Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-14 / 216. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. SZEPTEMBER 14. •AKTUÁLIS" 5 Pályázatot írnak ki a szentesi kórház vezetésére Jogerősen pert vesztett Borzi Márta A Csongrád megyei önkormány­zat tegnap megkapta a másodfo­kú bírósági végzést, amelyben jogerősen elutasították Borzi Márta keresetét. A szentesi kór­ház korábbi főigazgatója az elbo­csátása ellen fellebbezett. A me­gyei közgyűlés mai ülésén már kiírja a pályázatot a szentesi kór­ház főigazgatói állására. Borzi ügyvédjéhez, Bárándy Péterhez még nem jutott el a végzés. A megyei önkormányzat még márciusban bocsátotta el állásá­ból dr. Borzi Mártát, a szentesi kórház főigazgatóját. Az intéz­ményfenntartó megyei közgyűlés határozata ellen azonban a széké­ből felállított vezető fellebbezést nyújtott be ügyvédjével, Bárándy Péter egykori igazságügy-minisz­terrel a munkaügyi bírósághoz. Lapunkban korábban megírtuk: az első fokon eljáró bíróság meg­szüntette a pert, mert szerinte Borzi Mártáék az előírt határidőn túl nyújtották be a keresetüket. Ám Bárándyék ezzel nem értettek egyet, és fellebbezéssel éltek az el­ső fokú végzés ellen. A Csongrád Megyei Bíróság má­sodfokú végzése tegnap jutott el a megyei önkormányzathoz. Frank József elnök érdeklődésünkre el­NÉMETH GYÖRGY FOTÓI Sándor Klára nyelvész, országgyűlési képviselő nyitja meg kollégánk, Németh György fotográfus, karikaturista Erdélyi fények című kiállítását ma 17 órakor a szegedi Dusha Fotó­galériában (Horváth M. utca 8.). AKADÁLYMENTES A TELEKI Akadálymentesítették a szegedi tanárképző főiskolai kar Teleki Blanka Kollégiumának épületét. Az utcáról ezentúl fotocellás ajtón lehet bejutni, a magasföldszintre vezető lépcsőt is elbontották. A liftet nagyobbra cserélték, hogy a kerekes székesek is elférjenek. A kollégiumban két speciális szobát alakítottak ki, az egyikben a mozgásukban korlátozottakat, a másikban a gyengén látókat tudják elhelyezni. A beruházás összesen 85 millió forintba került, amiből 45 milliót pályázaton nyertek, a fennmaradó részt az egyetem biztosította. mondta: a megyei bíróság osztotta az első fokon eljáró munkaügyi bí­róság álláspontját, miszerint Borzi Mártáék keresetlevele a megyei közgyűlés elbocsátó határozatá­nak kézbesítésétől számított 15 napon túl érkezett a munkaügyi bíróságra. A másodfokú végzés jogerős, amely ellen fellebbezés­nek nincs helye. Frank József úgy kommentálta az ügyet lapunk­nak: örül, hogy ilyen gyorsan meg­született a döntés, a bizonytalan­ság ugyanis nem volt jó a szentesi kórház dolgozóinak. Elmondta azt is az elnök, hogy a megyei köz­gyűlés mai ülésére már beviszi a pályázati kiírást, amelyben a kór­ház főigazgatói állását teszik majd közzé. Ha a felhívásukra érkeznek majd pályamunkák, már az új megyei közgyűlés választhat a szentesi kórház élére vezetőt. Március óta Fenyves Ernő vezeti megbízott főigazgatóként az in­tézményt. Megkerestük tegnap Bárándy Péter ügyvédet is, aki lapunkkal azt közölte: még nem kapták meg a másodfokú végzést. Kérdé­sünkre, miszerint mit gondol, mi lesz majd benne, azt mondta a volt igazságügy-miniszter, hogy „várjuk meg." B.I. Kórházi hiány A makói és a szentesi kórház is a konvergenciaprogram áldozatává válhat - véli a megyei közgyűlés jobboldali frakciójának vezetője, Baláspiri Csaba. A közgyűlés ma éppen arról dönt, átminősítse-e vissza nem térítendő támogatássá azt a 300 millió forintnyi kölcsönt, amelyet 2004-ben és 2005-ben adott a makói kórháznak. Azóta ezt nem tudták visszafizetni. Bár a működtető a megyei önkormány­zat, a működéshez szükséges pénzt a kórház az