Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-03 / 206. szám

NAPI MELLÉKLETEK Hétfő A DÉL SPORTJA, Kedd Szerda Csütörtök Péntek SZERKESZTI: HEGEDŰS SZABOLCS, WERNER KRISZTINA 2005. SZEPTEMBER 3. WWW.DELMAGYAR.HU AZ OLAJ ÉS A FÖLDGÁZ KITERMELÉSE JELENTŐS FEJLŐDÉST HOZOTT SZEGEDNEK ÉS KÖRNYÉKÉNEK Negyven éve lob Algyőn Csúcsra járt Algyő határában a kőolaj kitermelése 1980-ban, a földgázé pedig 1979-ben. Az idén negyvenéves algyői szénhidrogénmező fénykorának már vége, de Magyarország saját kőolaj- és földgázkitermelésének még mindig több mint a felét adja. Az égő arany nyomán űrbázisra emlékeztető ipartelep nőtt ki a földből, Algyő és Szeged munkahelyekkel, lakásokkal, utakkal gyarapodott, s ezen a mezőgazdasági vidéken gyökeret vert az ipar. Hazai viszonylatban nagy, világviszonylatban közepes az a szénhidrogénmező, amelyre az Algyő és Tápé közötti, Tisza keresztezte, 16 kilométer hosszú és 4-5 kilométer széles terület alatt bukkantak. Úgy kell elképzelnünk, hogy az 1800-2600 méteres mélységben, egymás alatt földgáztelepek, gázsapkás olajtelepek helyezkednek el, melyeket úgynevezett „víztest" ölel. Az egykori Pannon-tenger itt löttyent ki a Kárpát-medencéből, ezért üledéke a mai Magyarország legmélyebb pontjához közeli területeken gyűlt össze. A mélybe zárt homokkő pórusaiban megbújó természeti kincs kitermelését 1968-ban tudományos alapokra helyezték. A mélyben 19 tárolórétegről tudtak, az algyői szénhidrogénmező művelési objektumaként 13 kőolaj- és földgáztelepet vettek számba. A mező kúthálózatának kialakításakor kedvező adottságnak minősítették, hogy az olajat és földgázt rejtő telepek egymás fölött helyezkednek el. E telepek megcsapolásának ütemét a kútkezelők szerint egy alkatrész, a fúvóka nagysága, hivatalosan persze a kőolaj- és földgázigény, no meg az ötéves tervek „húzd meg, ereszd meg" ritmusa határozta meg. 1600 olajbányász a fénykorban Bőséggel bugyogott az olaj 1965-től, és tört felszínre a gáz 1970-től Algyő határában. Eddig közel 33 millió tonna olajat és 14 millió tonna cseppfolyós terméket adott itt a föld mélye. A növekvő ütemű kitermeléssel Algyő 1990-ig a hazai kőolajtermelés 73 százalékát, a földgáztermelésnek több mint felét, a gáztermékeknek (propán-bután, pentánok, gazolinok) közel 60 százalékát adta. Az égő arany átalakította a tájat, megváltoztatta az itt lakók életét. Az olajkutak mélyítésével együtt megszületett a szolnoki központú Nagyalföldi Kőolaj és Földgáztermelő Vállalat (NKFV) szegedi bányászati üzeme. Óriási fejlesztés indult: a kormány 1967-ben 6,7 milliárd forint értékű beruházást hagyott jóvá. A kőolajtermelő, -gyűjtő és -előkészítő berendezések, a földgáztermelő, -előkészítő és -feldolgozó egységek, a kiszolgáló létesítmények és a szociális beruházások 1400 ember erőfeszítésének köszönhetően 1978 végére készültek el. A munkát Juratovics Aladár irányította. Feladatának rendkívüli és összetett voltát érzékelteti, hogy ő vezényelte a kőolaj- és gáztermelő stratégiai üzemegységet, még a ferencszállási, klárafalvi, üllési, ásotthalmi „himbákat", a szúnyogszerű kutakat is. Ugyanígy a mindezt kiszolgáló építési, beruházási, szállítási, gépészeti, raktár- és anyaggazdálkodási üzemegységet, sőt: a fénykorban 1600 olajbányász ellátásáról és jólétéről gondoskodó szociális létesítményeket is. E mamutméretek és a helyi gazdaságban betöltött szerepe miatt úgy tűnt, hogy az NKFV itteni üzeme önálló vállalat, de e legnagyobb magyarországi bányászati üzemnek sohasem sikerült függetlenednie. A