Délmagyarország, 2006. január (96. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-21 / 18. szám

10 SZIESZTA-REJTVÉNY 2006. január 21., szombat Fél évszázados életmű Barna Gábor, a néprajzi tanszék vezetője: - A legkiválóbb magyar folklorista lehetett volna a 40-es, 50-es és 60-as években, ha ebben a szakirányban halad tovább. Életművének jó része alapja a szegedi és vele az egész magyar néprajznak. Naprakész, alapos, nyitott, és vitára serkent. Szőkefalvi-Nagy Erzsébet, a Somogyi-könyvtár igazgatója: - Agilis szervezőnek ismerem, energikusan küzd. A város múltjáért és jelenéért a legtöbbet tesz, miközben tiszteletre tanít iránta. Évtizedek óta példát ad gyűjteményünk gyarapítására és tudományos leírására. Tóth Ferenc, a makói József Attila Múzeum nyugalmazott igazgatója: - Néprajzosként indult, de a szociográfiák, illetve a makói múzeumban eltöltött két év, az itteni József Attila-élmények hatására az irodalomtörténet, a helytörténet felé fordult. Sokoldalúságát példázza, hogy nyelvészetből doktorált Roppant tájékozottságát dél-magyarországi szintre bővítette. Bibliográfusként új elvek megfogalmazása és elfogadtatása, illetve közel háromezer cikk fúzódlk nevéhez. Lengyel András irodalomtörténész, a Móra-múzeum munkatársa: - Neve egyet jelent a Szeged-tudománnyal. Több mint fél évszázados életműve rendkívül gazdag és sokféle, miközben egységében öleli fel az egyetem, az irodalom, a munkásmozgalom részleteit. A Délmagyarország hasábjain nemzedékeket nevel a Szegedhez tartozás élményére. A NYOLCVANESZÍENDÓS PÉTER LÁSZLÓ HAT KÖNYVET KÉSZÍT EGYSZERRE Beszélgetés a Szeged-tudóssal Nyolcvanadik születésnapja alkalmából Péter László szegedi irodalom- és várostörténészt arról faggattuk, mit jelentenek számára életútja különböző állomásai. Hozták már zavarba valamilyen Szegeddel kapcsolatos kérdéssel? - igyekszem zavarba hozni Péter Lászlót. A ma nyolcvanadik születésnapját ünneplő irodalom- és várostörténész elegánsan hárít. - Persze, az én agyam sem káptalan. Azt kell tudni, hová nyúljak a válaszért. Elég, ha az összefüggéseket őrizzük a fejünkben. Mindszent, Szőreg Péter Lászlót tehát asszociációiról faggatom. Itt van kezdetnek Jánoshalma, a szülővárosa Bács megyében. „Kegyeleti hely", jut róla eszébe, hiszen nem ott tanult meg írni, olvasni, beszélni, hanem Mindszenten. Az utóbbi városka ráadásul a szegedi nyelvjárási területhez tartozik, ahol az ö-ző beszédet elsajátította. Hétévesen költözött Szőregre, több mint hetven éve él Szeged közelségében. „A cserkészetben értettem meg a helytörténet fontosságát" - emlékezik kutatásai gyökerére. Pap akart lenni, jezsuitának készült, ám közbeszólt a diákszerelem. Népi írókat kezdett olvasni, és az egyetem bölcsészkarára iratkozott be. Magyar-latin-filozófia szakon végzett, nyelvészetből doktorált. Egyetemi pályája is a nyelvészeti tanszéken indult 1945-ben, ahol előbb könyvtárosként dolgozott. Első publikációja is ebben az évben jelent meg: az ifjúsági szövetség lapja, az Utunk közölte Néhány szó a demokráciáról című írását. A Délmagyarországban ugyanakkor Műkedvelő előadás című cikkével jelentkezett először. 1950-ben titoizmus vádjával eltávolították az egyetemről. Messzire, a karcagi múzeum élére került, és a néprajzba ásta bele magát. Makó Csongrád megyébe, Makóra két év múlva jutott vissza, az ottani múzeumot is két esztendőn át vezette. A névadó, József Attila irodalomtörténeti kutatásokra sarkallta: kéziratokat, dedikált könyveket, dokumentumokat kezdett gyűjteni a költőtől. Az akkor kiadott József Attila kritikai kiadásról írt alapos bírálata nyomán felkérték a következő kiadások lektorának, a Juhász Gyula kritikai kiadást pedig már el sem kezdték nélküle. Ekkor tért vissza „szerette városába", mégpedig az egyetemi könyvtárba. Újabb két év múlva a történelem szakította félbe a munkát, 1956-os szerepvállalása miatt Péter László börtönbe került. Juhász Gyula azonban megvárta, Ilia Mihály kollégájával együtt fejezték be a kutatást. A Somogyi-könyvtár munkatársa lett, majd a rendszerváltoztatástól nyugdíjazásáig a bölcsészkar magyar tanszékén oktatott. Jelenleg fáradhatatlanul gyűjt és kutat - szőregi otthonában. Szeged „Gyűjtögető természet vagyok, mindent meg akarok őrizni" - jegyzi meg. T.s valóban, közös lelkiismeretünkként emlékezik meg élőkről és holtakról. Egykori tanítványainak nem szövegtani órái Péter László: Az ismeretlent nem lehet szeretni FOTÓ: SCHMIDT ANDREA vagy Juhász Gyula-előadásai