Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-06 / 105. szám

MÁV A 3. választókerület öt települése közül négy a nyertesé Csak Ullés szavazott jobbra Milyen az egy választókerületbe tartozó településeken az erő­sorrend? Erre voltunk kíván­csiak az országgyűlési képvise­lő-választás eredményének vég­legessé válásával a 3. válasz­tókerületben is, ahol öt tele­pülés közül négy a végső nyer­test támogatta. Meggyőző a képviselő-választá­sok nyertesének, Botka László­nak (MSZP-SZDSZ] a sikere ab­ból a szempontból is, hogy a vá­lasztókerületébe tartozó öt tele­pülés közül négyben a voksolók többsége támogatta. A leginkább Szeged, a legkevésbé Üllés szava­zott úgy, hogy a Tisza-parti nagy­város polgármesterét látná szíve­sen a parlamentben. Üllésen Kalmár Ferenc (Fidesz-KDNP) nyerte el a többség bizalmát, ő, a szegedi önkormányzati képvise­lő épp a nagyvárosiak szavazatá­ért folyó versenyben maradt leg­inkább alul. A kisebb pártok jelöltjei kö­zül az MDF-es Tímárné Hor­váth Magdolna Algyőn és Zsombón jelentősen túlteljesí­tette pártja országos és saját összesített eredményét is. Öt legkevésbé a bordányiak támo­gatták. A Zöldek Pártjából Kál­ló Gábor jogi viták miatt későn szállt be a kampányba, s ez is oka lehet szerény sikerű szerep­lésének: a pozitív csúcsot Zsombón, a negatívat Bordány­ban produkálta. Ú.I. ORSZÁGGYŰLÉSI VALASZTASOK 2006 A képviselőjelöltekre adott voksok arány (%): 3. választókerület Település Jelöltek Botka László (MSZP-SZDSZ) Kalmár Ferenc (Fidesz-KDNP) Kálló Gábor (Zöldek Pártja) Tímárné Horváth Magdolna (MDF) Algyő 58,0 34,3 ifi 6,1 Bordány 51,7 43,7 0,8 3,8 Szeged 60,9 32,7 1,6 4,8 Üllés 43,1 50,4 1,2 5,3 Zsombó 46,9 45,2 1,8 6,1 Összesen: 59,0 34,5 1,6 4,9 Forrás: DM-gyűjtés, www.valasztas.hu SZOMBAT, 2006. MÁJUS 6. A belvárosi sétányt szerdától lehet használni Június közepéig zárva lesz a rakpart A Felső Tisza-partot várhatóan a jövő hét végén, az alsó rakpartot viszont csak június közepén nyitják meg a forgalom előtt. A belvárosi sétányt szerdától újra használhatják a szegediek. Szegeden a hét elején megkezdték az ideiglenes védművek, ellennyo­mó medencék bontását. A mun­kák ott indultak meg, ahol annyi­ra visszahúzódott a víz, hogy a ho­mokzsákokból kialakított meden­cék már szárazra kerültek, így pél­dául a Felső Tisza-parton. Kozák Péter védelemvezető lapunknak elmondta, hogy az árvízi emlék­mű és a Belvedere között 250 ezer homokzsákot kell felszedniük. Ha az előre eltervezett ütemben tud­nak haladni, akkor jövő hét köze­pére, várhatóan szerdára végez­nek a munkával és a szegediek újra használhatják majd a belvá­rosi sétányt. Megnyitják a part­fal kulisszanyílásait is. A legna­gyobb, Sajtóház előtti medencét azonban vélhetően csak később bontják el, mert a területnek még száradnia kell. Mint ahogy a Felső Tisza-parti útnak is, amelynek ágyazatát ala­posan átáztatta a rekordmagassá­gú víz. A Radnóti gimnázium és Hajós utca közötti szakaszt ápri­lis 17-én zárták le. Kozák Péter szerint csak akkor mehetnek rá a járművek a Felső Tisza-partra, ha az útalapból teljesen eltávozik a víz, mert a legrosszabb esetben akár be is szakadhat a burkolat a több tonnás járművek alatt. Az árvízvédelmi és közlekedési szak­emberek, valamint a városüze­meltetési iroda és az útkezelő cég munkatársai hétfőn járják be és vizsgálják meg az útszakaszt ­tudtuk meg Molnár Lászlótól. A városüzemeltetési iroda vezetője elmondta, hogy fokozatosan nyit­nák meg az utat, amit a gyalogo­ÚJRA LÁTOGATHATÓ Apad a Tisza, újra látogatható a szegedi Móra Ferenc Múze­um. Emeletén június 11-éig tekinthető