tolózárat az első algyői kúton Baros József olajipari technikus nyitotta meg, aki jelen lesz azon a szeptember 9-i ünnepségen, amelyen kétszáz olajbányásszal együtt az elmúlt negyven évre emlékeznek - adomázva is. „Szegedi Tisza-part, ki tudja mit takar, de olaj van ott a föld alatt...Petróleum helyett egyszercsak jött a gáz, a Juratovicsot töri a frász" - idézi az algyői bányásznótát ifjúkorára is utalva dr. Piri József, aki az olajos cégnél 1967-től különböző munkakörökben dolgozott kútkezelőként kezdte, s a vállalat jogsegélyszolgálata vezetőjeként 1991-ben búcsúzott -, jelenleg a nagyközség polgármestere. - Az első fizetésem nagyjából 1200 forint volt, ami 6 forintos órabérből, plusz 15 százalék mozgóbérből állt öszsze, s akkor 400 forintba került egy bicikli - jellemzi a korabeli viszonyokat. - Az algyői állomáson sorakoztak a Csepel tartálykocsik, és slaggal abba engedték a nyers olajat - emlékszik a hőskorra, például Jenei János munkájára egy volt vasutas. Az első kút Az Alföld geofizikai kutatása 1953 és 1959 között kapott lendületet. Algyő közigazgatási határában 1964 decemberében tűzték ki az Alg-1 jelű pontot az első szénhidrogén-kutató fúrásra. A kút mélyítése 1965. június 20-án kezdődött meg. Közben a tápéi Tiszatáj Tsz termálkútfúrást rendelt. Ebből a Tápé-1 kútból 1965. július 7-én föltört az olaj. A tényleges olajtermelés 1965. augusztus 19-én indult az algyői mezőben. Az Alg-2 kutat 1965. október 28-án Indították be, ezzel Algyő hivatalosan Is olajmező lett. Az üllési olaj olyan vékony volt, mint a tea, az ásotthalmi meg, mint a kávé, nyilván 0,9-nél is nagyobb fajsúllyal. Aztán csővezetéken érkezett az olaj, töltőpipákon keresztül töltöttük a kocsikba... Ötletekben, találmányokban és persze anekdotákban nincs hiány, ahol ilyen sok ember dolgozik. Csőgörénynek nevezték el például azt a késes farkú szerkezetet, amit nyomás alatt végigküldenek a vezetéken, hogy a csövet a belső falára rakódott szennyeződéstől megtisztítsák. A Rangli-féle visszacsapószelepet pedig a Zalából Algyőre került Rangli István olajbányász találta ki. Elámító, hogy a fúrók 5000 méterre is lejutottak már, sőt a Biztonsági gyakorlat függőleges kutakat a mélyben, az olajat adó rétegben képesek vízszintesre kanyarítani, hogy e technológiai újítással is növeljék a hatékonyságot. Űrbázis a Földön Mintha nem is a Földön, hanem egy másik bolygón épült űrbázison járnánk, olyan az algyői ipartelep még ma is. Látszik, hogy itt évi 4-5 milliárd forintot szánnak felszíni és föld alatti fejlesztésre. A 47-es úton Szegedről a község felé haladva a jobb oldal a Tiszáig az olajosoké és földgázosoké. Innen igazgatják a térség 1300 kútjának a sorsát, a víztől megtisztított olajfekete kincset vezetéken a százhalombattai feldolgozóba továbbítják - magyarázza Szabó Tamás termelési vezető. A földgáz útja nem ilyen egyszerű. A Mol Rt. Dél-Keleti Kutatás-Termelési Régió Algyői Gáztechnológiai Egység felelős műszakivezető-helyettese, Ádászné Szüts Anna magyarázatából kiderül, hogy a kitermelt gázt el kell választani a folyadékoktól, majd a földgázt különböző összetevőkre bontják. Az itt előállított kilencféle cseppfolyós alaptermékből külföldre, például németországi vegyipari vállalatoknak is szállítanak. Több mint ötven kereskedelmi cikkszámon értékesítik termékeiket, például a Florin innen viszi palackjaihoz a hajtógázt. A hatalmas gázüzemhez tartozik a fémesen csillogó, éjszakai fényfüzérekkel ékesítve hatytyúkra emlékeztető toronysor. Messziről, Sándorfalva határából