Délmagyarország, 2006. szeptember (96. évfolyam, 205-230. szám)

2006-09-07 / 210. szám

CSÜTÖRTÖK, 2006. SZEPTEMBER 7. "AKTUÁLIS" 5 imiariifzaiL Vásárhelyen az SZDSZ koalícióra lépett az MSZP-vel Kiss visszalépett Hernádi javára Visszalépett tegnap Hernádi Gyula szocialista polgármes­terjelölt javára Kiss László, az SZDSZ eddigi polgármes­ter-aspiránsa Vásárhelyen. A liberálisok csatlakoztak az MSZP választási koalíciójá­hoz. Az egykori III/III-as tiszt, Rummel József helyett Hernádi lett a saját kampány­főnöke, Rummel maradt a technikai szervezésnél. Hernádi Gyula kampányfőnöke immár saját maga, Rummel Jó­zsef csupán a kampány technikai szervezésében segíti. Ezzel elhá­rult az az akadály, amely miatt az SZDSZ korábban nem kötött vá­lasztási szövetséget Vásárhelyen az MSZP-vel. A szocialista polgármes­ter-aspiráns tegnapi sajtótájé­koztatóján maga Kiss László, a szabad demokraták korábbi polgármesterjelöltje jelentette be, hogy visszalép Hernádi ja­vára, s csupán a koalíció közös egyéni képviselőjelöltjeként indul az önkormányzati vá­lasztásokon. Az így kibővült ­a Hódmezővásárhely és Vidéke Demokratikus Szövetséget, a Fiatal Baloldalt, a Kisgazdapár­tot és a Munkáspártot is ma­gában foglaló - választási koa­líció öt közös jelöltje: Racsa Pál, Kiss László, Koromné Sin­kó Erika, Sillye Béla és Nagy Ernő. A szabad demokraták a 14 egyéni választókerület kö­zül hatban saját jelöltet is in­dítanak, háromban pedig visz­szalépnek. Kiss László elmondta: az MSZP-vel folytatott tárgyalások során mindvégig képviselték a velük együttműködő Polgári Szö­vetség Vásárhelyért (PSZV) szer­vezet álláspontját is. Az SZDSZ választási program­ja és célja nem különbözött az MSZP-től - hangzott el a tájé­koztatón. Mindkét párt célja a je­lenlegi városvezetés eltávolítása, Vásárhely gazdasági és pénz­ügyeinek rendbetétele. Hernádi Gyula a jövő héten hirdeti meg városépítő programját, amelynek fő elemei: a valódi, félelem nél­küli demokrácia megteremtése a városban, illetve Vásárhely pénz­ügyi és gazdasági helyzetének rendbetétele. A jelenlegi helyzet­ről szólva elmondta: a város adóssága négy évvel ezelőtt 300 millió forint volt, ma pedig 13 milliárd forint. KOROM ANDRÁS LIBERÁLIS NYILATKOZATOK „Az SZDSZ a valódi választás lehe­tőségét kívánja biztosítani a vá­lasztóknak, ezért sem a várost ela­dósitó fideszes vezetéssel, sem a valódi erőt felmutatni nem tudó, tit­kosszolgálati botrányba gabalyo­dott MSZP-s helyi politikusokkal nem köt választási szövetséget." (Az SZDSZ sajtóközleménye, Dél­magyarország 2006. július 29.) „Nem támogatunk olyan polgár­mesterjelöltet, akinek közvetlen munkatársa tartótiszt volt, vala­mint úgy véljük, hogy a városi MSZP nem tud nagy erőt felmutat­ni, s a koalíciós tárgyalások sem vezettek eredményre. így külön ál­lítunk listát a PSZV-vel." (Az SZDSZ vásárhelyi elnöke, Szentirmai Csaba nyilatkozata, Délmagyarország, 2006. augusz­tus 24.) Samu: Trójai faló volt az SZDSZ MUNKATÁRSUNKTÓL A Polgári Szövetség Vásárhely­ért jPSZV) megbízott elnöke, Samu Ágoston szerint azzal, hogy az SZDSZ és az MSZP az ajánlószelvények leadása előtti utolsó percben szövetséget kö­tött, előre kitervelte, hogy meg­akadályozza a PSZV-t az önkor­mányzati választásokon törté­nő