Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-23 / 119. szám

4 •MEGYEI TÜKÖR" KEDD, 2006. MÁJUS 23. KORKÉP ALGYŐ. A Petőfi Sándor szavalóverseny területi döntőjét Üllésen rendezték. Az algyői iskola felső tagozatosai közül Bakó Bernadett, Németh Nikolett és Rácz Kristóf vett részt a versenyen. Az 5. osztályosok mezőnyében Rácz Kristóf második helyezést ért el. O a szentesi megyei döntőn nemcsak az iskolát, de a kistérséget is képviselte. A területi döntőn Németh Nikolett a harmadik helyen végzett. BAKS. A képviselő-testület szerdán 13 órától ülésezik a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. Balogh Lajosné polgármester beszámolója után tájékoztató hangzik el a község közrendjének és közbiztonságának helyzetéről és a BV Egyesület munkájáról. Ez után előterjesztések, bejelentések, interpellációk következnek. BORDÁNY. A Miniszterelnöki Hivatal kommunikációs főosztálya által kiírt „A közkönyvtárak uniós programjának 2006. évi támogatása" című pályázat következő előadását ma 16 órakor tartják a faluházban. Téma: visszatérés a munkába, tájékoztató az aktív korú nem foglalkoztatottak részére. Előadó Gulkai Márta a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ mórahalmi kirendeltségének vezetője. - A faluház galériájában a helyi gyűjtők kiállítás-sorozat részeként Tari Gyuláné saját tervezésű és készítésű kerámia vázái, kaspói, kerámiavirágai és egyéb dísztárgyai láthatók. DOMASZÉK. Az ifjúsági önkormányzat tájékoztatása szerint a következő néhány hónapban Domaszék jövőképének megalkotása érdekében a Szegedi Tudományegyetem hallgatói felmérést végeznek a településen. Kérik a fiatalokat, válaszaikkal járuljanak hozzá a felmérés sikeréhez! KISTELEK. Az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposzj tegnap tartotta dél-alföldi regionális fórumát Kisteleken. Szó volt többek között a magyar kézművességről az Európai Unióban, a 2006. évi cselekvési programról és egyéb aktuális kérdésekről. Az Iposz május 31 -én Budapesten rendezi meg XVII. közgyűlését. MÓRAHALOM. A képviselő-testület csütörtökön 14 órakor tartja soros ülését a polgármesteri hivatal tanácskozó termében. Beszámoló hangzik el a két testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzatot és a lakosságot érintő fontosabb eseményekről, valamint a lejárt határidejű határozatokról. Nógrádi Zoltán polgármester értékeli az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátását, illetve a családsegítő szolgálat működését. PUSZTAMÉRGES. Ma 13 órától cipővásárt tartanak a művelődési ház előterében. SZEGED. A Kézműves Pince és Galériában (Kálmány Lajos utca 21.) Szűcs Árpád festőművész alkotásai láthatók június 7-éig. TISZASZIGET. A helyi és az újszentiváni Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat közös szervezésében ma 11 órakor a művelődési házban drogprevenciós előadáson vesznek részt a két település felső tagozatos diákjai. A programot támogatja a Szeged és Térsége Bűnmegelőzési és Közbiztonsági Tanács is. Nagytakarítás a Sárgán -A kisebb utcákba csak gumicsizmában lehet bejutni Fertőtlenítés a csárdában Festik a nyílászárókat, hypós permettel fertőtlenítik a falakat az Öreg Kőrössyben Fotó: Karnok Csaba Bár minden árvíz előtt rutinosan elköl­töztetik a berendezést az Öreg Kőrössy halászcsárdából a tulajdonosok, a víz mégis okoz meglepetéseket. A vendéglátóhelyet egy hete takarítják. A becsült kár több millió forint. A Sárga kis utcáin csak gumicsizmával lehet közlekedni. Az udvarokon mocsárszerű kép­ződmények, az üdülők ablakai nyitva: a fa­laknak ki kell száradniuk. Sok épületben az összes berendezést tönkretette a víz. Az Öreg Kőrössy halászcsárda is elszomorító látványt nyújt, annak ellenére, hogy ott már egy hete tíz ember takarít. A 40 centiméteres homo­kot, amit a Tisza rakott le a teraszra és a ven­déglő termeibe, kotrógépekkel, lapátokkal, magas nyomású vízzel takarították el. A fa­lakról mállik a vakolat. A magas víz a zsin­dely alját nyalogatta hosszú napokon át, így cserélni kell a zsúptetőt is. - Rutinosak vagyunk már, az árvíz előtt mindent elvittünk. A bútorokat garázsokba szállítottuk, leszedtük az ajtókat, ablakokat ­mesélte Kiss Tibor ügyvezető. - A pult borítá­sát viszont teljesen tönkretette a víz. A rendre visszatérő árvíz már sok trükkre megtanította az Öreg Kőrössyt üzemeltető vendéglátósokat, ám még így is éri őket meglepetés. 