Délmagyarország, 2005. november (95. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-21 / 272. szám

4 •AKTUÁLIS" SZOMBAT, 2005. NOVEMBER 19. KORKÉP ALGYŐ. Az Országos Egészségfejlesztési Intézethez benyújtott kistérségi egészségfejlesztési programra 1 millió 440 ezer forint támogatást nyert Algyó. A pályázati sikernek köszönhetően az Életreform klub keretében minden korosztály megismerkedhet a reformtáplálkozással. A tinédzser korosztály számára létrehozott, az edzőterem mögötti új ifjúsági klubba pedig az elnyert összeg egy részéből berendezéseket, játékokat vásárobiak. A pályázati támogatás lehetőséget ad intimtorna indítására is. Erre májustól kerül MÓRAHALOM. A fürdő teljes megújulása miatt a komplexum új nevet kapott és megújult az arculata. A magyar történelmi múltban fellelhető Erzsébetek - de első sorban Arpádházi Szent Erzsébet - iránti tisztelet jeléül a fürdő felvette az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő nevet. Erzsébet napján a fürdő már tavaly is kedveskedett vendégeinek és ezt a hagyományt idén is folytatja. Holnap a fürdő névnapján minden vendéget virággal ajándékoznak meg, sőt az Erzsébet nevű vendégek ingyen vehetik igénybe a fürdót. Az Erzsébet nevű hölgyek tehát ne felejtsék magukkal hozni személyi igazolványukat, mellyel igazolni tudják névrokonságukat a Mórahalmi Gyógyfürdővel. DOMASZÉK. Számítógép-kezelői tanfolyamok indulnak a telcházban novemberbe. Két csoportban indítanak tanfolyamokat: számítógép és internet alapismeretek, illetve szövegszerkesztés, táblázatkezelés témakörben 60-60 órás képzésen vehetnek részt az érdeklődők. További információ kérhető Árgilán Viktor oktatótól a 06-70/335-78-00-as telefonszán. - Kismama és női torna indul az Egészségközpontban (Petőfi u. 12.). Az érdeklődők a helyszínen kapnak tájékoztatást Szélpál Rita gyógytornásztól és dr. Kozma Anna háziorvostól. PUSZTAMÉRGES. A művelődési ház előterében 14-tól 16-óráig új ruha és cipő > vásárra várják az érdeklődőket, i -A Pusztamérgesi Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium színes programjai között a francia hetet szervez változatos, izgalmas programokkal. Holnap délután 2 órától a francia idegenlégióról tart előadást Kónya Gábor, majd a korszerű arcápolásról hallhatnak előadást az érdeklődök Biliari Edina előadásában. 3 órától sminkversenyre várják a program résztvevőit a szervezők! Szerdán a francia gasztronómia világába kalauzolja az Ínyenceket dr. Vigand Gyula. Az elődasáon borok és sajtok kerülnek terítékre. Ezt követően Czifra Dóra tart előadást 1but de Francé címmel. 2 órakor Tour de Puszta elnevezéssel 21 kilométeres kerékpárverseny indul felsőtagozatos és középiskolás diákok részére a Pusztamérges-Ruzsa-Öttömös­Pusztamérges útvonalon keresztül! A francia hét programjáról bővebb felvilágosítást a középiskolában kérhető személyesen, illetve a 62/ 286-790-s telefonon. Várnak mindenkit szeretettel, aki szívesen ' megismerné az intézmény légkörét! SZEGED. „Adj egy könyvet karácsonyra" címmel idén is feleslegessé vált játékokat, könyveket gyújt a Mátrix Közhasznú Alapítvány és a TOP Egyesület. Az adományokat rászoruld hazai családok között osztják szét, illetve a Vajdaság magyarlakta településeinek