indulásban. „Ha valaki azt gondolja, hogy teljesen véletlen az, hogy Hernádi Gyula kam­pányfőnökének Rummel József III/III-as operatív tisztet válasz­totta, az nagyon téved" - olvas­ható a PSZV közleményében. „Az október 1-jei önkormány­zati választásokat a Rum­mel-Erdélyi páros és az általuk bábként irányító Hernádi meg­próbálta kétpólusúvá tenni... Ebben a zseniális képben volt zavaró a PSZV, harmadik erő­ként. Találni kellett hát egy szö­vetségest, aki trójai falóként megakadályozza az indulását a választásokon. Ezt a szerepet Rummel József az SZDSZ né­hány fős társulatára, nevezete­sen Kiss László, Horváth László és Szentirmai Csaba triumvirá­tusára bízta" - áll a közlemény­ben. Samu a továbbiakban hangsúlyozza, csak akkor de­rült ki az MSZP-SZDSZ egyez­sége, amikor a PSZV számon kérte, miért látogatja egymást Kiss és Hernádi. Kiss László Samu közleményé­vel kapcsolatban azt mondta: az álláspontját folyamatosan vál­toztató, egyre inkább jobboldalra csúszó PSZV hagyta ott az SZDSZ-t. Nyíregyházi polgármestert reklámoznak Szegeden Óriásplakátok versenye Kopogtatócédula nélkül a Légió utca Nem kaptak ajánlószelvényt és választási értesítőt a Légió utcai­ak - állítja az egyik lakó. A válasz­tási irodán erről nem tudnak. A Légió utcában közel száz ház­ban nem kaptak ajánlószelvényt és választási értesítőt a lakók ­állítja egyikük, Vincze Klára. Az asszonynak először csak az tűnt föl, hogy sem neki, sem férjének nem hozott ajánlószelvényt a postás. Bement a választási iro­dára, ahol közölték: kiküldték. Érdeklődött a postán is, sőt a kézbesítőnél, aki úgy emlékezett: bedobta. Vincze Klára később ak­tivistaként, cédulákat gyűjtve csöngetett be a szomszédokhoz. Ok nem tudtak ilyesmivel szol­gálni, mivel - mondták - nekik nincs ilyen. Az asszony kiderítet­te: a Légió utca lakói a kettestől a tizenkettes számig kaptak aján­lószelvényt és értesítőt - az utcá­nak csak egy oldala van, ezért minden házszám páros szám -, tizenkettőtől százig azonban nem. - A kézbesítőt az eset óta lecse­rélték - magyarázta Vincze Klá­ra, de hozzátette: nem állítja, hogy a postás tehet a szelvények eltűnéséről. Szabó László, akit az MDF­Együtt Szegedért Egyesület indít az önkormányzati választáson a Fidesz és a KDNP támogatásá­val, elmondta: akár szándékossá­got is sejthetne az ügy hátteré­ben, hiszen többek között éppen a Légió utcában a legnagyobb a támogatottsága. Érdeklődtünk az okmányiro­dában, ahol azt mondták, sem oda, sem a választási irodához nem érkezett bejelentés. G.ZS. Csabai Lászlóné nyíregyházi polgármester reklámozza a szocialistákat Szegeden, a Honvéd térnél. A plakát láttán többen azt hitték, valamit összekevertek a ragasztók ­pedig nem. A Fidesz hamarosan óriás Oláh János-ragaszokkal válaszol. Az autópálya ipart jelent, az ipar fejlődést és új munkahelyeket - hirdeti Csabai Lászlóné Szegeden, a Honvéd tér mellett álló ház tűz­falán. Aki kibetűzi a szlogent a magasban, rá­jön, Nyíregyháza szocialista polgármester­ének reklámját látja. Mit keres Csabainé Sze­geden? Ő most az MSZP egyik reklámarca. Solymos László MSZP-s alpolgármester, kép­viselőjelölt elmondta: Botka Lászlót ábrázoló óriásplakát is készült. Rögtön kétféle is. Az országos MSZP-kampány keretében hat sike­res