Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-28 / 175. szám
4 -AKTUÁLISPÉNTEK, 2006. JÚLIUS 28. KÖRKÉP ALGYÓ. Az Algyői Faluház, Könyvtár és Tájház, valamint Farkas Ferenc tanár, idegenvezető kirándulást szervez a száztornyú arany Prágába augusztus 2-6., valamint október 19-23-a között. A kirándulók megtekintik Prága nevezetességeit, Pozsonyt, ellátogatnak Karlovy Varyba, Loketba, Ibiébe! A kedvezményes kirándulásról érdeklődni lehet a faluházban Bcreczné Lázár Nóránál, vagy a 62/517-173-as telefonszámon. - A faluházban ma este 6 órától tartja taggyűlését az Algyői Nőegylet. Holnap este szintén 6 órától az Ósgyeviek Baráti Körének taggyűlését rendezik meg. BAKS. Falunapot rendeznek a hét végén Bakson. A kétnapos rendezvénysorozatban lesz focibajnokság, vadásztrófeák kiállítása, véradás, csikósbcmutató, kuglibajnokság. Bemutatkoznak a helyi művészeti csoportok. Sztárvendég: Krisz Rudi és a Groovehouse. A rendezvényt szombaton tűzijátékkal, vasárnap este 10 órakor pedig lézershow-val zárják. BORDÁNY. A mázsaháznál minden pénteken 11 és 11.30 között tartanak ügyfélfogadást. A Helyi gyűjtők kiállítás sorozatában ezúttal Soós Tímea szalvéta- és Kindertojás-figura gyűjteménye tekinthető meg a faluház emeleti kiállítótermében. DOMASZÉK.A mezőgazdaságban dolgozó, de mezőgazdasági szakmai végzettséggel nem rendelkezők előreláthatólag a 2006-os évben még kedvező feltételekkel szerezhetik meg a középfokú szakmai bizonyítványukat. Képzések: ezüstkalászos, aranykalászos gazda, mezőgazdasági vállalkozó, mezőgazdasági gépkezelő, méregraktár kezelő, falusi vendéglátó, növényvédelem, környezet- és természetvédelem, tanyaturizmus, kommunikáció a falusi vendéglátásban. Érettségizettek számára nappali rendszerű fizioterápiás asszisztens képzést is indítanak. Bővebb információ a www.domaszck.hu honlapon található. MÓRAHALOM. Ma este 7 órától az Aranyszöm Rendezvényház színháztermében az Orosz Föderáció területén található Csuvas Köztársaság „Janosh" tánccsoportja lép fel. - Éjszakai fürdőzésre várják az érdeklődőket péntekenként este 8 és 11 óra között az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben, koncertekkel, programokkal! A felnöttbelépő fejenként 700, a gyermek-/nyugdíjasjegy ára 600 forint. Esténként a kellemes vízhőmérsékletű, tengerparti hangulatú rendezvénymedence mellett a termálvizes élménymedence is üzemel, így a „fázósabbak" is áztathatják magukat a csillagfényes nyári estéken. PUSZTAMÉRGES. Holnap vacsoraestct tart az Őszikék Nyugdíjasok Klubja a művelődési házban. Asztalfoglalásra ma még van lehetőség, az érdeklődők Csala lstvánnénál és Kiss Istvánnénál jelentkezhetnek. SZEGED. Az ifjúsági házban délután 5 órakor kezdődik a gobclinkluh összejövetele. Klubvezető Baloghné Chorus Zsuzsanna. ZSOMRÓ. Kánikulabulit rendeznek a József Attila Művelődési Ház nagytermében ma este 7 órától. A táncban megfáradtakat csocsó és pingpong is várja. 