Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-28 / 175. szám
PÉNTEK, 2006. JÚLIUS 28. • AKTUÁLIS3 Szabálytalanságok a múzeumban - Elbocsátották Vörös Gabriellát Följelentették az igazgatót Folytatás az 1. oldalról Piri József hangsúlyozta: nem ötszázmillió forint eltüntetésével gyanúsítják Vörös Gabriellát. Azt állapították meg, hogy megfelelő dokumentumokkal nem tudják alátámasztani, pontosan milyen teljesítésért cserébe fizettek ki közel 500 millió forintot. Elvégezték a munkát, csak nem tudjuk, mennyi munkaóra vált szükségessé - mondta Piri. A gépjármű-üzemeltetést is vizsgálták. Nagy értékű gépkocsikat vásárolt, bérelt a múzeum, amelyeket magáncélra is használtak. Az egyik terepjárót totálkárosra törték, de nem is múzeumi alkalmazottak voltak, akik használták. A kivizsgálás nem volt szabályszerű - jelentette ki az elnök. Ezen túl még számos további szabálytalanság került szóba. Piri József vizsgálóbiztos elmondta: Szelné Kónya Katalin gazdasági igazgatóhelyettest nem hallgatták meg, mert betegségére hivatkozva nem vette át az idézőt, és az írásban föltett kérdésekre sem válaszolt. Piri furcsának tartja, hogy június 26-ától az elszámolási időszak végéig szabadságra megy a gazdasági igazgató. Miután Vörös Gabriella nem Siket Judit főjegyző, Simicz József képviselő és Frank József elnök a közgyűlésen Fotó: Karnok Csaba jött el, és a felfüggesztett igazgatónő jogi képviselőjét sem küldte el, a fegyelmi tárgyalás bizonyítási szakasza meglehetősem féloldalasra sikerült. A fegyelmi tanács ezután zárt ajtók mögött úgy határozott, elbocsátják Vörös Gabriellát - erről 26 igen, 1 nem szavaFELELOSSEG Minden önkormányzatot az ügyei minősítenek - mondta Nógrádi Zoltán. A Fidesz képviselői nevében nehezményezte, hogy a szocialista többség támogatta a múzeum igazgatójának korábbi, ismételt kinevezését, holott nyilvánvaló volt, hogy szabálytalanságokat követett el. Ezért kezdeményezik, hogy a megyei intézményeket világítsák át - ezt korábban a szocialisták nem hajtották végre. A 16 éve megcsontosodott megyei vezetés alkalmatlan, nem ezt várják a polgárok, amikor közös ügyeiket a testületre bízzák - tette hozzá. Simicz József ezzel szemben azt hangsúlyozta: az MSZP frakció tagjainak nem volt tudomása arról, hogy szabálytalanságok történtek. A felelősséget a korábbi döntésért (az igazgató ismételt kinevezéséért) az MSZP-frakció vállalja - húzta alá. - Hogyan fordulhat elő intézményeinknél az, hogy olyan szabálysértések történnek, amely elbocsátással jár? - kérdezte. Szerinte ennek elkerülésére át kell gondolni a munkamódszerüket. zattal döntöttek. - Beigazolódott a vétkes kötelességszegés - mondta Frank József. A megyei közgyűlés elnöke hozzátette: fennáll a vagyon elleni bűncselekmény alapos gyanúja, ezért rendőrségi feljelentést tesznek - ezt mind a 27 jelen lévő képviselő megszavazta. Új igazgatót pályázat útján választanak, addig Horváth Ferenc régész vezeti az intézményt. Megkerestük Vörös Gabriellát, aki nem kívánt nyilatkozni. Annyit mondott, hogy az eljárás szabályosságát vitatja, ezt tudatta a közgyűlés elnökével, és ezért nem jelent meg a tárgyaláson. M. B. I. A Pénzes Henrietta barátjának bombabiztos alibit igazoló férfi állítja, Muki nem mond igazat Sándor Béla: Velem volt S. Norbert Csütörtök hajnali négy órától délelőtt tizenegyig S. Norbert velem horgászott állítja az a makói férfi, aki bombabiztos alibit igazol a múlt héten csütörtökön megerőszakolt és felgyújtott Pénzes Henrietta barátjának. Az idős ember cáfolta azokat az állításokat, amelyek szerint vallomásáért cserébe pénzt kapott volna. MUNKATÁRSUNKTÓL — Norbi nem kötözhette meg, nem locsolhatta le benzinnel és nem gyújthatta fel azt a lányt, ugyanis hajnali 4-től délelőtt 11 -ig velem volt. Horgásztunk - mondta tegnap lapunknak Sándor Béla. A hetvenéves makói férfi kulcsfigura a Pénzes Henrietta ellen múlt héten csütörtökön elkövetett bűncselekmény nyomozásában, ugyanis ő igazol alibit a 18 éves magyarcsanádi lány barátjának, S. Norbertnek, akit az elmúlt napokban több lap is Simon Norbertként emlegetett. Sándor Béla arra a Honvéd városrészben egyre gyakrabban elhangzó állításra, mely