OEP-től kapja. A megye azért segített, hogy ne növe­kedjen az adósság. A kórházban most kiszámolták: a bejelentett kormányzati refor­mok nyomán jövőre már 157 mil­lió forint lehet a hiány. Bár a hatá­rozati javaslatot úgy fogalmazták meg, hogy a közgyűlés átminősíti a hitelt támogatássá, ezt a kor­mányzó MSZP-SZDSZ-frakció vezetője, Simicz József nem támo­gatja. Baláspiri Csaba szerint vi­szont nagy a baj, ezért lépni kell. Még most sem tudni, mikor nyit ki a Hági Nem úszták meg a tatarozást A Jobbikot támogatják a kisgazdák Több hónapos csúszás után Szegeden a Kelemen utcában kívülről megújult a Hági étterem és a tömbhöz tartozó több lakás. A rekonstrukció a Nádor utca felől kény­szertatarozással folytatódik. A költségeket a lakóknak kell állni. Tbvábbra is csak találgatni lehet, hogy a patinás Hági mikor nyit ki. MUNKATÁRSUNKTÓL Több hónapos csúszással, de elkészült Szege­den a Kelemen utca 3. szám alatti épület­tömb külső homlokzatának felújítása. Kívül­ről megújult az évek óta zárva tartó Hági ét­terem, a Brnói étterem és a társasházhoz tar­tózó több lakás és garázs is. A rekonstrukció kezdete évekig húzódott és az önkormányzat már elrendelte a kényszertatarozást, amit vé­gül visszavont, mert a lakóközösség meg­egyezett a Cseh és Társa Építőipari Kft.-vei a kivitelezésről. A cég ügyvezető igazgatója, Cseh JAszJó elmondta: a csúszás oka, hogy pótmunkákat kellett elrendelni. Több vako­latot kellett leverni és a Tisza tavaszi áradá­sai miatt a pincéből nem lehetett szivattyúz­ni a vizet, ami hátráltatta a munkát. A cégve­zető - üzleti titokra hivatkozva - nem árulta el, hogy a homlokzat felújítása mennyibe ke­rült. A kérdést feltettük a társasház közös képviselőjének, KelJer Péternek, aki viszont nem kívánt nyilatkozni. Az épületegyüttes felújítása ezzel még nem fejeződött be, hiszen a Nádor utcai belső részt is rendbe kell hozni. A Cseh és Társa Építőipari Kft. tavasszal erre is adott áraján­latot a lakóközösségnek, de hónapokig sem­mi nem történt. Ezért az önkormányzat a Nádor utcai részre elrendelte a kényszertata­rozást és közbeszerzést írt ki. A munkára csak a már említett cég jelentkezett, így ők végezhetik a felújítást. Az állványzat már áll, a munkák is megkezdődtek, mellyel az ön­kormányzat által megszabott határidőre, szeptember 25-ére kell elkészülni. A beruhá­zás bruttó 22 millió 800 ezer forintba kerül, amit az önkormányzat a lakókkal fizettet majd meg. Szerettük volna megkérdezni a Hági étte­rem tulajdonosát, az Imosoft Kft. ügyvezető­jét Török Zoltánt is, hogy mikor nyitja meg az 1999-ben 67 millió forintért megvásárolt egykori patinás éttermet. Választ nem kap­tunk, munkahelyén, a szegedi Mozaik Ki­adónál ugyanis azt közölték, hogy két hétig szabadságon van. Igaz egy másik telefonhívá­sunkkor egyik munkatársa azt mondta, hogy bent van, csak pillanatnyilag nem ér rá. IGERET Török Zoltán már sokadszor nem válaszol, ami­kor a Hágiról kérdezzük. Pedig a városlakókat érdekli, hogy mikor látogathatják újra a valami­kor közkedvelt Hágit. Török Zoltán egyszer azt igérte, akkor nyitja ki az éttermet, ha az autó­pályát megépítik Szegedig. A sztrádát tavaly év végén átadták, az étterem viszont továbbra is zárva tart. Kívülről már megújult a Hági étterem Fotó: Segesvári Csaba MANSFELD DÍSZBEMUTATÓ A Mansfeld című magyar film díszbemutatóját tartják ma 19 órától a Belvárosi moziban. Az előadáson részt vesz Szilágyi Andor rendező, és Fancsikai Péter címszereplő. A díszelőadásra jegyek még kaphatók a mozi pénztárában. A filmet szeptember 27-éig játsszák. EMLÉKKONCERT Az intézményes szegedi zeneoktatás megalapítójára, Király-König