Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-12 / 213. szám

4 •KAPCSOLATOK» CSÜ TÖRTÖK, 2005. SZEPTEMBER 15. A siker receptje: hit, remény, egoizmus Győzike és a halászlé Győzikét Savanya Norbert látta vendégül Fotó: Schmidt Andrea Győzike tegnap Szegedre érkezett, és ma is vá­rosunkban marad. Hogy miért, az legyen holnapi szántunk meglepetése. A Romantik frontemberét vasárnap este barátja, Savanya Norbert búvárúszó világbajnok látta vendégül. A szegedi Kiskőrössy étteremben vacsorázott Sav­anya Norbert vendégeként tegnap Győzike. A Ro­mantik frontembere vasárnap este magánember­ként látogatott hozzánk, ma már azonban kötele­zettségei is lesznek városunkban. A búvárúszó vi­lágbajnok és Győzike körülbelül három héttel ez­előtt ismerkedtek meg Szegeden, és azóta - mint mesélték - napi kapcsolatban állnak egymással. Hogy mit kedvelnek leginkább egymásban? Erre a kérdésre nem sikerült egyértelmű választ kap­nunk. Norbiban, azt, ahogy dús hajába tép a szél ­viccelődött Győzike a halászlé mellett. A valóságshow-szereplő ez alkalommal egyedül, legutóbb egész családjával érkezett Szegedre, turné­jának első állomására. Ahogy fogalmazott, akkor a tömeg szó szerint megtámadta őket, kislányát, Vi­rágot szinte szétszedték az emberek. Bea asszonyt és a gyerekeket meglepte és kissé meg is riasztotta az az érdeklődés és rajongás, de a családfő mindezt már megszokta. Mindenhol hasonlót tapasztal ­Salgótarján kivételével. De - idézte a mondást ­senki sem lehet próféta a saját hazájában. A sikeressé válás receptje egyébként Győzike sze­rint a hit, a remény és az egoizmus: - Hittem ben­ne, reménykedtem benne, álmodtam vele, de a leg­fontosabb, hogy el kellett indulni. Én így tettem: megtankoltam az autót, vettem egy autópá­lya-matricát, felmentem Budapestre és megcsinál­tam a saját sikerem. Kellett ehhez persze egy TV-csatorna és Galambos Lajos segítsége is. Szegedről egyébként Gáspár Győző nem csak Savanya Norbertet tudhatja barátjának, elmondása szerint jó a kapcsolata Botka László polgármester­rel és édesanyjával, valamint Pászti Anikóval, a Sing Sing vezetőjével is. - Nincs karácsony és újév úgy, hogy legalább egy SMS-t ne küldenénk egymásnak Anikóval, én is és a feleségem is imádjuk őt. Legközelebb, ha jö­vünk, nála lépünk föl. Szeretnénk, ha felépülne már az autópálya, akkor csak egy ugrásra lennénk Szegedtől. Lapunkban holnap egy, a Győzike show-val kap­csolatos meglepetésről olvashatnak. G. ZS. Jáksó László rokonra lelt a bográcsok közt Makón A hagymáról szólt a hét vége A jó időnek és a változatos programoknak köszönhetően a ko­rábbinál sokkal többen látogattak cl a hétvégi makói hagyma­fesztiválra. A szombati verseny házigazdája, Jáksó László rokoni szálakra lelt a makóiak közt. A vidámság és a szórakozás je­gyében telt a XV. nemzetközi hagymafesztivál szombati és va­sárnapi napja Makón: evés­re-ivásra, illetve sportprogra­mokra invitálták a makóiakat és a látogatókat. Nem sokkal negyed tíz után hangzott el az a gong szombat délelőtt, ami a kistérség polgár­mesterei számára jelezte: ideje nekikezdeni a közös forrásból eredő, tizenhat kilogrammnyi marhahús felkockázásának. Mind a tizenhét település kü­lön-külön standon bizonyíthat­ta: a legjobb eledel az ő bográ­csukban rotyog. Megtudtuk: a finom ételek mellett jó italoknak is örülhe­tett, aki a fesztiválra látogatott, hiszen Makó testvérvárosából, a németországi