Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-06 / 55. szám

SIKER, ÉRTÉK ÉS GAZDASÁG MINDEN HÉTFŐN A PÉNZ BESZEL SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS, FÁBIÁN GYÖRGY • 2006. MÁRCIUS 6. NAPI MELLEKLETEK Kedd GYÓGY-ÍR Szerda LÉGYOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek DÉLMADÁR Szombat SZIESZTA WWW.DELMAGYAR.HU Haltelepítés, 75 millió forintból Nemsokára itt a horgászszezon, kezdődnek az első haltelepítések. Halkihelyezésekre a területi hor­gászengedélyek árából, illetve a megyei halászati alaptól nyert ősz­szegekből van pénzük a vízterü­letek kezelőinek. Csongrád megye horgászvizeibe 75 millió forint értékű hal kerül az idén - összesíti a megyei adatokat Láda Gáspár, a Horgászegyesületek Csongrád Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke. Ezen belül a szö­vetségi kezelésű, országosan ismert atkai holtág és a Maty-érl víztározó 22 millió forint értékű hallal gaz­dagodik. A e vizekbe kerülő hal meghatározó hányada ponty, ezen belül nagyobbrészt azonnal kifog­ható háromnyaras. Egynyaras sül­lőből 800, csukából 200 kilót telepít a szövetség, összesen kétmillió fo­rintért, félmillió forint előnevelt iva­dékokra jut, mindkét említett fajból. Száz mázsa vegyes fehérhal is jut a Maty-érbe, négymillió forintért. A Szegedi Hermán Ottó Horgász­egyesület több mint 12 millió fo­rintért telepít - tudtuk meg Schrelter Tibor ügyvezető alelnöktől. A 250 mázsa ponty legnagyobb része ez esetben is háromnyaras. Jut a vi­zekbe előnevelt süllő 400 ezerért, csuka 200 ezerért, harcsa 50 ezer forintból. Húsz mázsa vegyes keszeg is kerül a hermanos vízterületekre, 600 ezer forintból. Az őshonos hal­állomány újrahonosítására vonatko­zó egyesületi program keretében sü­gért Is telepítenek - országszerte az elsők között a széles kárász és a compó mellett. A sügér a repülőtéri tavakba megy, ahol egykor nagy mennyiségben élt ez a hal, a széles kárász és a compó a Holt-Maros és a Fehér-part állományát bővíti. A szentesi Gerecz Elemér Sporthor­gász Egyesület nyolc és fél millió fo­rintból végez haltelepítést - tájékoz­tat Füsti Molnár Lajos elnök. Negyven mázsa azonnal visszafogható három­nyaras pontyon, és ugyanennyi körö­si, tiszai keszegen kívül jelentős mennyiségű, a közeljövő horgászle­hetőségeit gazdagító kétnyaras ponty, s 200 kiló egynyaras csuka is vízbe kerül. Az egyesület kétmillió fo­rintot különített el arra az esetre, ha a Kurca vízfrissítésre szorulna. De ha ezt nem kell fölhasználni az év során, ebből is halat telepítenek majd. F.CS. A SZEMELY- ES ÁRUSZÁLLÍTÁS MELLETT VIZI JÁRMÜVEKET IS GYARTANAK Indul a hajósélet a Tiszán Hajóépítés, -javítás, jachtkikötő- és vízi szabadidőközpont-üzemeltetés, sétahajózás, vízi turizmus, nemzetkö­zi áruszállítás. Mindegyik említett te­rületen fejlődik a szegedi vízi élet. Két hajós cég esetében jelentős szak­mai befektető jelentkezése biztosítja a jövőt - a harmadik pedig éppen je­lentős hajóparkbővítés előtt áll. Szakmai befektetőként többségi tulaj­dont szerzett az O.D.B.-Duna Kft. a Mahart-Tiszayacht Kft.