meg a Somo­gyi-könyvtár vendégkiállítása, amelyet az alapító Somogyi Károly születésének 195. év­fordulója és az alapítólevél aláírásának 125. évfordulója alkalmából rendeztek. sok és a kerékpárosok már a hét elejétől birtokba vehetnének. A járművek viszont, várhatóan se­bességkorlátozással, csak a jövő hét végétől használhatják újra a Felső Tisza-partot. A szegedi alsó rakpartot 54 napja, március 12-én zárták le. A vízügyesek nagyon megbecsülni sem tudták, mikor indulhat itt meg újra a forgalom, mert ezt szerintük még sok minden (eső­zés, újabb marosi árhullám) be­folyásolhatja. Az alsó rakpartot 550 centiméter körüli vízállás­nál nyitják meg a forgalom előtt. (Tegnap délután 906 centiméter volt a Tisza vízszintje Szeged­nél.) Az apadás továbbra is igen lassú. A védelemvezető szerint nem is lesz gyorsabb, mert itt nagy a folyó keresztszelvénye. Kozák Péterrel az eddigi, napi 11-13 centiméteres apadási ütemmel számoltunk. E szerint a folyó egy hónap múlva érheti el azt a szintet, amikor meg lehet nyitni az alsó rakpartot. Az út műszaki védelme miatt azonban csak a Tisza visszavonulása után egy héttel indulhat itt meg a for­galom. Legkevesebb ennyi idő kell ahhoz, hogy a mintegy fél­méteres útalap kiszáradjon. sz. c. sz. Fának ütközött, meghalt Székkutas külterületén, a kardoskúti bekötőúttól mintegy egy kilo­méterre lévő útkereszteződésnél tegnap este egy Opel eddig ismeret­len okból leszaladt az útról, és a jobb oldalon egy fának ütközött. A gépkocsit vezető 21 éves vásárhelyi fiatalember olyan súlyosan meg­sérült, hogy a helyszínen életét vesztette. «AKTUÁLIS* 5 Visszaköltözhetnek a kitelepített csongrádiak A nagyrétiek még óvatosak Lévai Zoltán és fia már megkezdte a munkát a földeken Fotó: Tésik Attila légnap visszaköltözhettek otthonukba a két hete kitelepített nagyrétiek, mivel a megyei önkormányzat elnöke visszavonta az evakuálásra vonatkozó rendeletét. A Ti­sza bal partján élő csongrádiak zöme saját erőből hurcolkodott haza, de akadt, aki csak kapálni merészkedett a tanyájára. Csak néhány tucat út mellett felejtett zsák, meg köbméteres ballon, egy sztrádányi széles dűlőút és a távolban fehérlő gátszakasz emlé­keztet arra, hogy az elmúlt két hétben milyen emberfeletti munka folyt a csongrádi Nagy­rétben. Egyébként - mintha mi sem történt volna - traktorok róják köreiket a szántáson, némelyik tanyánál kapálgatnak az emberek, a libatelepnél pedig fát rakodnak, pont ott, ahol a minap még kétéltű lánctalpasok böm­böltek homokzsákra várva. Hét végén biztos nagyobb lesz a nyüzsgés, hiszen vasárnaptól a katasztrófavédelem is megkezdi az elhor­dott ingóságok és a kitelepített állatállomány visszaszállítását. - Ki bírja azt kivárni? - türelmetlenkedett Wéber Károly, aki már csütörtökön nekikez­dett a hurcolkodásnak, tegnap pedig újabb fuvarokkal indult útnak tanyájára. A férfi fe­leségével együtt gyermekeinél, Tiszaugon vé­szelte át az árhullám levonulását. Azt mond­ja, gyakorlott kitelepítettként is kiborító volt újra átélni a kényszerköltöztetést, minden holmijukat felpakolták, most meg vissza az egész. Agyneműjük még összekötve, az utaz­tatást megsínylett szekrényük az előszoba közepén, egy csomóban a bútorzat, de azért hellyel kínál - egy ülőke épp szabad. - Jó len­ne tudni, mi lesz ebből a területből? Víztáro­zó vagy vésztározó? Mert ez így nem mehet tovább! Reszkessünk minden tavasszal, hogy szakad-e a gát? Az biztos, hogy a Csépa meg Szelevény köré épített nyúlgátat nem fogják visszabontani. Szerintem az lenne a legjobb, ha az állam kisajátítaná az itteni földeket. Biztosan más nagyréti