60 arc, 10 méternyi papíron Portrémaraton a Dugonics téren Az Emlékpont legérdekesebb tárgyát egy mindszenti család ajánlotta fel •0 Zeneszekrényt ért a szelvény Lottókonibi zeneszekrény - ezt a nem mindennapi nevet viseli az a masina, mellyel a mindszenti Kendcresi Jánosné gyarapította az Emlékpont gyűjteményét. A múzeum büféjében helyet kapó darabot a felajánló édesapja nyerte még egy 1964-es lottósorsoláson. A Kékes márkájú televízió és a lemezjátszó már nem, de a rádió és az erősítő még működképes azon a régi „hifin", amely a vásárhelyi Emlékpont büféjében áll. A masinát a mindszenti Kenderesi lánosné ajándékozta a múzeumnak. A múzeum július 7-i megnyitója óta ezt a masinát tartják a legérdekesebbnek a látogatók. A hatalmas faváz nem csupán tévét, rádiót, lemezjátszót, hangszórókat és erősítőt rejt, hanem bakelitlemezeknek is kialakítottak benne egy tárolót. A figyelmes szemlélő pedig oldalt, a tévé alatt egy kis ajtócskát is észrevehet. E mögött pedig egy aprócska bárszekrény található, kétflaskányi és hatpohárnyi hellyel. - Ez egy igen különleges darab, ugyanis boltban sohasem árulták, hanem direkt lottónyereménynek gyártották. Innen is kapta a nevét: lottókombi zeneszekrény árulta el a mindszenti asszony. A gyönyörű masinát a felajánló édesapja nyerte még 1964 júniusában. Mivel egyetlenegy számot sem talált el az ötből, így a nyeretlen szelvények sorsolásán vehetett részt, ahol már kedvezett neki Fortuna, így került negyvenkét esztendővel ezelőtt Mindszentre a masina. - A zeneszekrény igen drága volt. Ha jól emlékszem, 13 ezer forintba került. Ha hozzátesszük, hogy édesapám 2500 forintot keresett havonta, én meg kezdő tisztviselőként 1200-at vittem haza, akkor ez tényleg hatalmas összeg volt - folytatta Kenderesi Jánosné. Az Emlékpont felhívását hallva gondolta azt a mindszenti család, hogy felajánlja a zeneszekrényt. Mivel eladni nem akarták, otthon pedig már nem fért el, örömmel hozták Vásárhelyre. - Ezenkívül azért is döntöttünk így, mert rengeteg szállal kötődünk Vásárhelyhez. Két gyermekem itt érettségizett a gimnáziumban, valamint mind a mai napig sok ismerősünk él a városban, így igen sűrűn átjövünk - mondta végül az aszszony. K.T. TÍZEZREDIK LATOGATÓ Lázár János vásárhelyi polgármester tegnap köszöntötte a tízezredik látogatót az Emlékpontban. Papp Zsolt szegedi cukrász vásárhelyi kiadványokból, könyvekből álló csomagot kapott ajándékba. A szegedi tiatalember elmondta. Vásárhelyen született, s érdekli a város története. Ezért látogatott el a múzeumba. Elkészült a Csillag téri Spar 12 órán át csinálni valamit nem könnyű, portrékat rajzolni pedig különösen nem az. Pedig Kovács Zsigmond karikaturista erre készül szombaton a Dugonics téren reggel 8 és este 8 óra között. Kovács Zsigmond a Budapesti Iparművészeti Egyetemen végzett porcelántervezőként. 11 éve rajzol karikatúrákat, gyakran tűnik föl rendezvényeken, ahol bárki rendelhet tőle portrét. Július 30-án Jászberényben nyílik kiállítása 30 ismert ember karikatúrájából, köztük lesz a város polgármesterének arcképe is. Augusztus 4-én Békéscsabán tájképeit állítják ki, melyeket saját élményei alapján készített. Tavasszal itt, Szegeden, a Belvárosi moziban gyönyörködhettünk a fiatal alkotó Stefániáról készített téli képeiben. Szombaton a művész 10 méter hosszú akvarellpapírra 60 ember portréját rajzolja meg. A karikatúrák folyamatosan láthatók lesznek, de a leporellószerű papírt a 12. óra végén kiterítik a téren, hogy bárki megnézhesse. Fontos az is, hogy mindig legyen vállalkozó kedvű modell, akit a művész