Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)
2005-09-02 / 205. szám
PÉNTEK, 2005. SZEPTEMBER 2. • KAPCSOLATOK" 5 Előnyhöz jutottak a leleményesek Márton érettségivel kezdte az első osztályt A földhivatali papírok szerint a melléképület közterületen áll, nem kertben A górén átmegy az utca Az újszegedi Tiszavirág utcában a valóságban ott áll Zsigáék góréja és istállója, papíron ez azonban közterület Fotó: Gyenes Kálmán Kisajátították is, meg nem is Zsigáék telkének egy részét: ami a földhivatal szerint utca, az a valóságban kert, kukoricagóré és melléképület. A Tiszavirág utcaiak azt mondják, ki kellene végre egyenesíteni az utat, megszüntetni a belógó kertet. Az önkormányzat is ezen van, de első fokon elvesztette a birtokvédelmi pert. Megrohanták a diákok a nyelvvizsga központokat, hiszen aki megszerezte a középfokú C típusú bizonyítványt, automatikusan százszázalékos emeltszintű érettségi ötöst kap. A kőrösys Maros Márton ezért tavaly nem elsőbe, hanem nulladik osztályba, azaz nyelvi előkészítőbe jelentkezett. Most, elsős létére, emelt szintű érettségivel büszkélkedhet. Azok a diákok és szülők, akik előre gondolkodtak és ráfeküdtek az elmúlt egy-két évben a nyelvtanulásra - jól járhattak. Az új érettségi rendszer ugyanis olyan lehetőséget biztosított a minimum középfokú C típusú nyelvvizsgával rendelkező tanulóknak, ami a felvételinél hatalmas előnyt jelent. Aki bemutatta bizonyítványát az iskolában és szeptember 5-éig bejelentkezik emelt szintű érettségire, annak az adott nyelvből nem kell vizsgáznia. Az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpontban automatikusan beírják neki az emelt szintű százszázalékos ötöst. A Kőrösy József Közgazdasági és Külkereskedelmi Szakközépiskolában a vezetés úgy döntött, hogy a nyelvvizsga-bizonyítvány bemutatása mellé az emeltszintű érettségire bejelentkező gyerekeknek osztályozó vizsgán is meg kell felelniük. Ezt a pluszmegmérettetést a rendelet megengedi. - Az iskola vezetése mindig is a minőséget tartotta szem előtt. Ebben az esetben is ez történt magyarázza a döntés hátterét Kiricsi Imréné igazgató. A Kőrösy"bén angolból hatvankettcn, németből tizenheten tettek osztályozóvizsgát. ]ónyer Edit igazgatóhelyettestől megtudjuk: a diákok kilencven százaléka ötöst kapott. A vizsgázó tanulók között nemcsak utolsó évesek voltak, hanem sokan próbálkoztak Székhelyi nem bűnös Az ügyészségi határozat lényegileg megegyezik a korábbi rendőrségi állásponttal: a szegedi színigazgató, Székhelyi József nem követett el bűncselekményt azzal, hogy fölolvasta pamfletjét. MUNKATÁRSUNKTÓL Székhelyi József színigazgatót följelentette, majd a nyomozás eredményét az ügyészségnél megpanaszolta Bakai Csaba szegedi önkormányzati képviselő, az Együtt Szegedért Egyesület elnöke. Tegnap- még nem kapta meg az ügyészségi végzést, bár azt - mint Bariné dr. Tóth Évától, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivőjétől megtudtuk - szerdán postázták. Az ügyészség lényegében azonos módon foglalt állást az ügyben, mint korábban a rendőrség, amely bűncselekmény hiányában szüntette meg a nyomozást. Két feljelentő volt, Bakai Csaba mellett egy debreceni személy, s a rendőrség nyomozást megszüntető határozata ellen mindketten panasszal éltek. A megyei főügyészség ezt elutasító mostani határozatában az áll, hogy szándékosság hiánya miatt nincs bűncselekmény, s további jogorvoslatnak nincs helye. A színigazgató a szabad demokraták márciusi, Szegeden tartott kongresszusán pamfletet olvasott föl, amelyben a Fidesz elnökére, Orbán Viktorra utalva ez szerepelt: „O maga pedig, mint Tokaj hímvesszeje, nektárt fog csöpögtetni - mindenhová". A rendőrségi eljárást kezdeményező Bakaiék szerint ezzel megsértette a Himnuszt, illetve a magyar embereket. az alsóbb évfolyamokból is. Maros Márton például a nyelvi előkészítős osztályba járt az elmúlt tanévben, tehát nulladikos volt. Tíz órában tanulta az angol nyelvet. - Az volt a célunk, hogy megcsináljam év végén a középfokú C típusú nyelvvizsgát és ezáltal megkapjam a százszázalékos emelt szintű érettségi ötöst. Azt hiszem megérte, hogy egy évvel tovább járok középiskolába - jelenti ki boldogan a 15 éves fiú, akinek