Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-20 / 43. szám

4 •AKTUÁLIS­HÉTFŐ, 2006. FEBRUÁR 20. KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Ásotthalom önkormányzata nevében a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár pályázatot nyújtott be az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz az idős korosztály szabadidós tevékenységét színesítő programokra. A mintegy 300 ezer forintos támogatásból több rendezvényt szerveznek majd az időseknek. BORDÁNY. A Kulturális és Szabadidős Egyesület beadta a Mobilitás Képzési és Kutatási Igazgatóságához azt a szándéknyilatkozatát, amelyben vállalják, hogy az Ifjúság 2000-2006 program 2. alprogramja keretében részt vesznek az Európai Önkéntes Szolgálat munkájában, és az Európai Unióból érkező fiatal önkénteseket foglalkoztatnak. A fogadószervezetté válásról várhatóan másfél hónap múlva születik döntés. Az önkéntesek feladata elsősorban az egyesület nemzetközi kapcsolatainak építése lesz, de szeretnék, ha részt vállalna az Ifjúság 2000-2006 program, valamint a biip eurodesk szolgáltatásainak népszerűsítésében is. KISTELEK. A Vega Klub ma este fél 6-tól tarja összejövetelét a rendezvény házban. A belépőjegy ára szentélyenként 500 forint. MÓRAHALOM. Közbeszerzés keretében klinikai kémiai automata berendezés beszerzését tervezi a Móra-Vitái Kht. A berendezés a teljes ismert klinikai kémiai palettát képes mérni, továbbá sokféle hormon, gyógyszerszint, ion és drog meghatározására is alkalmas. A másik közbeszerzési eljárás során pedig a Szent Margit Egészségház udvarán parkolóhelyeket alakítanak ki. RÖSZKE. Ma kezdődik és március 3-áig tart Röszkén a nagy népszerűségnek örvendő egészséghét programsorozat. Tavaly még csak egy hétig tartottak a szűrések, idén már két héten keresztül várják a szakemberek a vizsgálatokra jelentkezőket. A programokat az egészség megőrzésére irányuló előadások és tankonyhai bemutatók egészítik ki. Ma véradásra várják a művelődési házba azokat, akik ilyen módon tudnak és akarnak segiteni embertársaikon. Tüdőszűrésre mától csütörtökig várják a röszkeieket. SZEGED. A B612 Kulturális Műhelyben (Bécsi krt. 7.) ma délután 5 órától Ének-varázs címmel zenei készségfejlesztő foglalkozásra várják a 3-4 éves gyerekeket. - A Weöres Sándor Általános Iskolában ma délután 2 órától rendezik meg az óvodások városi szavalóversenyét. Fél 3-kor kezdődik a Weöres-kupa kosárlabda-mérkőzés. Holnap délután 2 órakor kezdődik az Alapítványi kupa. ZÁKÁNYSZÉK. Ma utoljára várják tüdőszűrésre a 40-70 év közöttieket a sportcsarnok melletti gépkocsiban 10 és 15 óra között. - Frissen végzett álláskeresők számára ajánl munkalehetőséget a teleház. Amit nyújtanak: étkezési hozzájárulás, tíz hónapos foglalkoztatás, rugalmas munkaidő, havi két nap szabadság, átfogó ismeretek az irodai tevékenységekről, nem helybelieknek utazási költségtérítés és lakhatási támogatás. Érdeklődni a teleházban lehet Császár Attilánál, vagy munkaidőben a 62/590-010, 30/625-0741 -es telefonszámon. Kiszebábégetéssel és ágyútűzzel űzték el a telet a szegediek Viszlát hideg, rossz főnök, adósság, kínzó epegörcs! A szegediek a Széchenyi téren égették el a kiszebábot. A tél elűzését három ágyúlövéssel is megtámo­gatták Fotó: Gyenes Kálmán Néhányan az epekövüktől, mások adósságuktól és rossz főnöküktől szabadultak meg a téllel együtt Szegeden. A háromnapos télűző mulatság vasárnap kiszebábégetéssel zárult. - Ez a báb nekünk nem akármit jelent, hanem a tél végét - harsogta az összesereglett szegedieknek a télűző mulatság kikiáltója, Gulyás László vasárnap délután a szegedi Klauzál téren. A férfi kijelentette, ahhoz, hogy a tél ne jöjjön vissza, a jelenlévők együttes akaratára van szükség, ez pedig mással nem fejezhető ki, mint azzal a varázsmondókával, ami gyorsan megtanulható. „Haj, ki kisze, haj, ki­visszük a betegséget, behozzuk az egészséget, haj, ki kisze, haj" - énekelték a téren összegyűltek a tá­pai asszonykórus közreműködésével. Gulyás László az első sorból kiválasztotta a szegedi „Shwaizeneggert", aki a kiszebábot lesz hivatott átvin­ni a Széchenyi térre, ahol már égett a tűz. Szükség volt még a város három legerősebb „bikájára", akik a Szek­szárdról hozott, télűzésben segédkező ágyút tolták a kiszebáb után. S miután az összes kelléke meg volt a télűzésnek, a tömeg elindult a Széchenyi térre, közben az emberek kézről kézre adták a kiszebábot, merthogy már tudták: egységben a tél messzire zavarása. A Széchenyi téren mintegy ezren állták körbe a tüzet, énekeltek még egy kicsit, majd végül tűzbe hullt a kiszebáb. Vele együtt elhamvadtak azok a cédulák, amiket a szegediek tűztek a figura ruhájá­ra: ki a rossz főnökétől, ki az epekövétől, reumájá­tól akart megszabadulni, mások az adósságuknak, rossz osztályzataiknak mondtak végleg búcsút. A háromnapos télűző vigalomra hatalmas dörejjel három ágyúlövés tett pontot: ha a kiszebáb elégeté­se nem lett volna elég, a nagy zaj bizonyára végleg elijesztette a kertek alatt settenkedő telet, elvéve a kedvét attól, hogy visszatérjen a városba. NYEMCSOKÉVA Súlyos baleset Mórahalomnál MUNKATÁRSUNKTÓL Vasárnap este egy Suzuki személygépkocsi Móralalom határában, a benzinkút előtt lesodródott az útról és az árokba borult, majd kigyul­ladt. Az autó vezetőjét és utasát könnyű sérülésekkel szállították a mentők a kórházba. A balesethez riasztották a szegedi tűzoltókat is. A tűzoltóság ügye­letese elmondta, hogy három tűzoltóautóval érkeztek a helyszínre, de mire odaértek, a sérülteket már kiemelték. - Egyelőre nem lehet tudni, hogy mi okozta a balesetet, most csak annyit tudok mondani, hogy az autó átsodródott a szemközti sávba, majd az árokba csúszott, felborult és kigyulladt. A tüzet gyorsan elol­tották. A Suzuki két utasa, két fiatal férfi, könnyű sérüléseket szenve­dett - tájékoztatta lapunkat Thczakov Szilvána, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Budapestig megy a vásárhelyi férfi Facsar Zsolt a kislányáért gyalogol Gyalog indult el Budapestre szombaton reggel egy vásárhelyi férfi. Facsar Zsolt így tiltakozik amiatt, hogy a gyermekelhelye­zési ügyekben az apák gyakran hátrányba kerülnek az anyákkal szemben. Azt mondja, ő és kis­lánya is ennek a hozzáállásnak a kárvallottja. A válóperét követő gyermek-elhe­lyezési ügy miatt került a maga számára elfogadhatatlan helyzet­be a vásárhelyi Facsar Zsolt. Két fiát neki ítélte a bíróság, míg kis­lánya az édesanyjával történt egyezség alapján közös szülői fel­ügyeletük alá került. A mama azonban végképp magához vette a gyermeket - állítja a negyvenesz­tendős édesapa, aki megelégelte a számára végeláthatatlannak tűnő jogi eljárást. Mint közölte: szemé­lyes sorsa az ügy szempontjából csak másodlagos, az ilyen ügyben sérelmet szenvedő gyermekek élete, jövője a fontos. - Más eszközöm nem lévén, gyalog indulok Budapestre, s az a tervem, hogy kedden érek a fővá­rosba, mégpedig a Ferencvárosi Művelődési központba, ahol az Elvált Apák Érdekvédelmi Egye­sülete