Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-28 / 227. szám
SZERDA, 2005. SZEPTEMBER 28. •AKTUÁLIS" 5 Balástya, Csengele, Kistelek, Sándorfalva, Szatymaz Alku az útépítőkkel Az útépítők vállalták, hogy az M5-ös autópálya építése során általuk megrongált öt Csongrád megyei település útjait záros határidőn belül kijavítják. A számítások szerint mintegy 30 kilométeres új útburkolatot kapnak a községek. Csengelén, a polgármesteri hivatalban tárgyalásra ültek le egymással az autópálya-építés főszereplői - a beruházó AKA Rt., a kivitelező cégek-, valamint a kárvallott települések, Balástya, a házigazda Csengele, Kistelek, Sándorfalva és Szatymaz polgármesterei. A sztrádaépítés során ugyanis a falvakon, városokon áthaladó nehéz járművek legalább 30 kilométeres útszakaszt tettek tönkre. Az egyeztetés eredményes volt - értékelte a tegnapi tárgyalást Gyömbér László, Szatymaz polgármestere. Elmondta, az önkormányzati és a közútkezelőhöz tartozó utak egyaránt károsodtak az érintett falvakban és városokban. Az építők, a Strabag Rt. és a DEA konzorcium tagjai (Debmut és Egut Rt., Alterra Kft.) azonban elfogadták a polgármesterek érvelését és az utak helyreállítását ígérték. A kisteleki és csengelei területeken némi lemaradásban van jelenleg az M5-ös azon szakaszának kivitelezője, a Strabag, de a szatymazi, balástyai, sándorfalvi részeken jól haladnak a munkálatokkal. Gyömbér László kiemelte, a régi 5-ös úton a körforgalomtól Sándorfalva felé haladva - ez különben Szatymazhoz tartozó terület mintegy 250 méteren még az útalapot is kicserélik, távolabb pedig a teljes útburkolatot. Már befejeződött azon útszakasz javítása, amely a vasúttól vezet Zsombó felé. Szatymaz harcol azért, hogy a megsüllyedt földutakat is állítsák helyre, mivel azokról nagy esők után nem folyik le a víz. F.K. Szőregen 184 millió helyett 160-at költenek Kultúrházátadás Fotó: Frank Yvette halad, de rövidebben. A 83-as a Vadkerti térig, a 83A-s csak a nagyállomásig jár. Az E éjszakai járatot, a C céljáratot jelent. Az F már nem ilyen egyértelmű: van F, mint főtér (90F), F mint fürdő (7F), és volt F mint füvészkert (84F). • A H a hamvasztót jelenti, annak ellenére, hogy a 90H már csak az Ikarusig közlekedik. Lehetne tehát 901 - mint Ikarus vagy 90Y is, hiszen elágazik a 90-es vonalához képest. A Tisza Volán minden járata kétszámjegyű, kivéve egyetlen buszt, a 2-est. Ezt a járatot korábban az SZKT - a tíz alatti számok birtokosa - üzemeltette, a Volán pedig nem változtatta meg a jelölést. A cél az, hogy lehetőleg logikus és követhető legyen a számozás hangsúlyozta Engedi József. De természetesen az is szempont ma már, hogy a számok és betűk a buszokban felszerelt elektronikus kijelzőn is megjeleníthetők legyenek. GONDA ZSUZSANNA SZEMKÖZT GYULAY ENDRÉVEL Szerda esténként fél 8-tól látható a Városi Televízió és a Délmagyarország közös műsora, a Szemközt. Ma a 75 éves Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspököt lapunk főmunkatársa, Oláh Zoltán, és a televízió szerkesztő-riportere, Márok Tamás kérdezi esetleges nyugdíjba vonulásáról, és természetesen szóba kerül a A Szűcs utcai közművek december végéig elkészülnek Fotó: Schmidt Andrea A Szűcs utca lezárásával elindult a Szent István tér felújítása. Elsőként a közműhálózatot építik át a kivitelezők, október végéig bontják a piaci épületek nagy részét. Tavaszra új üzletek állnak, megszépül a víztorony, megépül a park és a tér. Csatorna- és vízvezetékfelújítással kezdődik a szegedi Szent István tér rekonstrukciója, amit a Szegedi Vízmű Rt. és a SADE-Magyarország Mélyépítő Kft. végez. A hét elején lezárták a Szűcs utcát a Bercsényi utca és a tér között. Az amúgy is alacsonyan fekvő téren folyamatosan gondot okozott a csapadékvíz, az átépítés kapcsán a Szűcs