Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-24 / 301. szám

KARÁCSONYI POSTABONTÁS Szombat, 2005. december 24. CSENDES ÉJ VII. BENSŐSÉGES ÜNNEPI HAGYOMÁNYOK A SZEGEDI KISEBBSÉGEKNÉL, NEMZETISÉGEKNÉL Fel nagy örömre, ma született, aki után a Föld epedett" A karácsonyra, a Megváltó születése napjára a keresztény kultúrkör legbensőségesebb egyházi ünnepére a Szegeden köztünk élő tíz, saját önkormányzattal rendelkező kisebbségi csoport tagjai is kitüntető módon emlékeznek. A hagyományápolók jelzik a különbözőség szépségeit, azt meg tudomásul veszik, hogy a szentestét a római katolikusok, a görög katolikusok december 24-én, a görögkeleti ortodoxok pedig január 6-án ünneplik. - „Ezüstön, aranyon járj!" mond köszöntőt karácsony alkalmából a romáknál a családfő - idézi a hosszú vers egyetlen sorát dr. Szirtesi Zoltánné, a szegedi cigány kisebbségi önkormányzat tagja. Nem is roma család, ahol a szentestén nem törnek az elmaradhatatlan töltött káposztához bokulit, vagyis kovász nélküli, többször hajtogatott tésztából sült kenyeret. A feldíszített karácsonyfa körül kivilágított szentképek is emelik az ünnep fényét. De Szegeden nemcsak az etnikai, hanem kilenc nemzetiség is önkormányzatot alakított, és kulturális egyesületet működtet, ahol ápolják a hagyományokat - karácsonykor is. - A karácsonyfa-állítás divatját megelőzően egy vitorlás hajó makettjét építették az ünnepre - magyarázza Purosz Alexandrosz. A szegedi göröA szegedi németek évek óta, együtt karácsonyoznak a nemzetiségek házában gök kulturális egyesülete tagjaként lelkeken meséli, hogy karácsonyi édességhalomban ott a melomakaona (mézes stangli), a vaszilopita (a püspökkenyérhez hasonlatos királypite) is. A templomban megszentelt gránátalmát otthon, az ajtón'belépve, széttörik, mert darabjainak szimbolikája utal a jövőre. - Különlegességként arra emlékszem - fogalmaz Hitri Jenő, a szegedi horvát önkormányzat tagja -, hogy a karácsony előtti vasárnap: az oca, az apák napja, míg az azt megelőző: a materica, az anyák napja. Ilyenkor mézes pálinkával és apróbb ajándékokkal köszöntjük az apákat és az anyákat. - A szentestén az asztalterítő alá szénát teszünk, így jelképezzük a születés helyét - emlékezik a lengyel vigíliára dr. Biernacki Karol Franciszek kisebbségi önkormányzati elnök. A templomban korábban megszentelt, nagyjából 10 centi átmérőjű, domború és színes, például domborműként a szent családot, Máriát, Józsefet, Jézuskát ábrázoló ostyát megtörik, s miközben a családtagoknak adnak egy-egy darabot, hozzá jó kívánságokat mondanak. A12 fogásos vacsorát imával kezdik. Az ételek közötti specialitás a barszcz, vagyis a céklaleves. Ajándékosztáskor egy pillanatra kinyitják az ablakot: a meglepetést a lengyeleknél az angyal hozza. - Német nyelvű dalokat énekelünk, szalmafonatú díszek kerülnek a fára, hagyományos karácsonyi asztalterítőt használunk, aszalt gyümölcsből készült fűszeres teát iszunk, hozzá sokféle ízesítésű kekszet FOTÓ: FRANK YVETTE ropogtatunk - avat be itteni ünnepi szokásaikba a dirdnlibe öltözött Tenkné Auer Zsuzsanna a német kulturális egyesület estjén. - Magyar közvetítéssel került az örményekhez a karácsonyfa-állítás szokása - utal egy tanulmányra a szegedi kisebbségi elnök, Kövér László. E földdíszített fenyő jelképi jelentésében a halhatatlanságot testesíti meg, az élet győzelmét a halál, a fény győzelmét a sötétség felett. A diaszpórában élő örmények többsége - még ha január 6-án is ünnepli a karácsonyt - december 24-én állít fát. - A kolinkálás, vagyis a karácsonyi ének kántálása az a karácsonyi szokás, amit gyerekkoromban még tartottunk - idézi a múltat Kozma Mihály, a román kisebbségi önkormányzat tagja. - Tizenhárom nappal később, január 6-án ér véget a böjt, ünnepeljük a szentestét, 7-én és 8-án pedig a karácsonyt - tudatja Roczkó Tomiszláv, a szerb önkormányzat tagja. - Az ünnepi asztal közelébe egy kosárkába, tálkába szalmát teszünk, szimbolizálva Jézus születési helyét. Vacsorára olyan hús kerül az asztalra, ami adódik: van, ahol pulyka, máshol disznó. Hagyományos böjtös étel a szlovákoknál a guba, amit a karácsony előtti kenyérsütéskor nagy mennyiségben készítettek, hogy az új esztendőig kitartson. Mákkal, mézzel, túróval egyaránt finom. - A koljdka, a betlehemezés szokása nálunk is él emlékeztet Sajtos Natália, az ukrán önkormányzatból. Ahogy az első csillag megjelenik az égen, a szentestén összegyűlik a család. Az ünnepen, a karácsony esti vacsora előtt a legidősebb férfi - nálunk míg tata élt, ő mondja az imát. Ahány nép, annyi szokás. De Lukács evangéliumát mind ismeri: „Fel nagy örömre, ma született, aki után a Föld epedett..." ÚJSZÁSZI ILONA Mennyből az angyal Buksi, Pajtás és Mackó Közeleg a karácsony, életem 71. karácsonya. Erre mondják a fiatalok, szép kor, én meg sem érem! Én sem gondoltam 30 évesen, hogy ennyit kapok az élettől. És ahogy most viszszanézek, azt látom, volt ebben a hetven évben, jó is, rossz is, öröm is, bánat is, de a karácsonyok mindig örömöt hoztak. Mert a karácsony lényege a szeretet. Nem mindig volt ragyogó karácsonyfánk, sem gazdagon terített asztalunk, de a legválságosabb években is ott volt a szeretet. Erről a karácsonyi örömről szeretnék most elmondani egy történetet. Hamar jött akkor a tél, már a november vége is sűrű és tartós hóeséssel köszöntött ránk. 1942-t írt a naptár. Már javában tartott a háború. Én még csak nyolcéves voltam, és csak annyit tudtam a háborúról, hogy édesapámat elvitték katonának. Azelőtt is sűrűn jött a behívó, de mivel határvadász volt, gondolom a családra teleintettel, vagy itt, Csanádpalotán az őrsön vagy Orosházán teljesített szolgálatot, de úgy két, három hónapos katonáskodás után mindig hazajött. Családfenntartóként tartották számon, mert idős szüleiről és három gyermekről, feleségről kellett gondoskodnia. Az apa hiányán kívül megvolt minden, ami kellett, meleg szobánk, kenyerünk. A falusi ember, pláne ha volt egy kis földje, megtermelte magának a mindennapit. Mondom, nekünk gyerekeknek, csak az apa hiányzott. Édesanyám rengeteget dolgozott. Ellátta a jószágot, gondozta az idős szülőket, rólunk, rosszcsont gyerekekről is gondoskodott. Egy este, mi gyerekek már ágyba voltunk, mikor ő még javába takarított. A petróleumlámpa világa mellett mázolta a szoba földjét, és egyszerre csak azt láttam, hogy potyog a könnye a sáros földre. Kiesett a kezemből az olvasókönyv, és odaszaladtam, mellé kucorodtam, átöleltem, mondtam neki, segítek, csak ne sírjon. Feküdj vissza kislányom, mondta a szemét törölgetve, mindjárt jövök én Is. Amikor befejezte a munkát, megmosakodott, és csak akkor mondta: apátokat a frontra vitték, olvassátok el, mit ír. Az én szemem Is könnyes volt, ahogy kibetűztem a tintaceruzával írt sorokat: „Nagyon nehezek itt a napok, állandóan két tűz között vagyunk, nem tudom, karácsonyra haza tudok-e menni". Pár nap volt még karácsonyig, hát szomorúan vártuk az ünnepet, de még egy levelezőlap sem érkezett. Igy jött el a karácsony este. Édesanyám előttünk nem sírt, de a szeme nagyon szomorú volt. Feldíszítettük a kis karácsonyfát, meggyújtottuk a gyertyákat. Már alkonyodott, sűrű köd borult a havas tájra, amikor a kutyák nagy ugatással rohantak a kapu felé. Futottam ajtót nyitni, kl jöhet ilyenkor? Csak ámultam, amikor megláttam a vendéget. Én az igazi nevét ma sem tudom, csak úgy Ismertük Cigány Sándor bácsi. Vékonyka kabátjába, hóna alatt a hegedűvel toppant be a szobába. „Gyüttem karácsonyt köszönteni" mondta, és vette elő a hegedűt a tokjából. Akkoriban még szokás volt, hogy ünnepnapokon így tisztelték meg a muzsikus cigányok a gazdákat, Iparosokat, akik ezt a szép gesztust némi földi jóval köszönték meg. Édesanyám most mégis sírva fakadt, úgy mondta: Jaj, Sándor, kit akarsz te köszönteni, mikor az uram a fronton van, apósom meg ágyba fekvő beteg! Milyen nótát akarsz nekünk muzsikálni? - Hát tudom én a Mennyből az angyalt is -, és halkan játszani kezdte a betlehemi éneket, mi gyerekek meg vele énekeltünk. Szomorú volt ez az ének, nem olyan, mint máskor. Akkor