Löbauból jó né­hány hordó helyi sört is mértek a csapokból - sokak tetszésére. A programok vendége volt a rádiós jáksó László, aki az eledeleket bí­ráló zsűri tagságát is elvállalta, és távoli rokona is akad a fesztiválo­zók között, hiszen édesapja Ma­kón született. A verseny délután 1 órakor zárult és az eredmény gyorsan kiderült: minden bog­rács aranyérmes lett. I. sz. Szabó Mihály: Az én Nagy Könyvein Korrajz Magyarországról Lapunk is elindította a Somogyi-könyvtár segítségével a maga Nagy Könyv-játékát: az izgalmas szellemi kalandtúrában ismert Csongrád megyei közéleti személyiségek, tudósok, művészek, üzletemberek, sporto­lók és újságírók vallanak legkedvesebb köny­vükről. Szabó Mihály, a szegedi Novotel Ho­tel igazgatója Julián Rubinstein A viszkis rabló balladája című könyvéről beszél. „A viszkis rabló balladája egy a sok közül, amely azért raga­dott meg, mert ez nem csupán csak egy ember (gazember) éle­tét mutatja be, hanem egy korrajzot is ad a kommunizmusból a kapitalizmusba átlépő országunkról. Láthatjuk a minden­napok valósága mögött meghúzódó gátlástalan, néha undorí­tó és szövevényes magyar valóságot a 90-es évekből. Érdekes olvasmány, hiszen egy külföldi író szemével figyelhetjük meg a rendszerváltás utáni Magyarországot és ezen keresztül reáli­sabb képet kap az olvasó az akkori életről. Az izgalmas, fordu­latokban bővelkedő regényben sok műfaj - romantika, krimi, komédia, dráma - keveredik. Végig érezhető az, hogy a fősze­replő Ambrus Attila az otthonról hozott lelki sérüléseivel pró­bál megbirkózni. Dolgozik benne a bizonyítási vágy: a hoki­csapat első számú kapusa akart lenni, de ha meg is kap­ta rá a lehetőséget, az kudarc­cal végződött. A rablásokban elért gyors és gyümölcsöző si­kerei növelték önbizalmát. A véresen komoly tetteket, amelyekben Ambrus igyeke­zett a körülményekhez ké­pest emberséges és udvarias lenni, gyakran komikusan és némi iróniával írja meg a szerző. Habár Ambrus sokáig a bolondját járatta az üldöző­ivel a végén itt is igaz a köz­hely: addig jár a korsó a kút­ra, amíg el nem törik." Sikeres Autórevü Bezárta kapuit a Hangár Autórevü 2005, a hétvége sikeres au­tókiállítása a Gellért és Fiai Consulting Kft. rendezésében. Péntek délutántól vasárnap estig tartott nyitva a Hangár Expó- és Konferencia-központban a hagyományos Autórevü, melyen idén is a legjobb autómárkákkal ismerkedhettek meg az érdeklődők. A Hangár Autórevü nem csupán egy szakkiállítás kívánt lenni - mondta ifj. Gellért Ákos, a rendezvény szervezője -, hanem ahhoz kapcsolódó programok sorozata. így az érdeklődők ismét láthattak Streetfighter­és motokrossz-bemutatókat, autós ügyességi versenyeket, big crash törésbemutatókat. Szombaton a szegedi országos Lada-találkozó résztvevői is beköszöntek a Hangárra, azt követően, hogy tettek egy kört a városban. A vásárvárosban eltöltött egy óra alatt gumifüstölés­sel is szórakoztatták a vendégeket. - Jól sikerült a rendezvénysorozat, szerencsénk volt az időjárással is. Vasárnap délután sokan kíváncsian voltak a 60 km/órás frontális ütközést szimuláló darus bemutatóra, amit a rendőrség baleset-meg­előzési szakembereivel közösen elrettentésül tartottunk - értékelte az Autórevüt tegnap este ifj. Gellért Ákos. Zárásul a Délmagyarország­gal közösen meghirdetett játék győztesét is kisorsolták: a deszki Kar­dosné Papp Éva egy hónapon át ingyen használhat egy C4-es Citroent