Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-06 / 130. szám
KEDD, 2006. JÚNIUS 6. •A DÉL SPORTJA* V. Az Orosházán is nyerő Makó negyedikként végzett A végére is maradt bravúr A Liverpool és az Inter az élen WIESBADEN (MTI/APA) Az FC Liverpool és az Internazionale közösen vezeti a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona előtt a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet, az IFFHS legfrissebb klub-világranglistáját. Az UEFA Kupa-győztes FC Sevilla a tizenkettedik helyről a negyedikre tört előre, a Rapid Bucuresti pedig holtversenyben a kilencedik, azaz az IFFHS szerint megelőzi többek között az angol és olasz bajnok Chelsea-t (16.), illetve Juventust (14.), valamint a BL-döntős Arsenalt (13.) is. Legjobb magyar együttesként a bajnoki címét szombaton megvédő DVSC-AVE Ásványvíz a 180., míg az FC Fehérvár több mint 130 pozíciót javítva a 294. A VILÁGRANGLISTA ÁLLASA Az IFFHS klub-világranglistája (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) FC Liverpool (angol), (1.) Internazionale (olasz) 323-323 pont, 3. (3.) FC Barcelona (spanyol) 286,4. (12.) FC Sevilla (spanyol) 262,5. (4.) AS Roma (olasz) 252,6. (5.) Bayern München (német), (7.) Olympique Lyon (francia), (8.) Porto Alegre (brazil) 248-248, 9. (6.) Sao Paulo (brazil), (10.) Rapid Bucuresti (román) 244-244,180. (194.) DVSC-Ave Ásványvíz 88,294. (428.) FC Fehérvár 69,5. Totónyeremények BUDAPEST (MTI) A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 22. fogadási hét nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt. A 13 találatosok (2 darab) egyenként 2 millió 967 ezer 808, a 12-esek (41 darab) 59 ezer 755, a 11 találatos szelvények (664 darab) 3690, míg a tíztalálatosok (5872 darab) 695 forintot érnek. A helyes tipposzlop a következő: X, 2, 1; 1, 1, 1; 1, 1, 1; 2, X, 1, 1; 2. A góltotón hat- és öttalálatos szelvény nem volt. A négytalálatosokra (186 darab) 1059 forintot fizetnek. XI. alkalommal csatáztak a versenyen Izometria teniszkupa TENISZ MUNKATÁRSUNKTÓL A tizennegyedik alkalommal megrendezett szegedi amatőr teniszversenyen, az Izometria-kupán több mint ötven induló vett részt. A végső helyezésekről színvonalas mérkőzések döntöttek. Végeredmény: Férfi egyes, 45 év alatt (8 induló): 1. Szorcsik Péter, 2. Borsi László, 3. Forgó Zsolt; 45 év felett (7 induló): 1. Farkas Tibor, 2. Cséffán József, 3. Máté József. Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: hétfő, kedd. csütörtök: szerda: péntek: Férfi páros, 45 év felett (7 induló): 1. Barsi László, Ladányi Zsigmond, 2. Kucsora Sándor, Szeghalmi Zoltán, 3. Balázs András, Farkas Tibor; öszszesített életkor 111 év felett (8 induló): 1. Kiss Ernő, Szanyi Sándor (utóbbi Makó), 2. Csaba János, Savanya Ferenc, 3. Kovács László, Kőhalmi István. Női egyes (6 induló): 1. Canjavec Judit, 2. Gyurisné Török Éva, 3. Kaliczka Renáta. Vegyes páros (9 induló): 1. Szosznyák Edit, Tajti Levente, 2. ifj. Jánosi házaspár, 3. Kaliczka Renáta, Kiss József. A külön nem jelzett sportolók mind szegediek. LABDARÚGÓ NB II A labdarúgó NB II záró fordulójában ismét kitett magáért a tavasz bajnoka, a Makó FC. A zöld-sárgák az Orosháza otthonában szerzett három ponttal, sporttörténelmet írva, a negyedik helyen zárták az évadot. A makói labdarúgók abban a tudatban léphettek pályára Orosházán, hogy nincs semmi veszítenivalójuk. Hatodiknál rosszabbak