működik - mondta Facsar Zsolt, még indulása előtt. Érdek­lődésünkre elmondta: az első éj­szakát Gátéren, a másodikat La­josmizsén, a harmadikat Alsóné­medin, rokonnál illetve panziók­ban tölti majd. Amúgy nem szo­kott hozzá a gyalogláshoz, próba­ként a napokban kiment Már­télyra, ám a hét kilométeres úton hólyagosra törte a lábát. - Az akaraterőm visz majd, s nem várok azonnali megoldást az ügyemre, de még ez is jobb, mint tétlenül otthon ülni. így legalább kigyaloglom a mérge­met - tette hozzá Facsar Zsolt. Az elvált apa szombaton kora reggel vágott neki az útnak, hogy tervei szerint kedden délután fél 5 és 5 óra között érkezzen meg céljához. - Tiltakozásom nem nyomás­gyakorlás, csupán fel akarom hívni a figyelmet arra: a hivatali érzéketlenség, az időhúzó takti­ka, valamint az anyák előnybe részesítése emberi életeket tehet tönkre - mondta. B. K.A. Facsar Zsolt útközben. Viszi az akaratereje Fotó: TésikAttila Nagy Testvért kaptak Csongrádon Nem kérnek a Nagy Tfestvérből a Zöldfa utcaiak. Szerintük a börtönökben szokás biztonsági kamerát alkalmazni, ezért la­kóhelyüket át is keresztelték Nagyfa utcává. A lakások bérlői felügyelet helyett járdát, utat szeretnének. Két kamera figyel a csongrádi Zöldfa utca két lámpaoszlopán: a városszéli zsákutca mindkét olda­la éjjel-nappal megfigyelhető szer­da délután óta. A vagyonvédelmi beruházásról - okulva a potom pénzen elkelt bérlakások szétlopá­sából - a múlt héten döntöttek a városházán. Az ott lakók, akikkel az utcán beszéltünk, látták, hogy felszerelték a szerkentyűket, de ­állítják - nem érdekli őket. Aztán hármójuk közül az egyik fiatalem­bernek mégis akad kérdeznivaló­ja: vajon a rendőrségen, vagy az önkormányzatnál figyelik, mi tör­ténik a Zöldfa utcában? - A börtönökben van ilyen ­még a klotyóra sem lehet nyugod­tan kimenni, mert valaki szem­mel tart - mutat Horváth Zoltán­ná a magasba, és követeli, hogy szereljék le tüstént a kamerát. Lá­nya, Anna frappánsan azzal ruk­kol elő, hogy ez már nem a Zöld-, hanem a Nagyfa utca, hiszen úgy viszonyulnak az emberekhez, mintha bűnözők lennének. Nem érti, miért volt erre szükség, ami­kor tudvalevő, hogy a széthordott házakban nem laktak bérlők, azért is tűnhetett el szőrén-szálán a falakon kívül minden. - Ezek nem ismerik a paragra­fust, Pesten nem lehetne ilyet csi­nálni - veszi át a szót a fővárosból látogatóba érkezett rokon. Kovács Lászlóné amondó, Csepelen ép­pen hogy felújítják a cigányok la­kásait, akik meg vehemensebbek az átlagnál. - Hallott már ilyenről? - kérdezi Horváthné. - Ahelyett, hogy ka­merára költenék a pénzt, lehetne inkább járdát meg utat építeni ne­künk, mert a gyerekeknek térdig kell gázolniuk a sárban, hogy el­jussanak az iskolába - panaszko­dik tovább. B.D. Februári tavasz Szegeden Csongrád megyében a hét végén rengeteg embert csalogatott az utcára az órákig tartó napsütés. Vol­tak, akik a hosszúra nyúló hideg hónapok után még a vízre is kimerészkedtek. Vasárnap a legmaga­sabb hőmérsékletet kora délután mérték, 14,7 fokot, a legalacsonyabbat, 1,4 fokot pedig hajnalban. A meteorológiai szolgálat regionális munkatársa, Pernyén László azt mondta, a vasárnapi napsüté­ses időjárás egyáltalán nem kiugró - a szegediek ennek ellenére kiugrottak a kabátjukból a nagyon kora tavaszinak megfelelő. Az előrejelzések szerint a hőmérő higanyszála ma is megközelíti a 14 fo­kot, elszórtan előfordulhat záporeső és zivatar is Fotó: Karnok Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents