Délmagyarország, 2006. május (96. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-17 / 114. szám

• BELFÖLD - KÜLFÖLD« SZERDA, 2006. MÁJUS 17. Gyurcsány Ferenc hivatalos felkérést kapott a kormányalakításra - Ismét Szili Katalin a házelnök Tegnap megalakult az új országgyűlés BUDAPEST(MTD A kampánynak vége, mostantól más beszédmódra van szükség ­mondta Sólyom László köztársa­sági elnök tegnap kora délután a parlamentben. - A választások után a tények, a döntések és a fe­lelősségvállalás ideje jött el - fo­galmazott az államfő beszédé­ben, amellyel megnyitotta az új országgyűlés alakuló ülését. Sólyom a köz érdekéről A törvényhozás tagjaihoz in­tézve szavait, Sólyom László ki­emelte: az alkotmány parancsa szerint az országgyűlési képvise­lők tevékenységüket nem egy te­lepülés vagy foglalkozási csoport, hanem „a köz érdekében vég­zik", azaz szabad mandátumuk van. A szabad mandátumot a modern parlamentekben ugyan korlátozza a frakciófegyelem, „de végső garanciaként az alaptör­vény a képviselő lelkiismeretét teszi meg legfelsőbb fórumnak, és a mérce - ahogy az alkotmány indokolása megnevezi - a nem­zet szolgálata" - tette hozzá. A kormányzati felelősség kö­rét, és a kormánypártok szerepét egyértelművé kell tenni, s meg­különböztetni attól a helyzettől, amikor az országgyűlési képvise­lők együttesen viselik a felelőssé­get - mutatott rá az államfő, majd hozzátette: a demokrácia szabályai szerint ugyanis a több­ség dönt: a kormánytöbbségnek különleges feladata és felelőssége van, méghozzá a kormányzással összefüggő kérdésekben. Ugyan­akkor hangsúlyozta: a nemzet ja­vát szolgálná, ha néhány, ciklu­sokon átívelő alapkérdésben leg­alább stratégiai szinten egyetér­tésre jutna az országgyűlés. Ezek közül a környezetvédelmet és a jövő nemzedékek iránti felelős­séget, a határon túli magyarok­kal kapcsolatos, új alapon, közö­sen felépítendő politikát, az unió működéséhez való alkalmazko­dást, valamint a kultúra és a tu­domány fontosságát emelte ki a köztársasági elnök. Választási beszámoló Sólyom László ezután átadta az alakuló ülés vezetését a fide­szcs Horváth Jánosnak, aki kor­elnökként a tisztségviselők meg­választásáig vezette az ülést. ­Olyan országgyűlésre van szük­ség, amelyet köztisztelet övez és önbecsülés éltet - mondta a kép­viselő. - Tisztességet elvárhat tő­lünk a magyar nép, mert ha jó lé­lekkel végezzük munkánkat és teljesítjük hivatásunkat, akkor megadatik minden más is ne­künk - fogalmazott a 85 éves honatya, aki az 1945-ben alakult országgyűlésnek is tagja volt. Lamperth Mónika belügymi­niszter a választások lebonyolítá­sával kapcsolatos állami felada­tok végrehajtásáról készült jelen­tést ismertette. Kijelentette: a vá­lasztások törvényesen zajlottak le, annak ellenére, hogy 93 eset­ben büntető-, 109 esetben pedig szabálysértési eljárás indult. Ez rámutat arra, a jogszabályok mel­lett a politikai kultúrán is van mit igazítani - jegyezte meg. A mandátumigazolás után a hagyományoknak megfelelően a történelmi zászlók előtt tették le esküjüket a képviselők. Az eskü szövegét a parlament legfiatalabb képviselője, a 23 éves szocialista Nagy László olvasta fel. „Az új or­szággyűlés megalakult" - jelen­tette be Horváth (ános korelnök. Bekiabálások a teremben A parlament az elfogadott na­pirend szerint folytatta munká­ját: az OVB elnöke és a belügy­miniszter választási beszámoló­jának vitájával. A fideszes Balsai Istváné volt az új országgyűlés el­ső képviselői felszólalása, mely­ben nem kérdőjelezte meg ugyan a választások eredményét, de je­lezte: nem fogadják el a jelenté­seket. Ezt azzal indokolta, hogy a kormány nem zárta ki a kettős szavazás lehetőségét (ennek lé­nyege, hogy a szavazók külön he­lyen voksolhatnak az első, illetve a második fordulóban|, és kifogá­solta a második fordulós értesíté­sek küldésének körülményeit is. Felszólalását közbeszólások, be­kiabálások kísérték. Reagálásában Lamperth Móni­ka azt mondta, hogy alakuló ülé­sen eddig még nem volt hozzá­szólás a jelentésekhez. A kettős szavazással kapcsolatban emlé­keztetett arra, hogy a kifogásolt rendeletet még az Orbán-kor­mány belügyminisztere alkotta, és az a törvénynek megfelelő. A törvény erre ad felhatalma­zást, de érdemes a tartalmát fe­lülvizsgálni - tette hozzá Lam­perth Mónika. Majd azt kérdez­te az ellenzéktől, hogy miért nem beszéltek a szerverfeltörés­ről vagy a kecskeméti szóróla­pokról. „Nem tudom, honnan merítik a bátorságot és az erköl­csi