Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-18 / 115. szám

«MEGYEI TŰKOR« CSÜTÖRTÖK, 2006. MÁJUS 18. A szegedi diáklány soha nem foglalkozott színészettel, véletlenül fedezték fel Izabella a cannes-i fesztiválon Soha nem foglalkozott színészettel az a szegedi diáklány, aki a Friss levegő című nagyjátékfilm főszereplőjeként a jövő héten Cannes-ba utazik. Véletlenül, a forgatási helyszín keresése közben fe­dezték fel a jelmeztervezőnek készülő Hegyi Izabellát, akiről a kritikusok azt írták: nélküle nem is működne a film. Egy szegedi diáklány a főszereplője annak a magyar filmnek, melyet a jövő héten Cannes-ban is vetítenek. A neves film­fesztivállal párhuzamosan futó Filmkriti­kusok Hetén nagyjátékfilm kategóriában mindössze hét alkotást mutatnak be, köz­tük Kocsis Ágnesét, a Friss levegőt, mely a 37. Magyar Filmszemlén már elnyerte a legjobb első film díját, és versenyben van a legjobb első filmnek járó Arany Kameráért is. A kritikusok szerint az alkotást a 18 éves főszereplő, Hegyi Izabella viszi a há­tán, nélküle nem is működne az egyéb­ként kifejezetten lassú tempójú film. Pedig a szegedi diáklány még csak ama­tőr színésznek sem nevezhető, hiszen so­ha nem próbálkozott korábban szerepek megformálásával. - Utoljára alsós korom­ban mondtam mesét, ekkor és ezzel szere­peltem - mesélte. A filmbe teljesen vélet­lenül csöppent bele. Története vetekszik a legszebb hollywoodi mesékkel, őt való­ban, szó szerint: felfedezték. - A rendező és az operatőr helyszínt ke­resett a forgatáshoz, így kerültek abba a pesti iskolába, ahol akkor tanultam ­kezdte történetét Izabella, aki jelmezter­vezőnek készül. - Pont az én osztályomba jöttek be fényképezni, és egyszer csak megkérdezték: nem lenne kedvem elmen­ni egy próbafelvételre? Nem mondtam rögtön igent. Végül azért mentem el, mert titkon reménykedtem benne, hogy egy olyan filmnek lehetek a részese, aminek lesz valami visszhangja. Hát, ez bejött. Izabellának szinte az utolsó percig fogal­ma sem volt arról, milyen filmhez és mi­lyen szerepre keresnek embert. - Legalább tíz válogatáson részt vettem, és soha még csak annyit sem mondtak, van-e valami esélyem. Amikor végül kiderült, hogy be­válogattak, még akkor sem tudtam, hogy a főszerepet játszom majd - mondta. Az is csak utólag derült ki számára, miért nem profi színésszel dolgozott a frissdiplomás rendező. KCKSÍS Ágnes úgy vélte, így lesz igazán őszinte a szereplők játéka. A filmet másfél évvel ezelőtt forgatták. A munka egy hónapig tartott, erre az időre Izabellát kikérték az iskolából. A diáklány -úgy fogalmazott: fárasztó, de érdekes idő­szak volt ez az életében. - Sok jelenetben nem volt szövegem, csak az arcjátékom­mal fejezhettem ki érzelmeket. Ezek vol­tak a legnehezebbek. Bár a cannes-i filmfesztiválon általában csak az operatőr és a rendező vesz részt, most Izabellát és a másik főszereplőt, Nyakó ]ulit is meghívták. A diáklány te­hát két érettségi tétel között most még a rangos nemzetközi rendezvényre is ké­szül, és el sem tudja képzelni, mi vár ott rá. - Mindenesetre vettem egy estélyi ru­hát és néhány nyári öltözetet, és bizako­dom, hogy sikere lesz a Friss levegőnek ­mondta mosolyogva. TÍMÁR KRISZTA DRAMA ANYAROL ÉS LÁNYÁRÓL Bár a filmet a tavalyi őszi filmfeszti­válon, illetve a filmszemlén már be­mutatták, a nagyközönség csak októ­bertől láthatja majd a mozikban. A Friss levegő anyáról és lányáról szól, akik megromlott kapcsolatban élnek. A divattervező lány szégyelli vécés né­ni anyját, tulajdonképpen a kapcsola­tuk kimerül abban, hogy amikor haza­tér a munkából az anya, az elviselhe­tetlen szag miatt rögtön kereszthuza­tot csinál a lánya. Friss levegőt. Egyetlen dolog köti őket össze: a Polip című tévésorozat jóképű főszereplője, akibe mindketten szerelmesek. Darvasi is focizik Bécsben Számos nagy osztrák-magyar klub­találkozó színhelyén, a Wiener Sportklubban mérkőzik meg az osztrák és a magyar íróválogatott csütörtökön. A magyar irodalmi válogatott játékosai