lakóit, oktatási intézményeit támogatják. A küldeményeket postán a Mátrix Alapítvány címére várják: 6724 Szeged, Vértói út 3. Információs telefonszám: 20/99-59-409. Évente 1100 hamvasztást végeznek Új urnatemető nyílt Szegeden, a Bajai úton Az elhunytak túlnyomó több­ségét évek óta hamvasztatják a hozzátartozóik Szegeden. A Ba­jai úti krematórium látvány­hamvasztást vezetett be és új temetőt nyitott. Húsz éve épült, azóta jelentett nyűgöt a Bajai úti halottham­vasztó melletti kegyeleti helyi­ség. Több millió forintot emészt fel csupán a fenntartása. Ráadá­sul nem is egy, hanem két monu­mentális ravatalozócsarnok tá­tongott, most az egyiket felújí­totta és pluszszolgáltatásokat ve­zet be a Testamentum Kft. A na­pokban a krematórium tövében új temető nyílt: a Bajai úti urna­temető. A másfél hektáros sír­parkot a Téstamentum Kft. 2 millió forintból létesítette a ha­lottégető mellett. A bejárat előtt parkolót és buszfordulót építet­tek. - A hozzátartozók az előcsar­nokban gyülekeznek, majd mel­léjük, az üvegfallal és függönnyel elválasztott szomszédos terembe toljuk az elhunytat - vezetett körbe Hódi Lajos ügyvezető. A rokonok és barátok hamvasztás előtt az üvegen át vehetnek bú­csút. Tíz-tizenöt perc után a holttestet az égetőkemencébe vi­szik és megkezdődik a hamvasz­tás. Ezt a másfél órát a rokonság kivárhatja. A családtagok átsé­tálhatnak a büfébe, ahol üdítőt, kávét és aprósüteményt fo­gyasztva beszélgethetnek. Az igazgató hangsúlyozta: nem ha­lotti tor rendezésére vállalkoz­nak, de szívesen segítenek ké­Hatszcmélyes családi urnasír az első parcellában Fotó: Gyenes Kálmán nyelmesebbé tenni a várakozást. A hamvakat közben a kiválasz­tott urnában a ravatalozóban he­lyezik el. Itt hangosítás, kandelá­berek, modern, színes üvegbera­kás és díszes emelvény biztosítja a szertartás meghittségét. Az épületbe még padlófűtést is fel­szereltek - bár nem használják. Mobil fűtőtesttel melegítenek. VÁLTOZÁS A szegedi temetők - az Alsóvárosi kivételével - telítettek. A temetési szoká­sok változnak, egyre több a helykímélő urnás szertartás: évek óta a szegedi holtak 70 százalékát hamvasztatják a hozzátartozók. A városban évente 1400-1600 temetést rendeznek, a többségük, 1100 hamvasztás utáni ur­nás, és csak a fennmaradó pár száz testtemetés. A koporsók felét a Belvá­rosi temetőben helyezik örök nyugalomra, 8-10 hantolás jut Gyálarétre és Tápéra, a többi elhunyt a felekezeti temetőkbe kerül. Az ünnepélyes búcsúztatás után az elhunyt földi maradványait a kiválasztott sírhelyhez szállítják. Az új urnatemetőben hat urnás családi sírhelyeket készítettek elő, rá tetszés szerint kerülhet emléktábla, de parkosítani, virá­got ültetni csak a kft. munkatár­sainak lehet. Parcellát készítettek „különleges urnamodulok" szá­mára, például, ha kiáll az urna egy része a földből és ferde lapot he­lyeznek rá. Az új szolgáltatások­ról a temetkezési cég honlapján, DVD-n és videón informálódhat­nak az érdeklődők. Egyelőre meg­rendelést még nem kaptak. Az egyéb szegedi temetőkhöz képest most árengedményt adnak az új sírkertben és a szokatlan, új szol­gáltatások igénybe vevőinek. DOMBAI TÜNDE Balogh Lajosné: Az én Nagy Könyvem Felemelkedés és kétség Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmasnak ígérkező szellemi kalandtú­rában ismert Csongrád megyei közéleti sze­mélyiségek, tudósok, művészek, üzletem­berek, sportolók és újságírók vallanak leg­kedvesebb könyvükről. Balogh Lajosné, Baks polgármestere Jókai Mór Az arany­ember című regényéről beszél. „Nekem több Nagy Könyvem is van. Most mégis választottam kö­zülük egyet - Jókai Mórtól Az aranyembert melyet nagyon szere­tek. A regényt már többször olvastam, és a belőle készült filmet is többször láttam. Sőt: jártam a balatonfüredi villában is, ahol a mú készült. Az aranyembert Jókai legnagyszerűbb alkotásának, leg­jobb regényének tartom, amely részben erkölcsi és társadalmi, részben politikai és történelmi, és jelen vannak benne a korabeli közélet eseményei is. Tímár Mihály, a regény főszereplője legna­gyobb sikerét a Brazíliába történő magyar lisztkivitel megszervezé­sével éri el. Teljesíti Ali Csorbadzsi végakaratát, s elviszi Tíméát a Brazovics-házba. Az elázott búza, s a török kincs révén megalapoz­za szerencséjét, megkapja az „aranyember" jelzőt, ami végigkíséri a főhőst. Pénzügyi hatalmával mások sorsát is irányítja, tönkrete­szi a Brazovics-házat, a hajóírnokból pedig nagyvállalkozó lesz. A felemelkedéssel azonban együtt jár a kétség is: vajon beavatkoz­hat-e az ember mások életébe? Tímár feleségül veszi Tíméát, a tö­rök lányt, akit többször is kimentett a Dunából. A lányt a hála viszi a házasságba. Tímár két világ közt ingázik. A „Senki" szigetén Tí­mea és az üzleti ügyek izgatják, Komáromiról pedig Noémihez vá­gyik. Dilemmája szinte feloldhatatlan számára, s döntését a kétfé­le szerelem is nehezíti. Tíméával való kapcsolatában ugyanúgy je­len van a kötelességteljesítés, a bűntudat, mint a birtoklási vágy. Tíméa szépségével áll szemben Noémi harmóniateremtő szemé­lyisége, aki nem csupán magá­hoz köti Tímárt, hanem szerel­mével fel is szabadítja. Az üzleti események, valamint Krisztyán Tódor tevékenysége, a két nő közötti vergődés, Dódi halála elgondolkodtatta és búskomor­ságba kergette a főszereplőt, s a Balaton mellé utazott pihenni. Tovább érlelődött benne az el­határozás: öngyilkos lesz. Krisztyán Tódor támadása, majd szerencsétlensége jelen­tette Tímár Mihály eltűnését, „halálát". Visszatért Noémi­hez, akinek elmondta élete tör­ténetét, s aki feloldozta őt." Meggyulladt a szemétledobó Hatalmas füst gomolygott vasárnap délelőtt Szegeden, a Székely sor 21. szám alatti garzonház alsó emeletéről. A helyszínre érkező tűzol­tók megállapították, hogy a szemétledobóban keletkezett a tűz, amit gyorsan eloltottak. Személyi sérülés nem történt. Keresik a betörőt és a karkötőt A Szegedi Rendőrkapitányság ke­resi annak a bűncselekménynek az elkövetőjét, aki október 8-án a délelőtti órákban Szegeden egy földszinti lakásba bejutva külön­féle ékszereket, iratokat, kész­pénzt, és elektronikai cikkeket vitt el. A tettes egy másfél millió forint értékű gyémánt karkötőt is magával vitt, amely egyedi ké­szítésű, 18 karátos sárga aranyba foglalt 52 szögletes, sorba rakott gyémánttal díszített. A rendőrség kéri, hogy aki infor­mációval rendelkezik az ékszer vagy a tolvaj hollétéről, jelentkez­zen a Szegedi Rendőrkapitányság vagyonvédelmi alosztályán sze­mélyesen (Szeged, Párizsi körút 16-22.) vagy