Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-06 / 105. szám

"MEGYEI TŰKOR" SZOMBAT, 2006. MÁJUS 6. Családtagjai körében köszöntötte a százéves Ibolya Károlynét tegnap Szentesen Farkas Sándor ellenzéki és Szirbik Imre kormánypárti politikus. luliska néni azt mondta a vendégeknek: egyedül az életkorára büszke. Szentesi Céhház utcai otthonában sok virágot kapott tegnap délelőtt Ibolya Károlyné Diószegi lulianna, aki éppen száz esztendeje született. Az idős asszony ott ült a kanapén, s meg nem vált volna a csokroktól. Az ünnepi alkalomból köszöntötte őt a családtagjain kívül Farkas Sándor fidcszes országgyűlési képviselő munkatársaival, akik még ott voltak, amikor megérkezett a parlamenti képviselőnek is megválasztott Szirbik Imre polgármester. Az utóbbi időkben megromlott kicsit Ibolya Károlyné egészsége, de a humorát nem veszítette el. A két leányt és egy fiút felnevelt asszony azt kérte az őt megörökítő fotósoktól, hogy szép képet készítsenek róla, ne tűnjön nagyon öregnek, hátha még megtetszik valakinek, luliska néninek egyébként már hat unokája, ugyanannyi dédunokája és három ükunokája van. A lányaitól tudjuk, hogy 72 éves korában ment másodszor is férjhez az anyukájuk az édesapjuk testvéréhez, aki akkor 80 esztendős volt. luliska néni egyébként óvónőnek tanult, ebből adódóan szeretett dalolni. Még most is szokott az udvaron énekelni, a legtöbbször egy református zsoltárt. Mint mondani szokás, világ életében kedvelte a rendet, nem cicomázta magát, öszszetartotta a családot. Jó természettel áldotta meg a teremtő Juliska nénit, aki az életkorára a legbüszkébb. S hogy mit szeretne? „Jó egészséget kérek Istentől" mondta. B. I. Elhantolt hegedűk A Szegedi Hangszergyár ötvenéves történetét foglalta össze legújabb könyvében Tóth Béla író. Az Elhantolt hegedűk című kötet nemcsak az 1953-2003-ig működő Hét vezér utcai üzem krónikáját adja, de összefoglalja a muzsikálás dél-alföldi hagyományait, a római időktől kezdve a középkori kobzosokon, citerásokon és síposokon át a cigányok betelepedéséig. A hangszergyár épületét lebontották, de az ott dolgozók visszaemlékezéseiből kiderül, hogyan készültek a világszerte elismert minőségű szegedi hangszerek. Tóth Béla könyvének bemutatójára baráti beszélgetésre hív „valahány hegedűteremtésben érintett mester urat és minden rendű, rangú egykori dolgozót, valamint valahány muzsikaszerető szegedit". A Bába Kiadó gondozásában megjelent kötet ismertetője május 9-én, kedden este 7 órakor kezdődik a Bartók Béla Művelődési Központban. Juliska néni zsoltárt énekel Száz évére nagyon büszke a szentesi Ibolyáné Mindhárom gyermeke köszöntötte Ibolya Károlynét születésnapja alkalmából Fotó: Vidovics Ferenc Paragi Mária a Pallavicini-díjas Kéthetes angliai út és bronz emlékplakett - ez a jutalma Paragi Máriának, az idei év Pallavicini-díjas diákjának. A sándorfalvi általános iskola ünnepségén az intézmény új multimédiás oktatótermét is felavatták. Paragi Mária kapta idén a Gróf Pallavicini Károly-díjat Sándorfalván. A díjat egy évvel ezelőtt alapította a Pallavicini család azzal a kikötéssel, hogy csak olyan diáké lehet, aki nyolc évig kitűnően tanult. A szóba jöhető nyolcadikosok közül a nevelőtestület választ. Nógrádi Erika iskolaigazgató elmondta: idén három esélyes volt, Marika mellett a közösségi munka szólt. A díjhoz a bronz emlékplaketten kívül kéthetes angliai út is jár, ami ezúttal duplán öröm. Egyrészt azért, mert Marika angol tagozatosként tanul tovább szeptembertől, másrészt azért, mert még sohasem volt külföldön. Júliusban viszont Bristolba repül, ahol angoltudását a kéthetes nyelvtanfolyamon és a vendéglátó brit család reggelizőasztalánál is mélyítheti. A Pallaviciniek kívánMária örült a díjnak ságára a tanultakról valamilyen formában számot kell majd adnia. - Nagyon boldog vagyok. A díj megbecsülés és elismerés, amelynek nemcsak én, de a családom, és remélem, a barátaim is örülnek. Reménykedtem benne, hogy én kapom. A plakettet a szekrényem polcán fogom tartani, ahol láthatom