Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-28 / 227. szám
• A K T U A L I S • A környéken úgy tudják, a letépett haj láttán többen is elájultak A gyökérmosók között tabutéma a baleset Józó Imre cs (elesége is sajnálja a szerencsétlenül járt asszonyt A bérlő továbbra sem nyilatkozik, a munkaügyi főfelügyelőség pedig vizsgálja, milyen minőségben tartózkodott a Makó határában lévő telepen az a Romániából érkezett asszony, akinek a tisztítógép a fejbőrrel együtt letépte a haját. A vizsgálat lezárása a jövő héten várható, a rendőrség is nyomoz. Gyüdi Sándor: Az én Nagy Könyvem Egy polihisztor végrendelete Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmas szellemi kalandtúrában ismert Csongrád megyei közéleti személyiségek, tudósok, művészek, üzletemberek, sportolók és újságírók vallanak legkedvesebb könyvükről. Gyüdi Sándor, a Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgató-karnagya Benedek István Csineva című regényéről beszél. „Szokatlan jelenség az irodalomban, hogy az író huszonöt évi várakozás után folytassa és fejezze be regényét - írja a szerző a Csineva III. kötete elé. Az 1952-53-ban írt első két kötet 1968-ban megjelent első kiadása ott állt Benedek István többi könyve között a szüleim könyvtárában; akkortájt olvastam először, amikor a harmadik kötetet írta, 1978-ban. Nagyon furcsán éreztem magam, amikor 1983-as megjelenése után először találkoztam vele: megdöbbentem, hogy egy torzót olvastam, és még csak észre sem vettem, hogy a példányomból hiányzott a regény befejezése! Ugyanis nem hiányzott. Bár számos szereplő sorsa nyitva maradt, az irodalomban ez nem ritkaság. Megnézem magamban, mi lett velük' - fedi fel Benedek István a folytatás indítékát. Az eredmény a rengeteg szereplő sorsán át szinte az egész XX. századot átívelő, igazi nagyregény. A fordulatos cselekmény rafinált szerkesztéssel, az idősíkok bravúros kezelésével időben visszafelé bontakozik ki, mint egy krimiben. A könyv egyben családregény is, pedig a főhősből és a címszereplőből nem lett egy család. Modern pikareszkregény is, mivel egy hihetetlenül kalandos - az el1 ső két kötetben szó szerint csavargó - élet epizódjain keresztül halad előre a történet. Morálfilozófia, történettudomány, nyelvészet, lélektan, tudománytörténet, útleírás, orvostudomány, művészettörténet, régészet - az író különböző műfajú könyveinek szépirodalmi összefoglalása, egy igazi polihisztor lebilincselő módon megírt alkotói végrendelete. A furcsa cím, ami gyerekkoromban megragadta a fantáziámat, 'beszélő név'. Bár már az első oldalakon felbukkan, magyarázatához a regény felénél jutunk, a név viselőjét pedig igazán csak a harmadik kötet végére ismerjük meg..." A zsinagóga rekonstrukciója a tetőszerkezet felújításával folytatódik Szegeden is zsidó kulturális fesztivál Az önkormányzat 15 millió forinttal járul hozzá a szegedi zsinagóga felújításához jelentette be tegnap Botka László polgármester a csütörtökön este kezdődő I. szegcdi zsidó kulturális fesztivál tájékoztatóján. A Kosztándi István hegedűművész vezetésével működő Szegedi Kamarazenekar és Pavlovits Dávid gitárművész közös koncertjével csütörtökön 19 órakor kezdődik a zsinagógában az I. szegedi zsidó kulturális fesztivál. Lednitzky András, a Szegedi Zsidó Hitközség elnöke elmondta: a múlt század húszas-harmincas éveiben, amikor még a szegedi zsidóság lélekszáma 6-8 ezer volt, rendszeresen szerveztek a várossal közös koncerteket. Most vidéken elsőként Szegeden rendeznek zsidó kulturális fesztivált, amely kapcsolódik a Budapesten már nyolc éve sikerrel zajló programsorozathoz. A csütörtöki nyitó hangversenyen írják alá az önkormányzat és a hitközség megállapodását arról, hogy a város 15 millió forinttal támogatja az 1903-ban felavatott zsinagóga rekonstrukcióját - jelentette be tegnap Botka László polgármester, aki szerint egész Szeged érdeke, hogy legszebb épületei rendben legyenek. Korábban a szegedi dóm két alkalommal is ugyanekkora összeget kapott orgonája és elektromos hálózata felújítására. Lednitzky András emlékeztetett rá: a zsinagóga öt évvel ezelőtt elindult és szakaszosan folyó rekonstrukciója összesen mintegy másfél milliárd forintba kerülne. A pénzügyi források szűkössége miatt eddig csak a kupola, az orgona, a földszinti padsorok és a világítás felújítását fejezhették be. A következő szakaszban a tetőszerkezet részének tekinthető két bejárati torony rendbehozatala 70 millió forintba kerülne. A város támogatását és a fesztivál nyereségét is erre fordítják. H.ZS. KONCERT, KIÁLLÍTÁS, EMLEKÜLES, VACSORAEST A programban több Koncert szerepel: október 8-án délután Ez is Klezmer... címmel a HaGesher, a Sabbathsong és a Pannónia Klezmer együttes lép fel a zsinagógában, este pedig Mórahalmon, az Aranyszöm Rendezvényházban. Október 16-án Varnus Xavér, 30-án Csanádi László ad orgonaestet. A Bécsi Zsidó Múzeum műkincskiállítása október 2-án nyílik a hitközség dísztermében, ahol 17-én emlékülést rendeznek a 130 éve elhunyt szegedi főrabbi, Lőw Lipót tiszteletére. 31-én Az én Kabosom címmel író-olvasó találkozóra várják Kabos László feleségét, Urbán Erikát, november 4-én pedig a Dávid a rengetegben című kötet szerzőjét, Benedek István Gábort. November 5-én zsidó vacsoraestet rendeznek a Forrás Szállóban, másnap pedig a Novotelben Aya Admon izraeli festőművész kiállításának megnyitójával és a zsinagógabeli kántorhangversennyel zárul a fesztivál. Hajléktalanok laknak a bölcsibunkerben 4 KÖRKÉP ALGYÓ. A művelődés hetén ma egész nap ingyen használható a könyvtár 8 internetes hozzáférő helye. BAKS. A község képviselő-testülete ma 13 órától ülésezik a polgármesteri hivatal házasságkötő termében. Balogh Lajosné polgármester beszámol a lejárt határidejű határozatokról, a két ülés közt tett fontosabb intézkedésekről. Beszámoló hangzik cl az óvodai nevelés helyzetéről, különös tekintettel az óvodai túljelentkezés problémáinak megoldására. DÓC. Ma fél 2-től ülésezik a község képviselő-testülete. Beszámoló hangzik el a testület jogkörében kiadott döntésekről, utasításokról, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörök gyakorlásáról. Majd rendeletmódosítások és egycb előterjesztések, kérdések, interpellációk következnek. MÓRAHALOM. Az önkormányzat kezdeményezte az OTP Bank Rt.