Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-11 / 85. szám

"MEGYEI TŰKOR" KEDD, 2006. ÁPRILIS 11. Csongrád megye választókerületeiben érdekesen alakultak az eredmények-Az érintettek véleményét kértük Az első forduló meglepetésemberei Az első fordulónak Csongrád megyé­ben is voltak meglepetései, váratlan vesztesei és győztesei. Alábbi összeál­lításunkban a tényeket, a választóke­rületekben, sőt a szavazókörökben született adatokat követtük nyomon, amelyekből következtetéseket is le­vonhat az olvasó. Legelőbb és leg­könnyebben például azt, hogy a Fi­2002-ben mint a számára kulcsfon­tosságú választókerületek egyike az övé lett. Akkor sikerült Makón a Fi­desznek fordítani - most pedig a ma­kói szocialista polgármester szerzett mandátumot. Abban a városban, ahol 1994 óta minden választáson elsőfor­dulós jobboldali győzelem volt, Hód­mezővásárhelyen, most két százalék hoz. Úgy is mondhatjuk: a Fideszből januárban kizárt, most függetlenként indult Balogh Jánosné „rabolt" tőle ­24 százalékot! Elgondolkodhatunk a szentesiek magatartásán: Szirbik Im­re polgármester nyolc százalékot vert rá az 1998 óta a parlamentben dolgo­zó képviselőre, a fideszes Farkas Sán­dorra. A csongrádi szocialista polgár­különbséggel nyert a harmadik ciklu­sát kezdő Vincze László - pedig keve­sebben voksoltak rá most, mint 2002-ben. Várakozáson felül jól telje­sített Sándor Klára. Pedig nem akadt elemző, aki előzetesen arra mert vol­na gondolni, hogy a liberális pártban igen gyors karriert befutott szegedi egyetemi oktató a hagyományosan desz Makón elvesztette, ami pedig hiányzott Lázár Jánosnak a bejutás- mester előtt viszont kilencszázalékos jobbra szavazó homokháti falvakat, a 2002-ben. tanyás vidéket is magába foglaló vá­lasztókerületben esélyes lehet. Vele ellentétben esélyesnek tűnt viszont Bodó Imre, legalábbis a kampánya alapján azt lehetett hinni, hogy meg­szorítja majd az MSZP-alelnök Újhe­lyi Istvánt. Nem ez történt, a szocia­lista jelölt sokkal jobban elhúzott mostani fideszes riválisától, mint Akik jobban teljesítettek SÁNDOR KLARA, 2. KÖRZET Sándor Klára huszonhárom sza­vazattal kapott többet a 2-es szá­mú egyéni választókeridetben, mint Balogh László. Kora este még a Fidesz-KDNP jelöltje, Balogh vezetett, az adatok feldolgozása során azonban fokozatosan csök­kent a különbség, majd éjjel fél há­rom körül a koalíciós jelölt átvette a vezetést. A körzethez sok kiste­lepülés tartozik, emiatt a szegedi egyetemi tanár, SZDSZ-ügyvivő Sándor Klárával szemben az álta­lunk korábban megkérdezett szakemberek Balogh Lászlót tar­tották esélyesebbnek. A kistelepü­lések hozták is a papírformát, az egyik röszkei szavazókör kivételé­vel minden más nem szegedi sza­vazókörben Baloghra voksoltak többen. Szegeden azonban átlago­san Sándor Klára ért el jobb ered­ményt, volt olyan szavazókör, ahol 483-an voksoltak rá, míg el­lenfelére 275-en. „Köszönöm mindenkinek aki rám szavazott akár Szegeden, akár a Homokhát­ságon. Országosan is az a jellem­ző, hogy minél városiasabb kör­nyezetről van szó, annál erősebb az MSZP és az SZDSZ. Azonban azt gondolom, hogy nem minden­VINCZE LÁSZLÓ, 4-ES KÖRZET Bár fölényesen vezetett szocia­lista vetélytársa előtt, s ezért két­ség sem fért győzelméhez, a sza­vazatszámlálás utolsó perceire is maradt izgulnivalója Csongrá­don Vincze Lászlónak, aki vasár­nap este végig ötven százalék fö­lötti támogatást élvezett, de a mandátumhoz szükséges kü­lönbség tíz óra után csökkeni kezdett, végül mindössze 78 voks segítette hozzá a parlamentbe ju­tást érő egyszerű többséghez. A fideszes honatya az adatok sze­rint jelentős előnnyel gyözött polgármester riválisa ellen Bálás­SZIRBIK IMRE, 5-OS KÖRZET Szentes polgármestere, az MSZP-s Szirbik Imre 1994 óta ve­zeti a várost, az országgyűlési kép­viselő-választáson azonban most először indult. Az előző ciklusban ugyanis a jelölések idején tárgyal­ta a bíróság annak a Szenteshús Kft.