szerint pénzt kapott azért, hogy alibit igazoljon S. Norbertnek, azt mondta, hogy az hazugság, ő igazat mondott a rendőrségen. A Lendvai és az Alma utca sarkán, egy kis tér szélén, egy nagy családi házban lakó Sándor Béla elmondta, hogy a bűncselekmény napján, múlt héten csütörtökön hajnalban, öt perccel négy óra után, S. Norbert bekopogtatott az ablakán, beszólt, hogy „Tata, mehetünk horgászni". - Kinéztem, hárman álltak az ablakom előtt. Norbival volt az a lány, az a Heni, és a Muki [K. András - a szerk). Biciklivel jöttek. Kimentem, Norbival elindultunk a Maros felé, a lány és az a fiú, a Muki pedig a másik irányba ment. Akkor láttam őket utoljára. Magamban még mosolyogtam is, hogyan tudja biciklivel vinni az a vékony gyerek azt a hatalmas lányt, aki a csomagtartóra ült. Mondtam is a Norbinak, miért bízza rá a barátnőjét, de erre ő csak legyintett emlékezett az idős férfi. Sándor Béla elmondta, hogy útba ejtették a Tó-Csa kocsmát, nyitás előtt öt perccel, fél öt előtt érkeztek oda, „a kocsmárosnő biztos emlékszik ránk". Sándor Béla szerint útközben betértek a Tó-Csába, a kocsmárosnő azonban nem emlékezett rájuk Fotó: Karnok Csaba SPECIÁLIS AGYON FEKSZIK HENI H - Stabil, ám gyakorlatilag változatlan a múlt csütörtökön súlyos égési sérüléseket szenvedett Pénzes Henrietta állapota - mondta lapunknak a 18 éves magyarcsanádi lány kezelőorvosa. A budapesti Szent István-kórház égési intenzív osztályán egy speciális ágyon fekszik Henrietta, akit még mindig altatnak. Megtudtuk: komoly műtét vár a magyarcsanádi lányra, akinek az arcát operálják meg. A kocsmárosnő nem emlékezett rájuk, tegnap nem ő dolgozott, de telefonon azt mondta, „lehetséges, de nem emlékszem". Hozzátette, arra viszont igen, hogy vasárnap hajnalban néhány horgászni indulót kiszolgált, „de hát a vasárnap nem csütörtök". Sándor Béla azzal folytatta, hogy a Maroson, a Camping csárdánál horgásztak, ott szedtek földigilisztát, amit egyébként megállapodásuk alapján még az előző nap S. Norbertnek kellett volna megtennie. A vízparton összefutottak egy házaspárral, velük is váltottak néhány mondatot. - Hét óra körül Norbi fel akarta hívni a barátnőjét, de nem tudott vele beszélni, mert a lány telefonja ki volt kapcsolva. Mondtam is neki, mit akarsz tőle, jó hogy alszik, veled volt az éjjel, fáradt - mondta a koronatanú, aki szerint hiába vallotta azt a nyomozóknak a lány felgyújtásával gyanúsított Muki, hogy S. Norbi lehetett a tettes, „ez nem igaz, velem volt délelőtt 11 -ig". Sándor Béla arra a kérdésre, hogy mit fogtak, azt mondta, semmit. Arra, hogy korábban horgásztak-e együtt S. Norberttel, azt válaszolta, hogy nem. Az idős férfi hozzátette, előző nap Norbi kereste meg, hogy menjenek horgászni... • Pénzes Henrietta barátja, S. Norbert annak ellenére sem akar nyilatkozni, hogy mint azt tegnap megírtuk, a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsított K. András szerint ő követte el a bűncselekményt. Ezt úgyvédje, a makói Seres Gyula mondta lapunknak. A rendőrség továbbra sem nyilatkozik arról, hogy mit mondott K. András, aki hat nap után vallomást tett. A pénz a kulcs MOLNÁR B. IMRE A megye kiüresedett, jelen formájában igazából értelmetlen dolog. Lényege ma már csak az, hogy működtet egy csomó intézményt, melyeknek jó része alulfinanszírozott. Szomorú trend: azokat a feladatokat, amelyekkel nem birkóznak meg a települések, átpasszolják a megyének. Hogy azután a megyei önkorrriányzat mennyivel hatékonyabb üzemeltető, azt nem lehet tudni. Mint ahogy azt sem, mennyire hatékonyak maguk az intézmények. Mikor dolgozik jól a múzeum • Mivel mérjük egyáltalán a hatékonyságát ? Ezek a kérdések csak akkor válnak érdekessé, amikor kiderül, egy olyan nyugodt, álmosnak tűnő helyen is kitörhetnek viharok, mint a megyei múzeumi szervezet. A múzeum tulajdonképpen monopolhelyzetben van. Lehet, hogy túl magas költségekkel működik; lehet, hogy talán túl viszszafogottan fejleszt, vagy épp nem a maximumot nyújtja a látogatóknak. Nem tudni, mert a közszférában ezt nem vizsgálják. Közgazdászok írják, hogy az ilyen intézmények önzők, saját érdekük az első. Fontosahb számukra, hogy minél több támogatást