is szívesen túladna a maga telkén, mert ki tudja: akár már jövő ilyenkor megint költözhetünk - hadarja né­mi indulattal. Mosolyt csak az újonnan befo­gadott kóbor eb tud arcára csalni. A szomszédban Kádár Mihályné sem rep­des a hírtől, hogy vissza lehet költözni a Nagyrétbe. A birtok külsőre kissé megviselt: a félig kidöntött kerítés helyén lehet csak be­térni, a kiskapu zárva. Az asszony elmondja, két hete a kitelepítésben résztvevő járművek miatt kellett odébb tessékelni a betonoszlo­pokat, különben nem lehetett volna elvinni a rengeteg jószágot meg a bútorokat. - Csak kapálni jöttünk, még nem költö­zünk. Addig Csongrádon maradunk, amíg nem lesz híd - avat be a családi döntésbe. ­DEREGLYE: ÓRÁNKÉNT Nagyrét önkormányzati képviselője. Somogyi Ár­pád alpolgármester érdeklődésünkre elmondta: előzetesen informálódott az érintetteknél, nagy részük saját erőből hajtja végre a visszakőltö­zést, de pár család igénybe fogja venni a kataszt­rófavédelem által felajánlott hétvégi segítséget. Szombattól a bal part megközelítése is könnyebb lesz, hiszen reggeltől óránként jár a dereglye a csongrádi révnél. Egyébként is, sokan „hamarják ezt" a vissza­költöztetést, mi is csak 800 centi alatt le­szünk nyugodtak. Inkább nem kockázta­tunk. Lovakat, borjakat, birkákat, anyadisz­nókat, tyúkokat kellett innen elvinnünk, most meg utaztassuk őket megint? Majd ha tuti a helyzet. De most még nem az - jelenti ki. A Wéber szomszéd ötletét a kisajátításról jónak tartja. Szerinte nem lehet károk nélkül megúszni egy ilyen intézkedést, bizalmuk meg nemigen van senkiben, vagyis maguk­nak kell állni a sarat, ha baj van. Mert abban is biztos, hogy nem ez volt az utolsó nagy ár­hullám a Tiszán. - Egyszer úgyis betör a víz a Nagyrétbe - jósolja, aztán sarkon fordul ka­pálni. BÍRÓ DÁNIEL Fapados 7-es tuja a Somogyi utcában A jövő héttől ismét lesz Szegeden 7-es villamos. A kis híján száz­éves járműre nem kell jegyet vagy bérletet váltani. A 7-es „já­rat" eredeti végállomásán, a So­mogyi utca elején nosztalgiaká­vézóként várja majd az utasokat. Hétfő hajnalban néhány órára le­zárják a Somogyi-Zrínyi-Toldi utc^i csomópontot. A Somogyi és a Toldi utca sarkán, a Somogyi utca felőli területre egy, a múlt század elején Magyarországon, a Ganz Wagon- és Gépgyárban gyártott, részben átalakított és felújított villamost szállítanak. Évtizedekkel ezelőtt onnan in­dultak és oda érkeztek a Sze­ged-Kiskundorozsma között közlekedő villamosok. Megszű­néséig, 1977-ig ott volt a fapados 7-es járat szegedi végállomása. A jármű nem kapcsolódik be a vá­rosi forgalomba, hanem a sarki Blues café részeként kávézóként üzemel majd. - Magyarországon nincs még egy ilyen villamos, mint ez a fa­pados 7-es - mondta Varjas Jó­zsef mérnök. A nosztalgiakávé­zó villamoson 21-en tudnak majd leülni. - Az ülőhelyek szá­mán, elhelyezésén, formáján nem változtattunk. A villamos kívül-belül ugyanolyan, mint évtizedekkel ezelőtt, amikor utasokat szállított - mondta a felújítást végző SZKT igazgató­ja, Dózsa Gábor. Ügyfélcentrum nyílt a szegedi nagyállomáson Központ utasoknak és turistáknak Ügyfél Centrum Turisztikai és vasúti információkat kérhetnek az utasok a nagyál­lomás csarnokában megnyitott ügyfélközpontban. A MAV Zrt. és a Szeged és Térsége Turisztikai Szolgáltató Kht. erről tegnap álla­podott meg. A kihelyezett Tourinform-irodában diákok dolgoznak majd, akik szakmai gyakorlatukat töltik. A vasút munkatársai ki­rándulásokat szerveznek, információt adnak, és ide került az ügy­félszolgálat is Fotó: Schmidt Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents