Délmagyarország, 2005. október (95. évfolyam, 230-255. szám)

2005-10-29 / 254. szám

KULTURÁLIS MELLEKLET MiNDEN SZOMBATON SZERKESZTI: ÚJSZÁSZI ILONA, WERNER KRISZTINA 2005. OKTOBER 29. egykori szegedi prominensek sem örökbérlők a temetőben Elfelejtett atyáink közt NAPI MELLÉKLETEK Hétfő A DÉL SPORTJA, A PÉNZ BESZÉL Kedd Szerda YOTT Csütörtök BIZALMASAN Péntek WWW.DELMAGYAR.HU Az 1907-ben elhunyt szegedi polgármester, Pálfy Ferenc síremléke gondosan karbantartott FOTÓ: SCHMIDT ANDREA Tóth Tamás temetőkutató mintegy tíz éve gyűjti hobbiból az egykori magyar hírességek sírhely-adatait. Azt vallja, ha senki sem jegyzi föl, hol fekszenek jeles őseink, nevük végképp eltűnik a köztudatból, noha nem ezt érdemelnék. Társaságában indultunk sétára a Belvárosi temetőben, ahol világossá tette: a szegedieknek is súlyos adósságaik vannak ezen a téren. Bágyadt őszi napsütésben sétálunk a Belvárosi temetőben Tóth Tamás temetőkutatóval: a sírok körül már a reggeli órákban is szorgoskodnak néhányan, noha a köd még kitartóan lebeg a tízezernyi keresztet számláló sírkertben. Tóth Tamást még a nyolcvanas évek elején ragadta meg a sírkertek esztétikája és érdekessége, amikor a fővárosi Kerepesi temetőben egy kedves öregúr szüleivel együtt végigkalauzolta, miközben sorra haladtak el az elmúlt századok neves művészeinek, katonáinak, politikusainak nyughelye előtt. Azóta - hobbiból - több A mulandóság értéke Az életre gondolkodunk, mikor a halálról beszélünk - például halottak napján. „Volt emberek. / Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. / Nem téve semmit, nem akarva semmit, / hatnak tovább. / Futók közt titokzatos megállók. / A mély, sötét vizekbe néma, lassú / hálók. / Képek, / már megdermedtek és örökre / szépek..." írja Kosztolányi Dezső Halottak című versében. „A halálos ágyon csak akkor pihensz nyugodtan, ha minden nap, minden öntudatoddal, az Igazságot szolgáltad. Néha nagyon egyszerű és kicsinyes az igazság. De te ne válogass. Ennyi az élet értéke." üzeni Márai Sándor. Mi az érték, amit a legtöbbre becsül? - kérdezték az Idős Thomas Mannt. A mulandóság - válaszolta -, mert ez ad értéket és méltóságot az életnek és ez teremti az időt. mint négyszáz magyar temetőt járt végig, térképezett föl. - Ha nem dokumentáljuk, melyik egykori jeles személy mikor halt meg, hol fekszik, az esélye is elvész, hogy a nevük fönnmaradjon - fejti ki. Kilakoltatott sírbérlők - Kiszámolom, hol van a gödör mondja a kutató, aki rutinosan lépked az egykori katonai II. tábla sírjai között, majd egy fűvel belepett mélyedéshez vezet, ahol a 19. század végén elhunyt szegedi nótaszerző, Erdélyi Ignác fekszik. „Náci" a szakértők szerint Dankó Pistával közel azonos értékű életművet tudhat a magáénak, de még fejfa sem jelöli nyughelyét. Habár Tóth szerint csak jövőre járna le a teljesen jelöletlen sírhely „bérleti joga", az egykori kizárólagos „lakó" fölé már régen újat „költöztettek" - noha az ő neve sincs sehol felírva. A Szabadkán eltemetett Csáth Géza - akinek hantját ő fedezte fel pár éve - sem járt sokkal jobban: sírját szintén „lemélyítették", majd rátemettek helyhiány miatt. Mint Tóth mondja, ez a gyakorlat valójában természetes, hiszen a sírhelyet csak bérbe veszik az emberek. Hozzáteszi: ebben nincs semmiféle magyarellenesség - hiába látható ugyanez Erdélyben vagy Kárpátalján is -, csupán kőkemény üzleti racionalitás. - Dayka Gábor költő ungvári sírját már Kölcsey sem találta az 1840-es években, noha csak pár évtizeddel korábban halt meg - érvel a gyakorlat határfüggetlensége mellett. Fogyasztói végtisztesség, hiányos exhumálás Miközben az egykori szegedi polgármester, Pálfy Ferenc sírja felé sétálunk a párás fűben, a végtisztesség megadásának elüzletiesedéséről beszél. Úgy látja, ahogy telik az idő, úgy lesznek egyre giccsesebbek a síremlékek: a hozzátartozóknak mostanában egyre inkább az a fontos, hogy megmutassák, mennyi pénze van a családnak - ha ízlése nincs is. A sírkövek esetében is begyűrűzött a fogyasztói attitűd: mint mondja, a Dunántúlon még találkozni néhány eredeti helyén álló 17. századi sírkővel is, mai, gyatra örököseik azonban gyakran 4-5 évnél sem húzzák tovább. A Pálfy család síremléke gondosan karbantartott: rajta virágok, a fekete márvány-fejfán fölvésve az 1907-ben elhunyt polgármester neve - őrizve szellemét. Csontjai azonban - Tóth Tamás szerint még mindig egy szomszédos sírban nyugszanak, azt ugyanis elfelejtették exhumálni, amikor az új sírhelyet kialakították. Hála helyett feledés Vannak azonban olyanok is, akiknek bár városuk sokat köszönhet nekik nyughelyét még a kutatónak sem sikerült eddig megtalálnia. Szomorú és szégyenletes, de így járt például az 1925-ben elhunyt Tóth Mihály, egykori városi főmérnök, akinek Szeged sugaras-körutas szerkezetének árvíz utáni felépítését köszönhetjük, és akinek sírjáról már az ötvenes években sem volt nyom. Enyedi Lukács pedig, aki a szegedi sajtó egyik meghatározó személyisége volt a XIX. században, majd 1906-ban képviselőként halt meg, mauzóleumából „lakoltatták ki" az ötvenes években, s családjával együtt csontjait egy gyűjtőárokba szórták. - Máshol Európában rendezetten tartják a temetőket, a hírességek sírjaihoz idegenvezetők kalauzolnak, jó bevételt hozó belépőket szedve - utal Tóth Tamás a párizsi és moszkvai sírkertek turisztikai jelentőségére. Az 1830-as években alapított Belvárosi temetőt ugyanakkor mégis a jól karbantartottak közé sorolja - ami a hazai temetők túlnyomó részéről sajnos korántsem állítható. Megerősítésként a régi díszparcella felé vesszük végül az irányt. Itt Juhász Gyula, Móra Ferenc, Apháty István rektor is gondozott kőlapok, virágos hantok alatt nyugszik. TOMBÁCZ RÓBERT POLCZ ALAINE A HALOTTAK BIRODALMÁRÓL Ä rítusváltás korszakát éljük Régen a nászlepedőjiiket kezdték hímezni a lányok, s ahogy közeledett a búcsú ideje a földi léttől, elkészültek a halotti leplükkel is. Polcz Alaine pszichológusnak nagy érdeme van abban, hogy a halál lassan kikerül a tabutémák közül, s az ősi rítusok újraéledhetnek. Félje, Mészöly Miklós síremlékére a saját kertjéből visz majd virágot Alaine, aki muzsikálást is tervez a Farkasréti temetőben, mint látta azt gyerekkorában a kolozsvári Házsongárdi sírkertben. A halottakhoz való viszonyunk megváltozott az elmúlt ötven évben. Maga a halál is tabunak számított, de halottak napján a hozzátartozók azért kimentek a temetőbe. Polcz Alaine pszichológus, számtalan könyv szerzője, a Magyar Hospice Alapítvány elnöke, aki nemrégiben veszítette el férjét, Mészöly Miklós írót, varázslatos személyiségével gyógyírként hatott a szentesi könyvtár legnagyobb termében is alig férő közönsége háborgó lelkére a halottak napjának közeledtével. Hiszen kinek-kinek megvan vagy előbb-utóbb meglesz a maga halottja, s a nehéz helyzet elviseléséhez nyújtott fogódzót a nyolcvanon túl is örökifjú Alaine. Pedig fiatal éveiben - mint mondani szokás - verte a sors éppen eléggé: elhurcolták az oroszok, meg is erőszakolták, az első férje megalázta őt, pszichológusként pedig megviselte a haldokló gyerekek szenvedése. Bizonyára ezért is oly fogékony az élet, a halál kérdései és mások sorsa iránt. A múlt század első felében az emberek még „szocializálva voltak a halálra". A kislányok, amikor kézimunkázni tanultak, előbb a nászlepedőjüket kezdték hímezni, ám ahogy közeledett a földi létüktől a búcsú, elkészültek a halotti leplükkel is. A halottakat akkoriban még odahaza ravatalozták fel. - Amilyen egy rítus, olyan a közösség - vallja Polcz Alaine. Máig megmaradt benne gyermekkori emléke Kolozsvárról, Polcz Alaine: Annyi mindent tanulnék még, de már nincs idő FOTÓ: VIDOVICS FERENC ahol a Házsongárdi temetőbe ennivalót is vittek, és muzsikáltak a sírnál. Tárogatóztak vagy cigányt hívtak hegedülni szerettük nyughelyéhez a családok. Alaine a mexikóiakat is említette, akik esznek-isznak és táncolnak a sírkertben, örömünnephez hasonlatos az ő rítusuk. Nálunk meg lebetonoztatták a sírokat, amelyekre porcelánból készült virágokat raktak, hogy ne kelljen a hozzátartóknak kimenniük a temetőbe. A halálkultusz, a gyász háttérbe szorult az utóbbi fél évszázadban. Polcz Alaine most a teraszon letakarja a kertjében nyílt virágokat, hogy ne fagyjanak meg. Azokból visz majd a Farkasréti temetőbe, ahol tervezgeti a régi rítus felélesztését is: muzsikaszóval is köszöntik szeretteiket. Ám a halottak birodalmához vezető út még eléggé göröngyös manapság is, bár Polcz Alaine a hospice alapítvány elnökeként hosszú ideje gereblyézgeti. Arra tanít, hogy méltósággal viseljük a halált. Bárki számára az lehet a legmegnyugtatóbb szerinte, ha odahaza búcsúzhat el szerettei körében a földi léttől, mert a lelke az nem hal meg. Alaine azt vallja: a halál idejét sem siettetni, sem elhúzni nem szabad. Állítja ezt még akkor is, ha az orvosoknak nem könnyű eldönteniük, hogy kínozzák-e a beteget vagy gyógyítsák. Nagyon nehéz megtalálni a középutat. Amikor Mészöly Miklós kómába került, és bizonyossá vált, hogy onnan már nem térhet vissza, a feleségének nehéz volt kiharcolnia, engedjék őt meghalni. Alaine a világ legtermészetesebb dolgaként idézte fel: belülről kivérzett a férje, akinek vért akartak adni. De Polcz Alaine ezt feleslegesnek tartotta, mert legfeljebb hat órát élt volna tovább Mészöly Miklós. Közben pedig nemcsak ő gyötrődött volna, hanem a család és az egészségügyi dolgozók is. - Nem a halál volt nehéz, hanem a gyötrelem. Egyébként a halál órája az igazság órája: tisztább helyre kerül az ember, mint az életben volt. - mondja a pszichológusnő. A sors különös kegyének tartja, hogy ott lehetett végig a férje mellett, akivel 53 évet éltek együtt. A saját öregségében Alaine azt sajnálja: annyi mindent tanulna még, de már nincs idő... BALÁZSI IRÉN