-nck az ügyét, amelynek Szir­bik a rendszerváltozást követő években gazdasági tanácsadója volt. Személye elleni támadásnak értékelte lapunk érdeklődésére az akkori pert, amelyért - mint fogal­mazott - a 21. század elején kihir­detett politikai ítéletek egyikét kapta. Most viszont az első fordu­BALOGH JANOSNE, 6-OS KÖRZET Balogh lánosné az első forduló­ban második helyezett lett, mégis a vásárhelyi választókerület igazi meglepetésének tekinthető a sze­replése: függetlenként 24,26 szá­zalékot ért el. A Fidesz-KDNP je­löltje, Lázár János a szavazatok 47,93 százalékát kapta - holott 1994-ben és 1998-ban a néhai Rapcsák András, 2002-ben pedig Lázár János az első fordulóban azonnal a parlamentbe jutott. Baloghnét korábban elsősorban mártélyi polgármesterként ismer­hette a közvélemény. Tavaly aztán BUZAS PETER, 7-ES KÖRZET A választások nagy nyertesé­nek számít az MSZP-s Búzás Pé­ter, aki 11 ezer 878 szavazatot kapott. Ez az 50,56 százalék elég volt ahhoz, hogy ne kelljen má­sodik fordulót tartani. Négy év­vel ezelőtt is Búzás zárta az élen az első fordulót. Akkor Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a két for­duló között meglátogatta Makón Veszelovszky Sándor gazdálko­dót, majd azt mondta a Korona előtt a tömegnek, hogy jó polgár­mester Búzás, de képviselőnek Martonosi György való. Ezután a második fordulóban ncni csak a falvakban kapott több voksot kit lehet elkápráztatni és megfé­lemlíteni agresszív politizálással a kistelepüléseken sem" - mondta lapunknak Sándor Klára. tyán és Kisteleken, sőt Csongrá­don is. Vincze László elmondta, biztos a Fidesz végső győzelmé­ben, de nem ülhet a babérjain, közel 20 településre hívták meg fórumot tartani, így most a vá­lasztókerület helyett az országot járja majd a második fordulóig. - Nem érdemli meg a bejutást ­fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy a szocialisták megyei sikerei miatt esély mutatkozik arra, hogy legnagyobb ellenfele, Bedő Tamás is ott lesz az országgyűlésben, te­rületi listáról. Vincze szerint a csongrádi polgármester eladósí­totta a várost, felelőtlenül kampá­nyol a gáton, ahol a választásra időzített kerékpárút-építés veszé­lyezteti az árvízi védekezést. lóban legyőzte vetélytársát, a fide­szes Farkas Sándort. Szirbik na­gyon szorosnak nevezte az ered­ményt, köszöni a bizalmat, ám azokét is szeretné kiérdemelni, akik nem rá szavaztak. A listáról szintén a parlamentbe került Farkas Sándorral Szirbik kész az együttműködésre, hozzá­téve: ő eddig is nyitott volt erre, ám a fideszes politikus ez idáig csak háromszor lépte át a polgármesteri iroda küszöbét. Szirbik Imre sze­rint jó, hogy a választókerületből ketten is bejutottak az országgyű­lésbe, mert ez nagyobb esélyt jelent a kistérség lakói számára. A pol­gármesteri és a képviselői tisztség ellátásáról azt mondta: reméli, van olyan széles a válla, hogy elbírja. a községi csatornázás kapcsán szembekerült Lázár János vásár­helyi polgármesterrel, a térség or­szággyűlési képviselőjével, kettő­jük ellentéte azóta csak élesedett. Január végén bejelentették, Ba­loghné elindul a vásárhelyi man­dátumért. Ezért a lépésért a Fidesz kizárta őt tagjai közül, a polgár­mester asszony pedig független­ként szállt harcba. Hogy vasárnap ennyi szavazatot kapott, annak tudja be, hogy Lázár János az elmúlt négy évben bebi­zonyította, nem tud elődje nyom­dokaiba lépni. Vásárhelyen nem a pártszimpátia az alapvető döntési szempont. Martonosi, de a városban is. Most Orbán az első forduló előtt jött, de ez sem segített Martono­sin. - Köszönöm azoknak, akik rám szavaztak, én mostantól ­bár ilyenkor mindenki ezt mondja, én így is gondolom ­minden Makó térségi és makói ember képviselője leszek ­mondta lapunknak Búzás Pé­ter. Hozzátette: sikeréhez hoz­zájárult a párt országos kampá­nya és jelentős mértékben a munkáját segítő stáb, amely bebizonyította: igenis lehet nyerni negatív kampány nél­kül. - Ahhoz, hogy a térség több lehetőséget, támogatást kapjon á fejlődéshez, egy új MSZP-SZDSZ-kormányra is szükség lesz. Akiktől többet vártak BODO IMRE, 1-ES KÖRZET Bodó Imre Szeged l-es válasz­tókerületében súlyos vereséget szenvedett. A tiszaszigeti polgár­mester 20,9 százalékkal keve­sebb szavazatot kapott, mint Új­helyi István (MSZP-SZDSZ), aki az első körben bejutott a parla­mentbe. Bodó egyedül Tiszaszi­geten kapott több szavazatot, mint Újhelyi. Kettejük között összesen 7362 szavazat lett a kü­lönbség. Négy éve ebben a körzet­ben Rákos Tibor indult fideszes színekben, akkor Újhelyi őt csak 12 százalékkal előzte meg. Bodó sikeres polgármester, ráadásul az ország talán leghatékonyabb kampánycsapatát szervezte meg. Mivel a Fidesz megyei listáján be­futó helyre szentesi jelöltjét, a Magosz emberét és az egyéniben nem induló kisteleki polgármes­tert tette, Bodó listáról sem kerül be a parlamentbe. „Túlzott a vá­rakozás a sajtóban megjelent, a miniszterelnök által ígért fejlesz­tésekkel kapcsolatban, ennek tu­dom be az eredményt" - mondta. Szerinte „nem azt nézte a lakos­ság, hogy Bodó Imre, vagy Fidesz" áll a lapon, hanem a kormányfő vállalásait. - A megyei lista sző­BALOGH LASZO, 2-ES KÖRZET Balogh László elveszítette az or­szággyűlési választások első for­dulóját a politikában még kevés tapasztalatot szerzett, képviselő­jelöltként először induló Sándor Klárával szemben. A Csongrád megye 2. számú egyéni választó­kerületében harmadszor induló Balogh hiába nyert a Szeged kör­nyéki településeken (7749­4266), a megyeszékhelyen jelen­tős hátrányt szedett össze (10 ezer 986-14 ezer 492), végül 23 szava­zattal kapott kevesebbet az SZDSZ-MSZP jelöltjénél. A Fi­desz-KDNP-jelölt Szegeden a negyvenegy szavazókörből har­minchétben veszített. Az elhul­lajtott voksokat nem pótolta, hogy a Szeged környéki települé­seken felállított 31 szavazókörből - a röszkei 1. számút leszámítva ­harmincban nyert. - Nem tartom magam vesztesnek, pláne nagy vesztesnek nem, az eredményt győzelemként értékelem - reagált a fentiekre Balogh László. A Fi­desz-KDNP jelöltje azt mondta, most, beleértve Szegedet is, sok­kal nagyobbak a tartalékaik, mint négy vagy nyolc éve voltak. Ba­logh hangsúlyozta, az MDF helyi BEDO TAMAS, 4-ES KÖRZET Vetélytársa ismertségével és a Fidesz térségi támogatottságával magyarázta vereségét Bedő Ta­más (MSZP). Fontos megemlíte­ni, hogy Sándorfalván, Bakson és Opusztaszeren is mögé sorako­zott föl