Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-30 / 25. szám
«AKTUÁLIS« HÉTFŐ, 2006. JANUÁR 30. Gáspár Lacit többször visszatapsolták Báloztak a megye újságírói A jó hangulatot csak fokozta Gáspár Laci fellépése Az újságírőszakma bálozott szombat este a szegedi Forrás Szállóban. A Magyar Újságírók Országos Szövetségének megyei estjén fellépett Gáspár László, a Princek és az Atlantis együttes. A tombola bevételét jótékonysági célra fordítják. 4 KÖRKÉP BALÁSTYA. Ma délután 5 órától a művelődési házban tart tájékoztató előadást mezőgazdászoknak a Déli Agro Kft. DOMASZÉK. A Bálint Sándor Altalános Művelődési Központ várja a község minden szórakozni, táncolni szerető lakosát a február 4-én rendezendő, hajnalig tartó mulatságára, a KarncBálra. A vendégeket este 6 órától fogadják, 7 órakor kezdődik az általános és művészeti iskola tanulóinak műsora, 8 órától vacsora, majd háromnegyed 9-től táncmulatság kezdődik a Zsomboys zenekar közreműködésével, amit tombolahúzás követ. A felnőtt belépőjegyek ára 2600, a gyermekjegyeké 1300 forint.' Támogatói jegyek 500 és 1000 forintos címletekben vásárolhatók meg az iskola titkárságán és a Telcházban. A jótékonysági KarneBál bevételét az oktatás minőségi céljainak fejlesztésére fordítják. FORRÁSKÚT. A Jerney jános Művelődési Házban ma délután 5 órától a nyugdíjasklub várja tagjait. - Este 7 órától az Őszirózsa Népdalkör tarja próbáját Pálnik András vezetésével. MÓRAHALOM, január 24-én rendezte meg a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása a Tanyafelelősi rendszer kiépítése a Homokháton személyközpontú rehabilitációval című projekt ünnepélyes zárókonfereneiáját az Aranyszöm Rendezvényházban. Az Európai Szociális Alap, valamint a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztérium által támogatott, mintegy 200 millió forintból megvalósított program közel 2 évig tartó időszakában 50 halmozottan hátrányos helyzetű, zömében tanyai lakos foglalkoztatása, és mintegy 20 ezer tanyai lakos szociális helyzete javult a Homokháti Kistérség 13 településén. A tanyafelelősök munkája azonban a projekt lezárultával nem ér véget: több mint 60 százalékuk továbbra is a tanyagondnoki szolgálatok segítőjeként fog dolgozni. RÚZSA. Rúzsa Község Köztestületi Önkéntes Tűzoltósága megkezdte működését 0-24 óráig tartó ügyeleti rendszerben. Vezetékes telefonról a 62/285-505 vagy a 105-ös segélyhívószámon lehet tárcsázni őket. Mobiltelefonról a 105-ös segélyhívás a Szeged Városi Tűzoltóság ügyeletére érkezik, ezért mobiltelefonról a 06-62-285-505-ös telefonszámot célszerű tárcsázni. TISZASZIGET. Lakossági tüdőszűrés lesz a művelődési ház előtti közterületen kedden és szerdán fél 11 és délután 3 óra között. A szűrővizsgálat tüdőszűrő-gépkocsiban történik, ahol korszerű számítógépes rendszer üzemel. Kérik a lakosokat, hogy a taj-kártyájukat vigyék magukkal. ÜLLÉS. A Szegedi Kéményseprő-ipari Kft. január 1 -jétől 5 százalékos árváltoztatást vezetett be. Az alapdíj családi házra és közületek telephelyeire 428 forintra, társasház lakásaira 215 forintra emelkedett. Az alapdíjon felüli kéményvizsgálati díj szintén 5 százalékkal emelkedett. Kérik a lakosságot, hogy biztonságuk érdekében - fűtési szezononként legalább egyszer végeztessék el a kémények, a kazánok és a fűtőtestek vizsgálatát. Borkóstolóval várták az érkező vendégeket