Délmagyarország, 2006. február (96. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-14 / 38. szám
4 •AKTUÁLIS KEDD, 2006. FEBRUÁR 14. A szegedi párok egy része erőltetettnek tartja a Valentin-napot A szerelemhez nem kell alkalom Utcai gyorstesztünkből kiderült: a szegediek többsége erőltetettnek véli az amerikai gyökerű Valentin-napot, hiszen a „jó" szerelmes állandóan kedveskedik valamivel szíve választottjának. Akad azonban kivétel is, aki készül az ünnepre. Valentin-napon a tengerentúli hagyományok szerint a szerelmesek megajándékozzák egymást, hogy ezzel is kifejezzék összetartozásukat, egymás iránti érzéseiket. Körútra indultunk tegnap a belvárosban, hogy megtudjuk: vajon a szegediek mennyire tartják becsben a fiatal hagyományú ünnepnapot. A Kárász utcán a nagy hidegben is kézen fogva sétált Kotroczó Andrea és barátja, Németh Ferenc, egymástól várva a zord időjárást ellensúlyozó melegséget. - Szerintem ez az ünnep egy Amerika-majmolás. Idén három éve, hogy együtt vagyunk, de külön Valentin-napra még sosem vettünk egymásnak semmit mondta az egyetemista Ferenc. Barátnője hozzátette: a tiniket lehet leginkább ilyesmivel „beetetni"; a pároknak jó esetben egyébkent is mindennap a szerelem jegyében telik. EKSZER ES ROZSA A MENO A Kálvin téri ajándékboltban a bögrék, a gyertyák. a plüssállatok fogynak legjobban mostanában. Mint a bolt egyik alkalmazottjától megtudtuk: a Valentin-napi roham ma lesz, de már egy hete keresik a párjuknak szánt ajándéktárgyakat az emberek. Megugrott az ékszerek iránti kereslet is. leginkább a gyűrűket és a karláncokat viszik. A Víztorony téri virágboltban a mai napon számítanak nagy forgalomra, tegnapig csak lassan csordogálnak a valentinos vevők, akik leginkább egy szál vörös rózsát visznek. A bolt munkatársa szerint kezd lecsengeni a február 14-i őrület: évről évre egyre kevesebben vesznek ilyenkor virágot. Finta Gábor balett-táncos szerint kedvesének, Martonosi Edinának különleges virág dukál Fotó: Gyenes Kálmán - Butaság ez a műünnep, ami egy csomó pénzkiadással jár. Ha valakinek van barátnője, bármikor meglepheti valamivel, amivel a szerelmét kifejezheti vallja az egyetemista Kiss Ferenc. - Hamarosan ünnepeljük az egyéves évfordulónkat, majd akkor lesz ajándék. Nekem nincs szükségem külön ajándékra, amíg ő itt van velem - mosolyog össze barátjával Zsjak Katalin, Feri barátnője. A középiskolás Körös Nikoletta és barátja, Tóth Tamás felemásan vélekedik a Valentin-napról. Tamás szerint nincs értelme, hiszen karácsonykor, szüli- és névnapokon egyébként is meglepik egymást. Valószínűleg nem tisztázták előre a Valentin-nap kérdését, mert Niki erre duzzogni kezdett, ő ugyanis készült egy kis meglepetéssel barátjának. Véleménye szerint fontos, hogy kiemelten is foglalkozzanak a párok a szerelmesek ünnepével, hiszen egy kis figyelmesség mindig jólesik az embernek. A kiskörút egyik virágboltjában választott barátnőjének egy óriási cserepes orchideát Finta Gábor, a Szegedi Kortárs Balett táncosa. - Az új lakásból hiányzott már a szobanövény, és a különleges nőnek különleges virág jár - magyarázta Gábor a szokatlan növényválasztást. Hozzátette: lesz persze rózsa, vacsora és borozás is valódi ünneppé téve a Bálint-napot. Barátnője, Martonosi Edina is készült. - Mivel soha nincs Gábornál toll, kap egy gyönyörű darabot, és egy parfümmel is meglepem - súgta meg halkan Edina, nehogy Gábor meghallja, és elvesszen a meglepetés bája. T.R. A megye minden körzetében lesz jelöltjük Parlamenti frakciót szeretnének a romák Kovács Tibor a szegedi 2-es körzet jelöltje Fotó: Karnok Csaba Legalább tizennégy képviselőt szeretne az új parlamentbe juttatni a Magyarországi Romák Demokratikus Pártja, mely országos és néhány megyei listát is állítani akar. A párt Csongrád megye mind a hét választókörzetében indít önálló