Délmagyarország, 2006. április (96. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-11 / 85. szám
SZERDA, 2006. ÁPRILIS 12. • MEGYEI TÜKÖR» 7 A tudásukat vitték, félmillió forintot hoztak A Közgarázd-ászok okosan gazdálkodtak Harmadik helyezést ért el a szegcdi Kőrösy szakközépiskola négy diákja a Magyar Nemzeti Bank Monetary-Közgazdálkodj okosan! vetélkedőjén. A döntőn a 150 indulóból öt csapat vetélkedett az egymillió forintos fődíjért. Az év elején neveztek be a Magyar Nemzeti Bank Monetary-Közgazdálkodj okosan! vetélkedőjére a szegedi Kőrösy József szakközépiskola negyedikesei. A Közgarázd-ászok - Markó Brigitta, Filipovszki Ljiljiana, Horváth Krisztina és Bitó Róbert - felkészítő tanárukkal, Hegedús Máriával vettek részt múlt pénteken a fővárosi döntőn, a Magyar Nemzeti Bankban. - Három kamatdöntést kellett meghoznunk egy elképzelt gazdasági helyzetben - magyarázta Ljiljana -. Az alapkamatot az adócsökkentésnél emeltük, a gazdasági mutatók alapján ezt véltük helyesnek. Döntéseinket sajtótájékoztatón kellett ismertetnünk. A tanárnő szerint a diákok csapatmunkával érték el a sikert, minden feladatot megbeszéltek, s ha kellett, érvekkel győzték meg egymást. A harmadik helyen végeztek. Tudásuk jutalma fejenként 100 ezer forint. Robi valószínűleg egy új elektromos gitárt vásárol a pénzből, Ljiljana egy spanyolországi nyaralásra fizet be. Brigitta a középfokú német nyelvvizsgáját finanszírozza, míg Krisztina a pénzt elteszi a továbbtanulásra. NYEMCSOK ÉVA Hegedűs Mária közgazdász tanárnő, és a diákok: Markó Brigitta, Bitó Róbert, Filipovszki Ljiljiana és Horváth Krisztina Fotó: Karnok Csaba A Mol később tervezi a termálenergia kiaknázását A fábiáni kúttal számolnak A Mol Rt. külföldi vállalatokkal szövetkezett a geotermikus energia hasznosítására. Az eredetileg szénhidrogénre szakosodott cég későbbi terveiben szerepel a fábiánsebestyéni termálkút energiájának kiaknázása - a világ szakemberei most keresik a magas sótartalmú kutak hasznosításának módszerét. Az unió Altener-programjának támogatására épülő megállapodásban izlandi és ausztrál céggel szövetkezik a magyar olajipari társaság a föld hőenergiájának hasznosítására. Ebben a tervben azonban egyelőre nem szerepel a fábiánsebestyéni kút - mondta el lapunknak Holoda Attila. A Mol kutatási-termelési igazgatójától megtudtuk azt is, hogy a mélyben lévő gőz hőenergiája villamos energiává alakítható abban az esetben, ha a magas sótartalom kezelésére megtalálják a megoldást a szakemberek. A felszínre kerülő, látszólag tiszta, forró gőz nem is annyira tiszta, mivel nagy mennyiségű oldott ásványi anyagot tartalmaz. Az 1986-os kitöréskor rövid idő alatt ujjnyi vastagságúra szűkítetLEZÁRT KINCS |H A nyolcvanas években eredetileg olajat kerestek ezen a helyen, s találtak a föld mélyéből feltörő gőzt. Az elfojtott geotermikus energia most zár alatt van: a mélyfúrású és magas nyomású kút visszatartja az egyébként hatalmas erőt. Erre szükség is van, hiszen az 1986-os kitöréskor egy főfúrómester lelte itt halálát. Kós György polgármester szerint a kút hasznosítása a falu számára a lendületes fejlődést jelentené, a termálvíz rejtette lehetőségek kiaknázása új távlatokat nyithat a község számára. A Csongrád Megyei I. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2006. április 10. napján tartott ülések jegyzökönyvéből. 8/2006. (IV. 10.) IOEVB Határozat A Csongrád Megyei I. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve.) 90/A § (2 bek.) f pontjában biztosított hatáskörében eljárva az országgyűlési egyéni választókerületben a választási eredményt a következők szerint állapítja meg, és elrendeli annak közzétételét: Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. tv. 4. számú mellékletében meghatározottak szerint a Csongrád Megyei I. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság az országgyűlési egyéni választókerületi szavazóköri jegyzőkönyvek alapján megállapítja: az első választási forduló érvényes és eredményes volt, az egyéni választókerületben országgyűlési képviselői mandátumot dr. újhelyi istván, az MSZP-SZDSZ jelöltje szerzett. A határozat ellen a döntést követő napon belül a Csongrád Megyei Területi Választási Bizottsághoz címzett, a Csongrád Megyei I. Sz. Országgyűlési Választási Bizottságnál előterjesztett fellebbezéssel lehet élni jogszabálysértésre hivatkozással, illetve a választási bizottság mérlegelési jogkörben hozott határozata ellen. A fellebbezést úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2006. április I I -én, 16.00 óráig az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottsághoz (6724 Szeged, Huszár u. I.) megérkezzen. ATerületIVálasztási Bizottság a fellebbezésről legkésőbb a beérkezését követő napon dönt. A fellebbezésnek tartalmaznia kell a Ve. 80. § (4) bekezdésében meghatározott tartalmi elemeket. Indoklás A Csongrád Megyei I. Számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság megállapította az országgyűlési egyéni választókerületi választás eredményét. Az OEVB a fenti törvényi rendelkezések alapján a Ve. 90/A § (2) bekezdés f) pontjában biztosított hatáskörében eljárva hozta meg a fentieknek megfelelő döntést az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény 4. sz. mellékletében meghatározottak figyelembevételével. A jogorvoslatról való tájékoztatás a Ve. 4. § (3) bekezdésén, 79. §, 80. §, a 90/A § (3) bekezdés f) pontján és a 99. §-on alapul. A határozatról értesítést kap: 1. MSZP, mint jelöltet állító párt képviselője 2. SZDSZ, mint jelöltet állító párt képviselője 3. FIDESZ-KDNP, mint jelöltet állító párt képviselője 4. Zöldek Pártja, mint jelöltet állító párt képviselője 5. Csongrád Megyei Területi Választási Bizottság 6. Országos Választási Bizottság 7. Szegedi Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Iroda vezetője 8. Csongrád Megyei Területi Választási Iroda vezetője 9. Irattár K. m. f. Dr. Hegedűs Antal A fábiáni beruházás több milliárd forintba kerülhet Fotó: Tésik Attila te a közel tíz centiméter átmérőjű csövet. Holoda Attila elmondta: ezt a problémát jelenleg nem lehet kezelni, nem lehet havonta kicserélni a kútban lévő csövet, a kitermelt energia ára ezt nem fedezi. A kitörés során a 4 ezer méter mély kút olyannyira megsérült, hogy jelenlegi műszaki állapotában alkalmatlan az energiatermelésre, javítása pedig gazdaságtalan volna. A föld hőjének hasznosítása során a kitermelt nagy sótartalmú gőzt sós víz formájában vissza kellene sajtolni ugyanabba a rétegbe, ahonnan az feljött, ehhez pedig egy másik kutat is kellene építeni, ez pedig újabb költséget jelent. Az alternatív energiák hasznosítása kapcsán a Zala megyei beruházás megkezdése után Csongrád megyében is felröppent a hír a fábiáni kút lehetséges jövőjével kapcsolatban. Természetesen nagy az érdeklődés - fogalmazott a termelési igazgató -, hiszen a világban több nemzet hasznosítja a mélyben rejtőző energiákat, de amikor a valós körülmények ismertté válnak, már nem tűnik olyan kecsegtetőnek az üzlet. Arról, hogy a Csongrád megyei településen mikor valósul meg a földhőt hasznosító erőmű, Holoda Attila egyelőre nem adhatott választ, de megerősítette: a vállalat folyamatosan szem előtt tartja a fábiáni kutat. BLAHÓ GABRIELLA Több pert is indít egyszerre a Paprika Zrt. a Greenpeace ellen Milliós „zöld károk" // A termelés visszaesik, és munkahelyek szűnhetnek meg a Szegedi Paprika Zrt.