Délmagyarország, 2005. december (95. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-24 / 301. szám

VIII. CSENDES EJ 2005. december 24., szombat SZEGEDI KALENDÁRIUM A 95 ÉVES DÉLMAGYARORSZÁGBAN Karácsonyi történetek a múlt századból Egy-egy csepp század eleji hangulat is vegyül a háborús hírek közé, ha találomra felütjük és elmerülünk az idén 95 éves Délmagyarországnak a múlt század első feléből való két karácsonyi ünnepi számában. Nagyapáink-dédapáink, nagyanyáink-dédanyáink ifjúkora és arca villan föl e karácsonyi történetekben. „Boldog ünnepeket kívánunk! Ez hangzik most mindenki ajkán. Igazán megtelik a szívünk a szeretet kedves muzsikájával, amikor ránk köszönt a legpoétikusabb ünnep, ami egy vallásnak tartalmat adhat: a szeretet" - üdvözli olvasóit a Délmagyarország Szegedi kalendáriumának szerzője 1912. december 25-én, szerdán. A football felrázta a társadalmat A hírek a valóság bugyraiba visznek. „Megtörten, ereje fogytán, súlyos betegségben fekszik a Mária Valéria utcai palotában Görgey Artúr tábornok, a negyvennyolcas honvédsereg főparancsnoka..." Pártharcok az ország érdekei körül, nyilatkozatok az adóreform elhalasztásáról; Békehírek a londoni konferenciáról - sorjáznak a címek. A sportnak szánt oldalon azt írják a tudósítók, hogy „...Szegeden is a footballsport az, mely felrázta a társadalmat eddigi közönyéből, és szinte divattá tette a sport szeretetét." De az évet értékelve külön fejezetet szentelnek a sportosok az atlétikai klubnak, a testgyakorlók körének, a torna, a vívó, a csónakázó egyesületnek is. Szerkesztői üzenetek „A karácsonyi szám nem arra való, hogy benne minden selejtes munkát elhelyezzünk, csak határozottan jó dolgozatokat használhatunk és kéziratokat nem adunk vissza" szól a dörgedelem a szerkesztői üzenetek között, többeknek. S a tizenegy kolumna (újságoldal) hirdetéssel spékelt ünnepi számban olvasnivalót kínálnak - többek között - a művészet gazdasági válságáról, a szegedi gyáripar fellendüléséről, a nő társadalmi szerepének változásáról, a szegedi paprikatermesztésről, az alkoholizmus és a tüdővész összefüggéseiről, a világ tojásfogyasztásáról, a kéz gondozásáról, az ideális női termetről, dr. Szabados Sándor orvosnak az éghajlattal kapcsolatos betegsége miatti küzdelméről, a Pali-kávéházról. A lumpolás vitte a sírba A Beszélgetés egy öngyilkosjelölttel című cikk szerzője, T. Gy. iskolatársként számol be arról, hogy Csillag Jenő budapesti bankhivatalnok Szegeden a Bristol Szállóban golyót röpített a szívébe, és nyomban meghalt. Temetése napján a régi ismerős azt mondja Csillag Jenőről, hogy „tragédiája tipikusan kisvárosi: éjszakai kávéház, kasszírnő, aki reggelente hazakísérteti magát, cigányok, lumpolás, ellopott takarékkönyv, megcsömörlés, öngyilkosság." Bakák a karácsonyi éjszakában: „Mentek szomorúan, mogorva megadással a Kálvária utca dértől csillogó, ezüstszínű aszfaltján, komisz, fagyos ködben, ma, a világtól átfogó bűntelen, tiszta karácsonyi éjszakán - írja a lap saját tudósítója. - Bakancsaik fahangú dobbanása megállított néhány künrekedt, kóbor embert, akik némán és kíváncsian és megdöbbenéssel a szemükben állottak sorfalat. Két, három, vagy négy század is lehetett..." Karácsony délutánján a színházban az Aszszonyfaló, este a Limonádé ezredes operett, karácsony másnapján pedig délután az Aranyember dráma és este az Éva operett nyújtott szórakozást a szegedieknek. Diadalmas kisded „Nincs az az öldöklő világháború, nincs az a mostoha világ, amely kioltaná a karácsonyfák fényeit, és amelyben ty wok 1ŰI4AVVU l* t/Ux"**«^*/inJ-ti anitvJl 'InVvtvt IfoN ^ Attv . ÍX\,)>tit\V Uüi^vjl. meg ne éreznék mindenek a szeretet, a jóság felsőbbrendűségét, s legalább néhány órára meg ne hódolnának a betlehemi Gyermek előtt. És talán mennél több lesz a szenvedés, a csalódás, mennél több lesz a gőg és a beteg lélek kártevése a XX. században, annál inkább megtér a világ. Ahhoz, aki nélkül nincs megváltás, nincs szociális világrend: a diadalmas kisdedhez" - írja Lendvai István 1942. december 25-én, pénteken a Délmagyarország címlapján megjelent írásában. Fölötte ott a kormányzó úr őfőméltósága rádión elhangzó karácsonyi szózata harcoló honvédeinkhez: „...Ti ma a messzi orosz tél hidegében ünnepeltek, de idehaza minden magyar tudja, hogy a templomokban csak azért zúghat a karácsonyi ének, mert ti áldozatos küzdő lélekkel biztosítjátok az otthon nyugalmát..." Nincs karácsonyi fegyverszünet a frontokon - harsogja a cím. Műlábra gyűjtött a Délmagyar Az angyalok miséjét szentestén az elsötétítésre tekintettel éjfél helyett hat órakor tartották - meséli az újság tudósítója, aki a városban sétálva a Tisza-parton a sebészeti klinikára is ellátogatott amint azt a „szenzációs téma"-keresés játékszabálya diktálta. „Itt a második emeleten fekszik egy kislány: az ő boldogsága a legnagyobb karácsonyi boldogság. Hubert Margitkának hívják, 16 éves varróleány, aki egy ártatlanul elszenvedett és túlságosan szívére vett megintés miatt augusztus 18-án este a vonat elé vetette magát. A mozdony kerekei levágták két lábát. Az orvosok megmentették az életnek, de azóta a klinikai ágy rabja. A Délmagyarország olvasói minden gyűjtési, vagy adakozási felhívás nélkül 10 nap alatt öszszeadták a két műláb csináltatásának költségeit és a végtagokat karácsonyra el is készítette Balogh István műszerész, aki a maga részéről 100 pengővel járult hozzá a költségekhez..." Csomagok a frontra - egy nap alatt Kijevben „Nem tudjuk elfelejteni például a fiatal művésznek azt a bájos ötletét, midőn az erdélyi magyar feltámadást követő karácsonyon mezítlábas, magyar szűrös kis Jézuska 'boronálta össze' kint, a magyar ég alatt a csonka ország apró angyalok szárnyán összehordott darabjait" - így a hírlapíró. Legfrissebb levelezőlapjait a Magyar Királyi Posta két lelkes vezető tisztviselője „az egyik a szegedi főpostánál teljesít szolgálatot, a másik Szegedről elszármazott m. kir. postatanácsos, a tábori postahivatal vezetője" - juttatta ki a frontra. „A 13 darab 2 kilogrammos csomag, amit december 2-án délután Szegeden feladtunk, másnap, 3-án este már Kijevben volt", onnan juttatták el a különböző tábori postaszámokra. „December 18-án jöttek meg orosz földről az első fecskék, a szegedi levelezőlapok tábori postabélyegzővel... s marad belőlük jókívánság, szerető szó és vágyakozás még újesztendőre is..." Hirdetésben teszi közzé üdvözletét Keller Miklós fodrászmester: „Oroszország messzeségéből kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kíván tisztelettel vendégeinek, kartársainak és jóbarátainak." Aranysárga falevél A napilap 16 oldalas ünnepi számából az is kiderül, hogy az elsötétítés kezdete: este 8 óra, vége: reggel 5 óra. Ennek ellenére a Városi Színház az Aranysárga falevél (Somlay Júlia, az Új Magyar Színház művésznőjének felléptével), illetve A bolond Ásvayné című darabbal; a Belvárosi mozi a Katyi (Tolnay Klárival), a Korzó mozi a Szakítani nehéz dolog (Dajka Margittal és Kiss Manyival), a Széchenyi mozi a Keresztúton (Tolnay Klári, Ajtay Andor, Somlay Arthur főszereplésével) kedveskedik a karácsonyozóknak. A jövőbe is mutat az anyakönyvi hír: karácsony hetén Szegeden hat leány és tizenegy fiú született. ÚJSZÁSZI ILONA Üdvözlet Angyalszeműnek Szentesre Az 1900-as évek elején még boldog vagy Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket kívántak szeretteiknek az emberek, az ötvenes évektől a rendszerváltozásig viszont a kellemes jelző számított szalonképesnek. Dr. Molnár Lászlónak, a szentesi ügyészség nyugalmazott vezetőjének azok a képes levelezőlapok tetszenek a legjobban, amelyek templomokat ábrázolnak a havas tájban. Letűnt idők karácsonyi üdvözlőlapjait nézegetjük a páratlanul gazdaggyűjteményéről közismert dr. Molnár Lászlóval, a szentesi ügyészség nyugalmazott vezetőjével. A legrégebbit 1900. december 23-án adta postára Angyalszeműnek a hódolója, aki olyan képeslapot választott, amelyen rózsák voltak, ám a nyomtatott szöveg így szólt: „Boldog Karácsonyi Ünnepeket!" A virágok alatti kézzel írott szövegből viszont az derül ki, hogy Angyalszeműnek a névnapja is akkoriban lehetett, mert a szerelmetes lovag abból az alkalomból köszöntötte szíve választottját. Laci bácsi azt meséli, hogy csak rá kell nézni a képes levelezőlapokra, s egyből lehet tudni, melyik korból valók. Azt'próbáljuk megfejteni Molnár Lászlóval, mennyit változtak a szokások az idők múlásával. A kortörténeti dokumentumokat böngészve látjuk, hogy az 1900-as évek közepéig boldog és Istentől megáldott karácsonyi ünnepeket kívántak egymásnak az emberek. A képeslapokon fellelhető jelképek: angyalok, az adventet szimbolizáló gyertyák, meg persze a harangok, amelyek a Megváltó eljövetelét hírellk. Molnár László szívéhez azonban azok állnak a legközelebb, amelyeken templomok láthatók a havas tájban. A régi korokban ezek azt sugallták, hogy „emberek, gyertek el Isten házába". Az 1950-es évektől aztán a karácsonyi lapokon már jobbára fenyők díszelegnek, a hitélet szimbólumai alig-alig fordulnak elő. A rajtuk lévő szövegeken pedig a következő évtizedekben nem szerepel már az áldott vagy a boldog jelző, ezeket váltja fel a Kellemes karácsonyi ünnepeket! felirat. Mostanában viszont megint sokan térnek vissza a gyökerekhez, vallásbell tartalommal fogalmazzák meg jókívánságaikat. Egy keresztanya például „szeretettel, imával" azt írta a keresztgyermekének az 1440-1450 között osztrák vagy magyar festő A királyok imádása című képét ábrázoló lap hátoldalára, a bélyeg mellé, hogy „hívő lélekkel". Majd így folytatta: „A karácsony a szeretet legcsodálatosabb ünnepe. Szentestén mlközénk Jézuska jött el. Boldogságunkat Ő teremtette meg. Áldott legyen, ki adott Téged, Mindenható Istenünk!" (Az oldalon található képeslapok is Molnár László gyűjtéséből valók.) BALÁZSI IRÉN Régi karácsonyok hangulatát idézik dr. Molnár László képes levelezőlapjai FOTÓ: KARNOK CSABA