is jól látszanak a lobogó fáklyák, melyek valójában a kuktához hasonlatos biztonsági szelepek. Ezeket a színes gömbtartályokat, a hat gázgyűjtő állomást a föld alól fel-felbukkanó csőrendszer kapcsolja egybe, s köti az országos vezetékhálózathoz. A rendszerváltáskor a Mol Rt. összegubancolódott tevékenységei közül több is önálló kis cégként él tovább. így például a kutak karbantartására, a tartályok tisztítására, a szállításra, a járművek javítására alakult vállalkozás. A Mol Rt. árnyékában körülbelül húsz olajiparral kapcsolatos kft. versenyez a munkáért az algyői ipartelepen. Kulcskérdés a biztonság az ország legnagyobb bányaüzeménél. - Rókusról járt egy gőzmozdony tolatni, s egyszer, talán 1967-ben kigyulladt az olaj, még a sínek is elgörbültek emlékezik egy volt vasutas. Többen életüket is adták az olajért folyó heroikus küzdelemben. A legemlékezetesebb baleset, a 68-as kút 1968-beli kitörése után, a hetvenes évek elején létrehozták az olajosok saját tűzoltóságát - magyarázza Bera Sándor, ma már nyugalmazott algyői lánglovag. A kitermelés mérséklésével csökken a kockázat is, de rendszeresek a biztonsági ellenőrzések, a védelmi gyakorlatok itt, amit Külön is indokol, hogy a megye hat felső küszöbértékű veszélyes üzeme közül négy Algyő határában található. 2030-ig biztos a jövő - Függetlenül attól, hogy Algyőt - szemben a hasonló távolságú Sándorfalvával vagy Domaszékkel - Szegedhez csatolták, s ezzel 1973-ban elvesztette egy időre önállóságát, a falu sokat köszönhet az olajnak. A hagyományosan mezőgazdaságból és tipikusan halászatból, állattartásból élő település életét megrázta, hogy egyszer csak a bányászok „Jó szerencsét!" köszöntése lett itt hivatalossá, s idegenek jelentek meg a faluban - véli a polgármester. A Dunántúlról érkező szakembereknek húztak föl szolgálati lakásokat. A faluban gázvezeték, csatorna, óvoda, modern ABC, a tanyák közt is aszfaltút épült. Az olajiparnak köszönhetően sok, tipikusan algyői nevet (Czirok, Bakos, Belovai, Juhász, Süli, Vidács) viselő család talált megélhetést, illetve az ide akkor idegen hangzású névvel betelepülők ma már ősgyevinek érzik és tekintik magukat. Algyő életében ma is meghatározó szerepet játszik a Mol Rt. Nemcsak mint a legnagyobb adófizető, hanem mint igazi partner. Ezért a polgármester szerint a nagyközség jövőjét az szolgálná, ha az olaj nyomán megerősített, az autópálya-csadakozással tovább javuló logisztikai helyzetére alapozva itt az ipar maradna a vezérfonal. A hozzáértők jelenlegi tudása szerint 2030-ig ad munkát az algyői olajmező, de a vezetők az itt fölhalmozott infrastruktúra és szakértelem további hasznosításán törik a fejüket. ÚJSZÁSZI ILONA E kérdést a Délmagyarország 1917. december 25-én a Dugonics Társaság elnökségi gyűlésének állásfoglalása alapján feszegette. A fölvetés alapját a környéken mélyített Ivóvízkutakban észlelhető, felszivárgó gázokról szóló bejelentések adták. Lapunk 1918. január 1-jel számában olvasható, hogy a Dugonics Társaság javaslatot tett a földgázkutatás megindítására. A fúrást Algyő környékén vélték eredményesnek. CholnokyJenő, a Kolozsvári Tudományegyetem földrajzi tanszékének vezetője 1918 áprilisában a szegedi városi tanácshoz Intézett levelében azt írta, hogy „Szeged környékén igen nagy biztonsággal fúrhatunk bárhol gázra. A fúrásokat mintegy 2000 méterre, kell terveznünk." A kormány azonban a szegediek többszöri sürgetésére sem rendelte el a hazai földgázkutatás megkezdését - írta Juratovics Aladár az Algyő és népe monográfiában.