-ben, mivel a Greenpeace zöldszervezet a cég egyik termékéről azt állította, hogy génmódosított összetevőt tartalmaz. A Greenpeace nem vonta vissza nyilatkozatát, ezért a szegedi cég pert indít, mivel bizonyítani tudja az ellenkezőjét. A Szegedi Paprika Zrt. az elmúlt hetekben több százezer forintot költött el arra, hogy a szokásos éves vizsgálatokon túl is bizonyítsa, nem tartalmaznak génmódosított összetevőt a darált sertéshús konzervek. Mint emlékezetes, csaknem egy hónappal ezelőtt a Greenpeace aktivistái egy hipermarketben demonstráltak, arra hivatkozva, hogy a Szegedi Paprika Zrt., a Glóbus Rt., valamint a Lidi egy termékében a megengedettnél magasabb arányban találtak génmódosított összetevőt. „Génmódosított termék, nem kérünk belőle" felirattal ragasztottak rájuk címkét. A zöld szervezet a szegedi cégnek csak egy 2004-ben gyártott húskonzervét vizsgáltatta meg, de más, 2005-ben és 2006-ban gyártott termékét is hírbe hozta. Ennek hatására a Tesco és a Cora levette a polcokról a konzervet és azóta sem rendel belőle. Bartos András, a Szegedi Paprika Zrt. vezérigazgatója elmondta, a hatalmas költséggel elvégzett vizsgálatok most már bebizonyították: a kifogásolt szója összetevő alig 0,1 százaléka volt génmódosított a 2005-ben és 2006-ban gyártott húskonzervekben. Kerestek 2004-es terméket is, hogy kontrollálják a Greenpeace méréseit, de olyat már sehol sem találtak. A zöld szervezet akciója viszont az összes szegedi konzervet hírbe hozta, s emiatt egyik-másik áruházlánc azóta sem rendel tőlük. Danks Emese, a Tesco kommunikációs igazgatója korábban megerősítette lapunknak: ők maguk nem vizsgálják a termékek összetevőit, de együttműködnek a Greenpeace-szel, ezért nem rendelnek a szegedi cégtől. Bartos András elmondta: az a legnagyobb probléma, hogy a Greenpeace egyetlen dobozt vizsgáltatott meg, a kapott adat pedig semmit sem bizonyít. Ezért egyrészt büntető feljelentést tesznek, másrészt két polgári pert is elindítanak nem vagyoni és jelentős vagyoni károkozásért is. Az élelmiszer-ipari cégek között ugyanis óriási a piaci verseny, amelyben, ha alulmaradnak, csökken a termelés és még munkahelyek is megszűnhetnek. Mivel a cégnek egymilliárdos árbevétele származik a konzervek eladásából, a kár egyelőre felbecsülhetetlen. Megkérdeztük Nemes Noémit, a Greenpeace kampányszervezőjét is, aki azzal védekezett: a fogyasztónak joga van tudni, mit tartalmaznak az élelmiszerek. Ok egy termékre csak általánosságban hívják fel a figyelmet, hiszen a vevő sem azt nézi, mikor gyártották. Várják, milyen lépéseket tesz majd a Szegedi Paprika Zrt. ek. Kreatív klímások versenye A Móra Ferenc szakközépiskolában és a Főszer-Elektroprofil Kft.-nél rájöttek: csak együttműködéssel lehet kreatív munkaerőt nevelni. Magyarországon tíz állami - a Hűtő- és Klímatechnikai Vállalkozások Szövetségének bázisiskoláiban - és egy magán középfokú intézményben oktatnak szellőzőés klímaberendezés-szerelő tanulókat. Tegnap ezeknek diákjai versenyeztek a szegedi Móra Ferenc szakközépiskola szervezésében a Főszer-Elektroprofil Kft. műhelyében. Szegeden négy éve kezdődött az oktatás: először az intézmény egyedül próbálkozott, majd a vállalkozások is bekapcsolódtak. Mára a Móra egyedi felszereltséggel rendelkezik. Az évfolyamokon nyolc-tízen tanulnak, általában másodszakmások. - Akik villanyszerelői előképzettséggel érkeznek, előnyben vannak - jelentett ki Bezdány Géza szakoktató. A végzősök általában azoknál a cégeknél helyezkednek el, ahol gyakoroltak. így került Kazai Géza is a Délmagyarország presztízs díjasához, a Főszerhez. Elmondta: megtalálta számítását; ha idény van, a klímákkal foglalkozik, míg más időszakokban villanyszerelői képzettségét kamatoztatja. A cég a legjobban szereplő versenyzőknek az idén is munkát ajánl. Hajdú Szabolcs pénzügyi igazgató elmagyarázta: a Mórával a kapcsolatot kilenc éve nem a reklám miatt tartják fenn, ez a kft.-nek kőkemény biznisz. CS. G. L.