Délmagyarország, 2006. március (96. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-06 / 55. szám
HÉTFŐ, 2006. MÁRCIUS 6. • MEGYEI TÜKÖR» 7 Indul az öthetes borkóstoló Lapunk is- bekapcsolódott abba a játékba, mely keresi azokat a borokat, amelyek a szegedieknek a legjobban ízlenek. Az öt héten át tartó borkóstolón szavazhatnak, nyerhetnek az érdeklődők. A nedűket az Ezerjó borszaküzletben lehet megkóstolni. Fődíj egy 16 fős vacsora. MUNKATÁRSUNKTÓL Magyarországon jelenleg felfutóban van a bor minőségi fogyasztása. Minden tájegységen a szakavatott zsűri választ és állít sorrendet a borok között. Sajnos nem a fogyasztókat, a borokat megvásárló embereket kérdezik meg arról, melyik a számukra legkedveltebb nedű. A „votre santé" egy francia kifejezés, melynek szabad fordítása: „egészségünkre váljék". Sikerült Szegeden egy olyan széles körű öszszefogást létrehozni, amely a fogyasztók által kedvelt borokat próbálja rangsorolni, és a VOTRE SANTE-díjjal jutalmazni azokat. A szervezők hangsúlyozottan nem borászokat vagy pincészeteket szeretnék kiemelni, hanem a borkultúra és kulturált borfogyasztás hívei által kiválasztott borokat jutalmazni. A VOTRE SANTE-gála pedig ezeket az embereket tömörítő rendezvény, amely évről évre a helyszínen megtartott kóstolás alkalmával nevezi meg a szegediek által legjobbnak tartott vörös- és fehérbort. Az összefogásban részt vesz lapunk, a Délmagyarország és a Rádió Plusz is. A borkóstolók lebonyolításában az Ezerjó borszaküzlet, a vendéglátásban a Brother's Steakhouse étterem segít. A szervező a szegedi Mizsik Attila, a Magyar Sommelier (pohárnok] Szövetség tagja és az Évjárat Szoba nevű, hamarosan nyíló étterem szakmai vezetője és társtulajdonosa. A rádióhallgatók és olvasóink a következő öt hétben, hétről hétre megkóstolhatják a kiválasztott borokat a borszaküzletben és szavazhatnak kedvenc vörös- és fehérborukra. A szavazók között naponta értékes borokat és hetente vacsorákat sorsol ki a Rádió Plusz. A szavazás állásáról heti egy alkalommal beszámolunk itt, a Délmagyarország és a Délvilág hasábjain is. A szavazatokat a Rádió Plusz honlapján és a 06-30-30-30-035-ös SMS-számán, valamint a www.sommeliersuli.hu weboldalán adhatják le. A gálán kisorsolják az Évjárat Szoba étterem 16 fős borvacsoráját is, 200 ezer forint értékben. Az északi városrészekben vannak legnagyobb veszélyben az autók A tolvajoknál a Suzuki a sláger A GEPKOCSILOPASOK SZAMANAK ALAKULÁSA 150 120 90 60 30 2000 és 2005 között Csongrád megyében 7 138 t t --1 2000 2001 2002 2003 2004 2005 A parkolók az autótolvajok első számú vadászterületei Fotó: Karnok Csaba Forrás: DM-gyüjtés DM-grafika Megyénkben tavaly 59 gépkocsit loptak el. A Suzukit a bűnözők is kedvelik, legkevésbé Szeged északi városrészeiben vannak biztonságban ezek a járművek. Nincs az a védelem, amit ne tudnának kijátszani a gyakorlott tolvajok, akik ellen a rendőrség nemzetközi összefogással veszi fel a harcot. A statisztikák szerint hazánkban tavaly is nagyjából annyi autót loptak el, mint 2004-ben: mintegy 6900 járműre adtak ki körözést. Tíz éve ez a szám jóval magasabb volt, akkor 16 ezer autót keresett hiába a gazdája. A magyar tulajdonú gépkocsik közül a leginkább a Suzukit, Opelt és Volkswagent lopják. A „mi autónk" Szegeden is a tolvajok fő célpontja. - Tavaly 59 gépkocsilopás történt Csongrád megyében, ezzel az országos rangsorban a 13. helyen állt - mondta Szegedi Zsolt alezredes, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A gépkocsik mintegy 75 százaléka Szegedről tűnik el. - Az ezredfordulón volt a legmagasabb az autólopások száma a megyében. A balkáni konfliktus hozzájárult a helyzet romlásához, kisebb volt a hatóságok ellenőrző képessége. Akkoriban Európából Szerbia felé főként a zöld határon át kerültek ki a lopott autók - mondta Szegedi Zsolt. Az autólopások visszaszorításában nagy előrelépés 0NL0PAS0S CSALASOK A gépkocsilopások tipizálhatók. A klasszikus eset, amikor a lopott autót külföldre viszik, és ott adnak túl rajta. A másik, amikor alkatrészenként értékesítik. Egyre gyakoribb azonban Szegeden is, hogy a tulajdonos maga lopatja el az autóját. Ennek leggyakrabban biztosítási és lízingcsalás az oka. Országosan a gépkocsilopások körülbelül harmada ebbe a kategóriába tartozik. volt a törzskönyvek bevezetése. Ennek kötelezővé tétele előtt a nyugat-európai márkákat lopták leginkább: Mercedest, BMW-t, Volkswagent és Fiatot. Az utóbbi években a kelet-európai autókból, közülük is Suzukiből tűnik el a legtöbb: 2003 óta megyénkben 23 gépkocsi. Ebben az is közrejátszik, hogy belőle adják el a legtöbbet az országban. A Suzuki-tolvajok célpontjai főként az Északi Városban, Makkosházon és Tarjánban parkoló autók. - Sokan hagyják az utcán, a menekülési útvonalak kedvezőbbek, a területet könnyebben meg tudják figyelni a tolvajok - elemezte az okokat az alezredes. Éjfél és hajnali 5 között történik a lopások 70 százaléka. A felderítést nehezíti, hogy legtöbbször csak a jármű hűlt helyét vehetik szemügyre a nyomozók, ritkán egy-egy guminyom, üvegszilánk is marad a bűnözők után. - A felderítési arány évek óta körülbelül 27-30 százalékos a megyében. Azért előbb utóbb a nagyobb lopássorozatok elkövetőit sikerül elfognunk. Mióta az Interpollal szövetségre léptünk, nagyobbak a lehetőségeink, és ez meglátszik az autólopások csökkenő számán - mondta Szegedi Zsolt. Aki el akar lopni egy autót, az el is tudja lopni. Bármikor, bármit ki tudnak nyitni a tapasztalt bűnözők, akár egy teniszlabdával vagy fűrészlappal is - tette hozzá. - A műholdas védelmi rendszer a leghatékonyabb. Ennek segítségével akár azt is meg tudjuk állapítani, hogy Szerbiában melyik garázsban áll a lopott gépkocsi. - Sokszor a tulajdonosok figyelmetlensége okozza az autólopásokat, feltöréseket. Sokan szem előtt hagyják az autóban táskájukat, tárcájukat, ami hívogatja a tolvajokat. Van, aki járó motorral, nyitva hagyja az autóját a garázs előtt. Tudomásul kell vennünk, hogy nem csak mi figyelünk a bűnözőkre, bennünket is figyelnek az elkövetők - figyelmeztetett a bűnügyi osztály vezetője. FAZEKAS GÁBOR Huszonkét szegedi festő tárlata az emlékparkban A Honfoglalás terem ad otthont a tárlatnak In memóriám címmel nyílt szombaton kiállítás az ópusztaszeri emlékparkban. A tárlaton huszonkét szegedi festőművész alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. MUNKATÁRSUNKTÓL A Móra Ferenc Múzeum osztályvezetője, Nagy Imre művészettörténész nyitotta meg szombaton az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban az „In memóriám..." című tárlatot. A XX. században élt szegedi festőművészek közgyűjteményekben megőrzött műveiből nyílt nagyszabású kiállítás. A művészettörténész szerint a cél a szegedi festészet gyökereinek bemutatása a nagyközönség számára. A művészettörténész, aki egyben a tárlat rendezője is, elmondta: nem a művek Fotó: Gyenes Kálmán keletkezési idejének sorrendjében, hanem a képek belső ritmusa és színharmóniája alapján helyezte egymás mellé a festményeket. - Lehet benne bogáncs, de lehet benne orchidea is. Találja meg mindenki a neki tetsző virágcsokrot bennük ajánlotta a művészetkedvelő közönség figyelmébe a festményeket Nagy Imre. A megnyitón részt vett Botka László, Szeged polgármestere is, aki úgy fogalmazott: az alföldi táj mindig is múzsája volt a művészeknek. Az alkotókról elmondta: koruk uniós állampolgárai voltak, hiszen többségük Párizsban, Bécsben és Firenzében tanult, mégis az Alföld volt igazi otthonuk. A kilencvenöt festményből álló kiállítás 2007. február 15-éig tekinthető meg az ópusztaszeri emlékpark Honfoglalás termében mindennap 9-től 18 óráig. Kivalo halozatunkat sokan ertekelik, de vannak még kétkedők. Lennél a fültanúnk? Győződj meg a saját füleddel arról, hogy mire képes a Vodafone hálózat! Jelentkezz az országos Térerőpróba 256 helyszínének egyikén, és térj haza személyes tapasztalatokkal, na meg egy értékes nyereménnyel! 2006. 03. 07. Hódmezővásárhely, 7.30-18.00 Andrássy út 1., OTP előtt 2006. 03. 08. Kiskunmajsa, 7.30-11.30 Hősök tere Mórahalom, 13.30-17.30 Szt. László park 4., Fürdő előtt vodafone A Térerőpróba következő helyszínei: A Térerőpróba 2006. márdus 1-től március 31-ig tart. A részvétel feltételeiről és a kapcsolódó nyereményjátékról a www.vodafone.hu oldalon, vagy a Térerőpróba meghirdetett helyszínein tájékozódhatsz. A nyereményjátékban azok vehetnek részt, akik a helyszínen a tesztet elvégezték és az adatlapot teljes körűen kitöltötték.