jutnak elsőként eszükbe, hanem az, hogy a tanár úr mindnyájuk név- és születésnapjáról megemlékezett néhány szóval, és megjelent írásaikat is ismerte. Vallja: „önző módon magából indul ki". Tudja, milyen nagyon fontosak a visszajelzések. Módszere egyszerű, naptárába jegyez minden fontos dátumot, év elején csak átmásolja a következőbe. „Szeged? Hallatlan irodalmi és művészeti kincsek tárháza, de az ismeretlent nem lehet szeretni. Az oktatás és művelődés felelőssége, hogy minden lehetőséget megteremtsen az ismerettgrjesztésre. Mert nemcsak hungarikumaink, hanem szegedikumaink is vannak!" emlékeztet Szeged születésnapos díszpolgára. DOMBAI TÜNDE A Város cselédje Péter László a Tiszatáj Kiadónak szerkesztett korábbi tanulmányaiból Népköltészet és irodalom címmel kötetet, amelyet ma délelőtt Ll-kor Barna Gábor, a néprajzi tanszék vezetője mutat be a városházán, Ruszoly József professzor pedig a Bába Kiadónál megjelent A Város cselédje című könyvéről beszél. Tömörkény, Móra és Juhász Gyula bécsi tartózkodásairól állítja össze a Bécsi hármaskönyvét. Tóth János dalgyűjteményének kiadását tervezi Bálint Sándor megjegyzéseivel. Hasonmás kiadást jelentet meg egy 1922. évi kisebbségi kérdést taglaló kiadványból. A negyvenes években írt naplóiból szemezgeti kötetbe Szeged és Szőreg történetével kapcsolatos feljegyzéseit. LOVAS RENDŐRÖK ÉS HUSZÁROK VERTÉK SZÉT A SZÉCHENYI TÉRI KUBIKOSTÜNTETÉST Száz éve térzenére kardlapoztak Lovasrohammal oszlatták szét a szegedi városházát ostromló kubikosok tüntetését 1895. január 27-én. A magasabb bért követelő földmunkásokat az dühítette föl, hogy gyűlésük szónokait kevéssel korábban börtönbe csukták. A Széchenyi téren korzózókat nem zavarta a zendülés: a katonazene hangjai csaknem elnyomták a kiáltásokat. Sokallták a munkaidőt, és kevesellték az egésznapos robotért odalökött éhbért a szegedi kubikosok a 19. század végén. Elégedetlenségüknek Békéscsabán, Battonyán, Orosházán és Vásárhelyen is tüntetésekkel adtak hangot, így érte el az agrárszocialista lázongás hulláma Szegedet is. Ideért a mumus A Szegedi Napló 1895. január 29-i, keddi száma közel két és fél oldalas tudósításban, szinte percnyi pontossággal közli a vasárnap történtek krónikáját (az újság hétfőn nem jelent meg). Az előző lapszámokból kiderül, hogy Stettner órást, Császár asztalost és Ördög szabót „szoczialista irányú lázító írások" rejtegetése miatt letartóztatták. Ók lettek volna az egyébként a Mars térre engedélyezett népgyűlés szónokai. A rendőrök, katonák és kubikosok összecsapásáról szóló tudósítás elején így fogalmaz a hírlapíró: „ideért hozzánk az a mumus, amit szocialista zendülésnek szoktak nevezni." Tizenöt kubik naponta A szegedi tüntetők „igazi szocialista elvekért, Kubikosok a 19. század végén a munkabér rendezéséért léptek sorompóba." Akkoriban elküldték azt a kubikost, „aki a 14-15 (a tudósítás szerint: 20) órás munkanapon tizenöt kubikot ki nem ver." Az árvízvédelmi töltés építésével megbízott vállalkozó kubikonként 60 krajcárt kapott az államtól, amiből 12 krajcárt fizetett ki a napszámosnak. A korabeli ár- és bérviszonyokról sokat elárul, (KORABEU METSZET) hogy a Szegedi Napló az idő tájt 5 krajcárba, 10 kilogramm szalonna 4 forintba került. Precíz lovasroham A városháza előtt január 27-én délelőtt sűrűsödő tömeg mind hangosabban követelte a gyűlés szónokainak kiadatását. Hiába csitította a népet Szekula alsóvárosi kerületi biztos: a sokaság lehurrogta, majd mind szorosabb gyűrűbe fogta a „széképület" kapuját. A polgármester színe elé akartak járulni, már csak tőle reméltek segítséget. (A közhangulatot finoman árnyalja, hogy a tömeg udvariasan utat nyitott a Dugonics Társaság üléséről kilépő, jobbára hölgyekből álló közönség előtt...) A városháza udvarán tanyázó gyalogrendőrszakasznak ezalatt kiosztották az élestöitényeket. A lázongók megpróbáltak benyomulni az épületbe, de az ostrom kudarcba billadt. Időközben fél szakasz lovas rendőr és egy század honvédhuszár vágtatott be a Széchenyi térre. Két oldalról körbefogták a kubikosokat, s az utolsó fölszólítás után, Polster százados vezérletével lerohanták a tömeget. A „precíz támadást" méltató tudósítás szerint csak két ember került a patkók alá, vér nem folyt. A szokásos vasárnap délelőtti nyüzsgéstől élénk Korzón sétálókat nem zavarták az alig huszonöt lépésnyire zajló események. A katonazenekar műsora sem maradt abba: a huszárrohamot pattogós fúvós muzsika kísérte. NYILAS PÉTER