Délmagyarország, 2006. június (96. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-28 / 149. szám

SZERDA, 2006. JÚNIUS 28. -AKTUÁLIS­5 MUNKATÁRSUNKTÓL Hiller István oktatási és kulturá­lis minisztertől tegnap vette át Szabó Gábor, a Szegedi Tudo­mányegyetem (SZTE| rektora a megbízási okiratát. A szegedi egyetem februárban újjáválasz­tott vezetője lapunk érdeklődésé­re elmondta: négy rektortársával együtt vett részt az ünnepségen. A rektori megbízatásról szóló köztársasági elnöki határozat fölolvasását követően szinte azonnal dolgoztak. A megbeszé­lésen Szabó Gábornak alkalma nyílt javasolni: a felsőoktatás fi­nanszírozásánál vegyék figye­lembe az adott intézmény minő­ségi mutatóit. Az ünnepségen a miniszter bejelentette, hogy a felsőoktatási törvény tervezeté­ről hétfőn a rektori konferencia elnökségével tárgyal. A jogsza­bály a jövő hónap végéig a parla­ment elé kerül. Vörös Gabriella fegyelmijéről tárgyalnak holnap Célkeresztben a múzeumigazgató Holnap eldől, indul-e fegyelmi vizsgálat a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatójával, Vörös Gabriellával szemben. Az in­tézményben a belső ellenőrök a megyei önkormányzat közle­ménye szerint súlyos pénzügyi szabálytalanságokat találtak. A múzeum a megyei önkormány­zat legsikeresebb intézménye: Chagall-kiállítását 28 ezren, a Munkácsy-tárlatot tegnapig 36 ezren látták. Két nappal a döntés előtt ennyit lehetett olvasni a megyei önkor­mányzat honlapján az ügyről: „fegyelmi eljárás beindításának kezdeményezése megyei önkor­mányzati fenntartású intézmény vezetőjével szemben". Kérdé­sünkre Siket Judit főjegyző azt mondta, azért nincs erről több információ, mert úgy készültek, az ügyet zárt ülésen tárgyalják. Ha az érintett hozzájárul csütör­tökön, mégis nyilvános lesz a tárgyalás. A megyei közgyűlés el­nöke, Frank József azt mondta, a képviselőknek kell eldönteniük, hogy az, amit a revizorok talál­tak, elég ok-e arra, hogy fegyelmi vizsgálat induljon. Azt elismerte, valóban a múzeumról, és igazga­tónőjéről, Vörös Gabrielláról van szó. Arról, hogy mit találtak a revi­zorok, nem nyilatkozott senki ­egészen tegnapig. A megyei ön­kormányzat alelnöke, Marosvári Attila arról tájékoztatta lapun­kat, hogy elkészítettek egy közle­ményt arra az esetre, ha a sajtó érdeklődik. Mivel lapunk érdek­lődött, megkaptuk a szöveget, amelynek első bekezdése arról szól, hogy a múzeum a megyei önkormányzat egyik legnépsze­rűbb intézménye, mégis baj van, mert az igazgatónő - a belső el­lenőri jelentés szerint - „nem járt el kellő gondossággal az M5-ÖS autópálya régészeti feltá­rásához kapcsolódó szerződések kifizetésének teljesítésénél, a gépjármű-üzemeltetési költsé­gek elszámolásánál. Megsértette a közbeszerzési eljárások lefoly­tatása alkalmával a közbeszerzé­si törvényt, illetve a szerződéses teljesítések kapcsán a számviteli és az államháztartási törvény rendelkezéséit. Mindezek mel­lett elégtelenül működtette a ve­zetői ellenőrzést, ezzel jelentő­sen megnövelve a visszaélések kockázatát. A belső ellenőri je­lentésben tett megállapítások súlyossága miatt a közgyűlés el­nöke - az intézmény kiemelkedő szakmai munkája ellenére - nem mérlegelhetett, kénytelen volt fe­gyelmi eljárást kezdeményező előterjesztést tenni a közgyűlés­nek." - Jóhiszemű, törvénytisztelő, a múzeum ügyéi iránt elkötelezett ember vagyok - mondta a történ­tekről lapunknak Vörös Gabriel­la. - Mindig a jogszabályokat be­tartva kívántam vezetni a rám bízott intézményt. Mivel szá­momra első a múzeum jó hírne­ve, ezért - ha a megyei közgyűlés csütörtökön a rendelkezésére ál­ló információk alapján úgy dönt - állok a vizsgálat elé. Hiszen mindenkinek elemi érdeke, hogy tisztán lássunk. Ez a megyei önkormányzat leg­ismertebb intézménye, nemcsak a szegedi, de a megye többi váro­sában lévő múzeum