a ZXM Kft. jóvoltából. A szegedi Novai György egy hétig vezetheti a Porsche Szeged egyik autóját, az ugyancsak szegedi Kókai István a Pappas Autó gépkocsiját kapja meg egy hétre. Deszki receptek: Vili bácsi módra, ahogyan Gyula szereti Ötvenkét polgármester őrizte a lángot ELOLJAROK A polgármesterek főzőversenyében a marhapörkölt kategóriában Szaniszló József, Sándorfalva alpolgármestere, Vígh Viktor Székkutas és Botka Lász­ló Szeged első embere állhatott a dobogóra. A bográcsos birkafőzésben Si­micz József Deszk, Faragó Ferenc Fábiánsebestyén és Horváth Lajos Ki­rályhegyes polgármestere volt a legjobb. Az egyéb ételek kategóriában a zsűri jutalmazta Szűcs Tibor mórahalmi borászt, Simicz József deszki és Brczán Krisztofór deszki szerb önkormányzati vezetőt. A vándorserleget Pi­ri József algyői polgármester érdemelte ki. Ágyas pálinka kategóriában Ba­logh Lajosné baksi „Dongér-parti fütty(k)öse" győzedelmeskedett. Juhász Ferenc és Jáksó László voltak a főkóstolók Fotó: Karnok Csaba KÖRKÉP ALGYŐ. Pénzrengetés-AK&.H ügy kulisszatitkai címmel Tóm Kennedy újságíróval Gonda János beszélget a faluházban szerdán este 6 órától. - A községi könyvtár a Nagy Könyv-játék jegyében megyei szintű könyvkarnevált rendez december 10-én a faluházban. Maximum 4 fős csoportok, illetve egyéni versenyzők jelentkezését várják, akik jelmezben és 2-5 perces produkcióban megjelenítik kedvenc könyvük szereplőjét (szereplőit), egy-egy eseményét. Az értékelés és díjazás két kategóriában és három korcsoportban történik. Az egyéni és a csoportban induló felnőttek és iskolások közül az 1-3. helyezettek nagy értékű utalványban, az óvodások játéknyereményben részesülnek. További jutalmak: könyvek, pólók, bögrék, tollak, tárgyjutalmak, emléklapok. A karneválon való részvételi szándékot - névvel és elérhetőséggel - szeptember 30-áig kérik jelezni az alábbi telefonon és címen: Algyői Könyvtár 6750 Algyő, Kastélykert u. 63.. Ttlefon és faxszám: 62/517-170, e-mail-cím: bibl@algyo.hu. A produkcióban megjeleníteni kívánt könyvet, a produkció időtartamát, valamint a technikai igényeket (például mikrofon, CD-lejátszó, magnó) november 20-ig kell jelezni a fenti címen. A karnevál pontos kezdési idejéről, forgatókönyvéről a jelentkezők december 3-áig kapnak. RORDÁNY. A faluházban ma nyílik meg Domonkos Zoltán és Kormosné Király Etelka kiállítása. Csongrád megye számos településén látható volt már ez a kiállítás, most szeretnék Bordány lakosainak is megmutatni az alkotásokat. A gyűjtemény szeptember 30-áig tekinthető meg. PUSZTAMÉRGES. A művelődési házba ma délelőtt 9 és 12 óra között a „Jön a méhecske" kereskedés várja széles kínálattal az érdeklődőket. RÚZSA. Szeptember l-jétől a sürgősségi betegellátást hétköznapokon délután 5 órától reggel 7 óráig, hét végén (szombat, vasárnap) és ünnepnapokon reggel 7 órától következő nap reggel 7 óráig a Rúzsa, Rózsa utca 2. szám alatti központi orvosi ügyeleten az Országos Mentőszolgálat Csongrád Megyei Szervezete társulás keretében látja el Rúzsa, Öttömös, Pusztamérges, Üllés, Forráskút községekre kiterjedően. Személyesen a Rúzsa, Rózsa utca 2. szám alatti ügyeleti rendelőben, illetve telefonon a 62/285-076 számon jelenthető be sürgősségi felnőtt, illetve gyermekorvosi ellátást igénylő eset. A központi orvosi ügyeleten az érintett települések háziorvosai közül egy fő, valamint egy fó ápoló és egy fó gépkocsivezető