tőkét ehhez" - mondta Lam­perth, utalva arra, hogy Orbán Viktor április 21-én egy hang­felvétel szerint arról beszélt, hogy meg fogja sérteni a kam­pánycsendet, amiért az OVB majd elmarasztalja, a jogászok pedig megvédik, „oszt' jó na­pot". A tisztségviselők megválasztá­sával megalakult az országgyűlés házbizottsága, melynek tagjai a házelnök, a két alelnök és az öt frakcióvezető. Szili a nemzeti feladatokról A házelnökké választott Szili Katalin szerint az elkerülhetet­len reformokat a biztonságos változás elvének jegyében kell végrehajtani. „Történelmi lépté­kű nemzeti feladatok előtt ál­lunk: olyan, a világ és az Európai Unió kihívásaihoz alkotóan vi­szonyuló törvények születnek, amelyek gyermekeink és unoká­ink jövőjét is meghatározzák" ­mondta, azt kérve a képviselők­től, hogy érezzék át e gondolatok súlyát. „Szerezzünk megbecsü­lést a politikai hivatásnak és fe­leljünk meg a politikai kihívá­soknak" - zárta beszédét a házel­nök. A felszólalás után Szili Katalin átvette az ülés vezetését a korel­nöktől. A kormány megbízatása megszűnt az új országgyűlés megalakulásával, innentől ügy­vezető kormányként működik Fotók: MTl/Soós Lajos tovább - jelentette be a házelnök. Podolák György jegyző pedig a köztársasági elnök átiratát is­mertette, amely szerint Sólyom László Gyurcsány Ferenc mi­niszterelnökké választását java­solja az országgyűlésnek. Erős és sikeres Magyarország megteremtéséről beszélt tőle szo­katlanul rövid, tízperces beszédé­ben a kijelölt és egyben ügyvezető » miniszterelnök. Gyurcsány Fe­renc - részben korábbi kijelenté­seit megismételve - azt mondta: 10 millió magyar nevében és 15 millió érdekében kívánja végezni a munkáját. „Menekülni a gyen­ge is tud, de mi azt hisszük, hogy erősek vagyunk" - fogalmazott. Gyurcsány Ferenc azt ígérte: „büszke, öntudatos hazát" te­remtenek. Közölte, tudja, hogy a demokratikus felhatalmazás az aktív kisebbségre támaszkodik, nem a nemzet kiválasztott veze­tője, hanem a parlament elszá­moltatható politikusa. Gyurcsány úgy fogalmazott, hogy a reformok kormányát sze­retné vezetni: a közigazgatás, az egészségügy, a szociális intéz­ményrendszer és a nyugdíjrend­szer átalakítását ígérte, valamint nagyobb biztonságot és több le­hetőséget sokak számára. ígérete szerint május 30-án benyújtja a kormányprogramot. A képviselők a Szózat eléneklé­sével zárták az alakuló ülést. Leg­közelebb két hét múlva ül össze az országgyűlés. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök-jelölt és Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője és Orbán Viktor, a párt elnöke Sólyom László köztársasági elnök új beszédmódról és felelősségről beszélt az új országgyűlés alakuló ülésén, amelyet Horváth (ános fideszes korelnök nyitott meg. Gyurcsány Ferenc hivatalosan is megkapta a felkérést a kormányalakításra, és közölte, hogy május 30-án benyújtja a kormányprogramot. A Fidesz és a KDNP nem fogadta el a választásokról szóló beszámolót, az ülést bekiabálások is tarkították. AZ ELNÖK, AZ ALELNÖKÖK ES A JEGYZŐK Szili Katalint választották a képviselők az Országgyűlés elnökévé. A szocialista házelnök a titkos szavazáson 345 igen és 31 nem voksot kapott - jelentette be Horváth János korelnök. Áder Jánost 349 igen és 26 nem szavazattal, Világosi Gábort 344 igen és 29 nem vokssal alelnökké választották. Nyakó Istvánt, Podolák Györgyöt, Török Zsoltot (MSZP), Hende Csabát, Németh Zsoltot, Szűcs Lajost (Fidesz), Mó­ring Józsefet (KDNP), Béki Gabriellát Kis Zoltánt (SZDSZ) és Pettkó Andrást (MDF) jegyzővé választották. Gyurcsány május 30-án nyújtja be programját Az Európai Bizottság ősszel újra értékeli a két ország felkészültségét Bulgária és Románia esélyei Bulgáriának és Romániának jó esélye van arra, hogy 2007. január elsején csatlakozhasson az Eu­rópai Unióhoz - tűnik ki az Európai Bizottság teg­nap Strasbourgban közzétett jelentéséből, amely­több szférában mutatkozó bolgár és román lema­radás dacára - nem ajánlja a két balkáni ország fel­vételének egy évvel történő elhalasztását, de kilá­tásba helyez még egy értékelést ősz elején. BRÜSSZEL (MTI) A Brüsszelben is hozzáférhetővé tett jelentések sze­rint Bulgáriának még hat, Romániának még négy te­rületen kell sürgős lépéseket tennie: közös probléma a mezőgazdasági kifizető ügynökségek működőké­pessé tétele, a mezőgazdaság egységes irányító és el­lenőrző rendszerének kiépítése, továbbá az állat­egészségügyi létesítmények uniós szintre fejlesztése. Emellett Bukarestnek adóügyi technológiáját kell összhangba hoznia a többi EU-országgai, Szófiának viszont komolyabb problémákkal kell megküzdenie, így a szervezett bűnözés elleni harcra kell bizonyíté­kokkal szolgálnia, fokoznia kell a pénzmosás elleni harcot, továbbá javítania kell a majdani uniós felzár­kóztatási támogatások felhasználásának pénzügyi ellenőrzésére hivatott rendszert. A Romániáról szóló jelentésben Brüsszel a romák helyzetében is további - a belépés időpontját már nem érintő - javításokat tart szükségesnek Brüsz­szel. A magyar kisebbségről nem esik szó, de a do­kumentum megjegyzi, hogy továbbra is szoros fi­gyelemmel kell követni a parlamentben megvitatás alatt álló kisebbségi törvényt. Az értékeléseket az Európai Parlament plenáris ülésén bemutatva fosé Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke és Olli Rehn bővítési biz­tos megerősítette, hogy legkésőbb október elején a testület még egy helyzetjelentést ad a témában, egyértelműen jelezve, hogy tartható-e a belépési határidő. Demszky ismét indul BUDAPEST (MTI) Demszky Gábor újra indul az őszi önkormányzati választáson, hogy ötödször is megszerezze a főpol­gármesteri tisztséget - a politikus ezt maga erősítette meg az MTI-nek tegnap, de részleteket nem kívánt közölni. Mint a táv­irati iroda szabad demokrata poli­tikusoktól megtudta, az SZDSZ ügyvivői testülete - amely az or­szággyűlés alakuló ülésének szü­netében ülésezett - felkérte Demszky Gábort arra, hogy indul­jon, s titkos szavazáson egyhangú­lag támogatásról biztosította őt. A főpolgármester igent mondott a felkérésre. Demszky Gábor a táv­irati iroda érdeklődésére megerő­sítette, hogy újra indul a posztért. Polt főosztályvezető A Legfőbb Ügyészség (LÜ) fő­osztályvezető ügyésze lesz a tá­vozó legfőbb ügyész, Polt Péter ­közölte a LÜ tegnap az MTI-vel. BUDAPEST (MTI) Május 16-án megszűnik Polt Péter legfőbb ügyész hatéves megbízatása. Az ügyészségi szolgálati törvénynek megfele­lően Belovics Ervin legfőbb­ügyész-helyettes a korábbi leg­főbb ügyészt áthelyezte a Leg­főbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztályára, és kinevez­te főosztályvezető ügyésszé. A tájékoztatás szerint Polt Péter az áthelyezést és a kinevezést elfogadta. Az új legfőbb ügyész hivatal­ba lépéséig - az előírások sze­rint - a legfőbb ügyészi jogkört Belovics Ervin legfőbb­ügyész-helyettes gyakorolja. Polt Péter utódjáról az új parla­ment dönt majd. Sólyom Lász­ló köztársasági elnök Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét jelölte a tisztségre. VALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási euró 259,69 273,01 USA­dollár 202,71 213,11 angol font 381,60 401,16 cseh korona 8,94 9,88 horvát kuna 34,83 38,49 svájci frank . 166,68 176,98 szlovák korona 6,71 7,41 Főszerkesztő SZETEY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÓRF1 FERENC, V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Képszerkesztő: MISKOLCZI RÓBERT • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (mellékletek), KARNOK CSABA (lotó|, SULYOK ERZSÉBET (hír és niiotmációl, SÜU RÓBERT (sprnt) • Délvilág szerkesztőségvezető: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentes), SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhely) • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-88«. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567 881 Sportrovat: 62/667-SK2. Interneteim: www.delnragyar.hu • E-mail: szerkesztőségin dclmagyar.hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfii u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13 Tel.: 62/213-391, hirdcléslclvélel és előfizetés: lel tax 62/213-198 6600 Szentes, Kossuth u. H Ttl . 63/401-024 Tel./fax. 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. Tfcl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMACYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BELA. tel.: 567-842, fax 567 887. Hirdetésfelvétel: 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847 • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Thricszlési vezető: KÓTI ZOLTÁN. Terjesztés: 62/567-864. Elólizetés: 06/80/821-821 lingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matesz hitelesíti. Előfizetési dij egy hónapra 1495 Ft (Délmagyarország), 1395 Ft (Délvilági • Árus terjesztés: Délhfr Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarurszagl, ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.

Next

/
Thumbnails
Contents