megrajzolhat. „Kovzsi" Kovács Zsigmond szereti a kihívásokat és tele van ötletekkel. E vállalkozásában segítségére volt a szegedi Közéleti Kávéház és annak főszervezője, Szondi Ildikó. Ha valaki szombaton elszalasztaná a portrékészítést, Kovács Zsigmonddal legközelebb a Délmagyarország és a Délvilág makói fürdőpartiján találkozhat augusztus 5-én. Kovács Zsigmond honlapja: www.kovzsi.szeged.hu. (x) A vásárhelyi múzeum büféjében kiállított zeneszekrény egy része még most is működőképes. Kenderesi Jánosné: Ha a boltban is árulták volna ezt a masinát, akkor csak tízhavi fizetésemből tudtam volna megvenni Fotó: Karnok Csaba Egy éve készülnek kiadni a C'est la Vie szentesi születésű énekesnőjének lemezét Rejtély Sebők Anikó halála Egy évvel ezelőtt egy koccanásos közlekedési baleset után tíz nappal hunyt el Budapesten Sebők Anikó. A C'est la Vie lányegyüttes szentesi születésű énekesnőiének váratlanul bevérzett a tüdeje, és meghalt. Életének utolsó napjaiban barátja és támogatója, Kémeri Péter volt a 27 éves lánnyal. A fiatalember azt mondja, Anikó halálának pontos okát ma sem tudja senki. - Mindenütt falakba útközök, az egész egy nagy rejtély - fogalmazott Péter. Kémeri Péter egy éve megfogadta, kiadja Anikó lemezét, amit a tragédia előtt kezdtek el felvenni. Kis Csillag - így becézték Sebők Anikót barátai - halála után felbomlott a C'est la Vie, és Péter magára maradt a lemezkiadással. Egyeifogadható kivitelű hanganyag legalább három-négymillió forintba kerül. A szentesi lány otthonában a szobája ma is azt a képet mutatja, ahogyan ő hagyta. Szülei síremléket állíttattak a temetőben Kis Csillagnak, s minden másnap meglátogatják. - Ha az ember elveszíti a gyermekét, vagy beleőrül, vagy túléli - mondta az édesanya. Nem tudom, honnan kapom az erőt, de megkaptam a túlélést vele együtt - fogalmazott Sebők lánosné. A szülők - akiknek egyetlen gyermekük volt Anikó már nem akarják bolygatni Kis Csillag halálának körülményeit, nem akarnak felelősök után kutatni. B.G. Megújult a játszótér Huszonöt évet fiatalodott Dorozsmán a lerney utcai óvodával szomszédos játszótér. A szegcdi önkormányzat városrészi alapjából 5 millió forintot költöttek rá - tudtuk meg a tegnapi avatáson Fábián József önkormányzati képviselőtől (SZDSZ). A kivitelező egy hét alatt elbontotta az elavult vasjátékokat, kiirtotta a dzsumbujt. Az új játékok helyét az uniós normáknak megfelelő ütésgátló védőréteggel burkolták. Megérkezett a favonat, felszerelték a mászóhálót, a libikókát és az új hintát. A pihenni vágyóknak padokat állítottak fel. A játszótér teljesen csak őszszel készül el, amikor gyeppel, cserjékkel és fákkal „rendezik be". Tfegnap reggel fél héttől ismét vásárolhatunk Szegeden a Csillag téri Spar Áruházban. Az egyik legrégebbi szegedi üzletet most száz négyzetméterrel kibővítették, lecserélték a burkolatot, és a teljes berendezést is. Ezután látványpékséggel, grillpulttal, valamint kibővült húsrészleggel várják a régi és az új vevőket. A megnyitás napján az áruház előtt zenekarral, ugrálóvárral és színes lufikkal csalogatták a vásárlókat. Az ATM-automata átmenetileg még szünetel. A beruházás 250 millió forintba került. Az idén még várhatóan két Spar üzletet újítanak fel Fotó: Segesvári Csaba