polgármester reklámozza magát és párt­ját. Köztük van Botka László is. „Újabb siker városunk fejlődéséért" - hirdeti a szlogen, a képen egy panel épület felújítását láthatjuk, utalva arra, hogy 13 ezer panellakás korsze­rűsítését végzik el Szegeden. Solymos azt is hozzátette: készül szegedi Botka-óriásplakát is. Ezen azt olvashatjuk, „Szavazzon Szeged­re!", képet ehhez nem készítettek. A polgármestert és a jelölteket bemutató füzetet már eljuttatták a választókhoz, ké­szülnek kisebb méretű plakátok is, pultjaik­kal a város több pontjára települnek ki, ren­dezvényeket szerveznek. Solymos úgy fogal­mazott: ez a választás Szegedről szól. Érzé­sük szerint az elmúlt négy évben jó irányba indult el a város, ezt a munkát szeretnék folytatni. Az elmúlt években már bizonyítot­ták, hogy alkalmasak a város vezetésére. A Fidesz polgármesterjelöltje, Oláh lános ezt természetesen másképp gondolja. - A stí­lus nagyon fontos - hangsúlyozta. - Nem mocskolódunk, hanem rámutatunk az ellen­A nyíregyházi polgármester is Botka Lászlónak kanrpányol Fotó: Karnok Csaba fél hibáira. Elmondjuk, hogy Gyurcsány Fe­renc és Botka László átverte az embereket. Ugyanaz történik most Szegeden, mint az or­szágban - magyarázta. Oláh szerint a belvá­rosi házak fölállványozása kampány. Kam­pány folyik közpénzen a város Szegedi Tükör című lapjában is. Azt olvasta ott, hogy ro­hamtempóban dolgoznak a szegedi beruhá­zásokon. O viszont inkább normál munka­tempót szeretne, nem a választás előtt sebté­ben befejezett fejlesztéseket. Oláh kiemelte, hogy nem az irodából hirdetik a nagy igazsá­gokat, hanem elmennek az emberek közé, is­mertetik a programjukat. Oláh Jánost nép­szerűsítő óriásplakátjuk is készül. A Fidesz képviselőjelöltjét népszerűsítették először kisebb méretű, zömmel oszlopokra ragasztott plakátokon. A Fidesz is eljuttatta a polgármestert és a jelölteket bemutató szóró­lapokat a postaládákba. Oláh Jánosnak saját honlapja is készült, ahol programja olvasha­tó, képeket is tettek föl róla, de internetes naplója, blogja is hamarosan indul. M.B. I. 2400 ajánlószelvényt gyűjtött a polgármester-aspiráns Dlusztus Imre jelölt 2400 ajánlószelvényt adott le tegnap a választisi irodán Dlusztus Imre, a Független Városi Szövetség Magyar Egyesület szegedi polgár­mester- és képviselőjelöltje. Ez háromszáz ember munkája, akik az ajánlásokat gyűjtötték - mondta a polgármesterjelölt. A választási irodába az ajánlócédulákat Apró Juhász János független önkormány­zati képviselő, valamint Bartók Csaba és dr. Bajusz Izabella képvise­lőjelölt kíséretében adta le a polgármesterjelölt Fotó: Segesvári Csaba Oláh János és Ványai Éva az első - Befutó helyen Balogh László és Póda fenő Fidesz-KDNP: közös egyéni jelöltek, külön lista A Fidesz-KDNP lista első helyén Oláh János, a másodikon Kalmár Ferenc áll. Az MDF-Együtt Szegedért Ványai Évát első, Bakai Csabát második helyen in­dítja. Az önkormányzati választáson közösen indít egyéni jelölteket a Fidesz-KDNP és az MDF-Együtt Szegedért. A jobbol­dali szövetség húsz jelöltje Fi­desz-KDNP-színekben indul, a demok­rata fórum és az Együtt Szegedért támo­gatásával, öten pedig fordítva: MDF-Együtt Szegedért színekben, a Fi­desz és a KDNP támogatásával. Hat körzetben - például