-ben. A buda­pesti központú cég elsősorban vízépí­téssel foglalkozik - éves bevétele más­fél milliárd forint az ország megha­tározó, ilyen jellegű vállalkozása. Tápéi pezsdülés -A tápéi üzem megvásárlásával javí­tóbázist teremtünk saját hajóparkunk, műszaki gépparkunk mögé. De meg­rendelésre is dolgozik az üzem: az ed­digi duplájára, évi 500 millió forintra kívánjuk emelni a hajójavításból, -épí­tésből származó bevételt - mondja Dávid Attila ügyvezető igazgató. Ez évente átlag húsz-húszonöt hajó javí­tásával, öt-tíz uszály, ponton, hajótest építésével érhető el. A Tiszáról, Duná­ról egyaránt jönnek majd ide javítan­dó úszóegységek; az ország déli részén nincs is más hajójavító. Holland és né­met cégekkel acélszerkezetű hajótes­tek gyártásáról folynak tárgyalások. A munkaintenzitás növekedése kor­szerűsítést, bővítést kíván. Az eddigi, hagyományos sólya szerepét acél­szerkezetes sólyakocsi veszi át, és a hajók kiemelése, vízre helyezése, az eddigi egy nap alatt elvégezhető munka egyetlen órát vesz majd igény­be. További - nem feltétlenül csak ha­jóépítéssel kapcsolatos - technikai fejlesztések is várhatók. Egyébként az O.D.B. Szeged önkormányzatával tár­gyal arról, hogy részt vállalna a tiszai turizmus fejlesztésében, a vajdasági régió bevonásával. A továbbfejlesz­tendő tápéi téli kikötő - jachtkikötő­ként és szabadidőközpontként - a ti­szai vízi élet központja lehet. Új néven, tavalyi áron - Bár hivatalosan csak áprilistól kezdődik a sétahajózási szezon, ha Magyar-szerb pénzügyi szeminárium Kamaránk a Szabadkai Regionális Gazdasági Kamara partnerségével, EU-s támogatással a Magyar-Szerb Phare Kísérleti Kisprojekt Alapból finanszírozott közös projektet valósít meg „Határ menti üzleti kapcsolatfejlesztés kamarai támogatás­sal" címmel, melynek soron következő rendezvényére ezúton tisztelettel meghívjuk. Időpont: 2006. március 21., 10 óra Helyszín: kamarai székház, II. emeleti konferenciaterem (Szeged, Párizsi krt. 8-12.) Az előadások témakörei: • a magyar és szerb bankrendszer, a kereskedelmi bankok vál­lalkozók részére nyújtott szolgáltatásai; • a magyar és szerb biztosítási rendszer, a vállalkozásokat leg­inkább érintő biztosítási módozatok; • korszerű fizetési módok a nemzetközi kereskedelemben A rendezvény ingyenes, tolmácsolást biztosítunk. Jelentkezési lap az Alföld Tours Utazási Irodában kérhető: Szeged, Somogyi u. 21. • Tel: 62/550-160, fax: 62/421-794 E-mail: szucsne.annamaria@axelero.hu Remélhető: idén nem késlelteti hosszas áradás a személyhajózás megindulását Utak és árak A tavalyihoz képest változatlan áron szállhatnak vízre a hajózni vágyók Szegeden. Hat éven aluli gyerekek esetében díjmentes az út, a 6-15 év köztiek számára 500 forint. Felnőtteknek 800, nyugdíjasoknak ugyancsak 500. A Mahart-Tiszayacht az idén is várja iskolák, csoportok jelentkezését - minél hamarabb, hogy az előre rögzített programok közé be tudják tervezni a csoport fogadását. Sétahajójáratok ­függetlenül attól, hány utas jelentkezik - június 12-élg vasárnaponként indulnak a szegedi kikötőből, utána szerdán, pénteken és vasárnap egyaránt. A sétahajó Szeged körzetében közlekedik. Csongrádra öt alkalommal megy, előre megszabott időpontban - elsőként június 24-én, a tiszavirágrajzás Idején -, a Szeged-Csong­rád-Szeged retúrjegy 6-15 évesek számára 1200 forint, felnőtteknek 1600; a jegyet elővételben meg kell váltani. Ki is bérelhető akár a hajó, óránként 29 ezer forintért; ha nem hagyja el a kikötőt, az ár az említett fele. Egész napra, egy Szeged-Csongrád-Szeged túrára, óránként 99 ezer 900 forintba kerül a hajó ­cégek rendezvények