Délmagyarország, 2006. július (96. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-22 / 170. szám

A távfűtés árainak és a tömeg­közlekedés díjainak növeléséről is döntött tegnap a közgyűlés. Botka László polgármester házi versenyt hirdetett az ellenzéki képviselők között a nemzetha­lál és gázár összefüggése kate­góriában. A városi tömegközlekedés díjai szeptembertől az adóemelés miatt 5 százalékkal, a távfűtés árai augusztustól a gázáreme­lés miatt 14,6 százalékkal nö­vekednek. Erről döntött - töb­bek között - tegnap a szegedi közgyűlés. Botka László pol­gármester hangsúlyozta: a hő­szolgáltatás alapdíja nem vál­tozik, az emelkedés egy átlag panellakásban úgy havi ezer fo­rintot jelent majd. A gázártá­mogatás mértéke - amelyet már nemcsak a nyugdíjasok, hanem az alacsony jövedelmű­ek is igénybe vehetnek — 2500 forint. A pénteki közgyűlésen feltű­nően kevesen voltak az ellen­zéki padsorokban, az MDF­esek közül például senki sem jött el. A Fideszből mindenhez Hűvös László, Szállási Béla, Makrai László vagy Kalmár Fe­renc szólt hozzá. A képviselők hosszan tárgyalták a város tu­KEPVISELÖI MONDATOK Új A környezetgazdálkodási kht. 70 millió forintos kintlévőséget nem tud behajtani - közölte Makrai László, majd az illetékeseket az üggyel kapcsolatban impotensnek nevezte. Botka László kérésére Mózes Ervin jegyző reagált erre: „teljes körű felmérést nem végez­tem, de tudtommal a kollégák sem szakmai, sem más téren nem im­potensek." „Szorong az ország szorong a vá­ros!" - kezdte drámaian napirend előtti felszólalását Hűvös László „Nem is tudom, hogy minek nevez­zem..., a..., a..., a Fidesz-frakció szószólója." - mondta később Ap­ró Juhász János Hűvösre. risztikai eredményeit. Solymos László városüzemeltetési alpol­gármester elmondta: az itt töl­tött vendégéjszakák száma 2002-ben 230 ezer volt, 2005-ben már 300 ezer. Mára Szeged az ország tíz leglátoga­tottabb települése közé került. Erre reagálva Hűvös László, majd Kalmár Ferenc azt kifogá­solta, hogy Szeged miért nem indult önállóan az Európa kul­turális fővárosa címért. - Idén melyik város Európa kulturális fővárosa? - kérdezte erre Botka LESELKEDŐ Szőllősi Béla pontosan érkezett a közgyűlésbe, a jelenléti ívet mégis csak 10 perccel később írta alá, és ugyanazzal a lendülettel el is hagyta a termet. A Fidesz-MPSZ frakcióveze­tője narancssárga színű inge jókora feltűnést keltett. Szőllősi hat perc múlva visszatért, ap­rólékosan elolvasta lapunkat, közben megen­gedte, hogy Hűvös László szólaljon fel a frak­ció nevében. TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS DÍJAI (változatlan alapdíj mellett) JELENLEG AUGUSZTUS 1-JÉTÖl LAKOSSÁGI HÖDlJ 1325 Ft/GJ 1663 Ft/GJ LAKOSSÁGI MELEGVlZ-DlJ 432 Ft/m1 502 Ft/m' Forrás: DM-gyüjtés TÖMEGKÖZLEKEDÉSI DÍJAK (Ft) DM-grafika JELENLEG SZEPTEMBER L-JÉTÖL ELŐVÉTELBEN VÁSÁROLT VONAUEGY 140 150 JARMÜVÖN VÁLTOTT VONAUEGY 190 200 NAPIJEGY 500 S2S VÁROSI HAVI BÉRLET 3990 4165 TANULÓ ÉS NYUGDÍJAS HAVI BÉRLET 1190 1280 Forrás: DM-gyüjtés László, de Kalmár Ferenc nem tudott válaszolni. - Na ennyi ennek a jelentősége - jegyezte meg a polgármester. A közgyűlés hasonló hang­nemben folytatódott, a gázár­emelés kapcsán Botka László versenyt hirdetett a jobboldali képviselők között, hogy ki tud­ja legjobban érzékeltetni a dön­tés nemzetrontó hatását. Mak­rai László kifejtette: az gázár­emeléssel párhuzamosan több szolgáltatás ára nőni fog. Szől­lősi Béla szerint arról kellene tárgyalni, hogy a világpiac ha­tásait hogyan lehet a fogyasz­tók érdekében mérsékelni, Kal­már Ferenc pedig a társadalmi DM-grafika bizalom kérdésével foglalko­zott. Oly érzékletesen beszélt, hogy Botka László a házi ver­seny győzteséül őt nevezte meg. A következő téma a tömegköz­lekedést koordináló szervezet ki­jelölése volt. Nagy Sándor város­fejlesztési polgármester elmond­ta: a Szegedi Környezetgazdálko­dási Kht.-t bízzák meg a koordi­nátori teendők előkészítésével. Miért pont a kht.