Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)
2006-05-19 / 116. szám
•MEGYEI TÜKÖR« PÉNTEK, 2006. MÁJUS 19. Több hónap után csaptak le a rendőrök Tizennégy éves drogdíler Drogfogyasztó és -terjesztő hálózatot lepleztek le a rendőrök a napokban Szegeden. Tíz fiatalt vittek be a rendőrségre, a drogvizsgálat mindegyiküknél pozitív volt. A terjesztéssel többek között egy 14 éves fiút gyanúsítanak. A Szegedi Rendőrkapitányság a CSMRFK felderítő osztálya segítségével több drogterjesztőre és -fogyasztóra csapott le a napokban. Tőbb szálon indult el a felderítés és egy általános iskola került a figyelem középpontjába, ahol a tanároknak feltűnt, hogy egyik tanulójukkal nincs minden rendben. Furcsán viselkedett az órákon, iskola után pedig kisebb-nagyobb csoportokkal látták ót az iskola környékén. A tanárok úgy vélték, a nyolcadikos fiú kábítószer-fogyasztó. Ezzel párhuzamosan a gyermekjóléti központ illetékesei is értesítették a rendőröket, beszélgessenek el egy-két fiatallal, akiknél kábítószer-probléma merült fel. - Több hónapon keresztül tartottuk szemmel a fiút, minden szokásával megismerkedtünk. Fel kellett térképeznünk, mikor merre jár és kikhez csönget be. Arra is rá kellett jönnünk, merre tudna elmenekülni, ha rajtaütnénk - tájékoztatott Sövényházy Edit főhadnagy. A hosszú megfigyelés és a fiatalokkal való elbeszélgetés során egyértelművé vált a nyomozók előtt: a fiú nem csupán drogfogyasztó, terjesztő is. - Nem az iskolában, hanem a környékbelieknek kínált marihuánát eladásra. Sikerült annyi bizonyítékot szereznünk ellene, hogy lekapcsolhassuk. Az elmúlt csütörtökön este a fiú és egyik ismerőse két másik fiatalnak próbált füvet Drogkoffer a rendőrségről. Szemléltető eszköz Fotó: Segesvári Csaba eladni - idézte fel a történteket Sövényházy Edit. A rajtaütés során a 14 éves fiúnál két teli és két üres marihuánás zacskót 'találtak. A rendőrség emberei előállították a fiatalokat, majd kihallgatásuk után további hat személyt - felnőttet és fiatalkorút egyaránt - kísértek be a rendörségre. Köztük azt a férfit is, akitől a 14 éves díler vásárolta az anyagot. - A srác együttműködő volt, vallomása szerint másfél éve fogyasztotta, tavaly ősztől pedig árulta is a marihuánát. Az első füves cigit a haverjaitól kapta. Először nem ízlett neki, de szépen'lassan sikerült rászoknia. Állítása szerint nyolc-tíz személynek árusíDé, S ZAVAZO LAP // XII. Szegedi Borfesztivál mddvarürszád y iHWersetu/ május 16-21. Széchenyi tér / KÖZÖNSÉGDÍJ 2006 Jöjjön el ön is, és válasszuk ki együtt a szegedi borfesztivál legjobb fehér-, vörös-, rosé- és csemegeborát! Adja le szavazatát arra a borra, amelyik a legjobban ízlett! Az ön által javasolt legjobb bor(okh (Neve/«: meg % bott A i pincAretct, ahol készült? t^y »elvényen több kategóriára - fehér, vűröt stb. - u szavazhat.) Fehérbor: Pincészet: Vörösbor:... Pincészet; Kosébor: Pincészet: t semegebor: Pincészet: Azonos ncv és cím alatt csak cgy szavazólapot fogadunk cl. NÉV: CÍM: TEL.J. A szavazólapot a rendezvény ideje alatt leadhatja hoszteszeinkncl, vagy dobja be a színpadnál, iil. a borfesztivál információt pontjánál (Kárász, utca felöli oldalon) kihelyezett gyöjtőládikba. A szavazók között értékes nyereményeket sorsolunk ki. 1. díj: 4 személy részért 2 éjszaka Villányban a Polgár Panzióban, borkóstolással 2. díj: 2 személy részére 2 éjszaka Villányban a Bock Panzióban, borkóstolással 3. díj: 10 ezer Ft értékű ajándékcsomag a Borfesztivál boraiból. 