látja el a készenléti, illetve ügyeleti szolgálatot. Az Egészségügyi Minisztérium támogatásával egy Suzuki terepjáró gépkocsit vásárolt Rúzsa önkormányzata a központi ügyelethez. A rendelő kialakításához és az előírt műszerek beszerzéséhez pályázat alapján a Csongrád Megyei Tfcrületfejlesztési Tanács, az Egészségügyi Minisztérium és a Szívügy Alapítvány nyújtott támogatást. ZSOMBÓ. A József Attila Művelődési Házban a GM Művészeti Iskola zsombói akrobatikus rock and roll csoportja szeptember 15-én kezd. A próbákat kedden,és csütörtökön a haladóknak 16 órától, a kezdőknek 17 órától tartja Fekete Melinda. Várják az új jelentkezőket is. Érdeklődni és jelentkezni a művelődési ház munkatársainál lehet személyesen, vagy a 62/255-358-as telefonszámon, keddtől péntekig 8-18 óráig. Dcszken szombaton a megyei és távolabbi települések elöljárói jó hangulatban főztek kondér­nyi finomságokat a maguk és népes közönségük örömére a hatodik alkalommal megrende­zett polgármesterek nemzetkö­zi főzőversenyén. Szombat délután gyújtott a bog­rácsok alá a polgármesterek VI. nemzetközi főzőversenyének öt­venkét csapata. A késve érkező DIÉTÁZÓ FŐKÓSTOLO - Főzni és enni egyaránt nagyon szeretek. Noha most fogyókúrá­zom és küzdök még néhány fölös­leges kilóval, nem bírtam megáll­ni, hogy ne kóstoljak bele a kondé­rokba - magyarázta Juhász Fe­renc honvédelmi miniszter. A fő­kóstoló sátorról sátorra járva íz­lelgette a pörkölteket és pálinká­kat. Elmondta: otthon a lányai a rizskochját díjazták a legjobban a héten. A zsűrizés előtt Jáksó Lász­ló már megismerkedett a szaká­csokkal és a receptekkel, ám a jól­lakni - bírálás közben akart. borsodi polgármesterek még hagymát aprítottak, amikor Bot­ka László pörköltje már javában rotyogott. A régebbi résztvevők az új ven­dégnek kijáró élcekkel kísérték a tompái polgármester magabiztos tevékenységét. Am a derűs Len­gyelné László Veronika kacagva hárította el a csípős megjegyzése­ket, miközben káposztaleveleket helyezett a birkapörkölt tetejére. Innen e birkáié hasonlósága a szomszédos bogrács ukrán bors­osával, amiből ugyancsak nem hiányozhat a káposzta és a hagy­ma. így aztán nem csoda, hogy a tompaiak jól megértették egy­mást a rahói csapattal, hiszen azonos konyhanyelvet beszéltek. - Vili bácsi módra, ahogyan Gyula szereti - keresztelték el lábszárpörköltjüket a zsombói­ak. Jákó Gyula nem is engedte a kondérhoz Faragó Mészáros Vil­mos polgármestert, mondván: kavargasson máshol, amíg ő ré­pával, babérlevéllel és vadfűszer­rel bolondítja meg a főztjét. - Két győzelem után mi biztosra megyünk - jelentette ki Szaniszló József sándorfalvi alpolgármester, miközben elhárította a gyanút, hogy a pörköltje tavalyelőtti, csu­pán lefagyasztotta. - A miénket már elkóstolgatták az érdeklődők, azért ilyen kevés. De nem a méret a lényeg! - hangsúlyozta. Piri József algyői polgármester roston sült halait úgy elkapkod­ták, mintha sosem léteztek vol­na. A figyelő tekintetek sokasá­gától kísért bajaiak ugyan min­denkinél később láttak munká­hoz, de ez cseppet sem ingatta meg a magabiztosságukat. „Nem mákos tésztát főzünk" - figyel­meztette Széli Péter polgármes­ter a halászlére és sikerre egy­aránt éhes körülötte állókat. Né­meth Péternek, a Népszava fő­szerkesztőjének viszont nem voltak efféle gondjai. Más induló híján, rendíthetetlen nyugalom­mal kavargatta halpaprikását. DOMBAI TÜNDE

Next

/
Thumbnails
Contents