-t? - kérdezte Szőllősi Béla. Az indoklás szerint azért, mert többmilliárdos rend­szer üzemeltetésében és az ügy­félszolgálati munkában gyakor­lata van. G.ZS. SZOMBAT, 2006. JÚLIUS 22. Új kerékpárutak a Csongrádi sugárúton Forgalomelterelés és útszűkület Elterelésre és útszűkületre kell számítani hétfőtől Szegeden a Csongrádi sugárút egy szakaszán. Néhány nap alatt kerékpárutakat alakítanak ki és két kereszteződésben balra kanyarodó sávokat jelölnek ki. Szegeden a Csongrádi sugárút Bercsényi és Rózsa utca közötti szakaszán közlekedő autósok­nak elterelésekre és útszűküle­tekre kell számítani hétfőtől. A közel egy kilométeres részen ke­rékpárutakat alakítanak ki, mely része lesz a sándorfalvi úttól Szentmihályig húzódó EuroVe­lo 11 jelű nemzetközi kerékpáros útvonalnak. Az útburkolathoz nem nyúlnak, csak a sávokat fes­tik át és a forgalmi rend megvál­tozik. A nagykörúttól a Rózsa utcáig a jelenlegi széles burkolatú út­szakasz gyakorlatilag két sávos útként működik, mivel a külső sávokat parkoló járművek foglal­ják el. A kerékpársávokat a for­galmi sávok szélességének kis mértékű csökkentésével alakít­ják ki. Mindkét haladási irány­ban a belső sáv az autósoké ma­rad, mellette haladhatnak majd a kerékpárosok. A legkülső sávot csak parkolásra használhatják a gépjárművek. Az átszervezéssel a Kecskeméti és a Gém utcánál a balra kanya­rodok a továbbiakban nem tart­ják fel az egyenesen haladókat, mivel az említett kereszteződé­sekben önálló balra kanyarodó sávokat létesítenek. A Bercsényi utca és a nagykör­út közötti rövid szakaszon az út szélén lehet majd kerékpározni. A szakemberek a jövő hétre ter­vezett átalakítástól az autós, a kerékpáros és a keresztező gyalo­gos közlekedés biztonságának je­lentős növekedését várják. CS. G. L. A szegedi tűzoltók méhekkel dacolva mentettek Parkoló autóra dőlt egy korhadt fa Korhadt belsejű fa dőlt rá teg­nap Szeged belvárosában egy parkoló autóra. Senki nem sé­rült meg, a fában lakó méh­családot elköltöztették. Egy hónapja gallyazták a csá­szárfákat a szegedi Domus Áruház előtt a Dáni utca sar­kán. Nem láttak a nyolcvanesz­tendős fa törzsén betegségre utaló jeleket a Szegedi Környe­zetgazdálkodási Kht. munka­társai. Tegnap délelőtt azonban fél tizenegy körül a környékbe­liek óriási reccsenésre lettek fi­gyelmesek. Hat-hét méter ma­gasan kettészakadt a termetes fa koronája, és a vaskos ágak beterítették az alatta parkoló fekete Ford Mondeót. A sarki utazási iroda munkatársa meg­jegyezte, szerencse, hogy csak a kocsi állt ott. Előtte két perccel ugyanis hárman beszélgettek az autó mellett, agyonüthette volna őket az alázúduló ágtö­meg. A védett parkrész fájának tör­zse láthatóan ott repedt ketté, ahol a korhadt belsejét egy 10-15 ezer tagú méhcsalád lak­ta. A kht. munkatársa percek alatt a helyszínre érkezett, utá­na megjöttek a tűzoltók is. Munkájukat a felbolydult mé­hek hátráltatták, de védőruhá­ba öltöztek, és kézi fűrésszel szétvágták a fát. Percek alatt ki­szabadították az autót. Ahhoz képest, hogy mekkora ághalom szakadt rá, „csak" ki­sebb sérüléseket szenvedett: benyomódott a motorház tete­je, és az ágak összekaristolták a tetejét. A kocsi tulajdonosa Orosz László, a közeli vendéglátóhely tulajdonosa azt mondta, féléves a Fordja, mindennap ott parkolt vele. - Külső jele nem volt látható a fa korhadásának. Hetente el­lenőrzik a parkokat a munka­társaink. Az okozott kárt a kör­nyezetgazdálkodási kht. bizto­sítója rendezi - tájékoztatott Kovács lános, a társaság közte­rület-fenntartási igazgatóhe­lyettese. Egyelőre csonkolják a fát, és ellenőrzik az állapotát. A méheket egy hivatásos méhész vette gondjaiba. D.T. A tűzoltók percek alatt kiszabadították az autót a fa fogságá­ból Fotó: Frank Yvette Egy átlag panellakásban augusztustól ezer forinttal emelkedik a távfűtés díja Gázárvita a közgyűlésen A közgyűlésen feltűnően kevesen voltak az ellenzéki padsorokban Fotó: Segesvári Csaba VIIvAQSZTAROK A DÓM SXÍNPAnÁN! ÍIIITFUS/Í IIS 18., HL, 20. JlGYlRTÉKlSniS: Átrium, Kálásr u.') SZEGEDISZABADTERI

Next

/
Thumbnails
Contents