is ehhez a szervezethez tartozik. A szegedi közművelődési palota és a vár mint kiállítóhely - az országos trendbe illően - egyre népsze­rűbb. A Chagall-kiállítás 28 ez­res látogatószámot produkált, a Munkácsy-tárlatot tegnapig mintegy 36 ezren látták. BAKOS ANDRÁS MUNKABAN A REVIZOROK |H A megyei Közgyűlés belső ellenőr­zési osztályát 2004 júniusában hozták létre: azt kővetően, hogy az Állami Számvevőszék átvilágította a megyei önkormányzatot, és több hiányosságot is talált, többek kö­zött azt, hogy nincs belső ellenőr­zése. A revizorok csapata először akkor hallatott magáról, amikor a szentesi kórházban nézte át a bi­zonylatokat, iratokat. Akkor a köz­gyűlés elindította a fegyelmi vizs­gálatot, majd végül idén március­ban úgy döntött, elbocsátja a kór­ház főigazgatóját, Borzi Mártát. Ő munkaügyi bírósághoz fordult, és azóta is várja ügyvédjével, Bá­rándy Péterrel együtt, hogy kitűz­zék a per tárgyalásának napját. Átvette kinevezését Szabó Gábor rektor Hiller István adta át Szabó Gábornak a rektori megbízási ok­iratot Fotó: MTI/Koszticsdk Szilárd A tizenöt éves lányhalállistájának élén féltestvérének neve szerepelt Baltával ölte meg kisöccsét Az idegösszeomlást kapott édesanyát mentő szállította kórházba Fotó: Karnok Csaba Folytatás az 1. oldalról A gyilkosság időpontjáról csak sejtéseink van­nak: a környéken lakók szerint egy mentőautó és a körzeti megbízott délután fél ötkor volt a helyszínen. Állításuk szerint az anya csak ez­után, férje még később érkezett haza. A rend­őrök beszélgetéséből úgy vették ki, a lány bal­tával végzett öccsével. Ki értesíthette vajon a hatóságokat? A szemben lakó nyugdíjas nő úgy tudja, a lány a gyilkosság után elárulta szörnyű tettét valakinek, aki ezután riasztotta a rendőröket. Lehetett olyanról is hallani, hogy a lány maga telefonált a rendőrségre, de egyes állítások szerint tette elkövetése után egy Szeged felé tartó buszra szállt fel. - A gyerekre Szegeden vigyáznak a rendőr­ség emberei - kaptunk szűkszavú tájékozta­tót az időközben a helyszínre érkező Szegedi Zsolt alezredestől. A Csongrád Megyei Rend­őr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője el­rendelte a rendőrségi kordont, amit hét óra­kor a már szintén kiérkezett helyszínelők fel is vontak a ház körül. A hosszú ideig népte­len utca a nagy nyüzsgés miatt hamar tele lett bámészkodó szomszédokkal. - Mi történt itt? - kérdezte a család kert­szomszédja, aki este hét után próbálta kocsi­jával megközelíteni a házát. Amikor tudo­mást szerzett a tragédiáról, teljesen összeom­lott. - Előző héten még a kutyánkkal játszott a kisfiú az udvarunkban. A család éppen az udvar hátsó kerítését csinálta, a kissrác pedig sokszor átjött hozzánk játszani. Szuper kis­kölyök volt - mondta megtörten a férfi, aki három hónapja költözött csak új házába és arról sem tudott, hogy a családnak van egy másik gyereke is. Ez nem is csoda, hiszen a szomszédos kocsma alkalmazottai is megerősítették: a család együtt nagyon ritkán mutatkozott. Be­csengettünk közvetlen szomszédjukhoz is, hátha hallott valamit a gyilkos zajokból. Csöngetésünkre egy fiatalasszony nyitott aj­tót, aki azt állította, egyáltalán nem ismeri a szomszédban lakó családot. - Nem mondott igazat. A halott kisfiú az ő fiának az osztály­társa volt. Sokszor ő vitte mindkét srácot reg­gel az iskolába - árulta el egy másik lakó az utcában. Talán éppen a szomszéd fiatalasszonyhoz csöngethetett be a lány szörnyű tette után: az ismeretséget tagadó asszony szemében köny­nyek csillogtak. A rendőrségi helyszínelők lapzártánkkor még a zsombói házban voltak. KISS GÁBOR GERGŐ VERSEK A HALAIRÓL H - Egyszer már elszökött otthonról, kétszer pedig öngyilkosságot is megkísérelt a lány. Itt mindenki tisztában volt azzal, hogy nincs nála minden rendben. Halállistát is készített, aminek