-nél a pénzváltó automata kihelyezését. Az eredményes tárgyalásoknak köszönhetően jövőre építik be a pénzkiadót a gyógyszertár homlokzatába. - A Tóth Menyhért Városi .Könyvtár az átalakítási munkálatok befejezése után várhatóan ma újra kinyit, egyelőre csak részlegesen. A nyitvatartási idő nem változik, a megszokott rend szerint várják az olvasókat. DOMASZÉK. Ebben az évben ötödik alkalommal rendeznek őszi egészségügyi heteket a településen, mely során szűrővizsgálatokat és előadásokat tartanak. A szűrővizsgálatokon az ultrahangos vizsgálatok kivételével -, valamint az előadásokon való részvétel ingyenes. A vizsgálatokra jelentkezők a betegbiztosítási igazolványukat vigyék magukkal. Valamennyi rendezvény helyszíne a Dózsa György utcai orvosi rendelő. A részvételi szándékot a 284-040-es telefonon kérik bejelenteni, egyúttal telefonos elérhetőséget is kérnek a szervezők, hogy esetleges programváltozáskor visszajelzést tudjanak adni. Pénteken délután 2 és 4 óra között bőrgyógyászati szűrővizsgálatot tart dr. Losonczy Zsófia bőrgyógyász szakorvos. A bőr- és körömproblémával küzdő betegeket várják, elsősorban azokat, akik még nem állnak bőrgyógyászati kezelés alatt. Pénteken este 6 órától Éljen 140/90 Hgmm vérnyomásérték alatt! címmel dr. Kovács Aranka belgyógyász, kardiológus, diabetológus főorvos tart előadást. Az előadáson részt vevők között értékes ajándékokat sorsolnak ki. Október l-jén, szombaton délelőtt 8 és 12 óra között nőgyógyászati szűrővizsgálatot tart dr. Hodoniczki László nőgyógyász szakorvos. A vizsgálat kizárólag előzetes bejelentkezés alapján történik. SÁNDORFALVA. Az Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény Védőnői Szolgálata ma 10 órától az anyatej világnapja alkalmából köszönti az anyatejadó édesanyákat, és azokat, akik 1 évnél tovább is szoptatták gyermeküket. SZATYMAZ. A nyugdíjasegyesület este 6 órától tartja összejövetelét a művelődési házban. SZEGED. A Nemzetiségek Házában ma este 6 órakor kezdődik a görög táncház kezdőknek és haladóknak, Szeltner László (Iliosz együttes) vezetésével. MUNKATÁRSUNKTÓL Jelenleg is folyik a gyökértisztítás azon a földeáki út menti, Makó határán kívül eső telepen, ahol balesetet szenvedett egy román állampolgárságú, de magyar nemzetiségű asszony. Mint megírtuk, miközben a folyó víznél lábat mosott, a gyökérmosó gép forgó dobjára rácsavarodott a nő haja, és leszakadt, a fejbőrrel együtt. Az épület előtt tegnap autók álltak, ládák sorakoztak. Azok, akiket a telepen találtunk, nem voltak hajlandóak szóba állHajléktalanok költöztek a Cső utcai bölcsőde tövébe. A széthagyott koszos ruhaneműket és maradék ételeket a kicsik könynyen elérhetik a kerítésen át, ezért a szülők és a dajkák aggódnak a fertőzésveszély miatt. A rendőrök hiába küldték el a hívatlan szomszédságot-szinte azonnal vissza is költöztek. Koszos padlószőnyegdarab, rajta szétszórt, elrongyolódott ruhák, nejlonnal letakart lécek - ez a látvány fogad, ha a Makkoserdő felől érkezünk a Cső utcai bölcsődéhez. Hajléktalanok költöztek a kerítés és az azt körbevevő bokorsor közé, az ő holmijaik hevernek szanaszét. A két-három éves csöppségek egészségét veszélyeztetik a hívatlan szomszédok, ezért a bölcsőde vezetősége igyekszik megszüntetni az áldatlan állapotot. ni velünk, annyi azonban kiderült, hogy a kis híján tragikus baleset itt történt. Nem nyilatkozott lapunknak az a férfi, Restds József sem, akiről úgy tudjuk, ő az egyik bérlője a telepnek. A közel egy kilométerre lévő egyik tanya gazdája, fózó Imre és felesége, Piroska néni azt mondta nekünk: csupán hallottak az egy hónapja történt balesetről, mert a vejük a közelben bérel földet. A környéken azt beszélik, a telepen tartózkodók közül többen elájultak a szörnyű pillanatokban - ők azonban csak a men- A kerítésünkre teregetik a vizes lepedőiket, gyakran hagynak a gyerekek által elérhető közelségben étel- vagy italmaradékot, arról nem is beszélve, hogy nyilván itt is vécéznek, vagyis rengeteg fertőzésveszélynek teszik ki a kicsiket - magyarázta Simon Józsefné bölcsődevezető. - Mint minden apróság, a mi bölcsiseink is kíváncsiak, ezért félő, hogy a kerítésen kinyúlva elvesznek ezt-azt, ami aztán a szájukba kerül. Csak emiatt haragszunk, mert egyébként megértjük, hogy valahol nekik is lakniuk kell. A bölcsődevezető elmondta: nem látja értelmét, hogy beszéljen a hajléktalanokkal, hiszen általában ittas állapotban vannak. Ezért inkább a rendőrökre bízták az ügyet, akik ki is jöttek, és intézkedtek. - Mi már nem lakunk ott. Laktunk, de pénteken jöttek a hiénák Fotó: Schmidt Andrea tő szirénázását hallották, látni sem láttak semmit, mert egy kukoricatábla zárja el előlük arrafelé a kilátást. - Nagyon sajnáljuk azt a szegény asszonyt, állítólag csinos és a haja is szép hosszú volt - mondta szánakozva Piroska néni. Az, hogy a szerencsétlenül járt asszony valóban feketemunkásként dolgozott-e a telepen, egyelőre nem tisztázódott. Korom Péter, az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Felügyelőség igazgatóhelyettese lapunknak annyit mondott: az a kérdés, szervezett munkavégzés keretében volt-e a helyszínen a nő. Jelenleg a meghallgatások folynak, a vizsgálat lezárása a jövő hétre várható. Folyik a rendőrségi vizsgálat is. és szóltak, hogy menjünk el. Azóta a garázssoron húzzuk meg magunkat - mondta egy idősödő, szakállas férfi, aki élettársával együtt ottjártunkkor éppen egy közeli padon üldögélt. Arra a kérdésre, hogy egyáltalán miért költözött egy bölcsőde kerítésének tövébe, azt válaszolta: mert hirtelen nem volt más lehetősége. - De SZERDA, 2005. SZEPTEMBER 28. Négy plusz tízezer a dómban A zene világnapja alkalmából igazi koncertcsemegére várja csütörtökön este 7 órakor a szegedi dómba a közönséget Égető Mária, a székesegyház orgonistája, aki 4+10000 címmel a Fourtissimo együttessel ad hangversenyt. A Király-König Péter Zeneiskola szervezésében létrejövő ingyenes koncert rendhagyó címe a négy rézfúvós hangszerre és a dóm nagyorgonájának tízezer sípjára utal, jelzi a különleges összeállítást. A Fourtissimót négy fiatal zenész, négy testvér - Ferencz-Kuna Valéria, Kuna Márton, Ferencz-Kuna Gyula és Kuna Bence - alkotja. Az együttes vezetője Kuna Lajos. ott bántottak bennünket - tette hozzá. - Csak tudnám, kinek jut eszébe más lakását feldúlni. Mert nekünk az volt a lakásunk. A férfi még hozzátette: a kisgyerekek őket sose láthatták, mert napközben dolgoznak, vagyis kukáznak. Nem ijesztgették a csöppségeket. Mivel szépen kérték, és mert ott meglopták őket, odébbálltak. Akkor vajon kié az a sok holmi? Csak a vállát vonta meg. Már nem mi lakunk ott, nem foglalkozunk vele. A bölcsődevezető szerint az áldatlan állapotok megszüntetésére az egyetlen megoldás az lenne, ha a kerítés mellett futó bokorsort lenyírnák. Tavasszal ugyanis, amikor ez megtörtént, eltűntek az ideiglenes bunkerek. Mióta azonban a növények újra jól takarnak, csupán egy-két napra lehet elküldeni a szomszédságot. TÍMÁR KRISZTA A hajléktalan pár nem érti, mi a baj velük ft>r<+ Miskokzi Róbert