1999-ben például kőművesbakra pakolták fel a székeket, asztalokat, de ez kevés volt: a víz leemelte on­nan is a berendezést. Most a kazánra nem gondoltak, a berendezést nem szerelték le. Még nem kapcsolták be ugyan, de valószínű­leg használhatatlan, azt is ki kell cserélni. Bent az épületben, a kemencepadkán hatvan flakon hypó vár felhasználásra. A falakat ugyanis nemcsak tisztasági festéssel fertőtle­nítik - hypóval is többször lepermetezik. A padlót a javítás után klórmésszel fertőtlenítik. A kárt több millió forintra becsülik. Úgy terve­zik, június 10-én nyitják a vendéglőt. A vendéglő oldalánál, az egyik utcasarkon fehér kövön üldögél Szikora József. Gumi­csizmában nézi, ahogyan a portájukat magas nyomású vízzel takarítják. - Hiába pakoltunk fel bakokra mindent az emeleten, a víz még így is ellepte a berende­zést - mondta a nyugdíjas férfi. S hogy miért érdemes újra meg újra rendbe hozni és beren­dezni az üdülőt? Szülei az 1940-es években vették meg a házat, ő itt nőtt fel, érthető hát a ragaszkodás. Az üdülőtelep szélén, az egyik szélső ház­nál kalákában takarítják a több tízcentis sa­rat a ház aljából. Kovács Béla lapáttal, a tulaj­donos Herczeg Gábor kapával küzd az isza­pos sárral. - A feleségemmel meg a pulikutyánkkal la­kunk itt télen-nyáron - magyarázta Herczeg Gábor. - Amit lehetett, még az árvíz előtt fel­pakoltunk a szomszéd üdülő emeletei erké­lyére, de így is mindenünk odalett. A hűtőnk, a tűzhelyünk, a bútoraink. Amikor jött a víz, elköltöztünk a szülőkhöz. A kutyus csak ak­kor kerül haza, ha rendbe hozzuk a házat. A Sárga üdülőtelepen még hosszú napokba telik, amíg kiszáradnak a vízzel elöntött épüle­tek. Az utcákban akkora a sár, hogy csak gumi­csizmában érdemes megközelíteni az üdülő­ket. Néhány tulajdonos attól tart, lesz, aki nem bíbelődik már a sokadszorra tönkretett épület felújításával, s a Sárgát elhagyatott, romló álla­gú házak csúfítják majd ezen a nyáron. NYEMCSOKÉVA HÍREK EST BORRAL, PODMANICZKYVEL Luka Enikő soproni borász borvacsorájának ad helyet Budapesten, a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó A38-as hajó május 2*én, szerdán, este 7 órától. Az est vendégei: Büki Sára Dorottya fotóművész és Podmaniczky Szilárd szegedi író, aki fölolvas a munkáiból. Érdeklődni a 464-3946-os telefonszámon lehet. NAPFENY-TARLAT SZŐREGEN Pataki Ferenc festőművész művészeti vezetésével Szegeden, a Széchenyi téri Napfény műteremben működik a Belvárosi Rajzkör, amelynek Stúdiumok című kiállítását Kozma József alpolgármester és Göblyös Róbert festőművész nyitotta meg a hét végén a felújított Tömörkény István Művelődési Házban (Szeged-Szőreg, Magyar u. 14.). A június 10-éig látható tárlaton Pataki Ferenc tizenhét és Göblyös Róbert nyolc tanítványa mutatkozik be. ELŐZETESBEN A SZURKÁLÓ Egy negyvenkilenc és egy ötvennégy éves férfi szólalkozott össze egy kisteleki tanyán péntek este. A szóváltást követően a fiatalabb hasba szúrta ismerősét. Az idősebb férfi életveszélyes sérülést szenvedett. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a szurkálót, aki ellen életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást. FESZÜLTSÉG A VEZETÉKBEN A Szegedi Közlekedési Társaság tájékoztatja az utasokat, hogy május 23-án délelőtt 10 órától feszültség alá helyezi Szegeden a Tarján végállomáson lévő felső vezetéket. TROLTVEZETŐK VERSENYE Az Országos Baleset-megelőzési Bizottság idén is meghirdette az országos forgalombiztonsági vetélkedőt. A gyakorlati versenyt május elején az SZKT telephelyén rendezték meg, a trolibusz kategóriában induló Absolon Róbert, Jonácsik András és Klonka Tamás Zsolt II. helyezéstértei. A makói lett az év városi múzeuma A városiak közül idén a József Attila nevét viselő makói lett az év múzeuma. Halmágyi Pál igazgató nagyon büszke a rangos ki­tüntetésre: azt mondja, ez pályája csúcspontja. Pályázat alapján, tizennyolc másik városi intézmény közül lett az év múzeuma a múlt esztendei teljesítménye alapján a makói József Atti­la Múzeum. A kitüntetéssel járó oklevelet és emléktáblát a megyei fenntartású makói intézményvezetője, Halmágyi Pál vette át. A több mint ötven esztendeje működő