esetében tavaly is volt ilyen igény. van rá igény, akár márciusban is el tud indulni a hajónk - hívja föl a fi­gyelmet Bíró László, a szegedi vízi személyszállítást végző Ma­hart-Passnave Kft. kikötővezetője. Reméli: hosszan tartó áradás nem késlelteti a szezont, mint tavaly, amikor a két hónapos, kényszerű szünet hárommillió forintos kiesést okozott. A hófehér sétahajó, a két­száznegyven személyes, kettős fe­délzetű Zebegény új néven, Szeged­ként kezdi el az idei szezont - a ta­valyival azonos árakon. A Ma­hart-Passnave-nál is tulajdonosvál­tás következett be: szintén országos jelentőségű szakmai befektető viszi tovább a szegedi személyhajózás ügyét. Bővül a flotta Kimagasló korszakát éli a Tiszaport Kft. A vízi teherszállítást végző cég hajói folyamatosan jönnek-mennek Szeged és Constanta között, viszik a FOTÓ: FRANK WETTE tengeri kikötőbe a gabonát; onnan Nyugat-Európába jut tovább. - Tizenhétmillió tonna exportga­bonát kell mielőbb kiszállítani az or­szágból - halljuk Orosz Tibor ügy­vezető igazgatótól. A kft. a harminc úszóegységből - uszályok, bárkák, to­lóhajók és így tovább - álló flottáját ötvenre kívánja növelni; egy gabo­naszállító bárka, életkorától függően, 30-100 millió forintba kerül. Érdemes hosszú távra fejleszteni: Románia uniós tagságával a constantai kikötő jelentősége tovább növekszik majd; a Duna-Majna-Rajna-csatornán Rot­terdamtól Constantáig áramolhat ví­zi úton is a rakomány az unión belül. Az EU, mely a közutak tehermen­tesítése érdekében az áruszállítást részben vasútra és vízre igyekszik terelni, támogatja is tagországai ha­jóparkjának korszerűsítését, hosszú lejáratú kamattámogatott hitelek for­májában. Ez nagy lehetőséget jelent­het a magyar hajós cégek számára is. Lenne is mit fejleszteni: az export­gabona vízi úton szállítandó részé­nek alig 5-10 százalékát viszik ma­gyar hajók, a többi jórészt román, ukrán zászló alatt jut el az unió nyu­gati országaiba. FARKAS CSABA Véleményközelben A Pannon véleményalkotó SMS-rovata írja meg heti kérdésünkre válaszát SMS-ben a 06-20/554-2444 es telefonszámra! A hét kérdése: Ön figyel arra, hova dobja el az elavult számítógépét? Várjuk olvasóink SMS-szavazatait! Küldjenek frappáns választ vagy egy egyszerű igent nemet a kérdésre! A legjobb válaszokat megjelentetjük! Szívesen vesszük, ha kérdést is javasolnak, miről tudjuk meg a köz véleményét? Kevesebb lakás épül MTI Új lakásból tavaly 41 ezer 84-et vettek használatba az országban, 6,4 százalékkal kevesebbet mint 2004-ben, az új lakások épí­tésére kiadott engedélyek száma pedig 10,4 százalékkal 51 ezer 490-re csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A Dél-Alföldön 30 százalékkal kevesebb új építési engedélyt adtak ki, mint 2004-ben. Az építési formák terén 2005 volt az első év, amikor az új többszintes, többlakásos és lakóparki épületekben több lakás épült, mint új családi házakban. pannon Az év középvállalkozása díj LIMIT Tanácsadó és dtlmagyarokflzafi PRESZTÍZS DÍJ Vagyonértékelő Kft. Az év vállalkozása díj Szilánk Cégcsoport Az év üzletembere díj 2005. DÉLMAGYARORSZÁG Lakatos Jenő PRESZTÍZS DÍJ DÍJAZOTTJAI Üzleti innovációs díj PRESZTÍZS DÍJ DÍJAZOTTJAI Solvo Biotechnológiai Rt. Az év kisvállalkozása díj Az év környezetvédelmi díja Móra-Color Ipari Vállalkozás Kelléktár 2000 Kft.

Next

/
Thumbnails
Contents