mondta a matematika tagozatos nyolcadikos, akit saját bevallása szerint sosem kell biztatni a tanulásra. „Tudom, hogy így többre jutok" - indokolta szorgalmát. Marika Fotó: Schmidt Andrea pénzügyi vonalon szeretne továbbtanulni, úgy gondolja, egy bank neki való munkahely lenne. Tegnap, a Pallavicini Sándor Általános Iskola ünnepségén adták át az új multimédiás tantermet is, melyet a Pallavicini család közel kétmillió forintos támogatásából és a sándorfalvi vállalkozók segítségével alakított ki az iskola. A teremben - amely egy hónapig készült minden diák laptopon dolgozhat, de rendelkezésükre áll még házimozirendszer és projektor is. G. ZS. Földvári László vásárhelyi kocsmatörténete Amikor Csorba Mihály és Lázár János kávéházat nyitott Másfél száz esztendő alatt sokan és sokfele kocsmát, vendéglőt és cukrászdát nyitottak Vásárhelyen, ahol egykoron több szálloda is működött. Ezek és tulajdonosaik sorsát kutatta, s jelentette meg könyv alakban Földvári László helytörténész. Olyan érdekességekre bukkant például, hogy Csorba Mihály és Lázár |ános kávéházat nyitott persze csupán névazonosságról van szó. Lázár János az egykori Szarvas vendéglőben nyitott kávéházat és italmérést, míg Csorba Mihály kávéházat és kifőzdét működtetett Hódmezővásárhelyen. Persze nem a jelenlegi városvezetők, hanem névrokonaik léptek a múlt században vendéglátós pályára. Ahogy szállodát nyitott 1935-ben József Atfila nővére, Makai Ödönné József Etelka is, a mai Ady utca 14. szám alatt. Igaz, két és fél hónappal később már fel is hagyott ezzel a tevékenységgel - olvasható Földvári László helytörténésznek a napokban megjelent Vásárhelyi vendéglők, kocsmák, cukrászdák története című könyvében. - Tizenöt évig a helyőrségi klub igazgatójaként magam is szimbiózisban éltem a kultúrával és a vendéglátással - árulta el Földvári László -, s ma is nosztalgiával gondolok a nívós vendéglátásra, ezért kezdtem foglalkozni a témával. A vendéglátásnak a város lélekszámának erőteljes növekedése adott lendületet, főleg a 18-19. század fordulójától kezdve. Az első idők fejlődését meghatározta a földesúr, gróf Károlyi Sándor borkimérési monopóliuma. A mára már fogalommá vált vendéglátós nevek, mind Nóvé Sándoré, ifi. Danyikó Károlyé, Császtvay Imréé azonban a 20. század elején nyílt kocsmákból maradtak az utókorra. Az egykori kocsmárosok, kávéház-tulajdonosok közt szép számmal dolgoztak olyan családok ősei is, amelyek neve már nem a vendéglátással kapcsolatban ismerős. Két példa a könyvből: Rapesák Péter 1921-ben vendéglőt nyitott a Lázár utcán, Kmetykó Gyula szintén éttermet üzemeltetett a Lánc utcán 1903-tól. A vásárhelyi vendéglátást jellemezte, hogy bár az 1800-as évektől az államosításig számtalan kávéház, kiskocsma, csárda, illetve kimérés nyílt, nagyon sokan sokáig igénytelen helyiségeket, sokszor a házak egyik szobájának falát törették ki az utcára, s ott működött a kimérés. Amikor az üzlet rosszul ment, az ajtót egyszerűen berakatták. A korabeli hatóság leginkább a borhamisítók ellen harcolt, ám a prostitúció, illetve a lopás és a verekedés sem volt ritka. A kimérések, vendéglátóhelyek nagy része ma már nem található meg, az egykori épületüket is lebontották, vagy jelentősen átalakították. Míg az egyszerű emberek ezekben mulattak, addig a módosabb polgárok a kávéházakat részesítették előnyben. Az Oroszlánhoz címzett kávéház, amelynek helyén ma a bíyizsnyai gyógyszertár működik, évtizedekig az előkelőbb vendégeket szolgálta ki, a Kusztos család, majd Bácsik György vezetésével, aki szerfölött vigyázott arra, hogy a kocsmajelleg teljesen eltűnjön az üzletből. S hogy milyen gazdag volt egykoron a város szállodákban, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a Fekete Sas mellett működött az 1913-ban nyílt Erzsébet, a Baross, az újvárosi Hajda, a Központi, a Nemzeti, a Németh szálloda, a Szarvas vendégfogadó, a Tisza szálló, a népkerti, ma már nem létező Vigadó. KOROM ANDRÁS Földvári László és könyve. Megörökítette az egykori vendéglátást Fotó: Tésik Attila