intézmény tavalyi esztendeje valóban kiemelkedő volt. A közel huszonötezres törzsgyűjteménnyel rendelkező múzeum jelentősen gyarapította állományit. Az egyik legér­dekesebb új múzeumi darab józsef Attila egyik eredeti, dedikált Szépség koldusa-kötete volt. A József Attila-emlékév kapcsán országos tudomá­nyos konferenciát rendeztek, kiadványok sora látott napvilágot és felújí­tották irodalmi emlékhelyüket, az Espersit-házat. A korábban Móra Ferenc-díjjal már kitüntetett Halmágyi Pál azt mondja, ez a rangos elismerés - noha természetesen nem egyedül az ő érdeme, kollégáival együtt kapta meg - pályája csúcspontja; hu­szonhat esztendeje dolgozik itt, tizennyolc éve az intézmény első em­bere. A díjjal egyébként egymillió forint is jár. SZ.I. Svéd fúvósok Szegeden MUNKATÁRSUNKTÓL Csongrádon tegnap este a műve­lődési központ dísztermében hangversenyt adott a svédországi Skövde fúvószenekara. A muzsi­kusok ma délután négy órától Sze­geden, a Klauzál téren játszanak. Kováts Attila, a Csongrádi Fú­vószenekar karnagya lapunknak elmondta: ők 2004-ben jártak Skövdében, ott ismerkedtek meg a zenekarral. Skövde Svédország déli részén, Vástergötaland tar­tományban fekszik, Göteborgtól mintegy 200 kilométerre. Az 50 ezer lakosú város a sport- és kul­turális létesítmények, a főiskola és az elegáns szállodák mellett leginkább a Volvo gyáráról is­mert. A skövdei zeneiskolának ezer tanulója van, a zenekar a 70-es években alakult. Háromévente egy-egy körutat tesznek Európában, Magyaror­szágon 1994-ben voltak először. Repertoárjuk svéd indulókból, könnyűzenei szerzeményekből, klasszikus és kortárs szerzők műveiből áll. A másfél éves vajháti kislány forró zsírba nyúlt Katinkát meg kell műteni Egy baleset miatt alig tudja mozgatni jobb kezé­nek ujjait egy vásárhely-vajháti család gyermeke, a másfél éves Elekes Katinka. Még tavaly véletle­nül forró zsírba nyúlt, s ujjairól leégett a bőr. Bár hónapokig kezelték, egy plasztikai műtéttel le­hetne csak teljesen rendbe hozni a sérülést. Az orvosi beavatkozást Szegeden végzik, természe­tesen ingyen, a szerény körülmények között élő család mégis nehéz hetek, hónapok előtt áll. „Szia!" - köszön a másfél éves Elekes Katinka, vaj­háti házuk udvarán, majd szégyenlősen odabújik édesanyjához. A kislány néhány perc múlva már a szoba közepén álló hatalmas ágyon tologatta az ap­ró, színes golyócskákat a karácsonyra kapott játé­kán. Katinka leginkább a bal kezével ügyeskedett, miután a jobb kezén lévő ujjait nem igazán tudja mozgatni. Igaz, édesanyja, Elekesné Dáni Ibolya szerint már elég jól boldogul a sérült kezével is. A csöppség alig volt egyéves, amikor véletlenül forró zsírba nyúlt. - Főztem a konyhában, miközben Katinkát a karomba tartottam, s hirtelen belemártotta a kis kezét a zsírba. Egy pillanat alatt történt - idézte fel a baleset körülményeit Ibolya. - Persze, azon­nal a kórházba vittük, ahol megállapították, hogy az ujjairól teljesen leégett a bőr. Iszonyatos fajd­almai voltak, és én is nagyon bánkódtam. Másfél hónapig jártunk kezelésre, s úgy-ahogy rendbe­jött a kis keze, ám a baleset óta sajnos mégsem teljesen egészséges. Az ujjai között ugyanis a sé­rülés következtében összenőtt a bőr, amit plaszti­kai műtéttel kellene szétválasztani - magyarázta az édesanya. A műtétet Szegeden elvégzik, s persze fizetni sem kell érte, a szerény körülmények között élő család már most készül arra az időszakra, hiszen az uta­zás és a többi költség jelentős lesz. A család szolgálati lakásban él, bár van egy autó­juk, de annak lejárt a műszakija, s nincs pénzünk megcsináltatni. Négy gyermeket nevelnek, a legki­A másfél éves Elekes Katinka sérült kezével is próbál játszani Fotó: Tésik Attila sebb Katinka. Vivien és Edina már óvodába jár Al­győre, Bence pedig hároméves. Ahogy nőnek a kislány ujjai, egyre nehezebben tudja mozgatni őket a köztük lévő bőr miatt, s fáj is neki. Az édesanyja szerint ilyenkor nem igazán le­het mit tenni. Ibolya attól is fél, hogy esetleg túl ké­ső lesz már a műtét, s akkor végképp nem tudja majd használni a lánya a jobb kezét. Az orvosok szerint egyébként a műtét után hat hónapig még gyógytornászhoz kell járniuk a kislánnyal, s így tár­saihoz hasonlóan teljes életet élhet Elekes Katinka. T.A.

Next

/
Thumbnails
Contents