utcán keresztül vezettetjük el a vizet az alacsonyabban fekvő és nagyobb kapacitású Bercsényi utcai gyűjtőbe. A csatorna és vízvezeték december végéig készül el - tájékoztatott Vmcze Tibor, a polgármesteri hivatal fejlesztési irodavezető-helyettese. A munka a tér Csongrádi sugárút felőli oldalán folytatódik, jövőre a biztosítóépület előtt újítják a vízvezetékeket. Ezután felbontják a trolik oldalát. - A piac út melletti épületeit október 15-éig kell kiüríteni és a hónap végéig bontják le. A hentes és a baromfibolt a következő év elejéig fennmaradhat - tette hozzá Szőke Péter, a körzet önkormányzati képviselője. Csütörtöktöktől a 8-as trolik helyett várhatóan másfél hónapon át ezen a vonalon autóbuszok közlekednek. A buszok a Kálvin tér irányában a Bercsényi, illetve a Madách utca helyett a Csongrádi sugárút, Szent István tér, Szent Mihály utca, Tisza Lajos körút, Kálvin tér, Vidra utca módosított útvonalon közlekednek. Az autóbuszok a Lechner téri megállóhelyet nem érintik, helyette ideiglenes megállóhelyen, a Csongrádi sugárút 2/A szám előtt (a Szent István téri megállóhellyel szemközt) állnak meg. A közműfelújítás miatt megállási tilalmat rendeltek el a Csongrádi sugárút, Bercsényi utca és Szent István tér közötti szakaszán. Ugyancsak tilos megállni, ezért a szabálytalanul várakozó autókat elszállítják a Mihály utcában és a Kálvin tér Százszorszép Gyermekház felőli oldalán. DOMBAI TÜNDE TERRENDEZES A Szent István téri víztornyot a SADE Magyarország Mélyépítő Kft és a Techno-Consult Építő Kft. 352 millió forintért újítja fel. A munkák 90 százalékát az Európai Unió Phare-programja, 10 százalékát a város finanszírozza. Az összesen 1 milliárd 254 millió forintos beruházás folytatásaként tavaszra elegáns üzleteket hoznak létre, kerékpárút és park épül, díszburkolatot kap a tér. katolikus egyház jelene, jövője, szerepe a mai közéletben. POLGÁRI ESTÉK ÁGOSTON ANDRÁSSAL A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András lesz a Polgári Esték következő vendége. A rendezvény ma este hat órakor kezdődik a Szegedi Ifjúsági Házban (Felső Tisza-part 2.) AKTKIÁLLÍTÁS A TIK-BEN Jövő hét szerdáig tart nyitva az az aktkiállítás, melyet Daróczi Erzsébet és Oláh [ános grafikaés pasztellképeiből rendeztek a tanulmányi és információs központban. SZORONGÁS ÉS VÉGESSÉG Az Olasz Kulturális Központ Dugonics téri épületében ma délután fél 5-kor a Szorongás és végesség között, Költök új Európája című antológiát mutatják be. A buszok száma elárulja: honnan hová tart a járat Mit jelent a H, az F és a 10? Útlezárás, piacbontás, forgalomelterelés Megkezdték a Szent István tér átépítését „Együttrezgések - ezüst rezgések" címmel irodalmi estet rendeznek ma 18 órától az újszegedi Bálint Sándor Művelődési Házban a 70 éves Simái Mihály József Attila-díjas költő, lapunk egykori munkatársa tiszteletére. A beszélgetés vendége az ünnepelt mellett Kozma József alpolgármester, Nagy Béla, a költő szülőfalujának, Medgyesegyházának a polgármestere, Molnár János, a Szegedi írók Társaságának elnöke és Majzik István, a Bába Kiadó ügyvezetője. Vásárhelyi őszi hetek A Kossuth téren, zászlófelvonással kezdődik a vásárhelyi őszi hetek rendezvénysorozat pénteken délután 3 órakor. A heteket a hagyományoknak megfelelően a Németh László Gimnáziumban nyitja meg délután fél 4-kor Lázár János polgármester. Szombaton délben a Tornyai-múzeumban Kratochwill Mimi művészettörténész nyitja meg az 52. vásárhelyi őszi tárlatot, míg délután 3 órakor Áder János avatja fel Kligl Sándor szobrászművész József Attila-emlékművét a Hősök terén. - Katalin-napra Határidő előtt elkészülhet a szőregi művelődési ház. A beruházás költsége a vártnál kisebb, a maradék pénzből a balesetveszélyes Makai utat korszerűsíti a városrész. A vártnál