megint kutyaugatást hallottunk. Ez az ugatás már nem idegent jelentett, hanem az örömteli csaholás, ismerősen hangzott, de akkor már kivágódott az ajtó, és belépett édesapám. Vastag hó borította a katonaruhát, kristályos jég csillogott a bajuszán, de ebből édesanyám nem látott semmit, csak ölelték egymást, sírva, nevetve a kitárt ajtóban, míg csak az öreg cigány rájuk nem szólt: Csukják mán be az ajtót, mer sokan vannak odakint, ami azt jelentette, hogy hideg van. Húztuk be őket a szobába, hámoztuk le apáról a kabátot. Sírtunk, nevettünk egyszerre, és úgy éreztük, angyal suhan át a kis szobán, hogy leolvadtak az ablakról a jégvirágok, hogy megszületett a Kisjézus, és énekeltük a hegedű hangjával, Mennyből az angyal. Kint meg lassan belepte a tanyát a hó. Sándor bácsi meg egy kis kóstolóval, kolbásszal, szalonnával felpakolva indult haza, hogy a cigánysori kis házban Is megérkezzen a karácsonyi angyal. NÉMETINÉ KODRÁN ERZSÉBET CSANÁDPALOTA Férjem és én is nagyon szeretjük az állatokat, mióta eszemet tudom, mindig volt cica is, kutya is a háznál. így volt ez 12 évvel ezelőtt Is. Egy hófehér keverék 4-5 hetes kutyát találtunk januárban a hó tetején sírdogálva. A kiskutyust azonnal hazavittem, fölmelengettük, a Buksi nevet kapta. Nagyon hálás volt, amiért nem hagytuk elpusztulni - férjem különösen szerette, tanítgatta, trenírozta mindennap. 1993. június 12-én férjem elhunyt, a kutya attól kezdve búskomorságba esett, és alig evett valamit. Állapota rohamosan romlott, ezért orvost hívtam hozzá, aki a kiszáradástól félve időnként adott nem infúziót, én pedig megpróbáltam etetgetni kanállal, mint a babát. Az idő telt, Buksi egyre betegebb lett. Karácsony szentestéjén a családdal nálunk volt a vacsora. Buksi az előszoba teraszán bebugyolálva feküdt, az éjféli mise után a vendégek hazamentek, kikísértem őket az ajtóig, de a lakást nem csuktam kilincsre. Amikor visszaértem a kutya nem volt a helyén. Megijedtem, Istenem, talán leesett a teraszról, kerestem mindenhol, de nem találtam. Beérve a lakásba megdöbbenve láttam, a kutya a férjem ágyán volt felkapaszkodva, már szinte élettelenül, feje az ágyra téve. Nem tudtam, mit tegyek, hosszú percek után mégiscsak kivittem a teraszra, letakartam, és sírdogáltam egész éjszaka. Másnap egy falun élő rokon telefonon kellemes ünnepeket akart kívánni a körülmények ellenére is, hiszen ez volt az első ünnep férjem nélkül, egyedül. Sírva mondtam a lehető legkellemetlenebb ünnep, ami eljöhet részemre, ráadásul a Buksi is az éjjel elment a férjem után. Ne sírj, hangzott a telefonba, az éjjel született négy hófehér kiskutya, egy a tiéd lesz. Valóban így is történt, hamarosan megérkezett egy hófehér gombóc, akit Pajtásnak neveztem el. Féltő szeretettel és gondosan nevelgettem. Szépen gyarapodott és nőtt. Megállapítottuk, kuvasz és németjuhász keverék, végtelen jó házőrző testőrkutya vált belőle. Tíz hosszú évig éltem egyedül, vigyázott rám, közelembe se férhetett senki, csak ha mondtam, Pajti, ez nem bánt, te se bántsd őt. Az idő elhaladt, mára már emberi számítás szerint 84 éves lesz karácsonykor. Ezért aztán 2004 tavaszán úgy gondoltuk, időszerű lesz hozni egy utánpótlást, mivel Pajtás már igen öreg, gyengén lát, és ízületi bántalmai vannak. Sajnos várható, hogy ő is itt hagy bennünket, elmegy az örök vadászmezőre. Unokám hozott is egy iciripiciri farkas, szánhúzó keverék szőrpamacsot, aki a Mackó nevet kapta. Eleinte féltünk, hogy lesz a két kutya, vajon elfogadják-e egymást. És amit remélni sem mertünk, a pici belebújt az ölébe, Pajtás pedig nyalogatta, átölelte, és hang nélkül telt el az éjszaka. Azóta eltelt másfél év, Mackó már körülbelül 60 kilós, izmos, erős fiú lett. Minden fortélyra megtanította Pajtás, amire csak egy kutya képes. Lassan-lassan teljesen átveszi az irányítást az udvar felett. De még olykor ki-ki igazítja, ha nem úgy viselkedik. Pajtika pedig éli a jó megérdemelt nyugdíjas napjait, reméljük, még sokáig. Hát, eddig tartott az én történetem. ÖZV. SZABÓ JÁNOSNÉ SZEGED