Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-20 / 43. szám

HÉTFŐ, 2006. FEBRUÁR 20. »AKTUALIS« Áder János és vendéglátója, Lázár János Fotó: Tésik Attila ötödik pályakezdő diplomás állástalan - mondta. A frakció­vezető szerint a kedvezőtlen foglalkoztatási helyzet megfor­dításához új, polgári kormány­ra van szükség, mely a munka­nélküliséget úgy akarja csök­kenteni, hogy a társadalombiz­tosítási járulék 10 százalékkal mérsékli. B. K. A. ÚJRA BEVEZETNEK A TOBBLETNORMATIVAT A hódmezővásárhelyi fórum előtt Áder János a térségi parlamenti képviselő, Martonosi György meghívására Makóra is ellátogatott. Sajtótájékoztatóján arra emlékeztetett, a polgári kormány idején plusznormatívával támogatták a kistelepülések intézményeit. Ezt a szocialista kormány megnyirbálta ­ezért zárnak be sorra a falvak óvodái, iskolái. A Fidesz újra bevezetné a többletnormatívát. Ezenkívül - adókedvezménnyel vagy más formában ­támogatást adna a diplomás fiataloknak, ha visszatérnek szülőfalujukba. Ma is tele vannak a gabonaraktárak Több mint három hétig közel ezer traktor állt tavaly február 21. és március 14. között Budapesten, a Felvonulási téren. Akik ak­kor a fogcsikorgató hidegben lázadtak, ma sem elégedettek teljesen a helyzetükkel. A Magosz tegnap a fővárosban értékelte a kialakult helyzetet. A gazdatüntetés szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt kezdődött a traktorok Budapest­re vonulásával, az elégedetlenkedő termelők később a megyében is több helyen félpályás útlezárásokkal demonstráltak. Az elégedet­lenséget az váltotta ki, hogy a gazdák nem kapták meg az uniós területalapú támogatá­sokat. A március közepéig tartó, a mezőgaz­daság rendszerváltás utáni leghosszabb de­monstrációja végül megállapodással zárult. Az akkori szervezők ma nem a tüntetésre, hanem a tavaszi munkákra koncentrálnak. Kispdl Ferenc, a Magosz Csongrád megyei el­nöke szerint most is sok a gond, de messze nincs annyi probléma a mezőgazdaságban, mint egy esztendeje. Hozzáteszi: az egy éve aláírt megállapodásnak csak 50-60 százalé­kát tartotta be a kormány, „az lett megcsinál­va, amihez nem kellett pénz". Azt elismeri, hogy 2005 végén nem késtek az uniós támo­gatások, mindenki megkapta a pénzét. „Le a sapkával, kifizettek bennünket" - mondja a százkocás sertéstelepet fenntartó vásárhelyi gazda. A támogatás nemzeti kiegészítő része azonban még többeknek nem érkezett meg, főleg a nagyobb gazdaságoknak: „Szerintem mi azért kaptuk meg, hogy nyugton marad­junk" - véleményezi a helyzetet Kispál Fe­renc. Ugyanakkor az állatjóléti támogatásokkal nincs minden rendjén, aki december végén adta el a disznóját, és emiatt januárban kérte a sertésenként járó 1800 forintját, nem ju­tott a pénzéhez. A vidékfejlesztési hivatal ugyanis forráshiányra hivatkozva elutasítot­ta a kérést. Ezt a szegedi Kiss István is meg­erősíti, aki Vásárhelyen családi gazdaságot üzemeltet, gabonanövényeket termeszt és kertészete is van. Mellesleg a hódmezővásár­helyi gazdakör alelnöke, a Magosz országos választmányának tagja. Úgy véli, ma is sok a probléma: az intervenciós felvásárlások ugyan januárban elkezdődtek, de lassan ha­ladnak, vontatott a pályázatok elbírálása, emiatt a gazdák nem tudnak ezekkel a forrá­sokkal számolni, és nagyon nagy gond, hogy nincs piacvédelem, minden „szemét" aka­dálytalanul bekerül az országba. Stadler Ferenc, a Csongrád Megyei Mező­gazdasági Szövetség ügyvezetője próbál a jö­vőbe látni. Úgy gondolja, év közben még sok baj lesz abból, hogy nem tudni, mit kezdünk a gabonánkkal: a raktárak ma tele vannak, ha jó termésünk lesz, megint feszültségek tá­madnak búza elhelyezésével. Ráadásul nem