gyorsabban halad a szőregi művelődési ház építése. Ezért az intézményt az eredeti, november 30-i határidő előtt, már a Katalin-napi bálra átadhatja a kivitelező, a Pallér 2001 Kft. A beruházás - melyről a szegedi közgyűlés döntött, az önkormányzat finanszírozott és az IKV Rt. felügyelt - április 30-án kezdődött. A kivitelezéshez 184 millió forint állt rendelkezésre, de az építkezés csak 160 millió forintba került. A megtakarított összegből a városrész a rendkívül forgalmas és balesetveszélyes Makai úton gyalogos szigeteket alakít ki - tájékoztatott Iványi Aurél, Szőreg önkormányzati képviselője. A művelődési ház szerkezete már elkészült, hátra van még a belső festés, villanyszerelés, fűtés és a szellőztetőrendszer kialakítása, valamint az udvar burkolása. A házban a Somogyi-könyvtár fiókrészlegét alakítják ki, a tetőtérben pedig állandó kiállítás nyílik, amely bemutatja a rózsatermesztés eszközeit. Ez utóbbival kapcsolatban Iványi Aurél hangsúlyozta: fontos, hogy Szőreg értékeit, a több száz éves rózsatermesztés kultúráját megőrizzék és megismertessék az érdeklődőkkel. A művelődési házban a civil szervezetek rendezvényei is helyet kapnak, például a nagy létszámú szőregi nyugdíjasklub összejövetelei. Itt tartják a Katalin-napi és karácsonyi bált, a színházterem színpadán pedig előadásokat rendeznek majd. G. ZS. Simáit köszöntik A rutinos közlekedőknek nem okoz gondot a buszjelzés megfejtése A buszjáratok számából az induló-, s sokszor a célállomás is kitalálható. De hová lett a 12-es, ha van 11-es és 13-as járat, és miért van Szegeden 2-es autóbusz, amikor minden más járat két számjegyű? A betűk jelentése sem mindig egyértelmű: az F fürdőt és füvészkertet is jelöl. Miért van Szegeden 21Y-os autóbusz, ha nincs 2l-es? Hová mennek az F-es járatok? Mit jelent az A és a C betűjelzés? Miért van 90-es busz, ha nincs 89-es? A szegedi közlekedés eme kérdéseit a Tisza Volán forgalomfejlesztési főmunkatársának, Engedi Józsefnek tettük fel. Az indulóhely száma - A két számjegy első száma alapvetően az indulás helyét határozza meg, a másodikból következtetni lehet, hogy hová tart a járat, de utalhat arra is, melyik körúton közlekedik - magyarázta Engedi József. A 10-es járatok a korábban kialakított számozási rend alapján Tarjánból, a Víztorony térről, a 20-asok Petőfitelepről, a 30-asok eredetileg a Szent György térről, ma már a Honvéd, illetve a Dugonics térről, az 50-esek a nagyállomásról, a 60-asok a Bartók térről, a 70-esek a Mars térről, a 80-asok Makkosházról, a 90-esek a Lugas utcából indulnak. A 40-esek már megszűntek, utoljára a 46-os. Ezek a járatok egykor Újszegedet kötötték össze a város más részeivel, így az iparteleppel, illetve a belvárossal. Acélállomás és a kivételek Ha a második számjegy nulla, általában a belvárosba, vagy a belvároson át közlekedik a jármű. Persze vannak kivételek is, például a 90-esek. Az eddigiek alapján tehát például a 10-es busz azért 10-es, mert Tarjánból indul és a belvárosi Honvéd tér a végállomása. Ahogy a jármű egyre meszszebbre merészkedik, úgy nő a járat száma. A 11 -es a nagykörúton jár, a 13-as elvisz a harmadik körútig. A 12-es a tavalyi hálózatracionalizálás során megszűnt, de a Volán nem nevezi át 13-as buszát 12-essé, ez ugyanis félreértésekhez vezetne az utasok körében. A megszűnt járatok számát egyébként legalább két évig „pihentetik", csak azután veheti fel újra ugyanazt a jelzést egy másik busz. Az egyszerűség kedvéért maradt a 21Y jelzés is akkor, amikor a 21 megszűnt. A betűrejtvény megoldása Az Y-nal az elágazó vonalakat jelölik, így például a Szőregre tartók utazhatnak 60 és 60Y-os járattal is, a kezdő és végállomás ebben az esetben ugyanaz, az útvonal egy-egy szakasza más. Az A jelzés betétjáratot jelent: a. jármű azonos nyomvonalon