már nem lehettek, ez pedig minden várakozást felülmúló szereplés. Persze azzal is tisztában voltak, ha nyernek, akár még a dobogóra is felkapaszkodhatnak. Na az lett volna csak igazán hab a tortán. Akárcsak egy hete, az égiek most sem fogadták kegyeikbe a csapatokat. Zuhogó esőben kezdődött a találkozó, igaz, ennek ellenére remek talaj fogadta a mérkőző feleket. Motiváltabbnak tűnt a Makó, ez abból is látszott, hogy mindjárt a meccs kezdetén mezőnyfölényt harcolt ki. Az 5. percben tartott az összecsapás, amikor Hadár elérhetetlennek tűnő átadást szelídített meg, beadott, az érkező Schreiber pedig a kapuba továbbította a labdát. A vendégek öröme korainak bizonyult, a játékvezető ki tudja, miért, nem adta meg a gólt. Tíz perc múlva tűzijáték alakult ki az Orosháza kapuja előtt, előbb Kulacsik, majd Bány lövését mentették a gólvonalon a házigazdák. A Békés megyeiek a 33. percben veszélyeztettek először, ekkor Czirbus bravúrral mentette Balázs életerős lövését. Igazi presztízsmérkőzés folyt a pályán, de szerencsére durvaságot nélkülözve, sportszerű keretek között. Arról igazán nem a felek tehettek, hogy a játékvezető szétfújta a meccset, rosszul ítélte meg a test-test elleni párharcokat. A fordulást követő tíz percben aztán nagyon beindult az Orosháza. A 47. percben Balázs 8 m-es csúsztatása szállt kevéssel a kapu mellé, majd Ábel beadását Pardi fejelte kapura, Czirbus kiütötte a labdát, a kipattanót Balázs a kivetődő makói kapusba lőtte. A két helyzet magához térítette az álmosan kezdő vendégeket, akik mintegy varázsütésre i elkezdtek futballozni, méghozzá jól. Márpedig ilyenkor be is szoktak találni. Ez a meccs sem volt kivétel. A 61. percben formás támadást vezettek a bal oldalon, Kis K. beadására a védők közé berobbanó Kulacsik 6 méterről a kapu bal felső sarkába fejelte a labdát, 0-1. A vendégek középpályásai jól szűrték a hazai akciókat, a megszerzett labdákkal pedig általában veszélyt jelentettek a hazaiak kapujánál. Ez annak ellenére is igaznak bizonyult, hogy a 72. percben Ábel sokadik jó beadását Buza kapásból kapura lőtte, de tiszta szívből nem tudtak örülni a hazai drukkerek, ugyanis Czirbus megint a helyén volt. Már csak három perc volt hátra az évadból, amikor a Csongrád megyeiek végleg pontot tettek a mérkőzésre. Tanítani való gyors kontra végén a Hadártól kapott remek indítással Kulacsik lódult meg, aki egy remek csellel mindenkit maga mögött hagyott, majd teljesítményére a koronát 16 m-es, pontos gurítással tette fel, 0-2. A lefújás után a legalább kétszáz makói drukker nagy ünneplésben részesítette kedvenceit. A játékosok is vették a lapot, kimentek pacsizni a B-közepesekkel. Móroczék minden dicséretet megérdemeltek, egyrészt a tavaszi szezont százszázalékos teljesítménnyel tudták le, másrészt pedig a negyedik hely a bajnokságban több mint bravúr, kisebb fajta csoda. Takács Zoltán: - Csák Zoli kollégámmal a tavasz bajnokcsapatát raktuk össze. Köszönjük a szponzorok és a szurkolók egész éves támogatását. Tbvábbi eredmények: Jászapáti-Baktalórántháza 2-1, Soroksár-Budafok 2-0, Kazincbarcika-Vecsés 4-1, Szolnok-Kecskemét 2-2, ESMTK-Karcag 0-2, Nyíregyháza-Vác l-l. SZÉLPÁL LÁSZLÓ Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE 1. Vác 2. Szolnok 3. Jászapáti 4. Makó 5. Soroksár 6. Nyíregyháza 7. Bocs* 8. Kazincbarcika 9. Kecskemét 10. Orosháza 11. Baktalórántháza 12. Vecsés 13. Karcag 14. Budafok 15. ESMTK * A Bőcstől egy pont levonva. PALYAZATI HIRDETMENY ihv zrt. IN«MlANKiIHá ti VMHMMZDAIHODÓ ZRI. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő értékesítésre hirdeti meg az alábbi beépítetlen területek tulajdonjogát: Szeged, 1588/13-21. és 1586. hrsz. alatti, természetben Szeged, Szőregi út és Borostyán utca közötti, mindösszesen 10 628 m2-es terület, mely együttesen kerül értékesítésre. Pályázati alapára: bruttó 57 000 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2006. június 14-én 17.00 óráig bruttó 25 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az ügyfélszolgálat nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/553-681; weboldal: www.ikv.hu; e-mail: ikv@ikv.hu). 8.00-11.00, 13.00-15.30 óráig 8.00-11.00, 13.00-17.00 óráig 8.00-12.00 óráig PALYAZATI HIRDETMENY ikv zrt. INMIlMIKfZfLÖ Éf VACVONtAZOálMODÓ ZRT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő értékesítésre hirdeti meg az alábbi felépítményes ingatlan tulajdonjogát: HONFOGLALAS U. 71. (volt általános iskola) (hrsz.: II. ker. 17 004.) Pályázati alapára: bruttó 70 000 000 Ft A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2006. június 14-én 17.00 óráig bruttó 25 000 Ft ellenében megvásárolta. Részletes felvilágosítást az IKV Zrt. ügyfélszolgálata nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/553-681; weboldal: www.ikv.hu; e-mail: ikv@ikv.hu). Az ügyfélszolgálat nyitvatartási rendje: hétfő, kedd, csütörtök: szerda: péntek: 8.00-11.00, 13.00-15.30 óráig 8.00-11.00, 13.00-17.00 Óráig 8.00-12.00 óráig A MÉRKŐZÉS JEGYZÖKÖNYVE Orosháza-Makó FC 0-2 (0-0) NB Il-es labdarúgó-mérkőzés. Orosháza, 400 néző. Vezette: Bodac (Kerékjártó, Butvai). Orosháza: Szabó R - Balogh, Csiszár, Molnár, Szabó N. - Ábel, Szeverényi, Kerepeczki, Buza - Lovas, Balázs. Edző: Belvon Attila. Makó FC: Czirbus 6 - Magyar 6, Mórocz 6, Bakos Á. 6 - Kulacsik 8, Varga R. 6, Bány 6, Kis K. 7, Podonyi 6 - Hadár 6, Schreiber 6. Edző: Takács Zoltán. Gólszerző: Kulacsik a 61., Kulacsik a 87. percben. Csere: Lovas helyett Pardi a 39., Csiszár h. Lupsa a 62., Buza h. Jakab a 78., Schreiber h. Fülöp (-) a 80. percben. Sárga lap: Szeverényi a 38., Varga R. az 53., Balázs a 70., Ábel a 73., Mórocz a 77. percben. PALYAZATI HIRDETMENY ikv zrt. m«MUMKIZEUi ÉJ VMMmCMDálHODé ZRT. Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzatának megbízásából az IKV Zrt. pályázat útján történő értékesítésre hirdeti meg az alábbi felépítményes ingatlan tulajdonjogát: SZT. MIHÁLY U. 9. (hrsz.: I. ker. 2819.) Pályázati alapára: 125 000 000 Ft + áfa" A pályázati tárgyaláson csak az a pályázó vehet részt, aki a részletes pályázati felhívást az IKV Zrt. ügyfélszolgálatán legkésőbb 2006. június 14-én 17.00 óráig bruttó 25 000 Ft ellenében megvásárolta. Felvilágosítást az ügyfélszolgálat nyújt (Szeged, Dáni u. 14-16., tel.: 62/553-681; weboldal: www.ikv.hu; e-mail: ikv@ikv.hu). hétfő, kedd, csütörtök: szerda: péntek: 8.00-11.00, 13.00-15.30 óráig 8.00-11.00, 13.00-17.00 óráig 8.00-12.00 óráig *A hatályos áfatörvény szerint tárgyi adómentes 2818 7 3 61-25 61 28 12 13 3 4523 40 2815 310 5434 48 2813 8 7 44-34 47 2813 6 9 4434 45 2812 9 7 48-30 45 2813 510 39-40 43 2812 511 47-43 41 28 9 11 8 46-49 38 28 9 910 5148 36 29 9 811 41-37 35 28 8 416 34-54 28 28 8 416 3663 28 28 6 616 29-5124 28 3 2 23 207611