4-10. díj: l-l üveg bor A nyerteseket levélben értesítjük. A díjnyertes pincészeteket és boraikat a Délmagyarorsrágban és a Délvilágban bemutatjuk. Szavazni május 20-án, 20.00 óráig lehet. Eredményhirdetés május 21-én. MEGELÓZES A Krúdy Gyula szakközépiskola egyik nulladik évfolyamos csoportjában az idei tanévtől élménypedagógiai oktatás folyik, amit a szegedi bűnmegelőzési tanács egy pályázaton elnyert pénzéből finanszíroznak. A 14-15 éves fiatalok azzal ismerkednek meg, hogyan lehet nemet mondani az egészségre káros anyagokra. Többek között azt is megtanulják, hogyan szervezzenek meg egy alkohol és mindenfajta ajzószer nélküli házibulit. A különböző kreatív és csapatszellemet erősítő feladatok után a gyerekekből olyan erős személyiségű fiatal felnőttek válnak, akik meg tudják válogatni barátaikat és nemet tudnak mondani a drogra. tott rendszeresen drogot, de a nyomozás jelenlegi állása szerint klienseinek száma ennek többszöröse - mondta a főhadnagy. Az orvosi vizsgálat mindegyik előállított személy szervezetéből kimutatta a drogot. A házkutatás során a fiú szobájában közel hatvan gramm marihuánát, több pipát és kétszázezer forintot találtak a rendőrök. A fiú szülei semmire sem gyanakodtak, bár az iskola őket is értesítette feltételezésükről. - Fontos elmondani, hogy Szeged nem fertőzöttebb bármelyik másik városnál. Az, hogy a rendőrség dílert tudott fogni, annak köszönhető, hogy nagyszerű az együttműködés a jelzőrendszeri tagok között. Az önkormányzattal közösen és sikeresen lépünk fel a megelőzés érdekében mondta el Sövényházy Edit főhadnagy. KISS GÁBOR GERGŐ Mikrofonmalőr Semmit nem ér a legtökéletesebb mikrofon se, ha hangszóró nincsen hozzá. Hangárnál is nagyobb födél alatt úgy elhal a szó, mintha meg se született volna. Csak tátognak az emberek. Most azonban mikrofon is volt, hangszóró is, természetesen erősítő is, talán hozzáértő emberrel, és jóságos belebeszélő is volt, mi mégse hallottunk semmit. És nincsen kínosabb valami, mint látni, beszél, csak beszél valaki, mert azt hiszi, minden szava meghallgatásra talál, odalent pedig csak fintorgunk, ahányan csak vagyunk. Hallgatnánk, nagyon hallgatnánk, nyolcvan évnél is több tapasztalatot mondana Miska bácsi, a híres szobrász, grafikus és mindenes, aki játékos ötleteit mentegette mostanáig, de nem hallhatjuk. Persze, mert annyira öreg már! Nem szokta szegény a mikrofont. Tologatják a szája elé, mintha fagylaltot nyalna, olyan közel van már, a hang vagy bele se megy, vagy ki nem jön belőle. Sokan sorakoznak odafönn, egyikük lekapja állványáról a szerkezetet, kézzel tartja nyalintásközelben, így se lett jobb. Száron áll a másik, azt is odahúzza, a helyzet a legkisebbet se változott. Odalenn már azt suttogja a szomszéd, ez az örök amatőrség velejárója. Olyanok vállalják a hangosítást, akiknek fogalmuk sincsen róla. A másik szomszéd meg azt mondogatja, a klímaberendezés zaja viszont tökéletesen hallható. Hogy miért nem lehet azt kikapcsolni' Én meg azt gondolom semmivel nem keresztezhető nyájasságomban, egy mikrofont is teljességgel fölösleges volt föltalálnia az emberiségnek, nemhogy kettőt. Egyébként rangos esemény lenne ez, könyvkiállítás és -vásár. Rangos pályadíjak emelnék a színvonalát, de azt is alig lehet hallani, ki kapja, és miért kapja. Hatalmas malőr a mikrofon körül. Időbe telik, amíg minden hiba elmúlik. Csodák csodájára kiderül, a zajos klímaberendezés kikapcsolható, és kéznél van egy repülőmikrofon is. Semmi látható kötelék nem fűzi a másik kettőhöz, ás az erősítőhöz is mikrohullámú kapcsolata van csupán, de az legalább működik. A műsorvezető tartotta a kezében. Neki föl se tűnt, hogy egymagában is jobb, mint a másik kettő, összefogva. Attól kezdve, ahogy száll az ének ősi mondánkban, röpül a mikrofon is szájról