így nem kellett külön órákra járnia. A szülei legalább százezer forintot megspóroltak. Az idén elsős fiatalember azt mondja: az osztályozóvizsga a nyelvvizsga után nem volt nehéz, pedig a négyéves anyagból kérdezték. Az átmeneti év egyszeri lehetősége után, ezentúl, nem fogadják el a középfokú C típusú nyelvvizsga bizonyítványt emelt szintű érettséginek. Érthető, hogy a nyelvvizsga központokban tavasszal és nyáron roham volt. A ILS szegedi nyelviskola vezető nyelvtanárhelyettese, Istenes Henriett azt mondja, náluk negyven százalékkal többen nyelvvizsgáztak, mint a korábbi szemeszterben. Maros Mártonnak és a lehetőséggel élt társainak tetemes az előnye. Akik pedig nem gondolkodtak előre, főhet a fejük, hogy a hátrányt hogyan dolgozzák le a felvételinél. CS. GÁT LÁSZLÓ A TÉNYLEGES VIZSGA NEHEZEBB A Kőrösy angol szakos tanára, Melegné Pákozdi Ágnes és német tanára Jónyer Edit szerint az emelt szintű érettségi nem könnyű: ha hatvan százalékot elérnének a frissen nyelvvizsgázott gyerekek, az már jó lenne. Úgy vélik, még a felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezők is megizzadnának, és nem biztos, hogy maximális pontszámot elérnének. A csatornázást befejezték a Tiszavirág utcában, most építik az új utat. A lakók örülnek, hogy a sokáig sáros, gödrös utcájukban végre kényelmesen lehet közlekedni. Csizmadia Sándorné azonban többek véleményét tolmácsolja, amikor azt mondja: járdára is szükség van. - A 21. században vagyunk, száguldó autók járnak az új úton, miközben az utcában gyerekek élnek, közlekednek. Legyen járda mindkét oldalon - jelenti ki. Ennek megoldása szerintük az önkormányzatra vár. A gond csak az, hogy a Tiszavirág utca vége összeszűkül, mert egy góré és egy melléképület áll a kerítések vonalából messze kinyúlóan. így az új úttest is éppen csak elfért. Többen azt sérelmezik a lakók közül, hogy a város azért büntet, ha valaki egy autónyi sódert boríttat le a háza elé, de közben évek alatt nem tudja az utcát kiegyenesíteni, a vitatott terület sorsát rendezni. Ráadásul szerintük a tulajdonos nem gondozza a kertjét, zavaró a rendezetlen góré és udvar látványa magyarázzák. Az udvar és a kert valóban elüt a környező kertvárosi házak hangulatától. Egy vakolatlan és egy öreg, omladozó épület, egy régi góré, téglarakások, lombja vesztett fatörzsek állnak az udvarban. A kertben szép, magas kukorica nő. Zsiga Jenő, a sarki, kilógó ház egyik tulajdonosa azt állítja, az épületek még a harmincas években készültek el - engedéllyel. Szerintük ahhoz, hogy az utca vonalát ki lehessen egyenesíteni, ki kellene sajátítani a területet, ők valami pénzt szeretnének látni, akkor adnának területükből. Az önkormányzat azonban nem tudja a területet kisajátítani, mert a földhivatal szerint a városé. Molnár László, a városüzemeltetési iroda vezetője hangsúlyozza: papíron közterület az a rész, ezért a város birtokvédelmi perre ment Zsigáékkal. Tegnapelőtt nem jogerős, első fokú ítéletet hozott a Szegedi Városi Bíróság a Tiszavirág utcai kilógó telek ügyében. Az önkormányzat birtokvédelmi keresetében azt kérte, hogy az alperesek bontsák le a közútra eső épületrészt és kerítést, mert azt már kisajátították. A felperes keresetét a bíróság azonban első fokon elutasította. Zsiga lenő szerint még a hatvanas években kevertek össze valamit a tanácsnál. Valóban voltak akkor kisajátítások a környéken, de Zsigáék szerint a másik oldalon, a Szőri utcát szélesítették. Onnan tényleg elvettek tőlük, akkor keveredhettek össze a papírok. A nyugdíjas férfi szérint a földterület még 1929-ben került a tulajdonukba, a Tiszavirág utcát csak 1947-ben nyitották az akkori kerteken keresztül. Épületeik akkor már álltak - mondja és azóta nem sajátítottak ki tőlük egyetlen négyzetmétert sem az új utcában. M. B. I. HÍREK REGIÓRA AZ ISKOLAKEZDÉSRŐL A szegedi körzeti tévéstúdió Regióra című magazinjában azzal foglalkoznak, hogyan küzdhető le a gyerekek szorongása, amikor először ülnek az iskolapadba. Bemutatják a nemrég kitüntetett csengelei pedagógus házaspárt. A büntetés visszatartó erejét vizsgálják - parlagfűirtásra kötelezett telektulajdonosok és hipermarketek esetében. Valóban befellegzett-e a termálvizet