között lesz la­punk munkatársa, Darvasi László is, továbbá Balázs Attila, Egressy Zoltán, Garaczi László, Gyurgyák János, Farkas Zsolt, Hamvai Kor­nél, Kukorelly Endre, Körösi Zoltán, Mélyi József, M. Nagy Miklós, Sajó László, Takáts József, Wirth Imre és Zilahy Péter. A kezdőrúgást Bécs polgármestere, Michael Háupl vég­zi el. Darvasi László a mérkőzést követő felolvasáson is szerepel. HÍREK KÖNYVBEMUTATÓ KARIKÓTERÉZZEL A szegedi városháza házasságkötő termében pénteken 17 órától mutatják be a Karikó Teréz - a szegedi operajátszás csillaga című kötetet. A fotókkal gazdagon illusztrált albumot, amely a Vaszy-korszak Liszt-díjas, vezető drámai szopránjának pályafutását mutatja be, Gyémánt Csilla, Kovács Ágnes és Pácsika Emília írták. A könyvpremieren a közönség találkozhat Karikó Terézzel, aki ma is a színház énekmestereként dolgozik. BAROSS ÖREGDIÁKOK SZOLCSÁNYI GÁBORRAL Szolcsányi Gábor mérnök, a szegedi Baross Gábor G imnázium egykori diákja tart előadást életútjáról a Vedres István Építőipari Szakközépiskola (Horváth Mihály utca 2.) előadótermében. A Baross Öregdiákok Szövetségének nyilvános rendezvénye május 19-én, pénteken fél ötkor kezdődik. Indul lapunkhűségprogramja-Aranyeső, borverseny, foci-vb-láz, Szín 5-ös Az előfizetési díj megspórolható A hűség nálunk elnyeri méltó jutalmát. Kiadónk most olyan programba kezd, melyben hó­napról-hónapra megjutalmazza azokat, akik legalább hat hó­napja folyamatos előfizetői a Délmagyarországnak vagy a Délvilágnak. A vásárlási kedvez­ményeket biztosító kuponokkal az előfizetés összege akár több­szörösen is visszaszerezhető. Közben a játékok, nyeremény­akciók folytatódnak. A rendszer úgy működik, hogy havonta egy alkalommal, a hó kö­zepe táján, névre szóló ajánlatot kap tőlünk minden olyan előfize­tőnk, aki legalább hat hónapja já­ratja a Délmagyarországot vagy a Délvilágot. (Az ajánlatot ne az új­ságban, hanem a postaládájában keresse!) (clentkezni nem kell, számítógépes programunk ponto­san kiválogatja az érintettek kö­rét. Azoknak sem kell búsulniuk, akik még csak öt, négy, három, kettő vagy egy hónapja előfizető­ink, vagy még egyáltalán nem, hi­szen amint elérik a hat hónapos DÍDUCTAHMSZéC ní/nAc EWH TT *ian előfizetési határt, automatikusan bekapcsoljuk őket is a rendszerbe. Tehát, visszatérve a hírlevélre, hűséges előfizetőinknek minden hónap közepén küldünk egy úgy­nevezett kuponlapot, melyen 6-10 különféle termékre, szolgáltatásra nyújtunk kedvezményeket. Ezek érvényessége mindig a következő hónap végéig, körülbelül másfél hónapig tart. Míg az egyik kupon 500 forintot ér minden vásárlás­nál, a másik tízezer forint fölötti vásárlásnál jelent ezret, míg a har­madik egy bizonyos terméknél számít 150 forintot. A kuponok nem százalékot, hanem konkrét összegeket jelentenek, függetlenek a kereskedelmi partnerek más kedvezményeitől, csak és kizáró­FIGYELJEN, JÁTSSZON, NYERJEN, SZ0RAK0ZZ0N! Nyereményjátékokban, ajándékkoncertekben is jól kezdő­dött az év a Délmagyarország és a Délvilág előfizető köré­ben, aminél csak a folytatás ígéretesebb. Négyfordulós játéksorozattal fordultunk át 2005-ből 2006-ba, melynek végén, márciusban kisorsoltuk fődí­junkat, a 3 millió 200 ezer forint értékű Chevrolet Lacettit. A tavaszt Fenyővel, Zoránnal, Koóssal és a Tolcsvay fivé­rek Magyar miséjével köszöntöttük. Most pedig már javában szórjuk az aranyesőt. Ebben a nyereményjátékban 250 ezer forint értékű arany ékszer talál gazdára előfizetőink között. Megnyílt a szegedi bor­fesztivál, válasszuk ki együtt az ünnep legjobb fehér-, vö­rös-, rosé- és csemegeborát! A szavazólapokat olvasóink megtalálják a Délmagyarországban és a Délvilágban, de kérhetnek hoszteszeinktől is a helyszínen,'a Széchenyi té­ren. A szavazók között értékes boros nyereményeket sor­solunk ki. Az első és második díj egyenest Villányba viszi a szerencsés nyerteseket. Május végén Indul a foci-vb-láz játékunk, melyben a legügyesebb, legszerencsésebb tippelőnk a döntőt már egy új