Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-02 / 205. szám

4 •KAPCSOLATOK» PÉNTEK, 2005. SZEPTEMBER 2. KÖRKÉP ÁSOTTHALOM. Vasárnap ismét megrendezik a községben a hagyományos roncsderbit az ásotthalmi Gárgyán erdő melletti pályán. A versenyzők 11 órakor érkeznek a pályára, nevezni a helyszínen lehet. Délben kezdődnek az időmérők, valamint a szabadedzés. A futamok 13 órakor indulnak, 16. 30 órakor kezdődik a szerelők futama, majd az eredményhirdetés. A versenyt kísérőprogramok színesítik, lesz krosszmotor-bcmutató, és ugróvár a gyerekeknek. A versenyre az amatőr versenyzők mellett a szervezők az országos bajnokság térségi versenyzőit is várják. A roncsderbit az Ásotthalmi Ifjúsági Egyesület szervezi. BORDÁNY. Megkezdődtek a településen a szeptember 17-i Észak-Dél-nap előkészületei. A gyermek- és ifjúsági önkormányzat, valamint a Kulturális és Szabadidós Egyesület eddig négy alkalommal, először 2001-ben rendezte meg az Észak-Dél labdarúgó-mérkőzést, ahol akkor, és azóta minden évben északi győzelem született. Ebben az évben a rendezvény bővül, már egy igazi falu párharcra, azaz Eszak-Dél-napra kerül sor, ahol számos versenyszámban mérhetik össze erejüket a bordányiak. A tervek szerint a foci mellett különféle sportágakban, így például kézilabdában, kosárlabdában, valamint kötélhúzásban is szerezhetnek majd pontokat csapatuknak az indulók. A sport mellett IQ-bajnokságra is sor kerül majd, lesz sörivó, gombóccvő és főzőverseny. Kiderül az is, melyik csapat tud több embert mozgósítani, azaz összességében melyik csoport a magasabb és melyik a nehezebb. DESZK. Ma kezdődik és hétfőig tart Ukrajnában, Rahón a 15. Hucul-fesztivál és a Hucul-brynza, azaz a juhtúrófesztivál. A rendezvények keretei között tartják Rahó és testvérvárosainak találkozóját, melyre Dcszkről 12 fő utazik el, hogy képviseljék a községet és erősítsék a két település közötti együttműködést. DOMASZÉK. A védőnői szolgálat (Dózsa György utca 31.) fogadóórát tart mindennap 8-tól 9-ig. Ilyenkor személycsen valamint telefonon a 284-017-es számon érhetik el a védőnőket. Várandós tanácsadást a védőnők minden héten kedden 8-tól 10-ig tartanak. MÓRAHALOM. A város második alkalommal ad helyet szombaton 10 órától a mozgáskorlátozottak évente megrendezett megyei rendezvényének. Az Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőbe 18 településről közel hatszáz mozgáskorlátozott érkezik a programra. A Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesületének találkozóját Nógrádi Zoltán polgármester és Tóth Margit, az egyesület megyei elnöke nyitja meg. Délután fél háromkor ülő röplabda-bemutató kezdődik a sportcsarnokban, ezen kívül kulturális programok színesítik a rendezvényt. — Szeptember 5-én 17 órakor nyílik meg Tesényiné Fogarassi Margit szegedi festőművész ki­állítása az Aranyszöm Rendez­vényházban. SZEGED-TÁPÉ. Minden volt pajori lakost és egykori iskolást várnak az idei találkozóra szombaton. A megemlékezést és a találkozót 11 órától az iskola emlékhelyénél tartják. A résztvevők ezután sátrat állíthatnak, bográcsozhatnak, beszélgethetnek. Kószó Péter: az én Nagy Könyvem A valódi krisztusi szeretet Az ifjúsági házat terheli a SZIN vesztesége A legdrágább a The Cure és a Kispál volt, a tehetségkutatót a békéscsabai Jaffa nyerte. A SZIN vesztesége néhány száz­ezer forint, ami az ifjúsági házat ter­heli. A Szegedi Ifjúsági Napok teljes költségve­tése 78 millió forint volt, melynek 50 szá­zaléka jegybevételből, 15 százaléka önkor­mányzati támogatásból, 35 százaléka a szponzoroktól kapott pénzből és a terület­értékesítésből származott - tudtuk meg Boros Gyulától, a fesztivált szervező Sze­gedi Ifjúsági Ház vezetőjétől. Az idei SZIN néhány százezer forintos veszteséggel zárt, amely