az egyesben, a kilen­cesben - a választási együttműködésre lépett jobboldali szervezetek jelöltjei egymással is versenyeznek. A lista már nem közös, saját kompen­zációs listája van a Fidesz-KDNP-nek, illetve az MDF- Együtt Szegedért Egye­sületnek is. Az előbbi élén a Fidesz sze­gedi elnöke, Oláh János áll, a második hely Kalmár Ferencnek, a KDNP orszá­gos alelnökének jutott. A lista néhány szereplőjével kapcsolatban érdeklőd­tünk Oláh (ánostól. A harmadik helyen álló Balogh László a Magyar Televízió kuratóriumi elnök­ségének tagja. Ez a poszt Oláh szerint nem összeférhetetlen az önkormányzati képviselőséggel. Póda Jenőről, Orbán Viktor egykori biztonságpolitikai főta­nácsadójáról az utóbbi időben ritkán hallani, őt Nógrádi Zoltán választókerü­leti elnök javasolta az előkelő ötödik helyre, mert „szükség van a munkájára a közgyűlésben". Nem kell aggódnia Gyimesi Lászlónak, a hetedik helyről várhatóan képviselő lesz. A párt ezzel el­ismeri a polgári körökben végzett mun­káját, másrészt fiatalítani szeretnének. Életkora szólt Haág Zalán 9. helye mel­lett is, és az, hogy újságíróként „sokat járt emberek között, ismeri a szegedie­ket". A Szőregi Csodaszarvas Polgári Kör elnökét, Dobák Lászlónét választó­kerületi elnöke, Bodó Imre javasolta, fő­leg érdekérvényesítő képessége miatt. A MIÉP korábbi szegedi elnöke, Tárkány István mellett a „csatornázásban fellel­hető visszásságok feltárása" szólt. Arra a kérdésre, hogy a MIÉP és a Fidesz érték­rendje hogyan illeszthető össze, Oláh a^t mondta: Tárkány is a polgári, nem­zeti értékek mentén cselekszik. „Mind­azonáltal a képviselőjelöltek egyéni si­kereiben bízunk" - tette hozzá a pártel­nök. Az MDF és az Együtt Szegedért Egye­sület listáját Ványai Eva MDF-es ön­kormányzati képviselő vezeti, aki, mint ismert Oláh javára visszalépett polgármester-jelöltségtől. A második Bakai Csaba, az egyesület elnöke. Arra a kérdésre, hogy milyen eredményre számítanak, Bakai Csaba elmondta: elégedetlen lenne, ha a listáról hatnál kevesebb jelöltjük jutna be az önkor­mányzatba. A listán egyébként Grűn­wald Wilmos a hatodik, ő az Együtt Szegedért Egyesület alelnöke. Ványai Éva optimistább, szerinte még a nyol­cadik helyen álló Bagaméry László is önkormányzati képviselő lesz. Hozzá­tette: természetesen egyéni jelöltek győzelmére is számítanak. Tóth Csaba és Tokodi Ferenc korábban MDF-es önkormányzati képviselő volt; előbbi most a lista 13., utóbbi a 17. helyét kapta. Erre Ványai Éva úgy reagált: a tagság titkos szavazáson döntött így. GONDA ZSUZSANNA A KET NÉVSOR A Fidesz-MPSZ—KDNP közös listája - az első 15 jelölt: 1. Oláh János 2. Kalmár Fe­renc 3. Balogh László, 4. Farkasné Pocsai Blanka 5. Póda Jenő 6. Hűvös László 7. Gyimesi László 8. Péter Szilveszter 9. Ha­ág Zalán 10. Balogi Dániel 11. Kohári Nán­dor 12. Szebenyi Mihály 13. Dobák László­né 14. Tárkány István 15. Polner Eörs. Az MDF és az Együtt Szegedért közös listája - az első 15 jelölt: 1. Ványai Éva 2. Bakai Csaba 3. Mécs László 4. Török Gábor 5. Hingl László 6. Grűnwald Wil­mos 7. Tímárné Horváth Magdolna 8. Bagaméry László 9. Joó Anikó 10. Koz­ma Zoltán 11. Fejes Bálint 12. Balázsli Lajos Lászlóné 13. Tóth Csaba 14. Pa­tik Zoltán 15. Krenedits Sándor.

Next

/
Thumbnails
Contents