első he­lyén az öccse szerepelt. Ezzel még büszkélkedett is az iskolában - árulta el Gellérfy Gergő, akinek egyik barátnője a lány osztálytársa volt. - Be­szédhibás, művészlelkű, érdekes kislány, akinek több verse is megjelent a falu újságjában. Ezek mindegyike a halállal foglalkozott - tette hozzá a fiú édesapja. Arról is beszámoltak, a lányt beteg­ségével már a szegedi pszichiátrián is kezelték. Tegnap 42 fokot is mutatott a hőmérő, ma még melegebb lehet Kánikulai történetek - Szegedről Nem győzünk védekezni - a per­zselő napsütés, a tikkasztó hő­ség ellen. Néhány, tegnap Sze­geden megesett forró történetet gyűjtöttünk csokorba. Hűsölő tudós. A legforróbb magyarországi rekord: 42 fok, időpont: 2000. augusztus 9., hely: Békéscsaba - mondja Makra László, az éghajlattani és tájföldrajzi tanszék docense, aki hűs egyetemi szobájában doktori dolgozatán dolgozik, majd tanítványait tanulmány­útra viszi - a júliusi görög for­róságba. Olvadt csík. A csatornázok kö­zött szlalomozó autós a Cserzy Mihály utcában csapdába került: más kiút nem lévén, az úttesten dolgozók is a friss bitumencsíkra irányították a kisautót. A sofőr köszönte, hogy elhúzhatja a csí­kot, a forróságtól izzadt munká­sok csak legyintettek, majd el­tüntették a friss kocsinyomot az olvadt csíkról. Napszemüveges boltos. Egy átlagos héten egy raklap ásvány­víz fogy el a Temesvári körúti ABC-ben, most az ötödiknél tar­tanak. A szokásosnál 70 száza­lékkal több sör kerül a kosarakba - jellemezte érzékletesen a rek­kenő hőség hatását S. Ágnes. A boltvezető helyettese azt látja: a medencés fürdő közelsége miatt kapós a naptej és^a strandcikk is. A fiatal nő a boltból kilépve nap­szemüveget tesz: megér 15 ezer forintot az UV-szűrős sötétítő. Kalaposok. A nyolcadik ikszen túl örülnek, hogy nem kell ki­mozdulniuk a lakásból, az eny­Kívül-belül hűti magát, aki tudja hülést a ventilátor kavarja Kala­pos Istvánéknál. Szalmakalapot visel viszont Rózsa Péter. „Ez a golyóssport, a petanque szegedi barátainak jele" - magyarázza a szegedi fürdők kommunikációs és marketingvezetője. Kedvező áraik és a kánikula miatt harma­dával nőtt a forgalmuk - mond­ja. Fotó: Schmidt Andrea Árnyékból klímába. A re­dőny a legnépszerűbb árnyé­koló - tudjuk meg Csóti Zsolt­tól, a Rolló-MR Kft. munka­társától, aki elárulja: típustól függően egy panellakás árnyé­kolása 40-60, egy családi házé 60-500 ezer forintba kerül. Forgalmuk a nyári forróság­ban 5-10 százalékkal is nő. O nem csak redőnnyel hűti éle­tét: a klimatizált irodájából a klímával fölszerelt autójába ül, hogy klimatizált otthoná­ba érjen - mint a sivatagi sej­kek Meteorológus a napon. Éppen a szegedi meteorológiai állomás körüli egy hektáron nyírta a fü­vet Szudár Béla, mikor tegnap kora délután megtaláltuk. Nem visel fejfedőt, mert bírja a nap tü­zét, imádja a meleget, de még en­nél is jobban a tomboló nyári vi­hart. Azt mondta: ilyen hőség legutóbb 1935 júniusában volt. Az akkori rekord megdöntéséhez tegnap 2 fok hiányzott, a számí­tógépek 33,5 Celsius-fokos sze­gedi hőmérsékletről duruzsol­tak. Ebbe a Szeged új sajtóházá­nál megfigyelt 42 fok is belefér. Ma akár 39 fok is lehet az átlag. A hőség csütörtökig növekszik, aztán 7-9 fokkal is esik. ÚJSZÁSZI ILONA VÁLTOZIK A NYITVA TARTAS g A kánikula miatt a Munkácsy-kiál­lítás utolsó hetében megváltozik a szegedi Móra-múzeum nyitvatar­tási ideje. A Kiállítóterek megfelelő páratartalma és hőmérséklete ér­dekében korlátozzák a látogatók számát. Tegnap óta dél és egy óra között, valamint délután 3 és 4 óra között egy-egy óra technikai szü­netet tartanak. Ekkor kiürítik a termeket, és gépek segítségével igyekeznek visszaállítani az opti­mális értékeket. Ugyanakkor a múzeum már reggel 8 órától egé­szen este 6-ig fogadja az érdeklő­dőket.

Next

/
Thumbnails
Contents