plazmatévén nézheti meg. Júliusban előfizetőink kertjét, otthonát szeretnénk frissíteni kicsit játékunkkal ­250 ezer forint értékben sorsolunk ki ajándékokat. Hűsé­ges előfizetőink már maguktól folytathatják a sort, hiszen júniusban idén is meghirdetjük a Délmagyarország és Délvilág nagy Szin 5-ös játékát, melyben a kitűnő tanuló­kat ünnepeljük. A fődíj hagyományosan családi kirándu­lás a Párizs melletti Eurodisneybe. Idén is több alkalom­mal rendezünk családi fürdőpartikat a megye több város­ában, s szervezzük az ajándékjegyeket a szabadtéri játé­kok rendezvényeire is. Figyeljen, játsszon, nyerjen, szórakozzon! ÜZLETI PARTNEREINK A kedvezményt biztosító üzleti partnereink köre folyamatosan bővül, az első jelentkezők között van a Reál üzletlánc (a boltok lis­táját a program indulásakor hírle­velünkben és lapunkban egyaránt közzétesszük), a Prágai látszeré­szet, az Ideál Bútor, az EU Sport és a Szegedi Fürdők (újszegedi für­dőkomplexum). lag a Délmagyarország és a Délvi­lág előfizetői használhatják föl. Előfizetői hűségprogramunkat hosszú távra tervezzük, ezért mi­nél több kedvezményt adó part­nert és termékkört igyekszünk bevonni a kuponos rendszerbe. Terveink között a különféle napi alapvető fogyasztási termékek mellett az optikai eszközöktől, a bútorokon, szórakoztató elektro­nikán át a strandcikkekig, fürdő­belépőkig, sportszerekig igen sok minden szerepel. No és hogy néznek ki ezek a ku­ponok? Mint a bélyegek, csak nem beragasztani, hanem kivágni kell őket, és máris annyit érnek, mint amekkora kedvezmény rájuk van írva. A kuponról természetesen kiderül az is, hogy milyen termék­ről van szó, hogy néz ki, milyen feltételekkel vehető igénybe, hol és meddig. Kuponjaival akár az előfizetési díj többszörösét meg­spórolhatja! A program júniusban kezdődik. hüségklub A Reálnál váltható be a legtöbb kupon A Délmagyarország és a Délvilág hű­ségkuponos programjához elsőként és a legszélesebb termékskálával az Alföld-Szeged Kft. csatlakozott. A na­pokban tartottak minden eddiginél nagyobb ankétot beszállítóiknak. Nyolcvan partnert láttak vendégül a kölcsönös bizalom jegyében, mind­azokat, akik számítanak a Reál-üzle­tekben és a Reál-pontokban. J(//u/i/ Hegyi Izabella a Friss levegő című film forgatása után, friss levegőn - idehaza, Szegeden Fotó: Schmidt Andrea - Kereskedő köz 4. szám alatt ta­lálható C+C raktáráruházunk­ban négyezer négyzetméteren im­pozáns élelmiszer-, vegyiáru- és ital-nagykereskedésünkbe várjuk a kereskedő és vendéglátós part­nereinket. Kimagasló választék­kal kényelmes körülmények kö­zött szolgálunk ki - tájékoztatott az elmúlt hónapok történéseiről az Alföld-Szeged Kft. cégvezetője. Váczi Zoltán hozzátette, a fejlő­dés töretlen, a beszállítók és a ke­reskedők egyaránt bíznak a Re­ál-lánc sikerében. - A Reál-üzletek és Reál-pon­tok vásárlóinak is folyamatosan a kedvében járunk. Rendszere­sen a legelőnyösebb akciókat igyekszünk indítani, ezekről a reklámújságunkban adunk hírt. Ugyan­csak közkedveltek az étkezési jegyeink ­emlékeztetett a cég­vezető. Júniustól pedig tel­jesen új bekapcsoló­dunk teljesen új az Alföld-Szeged Kft. a Délmagyarországgal közösen. A lánchoz kapcsolódó Reál-üzle­tek és Reál-pontok különféle kedvezmé­nyeket nyújtanak a kuponokért cserébe. Változatos lesz a kí­nálat, élelmiszerek, kozmetikumok, tisz­títószerek, italféleségek egyaránt megtalálhatók lesznek az akciós termékek listáján. - Többféle lehetőséget biztosí­tunk; lesz amelyik kupon az egész vásárlásra biztosít kedvez­ményt, de keresünk beszállító partnereket a konkrét termékek­kel kapcsolatos akciókra is - ma­gyarázta a kuponok értékéről Váczi Zoltán. Beváltható lesz majd egyet fizet kettőt kap ala­pon, ajándéktermékre vagy pluszvásárlási lehetőségre is. Közben figyelemmel kísérik a Re­ál-boltok aktivitását, és hogy hol milyen a sikere a kuponoknak és az akciós termékeknek. Váczi Zoltán cégvezető: A közös akcióval ve­vőinknek kedveskedünk Fotó. Schmidt Andrea

Next

/
Thumbnails
Contents