kapjanak, mint hogy a pénzt jól költsék el. Azt is rögzíti a szakirodalom: a közösség legfeljebb a választásokon dönthet arról, elégedett-e a közintézmények működésével. Rossz működés esetén leszavazhatja a kormányzó pártot - ez azonban túl áttételes és általánosító megoldás. A rosszul működő múzeum ügye ennél pikánsabb. Pocsék kiállítások miatt ugyanis nem esik egy párt népszerűsége. A gazdálkodás ügyeiről meg nem tud a közönség, a közösség. Ha viszont maguk a megyei politikusok teregetik ki a szennyest, akkor a nyilvánosság számára is kiderül: baj van, hanyagul bántak az autópályapénzzel. Talán azért, mert óriási volt a lehetőség, a kísértés. A múzeum egyszeri, megismételhetetlen lehetőséget, milliárdos megrendelést kapott. Ahogy egy képviselő mondta: az intézményeknél vagy abból van a baj, ha nincs elég pénz, vagy abból, ha hirtelen túl sok pénzük lesz. Börtönviselt apánál helyezték el a szentesi kislányt Diána után sírnak a nagyszülők Folytatás az 1. oldalról A férfi, aki a szentesi Black söröző tulajdonosa, elmondta: Judit korábban nála dolgozott, megszületett a kislány, majd ő elment Németországba házmesternek. A férfi arról is beszámolt, hogy tizenhat hónapot ült börtönben Németországban lopásért. Koncz Judit azóta sem került elő. Kislányát azonban tegnap ideiglenes hatállyal az édesapánál helyezték el. - Tizenegyre kellett elvinnúnk a picit a Black sörözőhöz mondta lapunknak Judit élettársa, Kiss László. A férfit megdöbbentette a hivatal döntése, ugyanis elmondása szerint a gyámügyesek a legutóbbi látogatásukkor még azt mondták a családnak, hogy a nagyszülőknél maradhat a kislány. - Egyik napról a másikra egy börtönviselt embernek adják az unokám, és nem tehetünk semmit. Nálunk megszokott környezetben volt, mindent megadtunk neki. A kislány alig ismeri az apját, hiszen Lajos 16 hónapig itthon se volt - mondta tegnap zokogva Diána nagymamája, Koncz Józsefné. Az asszony értetlenül áll a döntés előtt. Miért gondolják úgy egyesek - kérdezte fájdalmasan az asszony -, hogy Lajosnál jobb helye lesz a kicsinek? A nagymama azt mondta: mindent megtenne, hogy visszakapja unokáját, ha tudná, hogy hová lehet ilyenkor fordulni. A szentesi gyámhivatal vezetője, Szombathelyiné Tóth Júlia érdeklődésünkre elmondta: ideiglenes hatályú elhelyezésről van szó. „Mivel az a személy, aki a gyermeknevelésre ki volt jelölve - történetesen az édesanya -, egyelőre nem került elő, ha alkalmas, a másik szülő jogosult a kiskorú elhelyezésére" - közölte Szombathelyiné. A hivatalvezető szerint Dezső Lajos alkalmas a gyermeknevelésre. Az ügy gyámhivatali vizsgálattal folytatódik, ezt követően pedig a bíróság hoz végleges döntést Diána elhelyezéséről. Természetesen szerettük volna megszólaltatni az ügyben az édesapát is, ám Dezső Lajos nem kívánt nyilatkozni. Csökkent az áramszolgáltató nyeresége A Démász fél éve A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. (Démászj az év első felében 2,6 milliárd forint mérleg szerinti nyereséget ért el, három százalékkal kevesebbet az előző év első félévinél. A csütörtökön a BÉT honlapján közzétett konszolidált gyorsjelentés szerint az áramszolgáltató cég árbevétele 24 százalékkal 52,5 milliárd forintra nőtt. A második negyedévi 1,3 milliárd forint nettó profit 18 százalékos csökkenést mutat. Ez alapján a Démász egy részvényére 691 forint jut, szemben az egy évvel korábbi 714 forinttal. A Démász az év első felében 1416 gigawattóra villamos energiát értékesített a közüzemben, ami nyolc százalékkal marad el a tavaly első félévitől. A szabadpiacon viszont az előző első félévinél két és félszer többet, 1143 gigawattóra villamos energiát adott el a Démász. A társaság a gyorsjelentésben megjegyezte, hogy január 1 - jétől a hatósági áras közüzemi villamos energia vételára a Démász esetében átlagosan hat, az eladási ár viszont alig négy százalékkal emelkedett. A forint gyengülése és a szabadpiacon emelkedő árak miatt nőtt a villamosenergia-vásárlás költsége. A Démász részvényeivel a tőzsde A kategóriájában kereskednek. A papír tegnap 15 ezer forinton, az előző napinál kétszáz forinttal olcsóbban zárt, forgalma alig haladta meg a tízmillió forintot.