tudni, hogyan alakul a kenyérgabona inter­venciós ára. F. K. Csongrádban kevesebb a belvíz, mint az Észak-Alföldön - Békésben védelmi készültség A napos idő fogyasztja a vizet Vásárhelyen és Makón járt a Fidesz frakcióvezetője Áder János és az álláskeresők Törvényességi észrevétel Mindszenten Diszkriminatív a hulladékrendelet? MUNKATÁRSUNKTÓL Diszkriminatív lehet - a me­gyei közigazgatási hivatal tör­vényességi észrevétele szerint - a mindszenti önkormányzat új hulladékgazdálkodási ren­delete. Az új helyi jogszabály szerint azokból a háztartásokból, ahol 70 évnél idősebbek élnek, két­hetente kell elszállítani a sze­metet. A közigazgatási hivatal állás­pontja viszont az, hogy ilyen megkülönböztetést nem lehet tenni, ezektől a háztartásoktól is hetente kell elvinni a hulla­dékot. A ritkább kukaürítést egyébként azért vezették volna be Mindszenten, mert azt ta­pasztalták, az idősek kevesebb szemetet gyűjtenek össze, nem telt meg olyan gyorsan a szemétgyűjtő edény, így kéthe­tente is elég lett volna üríttet­ni. A közigazgatási hivatal törvé­nyességi észrevétele után azon­ban a kisváros képviselő-testüle­te módosította a hulladékgazdál­kodásról szóló helyi rendeletet, így az idősektől is hetente elszál­lítják a szemetet. Belvízveszély fenyeget Csongrád megyében is, hiszen a még fagyos talajba nem tud beszivárogni az olvadó, kásás-jeges-havas esővíz, de a hétvégi száraz, napos idő so­kat javított a helyzeten. Folyóin­kon olvad a jég. A néhány nappal ezelőtti eső és az azóta folyamatos olvadás ha­tására jelentékeny vízmennyi­ség jelent meg az alacsonyabban fekvő földterületeken. Szeren­csére kevesebb csapadékot ka­pott a Dél-Alföld, mint az észa­kibb területek. A belvíz kialaku­lása szempontjából viszont fi­gyelembe kell venni, hogy a talaj még mindig át van fagyva, a víz ezért nem tud elszivárogni - tá­jékoztatott Priváczkiné Hajdú Zsuzsanna, az Alsó-Tisza-vidé­ki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikövizig) ügyelet­vezetője. Az igazgatóság mára méri fel, esetlegesen mely terü­leteken kell elrendelni belvízvé­delmi készültséget és hol indul­nak meg a belvízvédelmi mun­kák. A helyzet szinte óráról órá­ra változik - tette hozzá Kaszás Mihály, a megyei katasztrófavé­delmi bizottság titkára hiszen Balástya határában áll a víz a földeken Fotó: Gyenes Kálmán ahogyan a napsütés hatására helyi problémát okozhat, enged föl a fagy, a víz elszivárog- Csongrád megyében az elmúlt hat. Ugyanakkor a vízelvezetők- napokban egyedül Csanyteleken ben jégdugó is kialakulhat, ami kért segítséget az önkormányzat a vízügytől és a katasztrófavéde­lemtől: a mélyen fekvő területe­ken a kerteket és a melléképüle­teket fenyegető belvíz ellen több szivattyút kellett bevetni. S milyen a helyzet a folyó­kon? A jég folyamatosan olvad. Miután a fölmelegedés délről érkezik, a Tisza vajdasági sza­kaszán várhatóan kissé hama­rabb következik be az olvadás, mint nálunk. Ez kedvező, mert nem kell attól tartani: ha itt megindul a jégzajlás, a lentebbi szakasz összefüggő jégtakarója visszaduzzasztja a vizet - is­merteti a helyzetet Keller Péter, az Atikövizig munkatársa. Hoz­záteszi: ha a következő napok­ban is gyors lesz a fölmelegedés, lehet, hogy nem is következik be jégzajlás a Tiszán, hanem helyben elolvad a jég. A Maro­son Apátfalva és az országhatár között máris erősen lecsökkent az állójeges mederszakaszok szélessége, s van, ahol a jégzaj­lás is elindult. A Berettyó árhulláma már ma­gyar területre érkezett. Békésben 12 önkormánmyzat rendelt el ár­vízvédelmi készültséget. F.CS. Aprólékos gondosság. A C-Mobil Kft. karosszériajavítási és «fényezési szolgáltatásai. A C-Mobil Kft. BMW Márkakereskedés és -szerviz rövid határidővel vállal karosszénajavítási és -fényezési munkákat BMW és egyéb típusú gépkocsikra egyaránt. Baleset esetén pedig gyors, teljeskörü kárügyintézéssel és helyszíni kárfelvétellel segítünk Önnek. Várjuk Márkakereskedésünkben! C-Mobil Kft. C-Mobil Kft. 6728 Szeged, Napos út 6. Tel.: (62) 553 213 A v««t.s élménye. Radikális gazdaságpolitikai váltásra és új kormányra van szükség ahhoz, hogy megvál­tozzon a kedvezőtlen munka­erő-piaci helyzet - jelentette ki Áder János, a Fidesz frakció­vezetője szombati vásárhelyi fórumán. - Kormányváltásra van szük­ség, többek közt azért, mert e szociális otthon normatív tá­mogatása egy kormánydöntés értelmében egyharmadával csökkent, ezért a városnak több száz milliót kell az intéz­mény kasszájába tenni, hogy továbbra is mindenre jusson pénz - indokolta Lázár János, a KDNP és a Fidesz közös or­szággyűlési képviselőjelöltje, miért a Kovács-Kűry Időskorú­ak Otthonában tartott fórumot szombaton délután vendégé­vel, Ader Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével. - A Foglalkoztatási Hivatal legfrissebb adata szerint az ál­láskeresők száma 436 ezerre nőtt. Hiller István pártelnök az MSZP hétvégi konferenciáján kétszázezer új munkahelyet ígért. Négy évvel ezelőtt ennek a dupláját ígérték, de ez sem va­lósult meg - mondta a frakció­vezető. - Az elmúlt négy évben hó­napról hónapra nőtt a munka­nélküliek száma, még a legfej­lettebb régiókban is, ebből a legdrámaibb, hogy minden Jég­fogságban BÁTYI ZOLTÁN Szakmai befektető vásárolta meg a tápéi téh kikötőben haldokló, egykor - Szőke Tisza névvel az oldalán - a szegedi belvárosi Ti­sza-szakaszt ékesítő hajót. Ez a jó hír. Hiszen ki mástól, mint egy hajókból és hajókért élő cégtől várhatjuk el: megment egy olyan múltidéző értéket, ami annyira a szegediek szívéhez nőtt. A baj csupán az: a mi kis magyaros világunk már csak úgy van kitalálva, hogy egy rövidke percre sem adhatjuk át magunkat a felhőtlen boldogságnak. Fent nevezett Szőke Tisza ugyanis mos­tanság éppen fosztogatók célpontja lett. Lám, akad ember, akit télnek, hidegnek, de leginkább befagyott víznek örvendve kap el a munkaláz, s ha kell, jégen csúszkálva kockáztatja biztonságát, csak rombolhasson. Szerencsére az olvadás véget vet eme kalóz­akcióknak, így aztán a Szőke Tiszából csak marad annyi, ameny­nyit még érdemes drága pénzen felújítani. Ám a hajó veszélyhelyzete egyben figyelmeztetés is - lám, száz­és százmiihókat kell mozgósítani a felújításhoz, ha egyszer eltűr­jük, hogy rozsda, szél, eső marja szét értékeinket^ így aztán a Sző­ke Tisza ürügyén hadd említsek meg két olyan városképi jelentő­ségű kincsünket, amit már évek óta csak szánakozva szemlé­lünk. A Hági étterem kerítésén bekukucskálva éppen úgy csupán a düh forr bennünk, szegediekben, mint mondjuk a régi Hungária (lánykori nevén: Kass Szálló) mellett elsétálva. Különösen ez utóbbi építmény kínhalála elborzasztó, hiszen el­múlt harminc esztendeje, hogy lakatot tettek minden ajtajára. Vagyis él Csongrád megye székhelyén olyan iskolatáskát cipelő lurkó, akinek már a szülei sem hallgathatták, hogyan is húzta a vendég fülébe a zenét a Hungi prímása. Ha valaki ellátogat Tápéra, egy szempillantás alatt felmérheti: a Szőke Tisza harminc esztendőt nem bírna ki. Szurkoljunk hát ­legalább ezt a telet élje túl, s új gazdái elkezdhessék a felújítás szépséges munkáját. Hogy aztán a Hági meg a Hungi mikor lesz oly szerencsés, hogy őket is felfedezi egy szakmai befektető? Re­méljük, olvadást hozó szép tavaszunkon már erre is kínál valaki választ. No, persze 2006 tavaszára gondoltam...

Next

/
Thumbnails
Contents