttam a kórházakban. Azt éreztem, hogy az ott tapasztaltakat nagyon nem szeretném. Végül is elmentem egy olyan fórumra, ahol szó volt otthon szülésről is - kezdte a beszélgetést Szentgyörgyi Katalin. - Első hallásra az ember általában fogékony minden újra. Azonnal elhatározta, hogy márpedig otthon szüli meg gyermekét? - Egyáltalán nem így volt. Először bennem is azonnal felmerült, mint gondolom a legtöbb emberben, hogy veszélyes, felelőtlenség, és veszélyeztetem a gyerekemet. Gyűjtöttem az információkat, és beiratkoztam Geréb Ágnes tanfolyamára. Néhány nap után nem volt kétségem, hogy ezt szeretném, és nekünk, mármint a kicsinek, a férjemnek és nekem a családi fészekben lesz a legjobb a szülés. - Geréb Ágnes szülész-nőgyógyászt, az otthon szülés mozgalom élharcosát egy halállal végződött eset miatt vád alá is helyezték. Ez sem rémítette meg? - Sajnos ilyen a kórházban is előfordul. Természetesen begyűjtöttem én is különböző statisztikákat a kórházi és az otthon szülésekről. Azok közül, akik vállalták az otthon szülést tíz százalék végződött kórházi szüléssel. Egy sem volt sürgősségi eset, hanem lelki okai voltak. lehet, hogy a sportolói múltamból adódik, de maximálisan bíztam a testemben, hogy tudni fogja, mit kell csinálnia. - Mennyien voltak a tanfolyamon? - Rengetegen. A nőkben egyre nagyobb az igény, hogy háborítatlanul szülhessenek, ahogy nekik jó, ahogy a testük ritmusa diktálja, és nem ahogy a kórházi besorolás megkívánja. Nekem is volt orvosom, kórházat is választottam, a vizsgálatokra is rendesen eljártam. Amikor egy vizsgálat alkalmával betettek egy olyan szobába, ahol komoly fájdalmakkal vajúdott egy nő, szinte kiborultam. Sem őt, sem engem nem kérdeztek meg, mit szólunk hozzá. Szégyelltem magam, hogy az az asszony élete egyik nagy pillanatára készül, és iszonyú fájdalmai közepette a gyermekem szívhangját hallgatja. Az intimitás hiányának a csúcsa volt. - Az otthon szülést ellenző szakemberek többek között azzal érvelnek, hogy a nők nem tehetik ki kockázatos helyzeteknek a leendő gyermekülcet és önmagnkat. A szülésnél komplikációk, veszélyes szituációk adódhatnak. A házukban milyen orvosi stáb vette körül? - A mai otthon szüléseket nem szabad összehasonlítani a régiekkel, amikor jóval több volt a halálozás a születéseknél. A bábák az első fájás után komoly orvosi felszerelésekkel érkeztek. A lakásban mindenhova elkísértek, és minden rezdülésünket figyelték. A vajúdás alatt végig nyugodt voltam, a férjem is mellettem volt, persze a fájdalmakat el kellett viselnem. Amikor elindult a szülés, azt éreztem, nagyon rossz lenne, ha a kórházba kellene mennem. Akkor tudatosult igazán, hogy jól döntöttem. Akik otthon szülnek, lélekben és tudásban komolyan felkészültek. Akik bemennek a kórházba, valamilyen szinten kiadják a felelősséget a kezükből. Sokan azt sem tudják, mi fog történni, hiszen a doktor űr úgyis tudja. - Azzal, hogy otthon szült miben változott meg a családi rend? A férje hogyan viselte a szülést? - Géza is erre készült a kilenc hónap alatt. Teljes egyetértésben hoztuk meg a döntést. Semmi különös helyzetet nem tudok említeni. Végig segített, ezt tényleg csak ilyen harmóniában lehet elképzelni. CS. GÁT LÁSZLÓ A szakorvosok ellenzik A hazai Szülészeti és Nőgyógyászati Szakkolégium állásfoglalása szerint egy szülőnő nem teheti ki kockázatos helyzeteknek a leendő gyermekét, sem önmagát. Életveszélyes szituációk léphetnek fel és igencsak kétséges, hogy a bajba kerültek időben jutnak-e kórházba. Az otthonszülés csekély előnyeivel szemben áll a súlyos veszélyeket rejtő kockázat. Azokat a vélt vagy valós előnyöket, amiket az otthonszülés nyújt, az intézeti szüléseknél lenne célszerű bevezetni, hasznosítani. Otthonában Katalin és kisfia, Szabó-Szentgyörgyi Péter Nem csak a nők vásárlásfüggők A vásárlásfüggőség szenvedélybetegség, de a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem csak nőket sújt: mind a férfiak, mind a nők körében 5-6 százalék körül van a betegek aránya, de a nők közül többen kezeltetik magukat - derül ki egy amerikai kutatásból. MTI A vásárlásfüggőségben szenvedők ellenállhatatlan belső