szombat este a Forrásban. Kuthi Csaba tállyai borász asztalánál a legnagyobb sikert a 15 éve palackozott tokaji szamorodni, valamint a ritkaságszámba menő tokaji fordítás aratta. Nem sokkal később a vendégek elfoglalták helyüket az asztaloknál, s kezdetét vette a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Csongrád megyei újságíróbálja. Eötvös Pál, a MUOSZ elnöke megnyitójában elmondta, hogy Szegeden kezdte pályafutását. Közölte azt is, hogy a tombola bevételét jótékonysági célra - újságírók támogatására - fordítják. Kifejezte reményét, hogy a több év kihagyás után megrendezett bál feltámasztja a vidéki újságíróéletet, és összehozza a sajtó munkásait. A megyei sajtóbálon megjelent feleségével Botka László szegedi polgármester, országgyűlési képviselő - a bál egyik fővédnöke -, valamint Újhelyi István országgyűlési képviselő, szintén felesége kíséretében. A vendégek háromféle menüFotó: Karnok Csaba bői választhattak. Ezen az estén izgalmas ízeket kínált a Forrás, például gyümölcsös pulykagalantint, füstölt libamellet tárkonyos öntettel, baconba göngyölt bélszínérmét erdei vargányával, s persze, a vegetáriánusok sem maradtak éhen, ők rokfortos körtehajót kaptak kapros kefiröntettel, valamint dióval grillezett camambert is fogyaszthattak. A vacsora után az Atlantis együttes muzsikája csalta táncparkettre a bálozóSZERVEZŐK ÉS TÁMOGATÓK •1 A MUOSZ Csongrád megyei újságíróbálját az R. B. Gy. PR Ügynökség szervezte. Társszervező a Pálma Reklámstúdió, média főszponzor a Délmagyarország, médiaszponzorai a Rádió 88, valamint a VTV Szeged voltak. További támogatók: Bacardi-Martini Hungary Kft., Borsodi Sörgyár Rt., Csongrád Megyei Önkormányzat Közgyűlése, Hunguest Hotel Forrás, Magyar Posta Zrt., Sóshalmi Pincészet, Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése, Szent Vince Pince, T-Com, T-Online, T-Mobile, T-Systems, Gróf Apponyi Kastélyszálló, Déli Apró, Florin Rt.. Hotelinfo Kft., Tisza Volán Rt. kat, majd a szegedi muzsikusokból álló Princek virtuóz hegedűjátékát hallgathatták a vendégek. A három tehetséges fiatal hegedűművész, Varga Donát, Máthé László és Farkas Béla triója az egyik Dömötör-gálára állt össze a Princess hegedűtrió paródiájaként, ám akkora sikert arattak, hogy azóta is hívják őket fellépésekre. A diszkóritmusba öltöztetett klasszikus darabok után produkciójukat egy érdekes feldolgozással zárták: a Queentől a We are the Champions című dallal búcsúztak. És még mindig nem volt vége a műsornak, hiszen színpadra lépett Gáspár Laci, a Megasztár döntőse, s már rögtön az első számnál parkettra perdültek a bálozok. A tehetséges zenészt többször visszatapsolta a közönség. Éjfél után a tombolasorsolás hozta lázba az újságírókat, számtalan értékes nyeremény digitális fényképezőgép, vezetékes- és mobiltelefon, wellness-hétvége - talált gazdára. NYEMCSOKÉVA Csütörtökön reggel nyolckor nyit a Tfesco Szentesen. Az ötezer négyzetméteres nagyáruház építése tavaly kezdődött, a tervek szerint már karácsony előtt várta volna a vásárlókat, ám az engedélyeket nem sikerült időben megszerezni. Úgy tűnik, már minden együtt van ahhoz, hogy csütörtökön reggel 8 órakor átadják a nagyközönségnek a Tescót Szentesen. A multinacionális cég ezt az időpontot hirdeti szerte a városban az ünnepélyes megnyitás napjaként, és ezt jelentette be Szirbik Imre polgármester is a képviselő-testület hét végén tartott ülésén. Sok akadályt kellett leküzdenie a Tesco Globál Rt.