a szervezőt, az ifjúsági házat terheli. A legdrágább koncert a The Cure volt, a fellépés a teljes költségvetés nagyjából 30 százalékába került, de pontos összeget a szerződésben vállalt titoktartás miatt Bo­ros Gyula nem mondhatott. Titkos a leg­drágább magyar zenekar, a Kispál és a Borz gázsija is, de a szervező elmondta, a néző­számot tekintve ezt az együttest megérte meghívni. A SZIN tehetségkutatóját a békéscsa­bai Jaffa együttes nyerte, őket 300 ezer forintos, hangszerboltban elkölthető utalvánnyal jutalmazták. Második lett a youJAne Pécsről, harmadik a szegedi Fa­de Out. Ok kétszáz-, illetve százezer fo­rintos utalványt kaptak. Az eredeti el­képzeléssel ellentétben nem csupán a nézők, hanem zsűri is döntött a sorrend­ről. Ezt Boros Gyula azzal indokolta, hogy a látogatók felét kitevő szegediek feltehetően szegedi zenekarokra szavaz­tak volna, ami csökkenti a többiek esé­lyét. A látogatók közül 787-en szavaz­tak, a zsűri tagjai pedig a fesztivál szer­vezői és a színpadnál lévő hangtechnikai személyzet közül kerültek ki. G.ZS. Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmasnak ígérkező szellemi kalandtú­rában ismert Csongrád megyei közéleti sze­mélyiségek, tudósok, művészek, üzletem­berek, sportolók és újságírók vallanak leg­kedvesebb könyvükről. Kószó Péter, Vásár­hely alpolgármestere John Steinbeck Érik a gyümölcs című regényéről beszél. „Steinbeck remekműve ez egyik kedvencem, a sok regény kö­zött, amit olvastam. Talán azért ez az én nagy könyvem, mert olyan idős koromban olvastam, amikor meghatározó volt szá­momra a mondanivalója: harmadikos gimnazista voltam. A re­gény az Egyesült Államokban játszódik az 1930-as években, s egy gazdálkodó családról szól, akik az oklahomai aszály elől me­nekülnek a napfényes Kaliforniába, a narancsligetek, a szőlőli­getek felé munkát keresni. Ennek az útnak a fáradalmait, a stá­cióit írja meg Steinbeck csodálatos módon. Engem a regényben a családon belül működő szeretetkapcsolatok fogtak meg, s na­gyon erősen inspiráltak egész életem során. A család mint Izrael népe, azért vonul a Kánaán felé, hogy szenvedéseiket felváltsa a jólét. A szenvedéseik azonban nem enyhülnek, hanem még in­kább elmélyülnek. Olyannyira, hogy éheznek a jó remény hívó­szavára Kaliforniába érkező emberek. A könyv utolsó döb­benetes képe máig ható nyo­mokat hagyott bennem: egy éhhalál küszöbén lévő ember­nek a család egyik nőtagja anyatejet ad, megmentve őt. Máig emlékszem: amikor ezt elolvastam, hosszú ideig könnyeztem az átélt katarzis hatása alatt. Az az érzésem, aki elolvassa a regényt, az ki­csit jobb emberré válik. Ráérez a krisztusi szeretet érvényesü­lésére az emberek között." Átadták a Pulitzer József Kollégiumot Makón Ma kezdődik a nemzetközi tiszai halfesztivál Százhúsz csapat főz A szegcdi híd alatt lányok sütik a halat Fotó: Karnok Csaba Ma megkezdődik a kilencedik nemzetközi tiszai halfesztivál Sze­geden. Az idén másfélszer annyi csapat mutatja be halléfőző tudományát a Partfürdőn, mint tavaly. A szemközti oldalon, a rakparton különböző programok várják vasárnapig a látogatókat. MUNKATÁRSUNKTÓL A vizi élet emberemlékezet óta je­lentős mértékben alakította a sze­gedi nép táplálkozási szokásait. Szeged, a Tisza és a hal elválaszt­hatatlanok egymástól. A szegedi hídfő környékén volt a halpiac, és itt ütötték fel sátraikat a meleg ételt árusító asszonyok. A mai Roosevelt tér és a halételek hagyo­mányosan hozzá tartoznak a vá­ros képéhez. A hagyományok őr­zése a célja a háromnapos nem­zetközi tiszai halfesztiválnak, amit az idén két helyszínen, a fo­lyó két partján, a rakparton és a Partfürdön bonyolítanak le. Kipper György, a kilencedik szegedi halfesztivál szervezője el­mondta: míg tavaly 82, az idén már 120 csapat mutatja be halfő­ző tudományát szombaton, ezút­tal a Partfürdőn. Mások mellett a Délmagyarország és kiadója: két halléfőző brigádunk is bogrács mellé áll és fakanalat fog. A szemközti oldalon, a Huszár Mátyás rakparton már ma elkez­dődik a sürgés-forgás. Az úttesten már csütörtökön éjszaka állítot­ták a sátrakat és a főzőhelyeket. Ezen a részen három szegedi ha­lászcsárda is - a Roosevelt téri, a Fehér-tói és az algyői - méri majd a zamatos hallét, és más finomsá­gokat is meg lehet kóstolni. Folk­lór műsorok, kézműves kirakodó vásár, tiszai halászatieszköz-kiál­lítás színesíti a programot. Átadták a diákoknak a makói Pulitzer József Kollégiumot. A középiskolások egy közel más­félmilliárd forintos állami támogatásból felújí­tott, átépített épületet vehettek birtokba a rend­hagyó tanévnyitón, amelyen Lampcrth Mónika belügyminiszter mondta az ünnepi beszédet. Két- és háromágyas hálók, törésbiztos bútorok, külön orvosi szoba, plazmatévé az ebédlőben, és „sportcipő­talpbarát" műanyaggal borított kosárpálya. Ez a kollé­gium tényleg a világ bármely táján megállná a helyét. A diákok örömmel vették birtokba a neves újság­íróról elnevezet diákszállást Fotó: Illyés Szabolcs A halfesztiválokon általában több ezer mosatlan tányér gyű­lik össze. Ez kapóra jött az egyik mosogatószert gyártó cég­nek, amely vasárnap reklámfil­met forgat. Információnk sze­rint bemutatják, hogy egy fla­kon szer elegendő tízezer tányér elmosásához. A forgatás ideje alatt, vasárnap reggel 7 órától délelőtt fél 12-ig a Belvárosi hi­dat lezárják. A gyalogosok és a tömegközlekedési eszközök vi­szont ez idő alatt is áthaladhat­nak a hídon. (További részletek a 6. olda­lon.) MAI PROGRAM 16.00: Magyarország-Szlovákia erősember csapatverseny 19.00: Zsomboys együttes műsora 20.00: Irigy Hónaljmirigy műsora 21.00: Zsomboys együttes műsora Paprikára és madzagra föl! Erről beszélt a Puhtzer József Kollégium átadása alkal­mából tartott, rendhagyó tanévnyitó meghívott ven­dége, Lamperth Mónika belügyminiszter is. Eddig még nem volt rá példa, hogy egy önkor­mányzati cikluson belül két címzett támogatáshoz is hozzájusson Makó önkormányzata. Most a tan­medence mellett - ami jövőre elkészül - a gyerme­kek is igénybe vehetik a kormány és a parlament tá­mogatásával elkészült Pulitzer-kollégiumot, amihez összesen 1,43 milliárd forintnyi segítséget nyújtott az állam - emlékeztetett Búzás Péter polgármester. A polgármester Nemesi Páltól, a generál-kivitelezést vállaló Ferroép Rt.-től átvette a kollégium jelképes kulcsait, amit tovább is adott a fenntartó képviselő­jének - a szimbólum végül is Savanya Sándornak, az Erdei Ferenc Kereskedelmi és Közgazdasági Szakkö­zépiskola és Kollégium igazgatójának kezébe jutott, aki nagy tapsot kapott a diákoktól, amikor megígér­te, ő már senkinek nem adja tovább... Köszöntötte az egybegyűlteket a kollégium fenn­tartójának nevében Frank József, a Csongrád Me­gyei Közgyűlés elnöke is, aki arról szólt, a diákszál­ló munkahely is, a Csongrád megyei intézmények­ben összesen ezerszázan dolgoznak.Moinár László kollégiumigazgató azt mondta, mind a gyermekek­nek, mind pedig a nevelőknek öröm ez a nap. A négy makói középiskola kollégistái között van hat erdélyi, illetve vajdasági fiatal is, így ez egy nemzet­közi intézmény, amely ugyanakkor háromcsillagos turistaszállóként is üzemel. I. sz. Megkezdődött a paprikakötözési Guinness-rekord felállításának kísérlete a Széchenyi téren tegnap délután - és ezzel a szegedi fű­szerpaprika napok. Mintegy hetven-nyolcvan érdeklődő állt neki a hármasával összefogott friss fűszerpaprikák madzagra hurkolá­sának. Regisztráció után bárki beállhat a kötözők sorába vasárna­pig, naponta 10 és 17 óra között Fotó: Frank Yvette

Next

/
Thumbnails
Contents