jelöltet. A szentesi aspiráns személyéről még nem született végleges döntés. KÖRKÉP ALGYŐ. A faluházban ma délután 3 órától tartja gyűlését a mozgáskorlátozottak csoportja. - A nagy sikerre való tekintettel újra magyarnóta-cstet rendez a faluház február 25-én, szombaton este 6 órától. Az est házigazdája Csicsó Győző és cigányzenekara. A műsorban fellép Odri Zsuzsa és Fodor Károly énekes. Az elővételben február 17-éig - váltott jegyek ára fejenként 1600, nyugdíjasoknak és gyerekeknek 1100 forint. A magyarnóta-estre a belépőjegyek a faluházban, a könyvtárban vásárolhatók meg munkanapokon 10 és 18 óra között. BORDÁNY. Farsangi bált rendeznek február 25-én, szombaton este 6 órától a bordányi faluházban. Az est fénypontja az a divatbemutató lesz, amelyen a közönség választja ki a legjobb ruhát. A jegyeket csak elővételben lehet megvásárolni a farsangi balra. Jegyek már kaphatók a bordányi Vadgesztenye vendéglőben és a faluházban. DESZK. Deszken tartotta az Ordines Internationales Pro Concordatia Popo lórum Lovagrend dél-magyarországi prefektusa soros közgyűlését szombaton a faluház épületében. Döntöttek arról, hogy május 5-én jótékonysági bált rendeznek Deszken az ortodox szerb templom felújítására. Orvosi műszereket, ruhaneműket juttatnak el Deszk testvérvárosába, az ukrajnai Rahóba, és folytatják az adományok szállítását Erdélybe. A gabonaszállítmányok fuvarozására deszki vállalkozók - Loschán Ferenc, Németh József és Radics István segítségét veszik igénybe, akik az adományokat ingyen szállítják külföldre. DOMASZÉK. A Domaszék Óvodásaiért Alapítvány március 4-én este 6 órától rendezi meg bálját a Rózsakert vendéglőben. Az óvoda dolgozói és az SZMK-s szülök meglepetés műsorral lépnek fel. Minden vendégnek pezsgővel kedveskednek. A svédasztalos vacsora menüje: vegetáriánus ételek, őszibarackkal, aszalt szilvával töltött pulykamell, rózsatekercs, bacon szalonnába göngyölt csibemáj sütve, tanyasi tüzes bús, marhapörkölt, zöldséges rizs, galuska, burgonya krokett, texasi burgonya, vegyes saláta, sütemény. Tombolasorsolás értékes nyereményekkel! legyek vásárolhatók az óvodában 2000 forintos áron. Aki támogatni szeretné az óvoda alapítványát, az 500 illetve 1000 forintos támogatói jegyeket vásárolhat. A bál bevételéből az óvoda udvarának korszerűsítését folytatják. FORRÁSKÚT. Ma délelőtt fél 11 és délután 3 óra között tüdőszűrésre várják a lakosságot a művelődési háznál felállított tüdőszűrő gépkocsiban. Kérnek minden 18 év feletti lakost, hogy jelenjenek meg a szűrővizsgálaton. A 40 és 70 év közötti rizikócsoportba tartozó nők és férfiak részvétele kiemelten fontos! A szűrésre vigyék magukkal taj-kártyájukat. ZSOMBÓ. Holnap délelőtt 9 és délután 2 óra között véradásra várják az önkénteseket a József Attila Művelődési Házba. A szervezők minden segítő szándékú embertársuk részvételére számítanak. MÁRTÉLY. A község idei költségvetési rendeletről tárgyal a helyi képviselótesület ma, kedden délután 2 órakor a polgármesteri hivatal tanácstermében kezdődő ülésén. MUNKATÁRSUNKTÓL A hét végén találkozott a Csongrád megyében élő cigányság képviselőivel Fávor József, a Magyarországi Romák Demokratikus Pártjának elnöke és Ruva Farkas Pál, a párt kampányfőnöke. Fávor József ez alkalommal jelentette be, bízik abban, hogy a MRDP az ország mind a százhetvenhat egyéni választókörzetében tud jelöltet állítani. Arra számítanak, hogy 7-8 megyében megyei listájuk is lesz, s ez alapján országos listát is összeállíthatnak. Csongrád megye hét választókörzete közül hatban már van jelöltjük, így a szegedi l-esben Nyári Nagy István vállalkozó, a szegedi 2-esben Kovács Tibor egyéni gazdálkodó, a szegedi 3-asban Krajczár Gyöngyi nevelőszülő, a csongrádi választókörzetben Mihály Gusztáv műszaki főiskolás, a vásárhelyi választókörzetben Pálfi Csilla angol-orosz szakos tanárnő, míg a makói választókörzetben Makuláné fankó Tímea kereskedő száll harcba a mandátumért. A szentesi választókörzetben információink szerint a jelöltállítás még nem zárult le, bár a pártelnök úgy tudja, Faur Zoltán visszalépett a jelöltségtől Szirbik Imre javára. A szentesi körzet ügyében még folynak az egyeztetések, tudtuk meg Sztojka Lászlótól, a vásárhelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnökétől. - Két cigányszervezettel is folytatunk egyeztető tárgyalásokat, ezért bízunk abban, hogy mindenhol tudunk jelöltet állítani mondta az elnök, ám a két szervezet nevét nem kívánta elárulni. Hozzátette: céljuk, hogy egy 14-21 tagú frakciót alakíthassanak az új parlamentben, s ennek segítségével sokat javítsanak a romák jelenlegi szociális helyzetén. Pontyot esznek a sasok Évről évre több madáróriás telel Csongrád megyében. Nem csoda: a halastavak, a Tisza környéke megfelelő környezetet nyújt számukra, a madárvédők pedig mindent megtesznek zavartalanságukért. Huszonkét réti-, két parlagi, s egy fekete sas telel Csongrád megyében, a legutóbbi adatok szerint. A legmagasabb védettségi kategóriába tartoznak; pénzben kifejezett értékük egyedenként egymillió forint - tudtuk meg Kotymán Lászlótól, a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóságának tájegységvezetőjétől, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) megyei csoportjának ragadozómadár-védelmi koordinátorától. A rétisasok részint helyiek, részint Skandináviából érkeztek, a parlagiak a Kárpát-medence különböző területeiről jöttek, a fekete sas pedig a kelet-európai sztyeppékról. A nemzeti parkok saját forrástól, a madártani egyesület pályázati pénzektói évente több mint százezer forintot költ a sasállomány védelmére. Ilyenkor, télen etetik is őket elhullott halakkal, sőt egy egyesületi tag saját pénzén vett pontyokat a sasoknak. A sasok egyébént is elhullott halakkal táplálkoznak. A sasvédelem a természetvédelem sikertörténete. Tíz évvel ezelőtt még csak két pár rétisas fészkelt Csongrád megyében, tavaly már nyolc párat számoltak össze, s egy parlagisas-pár is fészkel már itt. Az állománynövekedés a megyében a nemzeti parkok - a Körös-Maros, illetve a Kiskunsági -, és altalában minden természetjáró összefogásának eredménye. Már régen vége annak a korszaknak, amikor a ragadozó madarakat pusztítandó kártevőként tartotta számon a közvélekedés - ma vigyáznak rájuk. F.CS. HÍREK A RAIFFEISEN 21 MILLIÓS TÁMOGATÁSA Több mint 21 millió forinttal támogatta 2005-ben Szeged különböző intézményeit a Raiffeisen Bank, mely az önkormányzat és intézményei számláját is vezeti - hangzott el tegnap azon a sajtótájékoztatón, melyet Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester és a pénzintézet munkatársai Huszár Róbert vezérigazgató-helyettes, Varga István régióvezető és Habis László, az önkormányzati üzletág igazgatóhelyettese tartottak. Elmondták: a bank tavaly 2,5 millió forintot adományozott orvosi műszerek vásárlására, a szakképzési támogatások összértéke pedig elérte a 16 millió forintot. RÉGIÓS FEJLESZTÉSEKRŐL DESZKEN A dél-alföldi régió és benne Csongrád megye fejlesztéséről, a szegedi kiemelt pólus programról és a biopolisztervről, valamint a Magyar Fejlesztési Bank befektetésösztönző hitelprogramjairól lesz szó a mai fejlesztési tanácskozáson, amelyet a deszki faluházban délelőtt 10-től tartanak. PUSZTAI ERZSÉBET AZ EGÉSZSÉGÜGYRŐL Az MDF szakpolitikusa, az egykori egészségügyi politikai államtitkár, Pusztai Erzsébet beszél az egészségügy jelenlegi általános helyzetéről szerdán 14-30-kor Szegeden, a párt Tábor utcai irodájában. FRITZ MIHÁLY KIÁLLÍTÁSA MAKÓN Fritz Mihály szegedi szobrászművész kiállítása nyílik meg Makón, a Városház Galériában ma délután 4 órakor. A művészt és alkotásait Kiss Jenő szobrász ajánlja az érdeldődők figyelmébe.