-nek, mire idáig eljutott. Annak idején, már a helyszín kiválasztása is bonyodalmat okozott. A végső döntést a kereskedelmi társaság központjában, Angliában hozták meg, ahol az illetékesek a csongrádi úti telket választották. így kezdődhetett el tavaly az építkezés. Eredetileg úgy volt, hogy már a karácsonyi ünnepek előtt fogadják a vásárlókat az ötezer négyzetméter alapterületű áruházban. Ez azonban nem következett be, s ennek legjobban a helybeli kereskedők örültek. Később azt nyilatkozta lapunknak a cég kommunikációs igazgatója, hogy január végén vagy február közepén adják át a Tescót, mert még különféle engedélyek hiányoznak. A csütörtöki megnyitón gólyalábas és lufihajtogató bohócok szórakoztatják majd a vásárlókat, és este 7 órakor tűzijátékot rendeznek. A fodrászok már nem merik használni a saját vécéjüket Vihar a szippantás körül Dorozsmán A dorozsmai Dobó Kálmán szerint azért bűzlik az udvaruk, mert a társasházukban helyet bérlő fodrászok nem szippantatják ki rendszeresen a szennyvizet. Az önkormányzati bérház kezelője, az IKV szerint a fodrászok mindent rendcsen fizetnek. A figarók már a saját vécéjüket sem merik használni. - A ház egyik felében van a saját tulajdonú lakásunk, mellettünk ügyvédi iroda működik. A ház másik fele az önkormányzaté, abban bérli a helyét a fodrászszövetkezet - mutatta be dorozsmai társasházukat Dobó Kálmán. A nyugdíjas orvos bevezetett a portára, a szennyvízaknákhoz. Itt elmagyarázta, hogy az egyikbe az ő szennyvizük folyik, azt szippanttatják. A másik a fodrászoké, ezzel van gondja a lakóknak, ugyanis néhány éve szétfagyott a gödör, ezért a talajba szivárog a szennylé. A férfi szerint azért bűzlik az udvar, mert a fodrászok nem szippantatnak rendesen. A fodrászok azt mondták, hogy már a gödörre kötött vécéjüket sem használják, az udvari pottyantósra járnak a szomszédok panaszai miatt. Az aknát havonta egyszer üríttetik 4500 forintért - ahogy az az IKV-val kötött bérleti szerződésükben áll. - Az önkormányzati bérházban működő megyei fodrászszövetkezet minden költségnél kifizeti a maga részét, így a szippantásnál is - közölte Soós Ferenc. Az IKV Rt. kezelési igazgatója elmondta: Dobó Kálmán veje, Bálint József- aki szintén a házban lakik - a közösség nevében többször intézkedett már a társasház ügyében. így például megrendelte a szippantókocsit, pedig nem is volt tele a gödör. Majd benyújtotta és kifizettette a 80 ezer forintos számlát az IKV-val. Hónapokkal ezelőtt megegyeztünk, hogy először bennünket értesít - magyarázta Soós Ferenc de nemrégiben megint először kocsit rendelt. Az újabb, 43 ezer forintos számlát már nem fizettük ki. Természetesen megkérdeztük volna az ügyről az érintettet is, de Bálint Józsefet nem találtuk otthon. Dobó Kálmán szerint helyesen járt el a veje, amikor megrendelte a szippantókocsit. Dobó Kálmán szerint a fodrászok nem szippantatnak elég gyakran Fotó: Gyeries Kálmán Az igazgató hangsúlyozta: egyéni kezdeményezéseket nem finanszíroznak a továbbiakban. Soós szerint az aknába csak hajmosóvíz kerül, a többi talajvíz, ami nem lehet büdös. A probléma egyébként heteken belül megoldódik, mert az egész házat rákötik a városi csatornahálózatra. DOMBAI TÜNDE Csütörtökön nyit a Tesco Szentesen MUNKATÁRSUNKTÓL