a választók többsége, ugyanakkor szűk pátriájában, Csongrádon és a kistérségben si­mán elveszítette a versenyt. A csongrádi kudarc kapcsán a szo­cialista polgármester elmondta: nem tudja mire vélni Vincze si­kerét, hiszen szerinte számotte­vő munkát nem végzett az el­múlt négy évben a honatya, aki FARKAS SÁNDOR, 5-ÓS KÖRZET A szentesi Farkas Sándor 1998 óta egyéni választókerületből a parlamentbe jutott képviselő. A fideszes politikusról akkoriban az a hír járta, hogy agrárszakem­berként ő lesz az Orbán-kor­mány mezőgazdasági miniszte­re. Ám a koalíciós tárgyalások következményeként ezt a tárcát a kisgazdapárti Torgyán József kapta meg. Farkas Sándor ellen­ben a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke lett. Ezt a tisztséget 2002-ig töltötte be. A vasárnapi választásokon Far­kas Sándor nem bírt riválisával, BACSAPAL, 6-OS KÖRZET Bacsa Pál, az MSZP vásárhelyi országgyűlési jelöltje a szavaza­tok 16,22 százalékát szerezte meg. Ez majdnem 6 százalékkal kevesebb, mint a második leg­rosszabbul szereplő szocialista jelöltté, a Somogy megyei Nagya­tádon indult Rákóczy Attiláé, aki a szavazatok 25,53 százalékát kapta. Bácsa Pál, aki hosszú évek óta az MSZP helyi elnöke, úgy látja, az a munka, amit a kampány so­rán a szocialisták Vásárhelyen befektettek, a listára adott 33-34 százaléknyi vokson, s nem a rá vetségi politika következménye, elfogadtuk. Rendezni kell a soro­kat, ütőképes a Fidesz Szegeden ­fűzte hozzá. és megyei vezetőivel nagyon jók a személyes kapcsolatai, ennek el­lenére nem keres(het)i az együtt­működést velük. inkább a jobboldal népszerűsé­gének köszönheti sorozatban harmadik győzelmét, nem saját teljesítményének. Bedő sikernek tekintette, hogy rá többen sza­vaztak, mint listán az MSZP-re, és ezt egy kedvező folyamat nyi­tányaként értékelte. - Jó esélyem van arra, hogy a szocialista megyei listán bejus­sak a parlamentbe - vigasztaló­dott a politikus. Bedő Tamás va­lószínűbbnek tartja, hogy május­ban Gyurcsány Ferenc alakíthat kormányt. A polgármester leszö­gezte, a gáton megkezdett beru­házás nem veszélyezteti az árvízi védekezést, a munkálatokat víz­ügyi szakemberek folyamatosan ellenőrzik. az MSZP-s polgármesterrel, Szir­bik Imrével. Az ellenzéki politi­kus a szavazatok 42,29 százalé­kát kapta. Mint ismeretes, Far­kas Sándor a vezérigazgatója Fá­biánsebestyénben a Kinizsi 2000 Rt.-nek. Ebben a községben Szir­bik több szavazatot nyert Farkas­nál, aki viszont a területi lista ve­zetője, így biztosan bekerült a parlamentbe. Természetesen szerettük volna megkérdezni a fideszes képviselőt, hogyan érté­keli a voksolás kimenetelét. De lapzártánkig más elfoglaltsága miatt nem tudott ránk időt sza­\ j kítani, többszöri megkeresé­sünkre sem. Ha a későbbiekben jelentkezik, helyt adunk a véle­ményének. adott szavazatokon térült meg. A 2002-es helyhatósági választáso­kon pedig ő is szép eredményt ért el a belvárosi körzetben, ahol ak­kor a város vezetését ideiglene­sen ellátó Almási István alpol­gármestert győzte le. Arra a felvetésre, hogy vajon miért nem szavaztak rá annyi­an, amennyien az MSZP listá­jára, azt mondta, hogy ebben közrejátszott az egyik jobbolda­li jelölt elleni erős támadás: sok választópolgár ennek hatására a nemtelen eszközökkel megtá­madott Balogh fánosné oldalára állt, s ez a jelenség - Bacsa sze­rint - tőle több szavazót vitt el, mint legfőbb ellenfelétől, Lázár Jánostól.

Next

/
Thumbnails
Contents