kényszert éreznek, hogy teljesen felesleges dolgokat vásároljanak, és halmozzanak fel, s közben pillanatok alatt képesek teljesen eladósodni, ami más magatartási zavarokhoz, bűntettekhez és depreszszióhoz vezethet. Az amerikaiak 5-6 százaléka szenved a vásárlásfüggőség nevű pszichológiai zavarban állapította meg egy vizsgálat, amelyben 2513 ember vásárlási szokásai iránt tudakozódtak. A közhiedelemmel ellentétben ez a kényszeres neurózis egyáltalán nem kizárólag a nőknél fordul elő, hanem ugyanannyi férfit is sűjt. A kutatók telefonon kérdezték ki az alanyokat vásárlási szokásaikról és pénzügyi helyzetükről, majd az adatokat egy speciális értékelési rendszer szerint dolgozták fel, amely felismeri a vásárlási függőségben szenvedőket. Ennek alapján a megkérdezett nők 6 és a férfiak 5,5 százaléka mutatta a függőség tüneteit. Ez a meglehetősen kiegyensúlyozottnak tűnő arány nem tükröződik a klinikai adatokban, ugyanis a kezelés alatt álló vásárlásfüggő személyek 80-95 százaléka nő. A Stanford egyetem kutatói szerint ez azzal függhet össze, hogy a nők könnyebben kezeltetik magukat pszichológiai problémáik miatt, mint a férfiak. Ez a depressziók és a pánikrohamok esetében is így van. A tudósok úgy vélik, hogy folytatni kell a vásárlásfüggőség vizsgálatát, hogy az eddiginél még többet tudjanak meg erről a jelenségről. Ezzel párhuzamosan a játékszenvedélyekkel is akarnak foglalkozni, hiszen ezek pontosan olyan szenvedélybetegségeket váltanak ki és ugyanolyan függőséget tudnak okozni, mint a drogok. A legújabb módi: akrobata manökenek A divatbemutatók divatja is gyakran változik: újabban akrobaták, tornászok és táncosok, illetve velük azonos tudású manökenek mutatják be a legfrissebb modelleket a kifutón. Újabban nem egyszerűen csak ki kell vonulni a legmeghökkentőbb modellekben, például előfordul, hogy a fiatal férfiaknak szánt ruhákat tornászok mutatják be. Az változatlan, hogy nagyon magas sarkú cipőkben lábukat egymás elé rakva imbolyognak a manökenek és az sem változott, hogy a sminkesek és a fodrászok minél őrültebb arcfestéseket és frizurákat találnak ki, ezzel is a tervező kollekciójára terelve a figyelmet. ONLINE REPÜLŐJEGYRENDELÉS Foglaljon repülőjegyet előzetes kötelezettség nélkül! www.kresz.delmagyar.hu M MORTONS Hírességek nárcizmusa Egy frissen közzétett amerikai tanulmány szerint a hírességekre jellemzőbb a nárcizmus, az önbálványozás, mint azokra, akik kevésbé ismertek, mm A Los Angelesben működő Dél-Kaliforniai Egyetem vizsgálata során szigorú titoktartás közepette 200 (meg nem nevezett) híresség töltött ki tesztlapokat, amiből kiderült: a lakosság egészénél nagyobb mértékben illik rájuk az önimádó jelző. Drew Pinsky orvoskutató ezt annak tulajdonítja, hogy „a nárcisztikus hajlamú személyeket vonzza a szórakoztatóipar", tehát nem ez a szektor alakítja ki az ilyen magatartást, hanem csak felerősít eleve meglévő jellemvonásokat. Fényes szemhéjak, rebegő szempillák Az őszi-téli sminktrend kissé színpadias hatást kelt: a Illa és a sötét üvegzöld árnyalatit szemhéj festékek és a kontúr nélküli száj tör előre a nyugati sminkmesterek szerint. Újra kedvelt a szempilla göndörítése, a műszempilia pedig színpadi viseletből előrukkolt szokványos partikellékké. MTI A száj nem túl sötét, inkább természetes rózsaszín. Előtte púderrel alapozzák az ajkakat, majd jöhet a visszafogott szájfény. A száj közepén világosabb rúzst alkalmaznak, hogy domború legyen az összhatás. A duzzadt száj változatlanul csábító, bár ritka az olyan természetesen dús ajak, mint például Scarlett Johanssoné. Szilikonozott szájat egyetlen divatbemutatón sem lehet látni, bár a fotómodellek és színésznők előszeretettel alkalmazzák ezt az eszközt. A szemhéjpúderek helyett estére a tubusból kinyomható, a szemredőben nem összegyűlő, színes festékek divatosak, leginkább lilában, bronzban vagy sötét üvegzöldbeni. A minél dúsabb szempilla, illetve annak vágya örök. A szemspirálgyártók egyre rafináltabb eszközöket készítenek e cél elérésére. A reklámokban azonban számítógépes trükkökkel vagy műszempillákkal kápráztatják el az ilyen csodálkozó szemekre vágyó nőket.