szájra, és mindenki hallja. Csak szegény Miska bácsi mondta el mondókáját úgy, hogy az égadta világon semmit nem értettünk belőle. Mondom, nagy malőr volt. A nagyon nagyot akarás bumerángja. Nem először, és biztosra veszem, nem is ez volt az utolsó. A mikrofonkórból sokszor csak késve gyógyul az emberiség. H. D. AVox Nova koncertje A szegedi Vox Nova Kórus ma 18 órától hangversenyt ad a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Karának Fricsay Termében (Tisza Lajos krt. 79-81.) A műsoron többek között Palestrina, Scarlatti, Bartók Béla, Kodály Zolán és Bárdos Lajos művei szerepelnek. Illyés Gyula Bartók című versét Balogh Tamás mondja el. Zongorán közreműködik: Dombiné Kemény Erzsébet főiskolai tanár. A kórust Balogh Irén karnagy vezényli. Tanulmányi versennyel váltotta ki a szakmunkásvizsgát Fodor József: jubileum A serleggel Bába Ferenc végzett tanuló, Deák Attila igazgató és Kis Bálint diák Fotó: Frank Yvette Ötvenedik tanévét zárja idén a Fodor József Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakiskola. Az elmúlt fél évszázadban az intézmény mindig az igényekhez igazította képzéseit. A változásban az állandóság: diákjai rendre sikerrel szerepelnek a rangos szakmai és tanulmányi versenyeken. - Iskolánk jubileumi, ötvenedik tanévében minden eseményt áthatott az ünnep - mondta Deák Attila igazgató. - A fél évszázados fennállásról megemlékeztünk a közéleti kávéház rendezvényén, a szalagavatónkon, a ballagásunkon. A vegyipari szakközépiskolaként alapított intézmény a kezdetek után nem sokkal élelmiszer-ipari iskolává alakult, az elmúlt ötven évben működött gimnáziumi osztály is. Az igazgató hangsúlyozta: az iskola - részben a talpon maradás érdekében - olyan szakképzéseket nyújt, amilyenekre éppen igény van. Most három szakmát tanulhatnak a fiatalok: húsipari, pék és cukrász, valamint pék és sütőipari képzettséget szerezhetnek. Ez utóbbi a déli régióban hiány- szakma, és ha Szegeden nem is, de a környező megyékben biztosan el tudnak helyezkedni a végzettek. Az intézményben alapelv, hogy a diákok a gyakorlati képzésen, az iskolai tanműhelyben tanulják meg szakmájuk minden fogását, és emellett gyári, üzemi gyakorlaton is részt vesznek. Tudásuk alapos, évről évre kiválóan szerepelnek a különböző versenyeken. Bába Ferenc például márciusban nyerte el a Pék Szakma Kiváló Tanulója címet és az első helyezést az országos versenyen. Ezzel megváltotta a szakmunkás-bizonyítványát is, és ma már egy szegedi pékségben dolgozik. - A gyakorlati verseny nem volt nehéz, de a szóbelin nagyon izgultam - mondta Bába Ferenc, kezében az első helyezéssel járó serleggel. - Rövid felkészülést követően tíz percen át kellett három szakmai témáról beszélnünk. A tudásommal nem volt gond, viszont nagyon furcsa volt mások elé kiállni és elmondani a tételeket. Szintén kiváló eredményt ért el a 3. évfolyamon tanuló Kis Bálint. A szakmunkásoknak rendezett országos közismereti versenyen történelemből lett harmadik - úgy, hogy ezt a tárgyat már két éve nem tanulja. - Nagyon szeretem a történelmet, az iskola után különórákon készültem a versenyre. A második világháborút húztam tételként - mondta a diák. - Az eredmény jobb is lehetett volna, ha a kedvenc korszakaimról beszélhetek, az 1848-1849-es forradalomról vagy a honfoglalásról. Kis Bálint a szakmunkásvizsga után érettségizni szeretne, tervezi, hogy az élelmiszer-ipari főiskolán tanul tovább. A Fodor József szakközépiskola jubileumi tanévének zárásaként a jövő hét végén érettségi találkozókat tartanak az iskolában. A rendezvényre eddig 10 korábban végzett osztály diákjai jelentkeztek. NYEMCSOKÉVA