telefonon a 62/562-400-as szám 11-09-es, il­letve 15-47-es mellékén. Báloztak a közgazdászok Az ötödik közgazdászbált ren­dezték meg szombaton a szege­di Forrás Szállóban. A rendez­vényen a fővédnökök - Katona Tamás, a Pénzügyminisztéri­um közigazgatási államtitkára •és Anderle Adám, a Lombard Lízing Rt. vezérigazgató-helyet­tese - köszöntötték az SZTE Gazdaságtudományi Karát, amely idén ünnepli ötödik szü­letésnapját. Vásárhely eladja az évek óta üresen álló egykori gyógyintézetet Idősotthon lesz Kútvölgyön Eladja a hódmezővásárhelyi ön­kormányzat a régóta üresen álló egykori kútvölgyi gyógyintéze­tet. Az ősparkkal körülvett te­rületet egy helybeli vállalkozó veszi meg, s idősek otthonát szeretne itt létrehozni. Az in­gatlan árát egyelőre nem hozták nyilvánosságra, de Kószó Péter alpolgármester szerint értéké­nek megfelelően sikerül túladni rajta. MUNKATÁRSUNKTÓL Megválik a hódmezővásárhelyi önkormányzat az egykori kútvöl­gyi gyógyintézettől. Az eladásról a közelmúltban zárt ülésen dön­tött a közgyűlés. Miután a szer­ződés előkészítése, aláírása fo­lyamatban van, egyelőre csupán annyit lehet tudni, hogy egy vá­sárhelyi vállalkozó veszi meg az ősparkkal körülvett épületegyüt­test, ahol idősek otthonát tervez kialakítani. A kútvölgyi volt gyógyintézet sorsa évek óta napirenden van a városban. Legutóbb Havránek Ferenc, munkáspárti települési képviselő készített prezentációt az egyik közgyűlésre - így hívta fel a figyelmet a létesítményben uralkodó áldatlan állapotokra. Az intézményre az elmúlt évti­zedben nem sokat költött a vá­ros, már akkor is lepusztult ál­lapotban volt, amikor még lak­ták. A hódmezővásárhelyi Sza­kosított Szivárvány Otthon nosságra. Havránek Ferenc kép­viselő szerint egy jó cél, azaz idő­sek otthonának kialakítása érde­kében adtak túl a létesítményen. Mindemellett azért azt is megje­gyezte: talán a város is kihasz­nálhatta volna a terület adottsá­gait - kiváló lehetett volna példá­ul nyári gyerektábornak. Kószó Péter alpolgármester el­mondta: nem merült fel a felújí­tás gondolata, ami egyébként is sokba került volna, s egyáltalán nem biztos, hogy megtérül. Bár gondolkodtak arról, hogy a város is kihasználhatná a területet, azonban az eladással jobban jár­tak, tette hozzá. A gyógyintézetre az elmúlt évtizedben nem sokat költött a vá­ros Fotó: Tésik Attila megépülése után pedig üresen maradt, s tovább romlott az ál­laga. A hódmezővásárhelyi önkor­mányzat hamarabb is megvált volna a létesítménytől, ám mint ahogy annak idején Lázár János polgármester fogalmazott: né­hány érdeklődő valószínűleg spe­kulációs céllal, azaz nagyon ol­csón szerette volna megkaparin­tani az ingatlant. Hogy végül most mennyiért si­került eladni, nem került nyilvá­TORNYAI IS in GYÓGYULT Évtizedekig egy igazán ex­kluzív tüdőszanatóriumnak számított a kútvölgyi inté­zet, amelyet svájci mintára építettek az 1920-as évek­ben. Külföldről is érkeztek a páciensek, de hazai hí­resség, például Tornyai Já­nos vásárhelyi festőművész Is gyógyult a falai között. Később az Erzsébet Kór­ház-Rendelőintézet osztá­lyaként működött, majd mi­után megszüntették, szako­sított szociális otthon lett, ahol súlyos és középsúlyos értelmi sérültek éltek.

Next

/
Thumbnails
Contents