Péter zenepedagógusra, komponistára emlékeznek azzal a hangversennyel, amit a róla elnevezett zeneiskola nagytermében rendeznek ma 18 órakor. Halálos baleset Szentesen Teherautónak hajtott a kerékpáros Halálos közlekedési baleset tör­tént tegnap Szentesen, az Ipar­telepi úton. A rendőrség elsőd­leges adatai szerint egy sódert szállító tehergépkocsi haladt Hódmezővásárhely felé, ami­kor az Ipartelepi utat kereszte­ző mellékútról neki hajtott egy kerékpáros. M. Toronykőy Már­ta, a megyei rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense arról tájékoz­tatta lapunkat, hogy a 26 éves szentesi férfi olyan súlyos sérü­léseket szenvedett, hogy a bal­eset helyszínén életét veszítet­te. Az eset körülményeit a Szentesi Rendőrkapitányság to­vább vizsgálja. KERÉKPÁROS FELVONULÁS Az autómentes napra, szeptember 22-ére kerékpáros felvonulást szervez a Critical Mass szegedi szervezete. A 15 kilométeres túra a Dóm térről indul és a város számos pontját - Dugonics tér, Móravárosi krt., Belvárosi híd, újszegedi liget-érinti. A főszervező, Dovalovszki András tegnapi tájékoztatóján elmondta: a demonstráció célja, hogy népszerűsítsék a kerékpározást a városban. Szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy a szegedi kerékpárutak mely része veszélyes. Az Ipartelepi úton a helyszínelés idején teljesen lezárták a rend­őrök az utat Fotó: Segesvári Csaba Dlusztus Imre: Szegedi mezben A Független Városi Szövetség - Magyar Egyesület szegedi pol­gármesterjelöltjéről, Dlusztus Imréről idéztük szerdai számunk­ban a Fidesz elnökének, Orbán Viktornak a szavait. Dlusztus tegnap az alábbiakkal reagált a pártelnöknek a személyével fog­lalkozó mondataira. „A tegnapi Délmagyarországban arról értesültem, hogy Orbán Viktor szerint jobboldali mezben szerepelek, nemzeti retorikát használok és arra török, hogy a szocialista polgármester nyerje meg a választást. Értelmiségi vagyok, önálló, felelős személyiség. A mezem szegedi, ha tetszik: lokálpatrióta. Retorikám elemző, mint általában a publi­cistáké. így van benne megengedő mód is, ezért elismerem, de nem szégyellem, hogy nemzeti elkötelezettségű vagyok. Szabadelvű kon­zervatívként szenvedtem meg azt, hogy egy módszeresen kettéhasí­tott országban miként felejtetik el az emberekkel a párbeszéd szüksé­gét, a szakmaiságot, a méltányosságot és az önrendelkezéshez fűződő jogot. Ami pedig a választási esélyeket illeti: nem indultam volna el, ha nem hinnék a sikerben. A Független Városi Szövetség egyszerre ma­gyar egyesület és a szakmai alapokon nyugvó döntéshozatalért elkö­telezett emberek szövetsége. Azt tapasztaltam, hogy az emberek nagy része 2002 után jobb híján választotta az MSZP-t vagy a Fideszt. Most van jobb." MUNKATÁRSUNKTÓL Közös céljaik elérése érdekében tegnap együttműködési megál­lapodást kötöttek Szegeden a következő pártok Csongrád megyei szervezetei: a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Függetlenségi Párt (MFP) és a „hivatalos" Függet­len Kisgazda Párt (FKGP). En­nek értelmében a Jobbik-MFP helyi képviselőjelöltjei az FKGP támogatását is élvezik, a választások után pedig szoro­sabb együttműködésre is ké­szülnek. Apáti Bálint, a Job­bik-MFP megyei listavezetője elmondta: így olyan jobboldali erők foghatnak össze, amelyek tiszteletben tartják egymás po­litikai identitását, egyiknek sem kell a másik két szervezet beolvasztó szándékától tartani. Hozzátette, ez a szövetség az egyetlen a nagy pártokon kívül, amelyik képes volt megyei lis­tát állítani: a tízezer fő alatti te­lepüléseken nyolc, az ennél magasabb lélekszámúakon hét delegáltjuk indul.

Next

/
Thumbnails
Contents