Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-22 / 45. szám

M | G l E I TÜKÖR« SZERDA, 2006. FEBRUÁR 22. Először azt hitte, hogy pöfeteggomba -A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet Koponyát talált a diáklány az erdőben Ezen a helyen bukkant rá az emberi maradványra a 17 éves lány. Pálcával megfordította és lefotózta a koponyát a Papfenyves erdőben Fotó: Miskolczi Róbert Öt éve halott nő koponyáját találta meg egy gimnazista lány a kisteleki Papfenyvcs erdőben. Először azt hitte: pöfeteggomba. A génkutatőnak készü­lő diák lefényképezte a „leletet" és másnap jelentette a rendőrségen. Ugyanebben az erdőben egy éve akasz­tott embert találtak - szintén kisteleki gimnazisták. Emberi koponyát talált egy gimnazista lány még vasárnap délután a kisteleki Papfenyves erdőben. Tegnap a lány kere­sésére indultunk. A dűlőúton kerékpárossal találko­zunk, Szabó Ildikó semmit sem tud a ré­misztő esetről, pedig nem messze lakik férjével és gyermekeivel az erdőtől. Azt sem tudja megmondani, hol találjuk az általunk keresett diákot: csak olyanok laknak már erre, akik nem felősek ­mondja, és továbbhajt. Némi kérdezős­ködés után rátalálunk a tanyavilágban arra a házra, ahol a koponyát megtaláló lány él szüleivel és öccsével. A felzakla­tott édesanya először nem akarja fel­idézni a történetet, aztán mégis erőt vesz magán: megmutatja a ház elől, hogy lánya - aki most éppen iskolában van - merre sétált Rini nevű német ju­hászkutyájával. - Hóvirágot indult fényképezni, s lám, milyen képekkel tért haza: több állásból lefotózta a koponyát. Mindig tudtam, hogy belevaló egy lány - csap a homlo­kára a középkorú hölgy. Hosszas győz­ködésünkre elárulja, hol találjuk lányát, aki azzal fogad a kisteleki Árpád Fejede­lem Gimnázium előtt, hogy számított a A RENDŐRSÉG KÉRÉSE A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. A hatéság kéri, hogy akinek információja van olyan személyről, aki hatvan év körüli nő, és több mint öt éve eltűnt, jelentkezzen a 107-es vagy 112-es segélyhívón, vagy a Kisteleki Rendőrkapi­tányságon. sajtó megjelenésére. Megegyezünk: re­konstruálja, mi is történt vasárnap dél­után. Fotós kollégámmal elindulunk a 17 éves lány után az erdőbe, aki közli az egyik pihenőnél: körülbelül egy évvel ez­előtt szintén a kisteleki gimisek kirán­dulás közben egy akasztott embert talál­tak - pont itt. Óvatosan lépkedünk az avarban, nehogy váratlan eseményben legyen részünk. Legfeljebb az orvvadá­szok lőhetnek ránk - nevet fel a génku­tatónak készülő diák. Majd néhány perc múlva megérkezünk oda, ahol megtalál­ta a koponyát és attól másfél méterre ­az állkapcsot. - Amikor a botommal megpiszkál­tam, azt hittem, pöfeteggomba. Jobban szemügyre vettem, felfordítottam, és egyértelművé vált: ez egy embernek a koponyája. Az addig őzeket hajkurászó Rini kutyám is odajött, és megnyalogat­ta. Mondtam neki: „Na húzzunk in­nen". Aztán mégis visszafordultam, és lefényképeztem az emberi maradványt ­idézi fel a vasárnap délutánt az A. T. né­ven verseket, és regényt is író gimnazis­ta, aki szüleinek, majd hétfőn a rend­őröknek mesélte el, hogy emberi kopo­nyát talált. A nyomozók hiába keresték az el­hunyt többi testmaradványát, nem ta­lálták. Feltehetően állatok martaléka lett. A koponyát megvizsgáló orvos szakértő szerint hatvan év fölötti nőről van szó, akinek a halála több mint öt évvel ezelőtt következhetett be. A ko­ponyán és az állkapcson bűncselek­ményre utaló nyom nincs. Tódor Sán­dor, a Kisteleki Rendőrkapitányság ve­zetője azt mondja, ilyen korú és nemű személyt nem tartanak nyilván eltűnt­ként. CS. GÁT LÁSZLÓ RENAULT AUTÓKAT ALKOTUNK Kettesben jók vagyunk Felszereltségben pedig még ¡óbbak! 2j«IFt snet. ¿onr A Renault-nál most a kettes számé a főszerep, így mindössze 2 222 2// forin­tért Öné lehet a Renault lésaC : klímával, rádióval, szervo­kormánnyal, központi zárral és elektromos ablakemelővel. Keresse a Szerencsekártyát kereskedésünkben, és ha nyerő a rajta lévő kód, Öné az egyik nyereményautó vagy a számos egyéb F1 ajándék egyike. Várjuk márkakeres­kedésünkben február 1. és 28. közötti waw rpn^i hu FogynztAl Hn/100 hm v«0yw 8: orauóguti 4.8-8; vónMi: 7.8-7.9; COg+txxsátá* gftm: 143. A képen látható autók Mueztrácktk. MAR CSAK FEBRUÁR 28-IG! BUGYI PÁL ÉS FIAI KFT. 6900 Makó, Aradi u. 128. • Telefon: (62) 211-431 Molnár ^ Szeged, Dorozsmai út 8. - frH 9 ^ * Tel./fax: 62/420-237 • Markaképviselet FEJES AUTÓHÁZ Renault és Dacia Hivatalos Márkaképviselete Hmv.-hely, Táncsics M. út 21. • Tel.: 62/231-801 Nyitva tartás: h.-p.: 8-12,13-17, szo.: 9-12 dí:imagyarorx/aí,cégregiszter Információ: 62/567-842 Szép nőnapi ajándék egy 7 kényeztető hétvége. 1 Nem kell orakat utaznia egy. Wdlne»s 8 szolgáltatásért, Szegedtol 10 percnyire kikapcsolódhat, felüdülhet, szoiakozhat Helyfoglalás (62)594-510, www, ab ige 111 ote l. h u új OPEL Márkaszerviz Szegeden Opel Alfa Autóház Algyői út 44. Tel.: 62/554-690 az INTERFRUCT áruháznál 5 db 30 000 Ft-os szerviz­utalványt sorsolunk ki havonta szervizes ügyfeleink között. Az életünk része! ivwu.radioS8.hu tel.: 62/444-088 s m s: 30/30-30-188 eveseuB

Next

/
Thumbnails
Contents