használó kertészeteknek? A szegedi hal- és a szentesi lecsófőző fesztivál ürügyén tiszai népdalok is felcsendülnek az mtvl ma 13 órakor kezdődő adásban. VLASICS-KIÁLLÍTÁS A MÚZEUMBAN Szeged egykori festődoyenjének, Vlasics Károlynak nyílik kiállítása ma délután fél ötkor a Móra Ferenc Múzeumban - dr. Apró Ferenc művészeti író méltató szavai mellett. A megnyitón közreműködik gitáron Joó Gabriella, fuvolán Krokavecz András. Az 1968-ban elhunyt festő művészetszervező tevékenységéről lett ismert, amellyel összefogta a szegedi és a vásárhelyi alkotókat, emberek százaival ismertette meg a festészet alapjait. A most kiállított 65 mű többnyire világos tónusú, alföldi és Tisza-parti tájrészleteket, finoman kimunkált utcai, piaci jeleneteket ábrázol. A kiállítás november 27-éig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-17 óráig. Az első iskolanapon bedugult a város közlekedése Megkezdődött a tanítás Becsengettek, tegnap indult a nagyüzem a közoktatásban. Ez az egész városképet megváltoztatta, és a szegedi közlekedésben is érezhető volt: bedugult a város, mindenki késésben volt. MUNKATÁRSUNKTÓL Mintegy varázsütésre többszörösére növekedett a városlakók száma - ez lehetett a benyomása tegnap a reggeli órákban közlekedőknek. Megkezdődött az új tanév. A szülők - egyre többen - gépkocsival szállítják csemetéiket az iskolába. S bár sokan felfogták már, hogy a reggeli órákban tömegközlekedési eszközzel, vagy kerékpárral hamarabb célba érhetnek, tegnap úgy tűnt még nem elegen. A járművek okozta akadályokat ezentúl, kisebb megszakításokkal őszi, téli, tavaszi szünet -, de el kell viselnünk. A diákoknak az általános és szakiskolában 181, míg a középiskolákban 180 napot kell az idén tanulással tölteniük. A szorgalmi időszak első féléve január 20-áig tart, a tanév június 15-éig. A tavalyihoz képest 25 százalékkal több diák kezdi a tanévet a nyelvi előkészítő évfolyamon az általános iskola után. Az ország 23 szakiskolájában indul szakképzést előkészítő évfolyam olyan fiatalok számára, akik nem rendelkeznek alapfokú iskolai végzettséggel. Számukra ezzel kívánja az oktatási tárca lehetővé tenni a következő évtől a szakképzésbe való bekapcsolódást. Az idén először tehetnek az őszi vizsgaidőszakban - október 21 -étől november 30-áig érettségit a diákok. Ekkor közép és emelt szinten rendes, előrehozott, ismétlő, pótló és javító érettségi vizsgákat rendeznek a kijelölt középiskolák. A vizsgákra szeptember 5-éig lehet jelentkezni. A reggeli csúcsforgalom a Belvárosi hídon is tapasztalható volt Fotó: Karnok Csaba Közös akció a gyerekekért MUNKATÁRSUNKTÓL A tanévkezdéssel összefüggésben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a Csongrád Megyei Polgárőr Szövetség valamint a Városőrség közös akciót szervez október 15-éig. Az együttes fellépés célja a Csongrád megyei települések és Szeged közbiztonságának fejlesztése. Az akció kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézményekre, így az elkövetkező két hónapban az iskolák vonzáskörzetében fokozott rendőri, városőri és polgárőri jelenléttel találkoznak a települések polgárai - tájékoztattak tegnap a megyei rendőr-főkapitányságon. A tanévkezdéshez kapcsolódóan kiemelt cél a gyermekek közlekedésbiztonsági készségének kialakítása és fejlesztése, amelyet az oktatás kezdeti és befejezési időszakában az iskolák környékén tartott nagyfokú ellenőrzés is segít. Járdát építettek a baktóiak Tegnap délután ünnepélyesen átadta Botka László polgármester a kiskertesek által épített járdát Baktón. A Csongrádi úttól a Pihenő utcáig vezetett járda anyagát a választókörzeti alapból vette Cila Ferenc önkormányzati képviselő, és a kerttulajdonosok rakták le a lapokat. Ezzel egy újabb irányból is keresztülszeli a szilárd burkolatú járda a területet, tavaly ugyanis a Völgyérhát utcától a Pihenő utcáig épült meg a járda. Gila hozzátette: folyamatban van a mellékutcákban is a járdaépítés. Buszjáratot is terveznek a kiskertekhez. Mivel mezőgazdasági területről van szó, lakossági befizetésre is szükség van, hogy megépüljön az ehhez szükséges út. Ötven százalékot kellene összeadniuk a kerttulajdonosoknak, a maradékot a város állná, már elkészültek a tervek.