Délmagyarország, 2005. szeptember (95. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-12 / 213. szám

HÉTFŐ, 2005. SZEPTEMBER 12. •AKTUÁLIS­5 Inkább csak rövidnadrágos idő volt a hét végén, a nagy melegre jövő nyárig kell várni. Túrázásra, kerékpározásra, sétálásra inkább alkalmasabb volt az időjárás, mint strandolásra. Persze az, aki emlékszik a húsz évvel ezelőtti kiegyensúlyozottabb nyarakra, nem lepődik meg azon, hogy 25 fokban is látogatják a strando­kat. - Nem kell ahhoz negyven fok, hogy jól érezzük magunkat az uszodában - mondja Kránitz Im­réné nyugdíjas, aki állandó ven­dége a szegedi fürdőnek. Szom­baton azonban a Laposra feküdt ki. Rajta kívül nem sokan voltak a parton. - Az emberek talán úgy vannak vele: ha szeptember, akkor vége a nyárnak, nem lehet tovább stran­dolni - magyarázza Bánáti Antal, a Szegedi Fürdők Kft. ügyvezető igazgatója a Ligetfürdőben. A ki­lenc medencét és élményfürdőt magába foglaló komplexumban ugyan nem hemzseg a nép a bo­rongós időben, de ahogy a felhők eltűnnek az égről, egyre többen Volt, aki ötvenszer fordult az óriáscsúszdán Fotó: Schmidt Andrea érkeznek. Az igazgató azért szo­rít, hogy jöjjön össze legalább ezer-ezerötszáz vendég, mint egy hete. A nyári rossz idő miatt ugyanis a tervezettnél kevesebb a bevétele. - A szeptemberig Szegeden le­esett eső fele júliusban és au­gusztusban hullott le. Ez a mi pechünk - jelenti ki az igazgató, aki azt mondja: ha az időjárás strandolásra alkalmas lesz, akár szeptember 25-éig is húzhatja a SÁTOR A SPORTUSZODA FELETT £ Egyelőre nem tudni, mikor állítják tel a sátrat az újszegedi sportuszodában. Információnk szerint ez a Szeged-Beton vízilabda csapatától függ. Ha ugyanis a szeptember 18-i hétvégén továbbjutnak az Euroliga isztambuli első csoportselejtezőjéből, és ezután az újabb forduló szegedi rendezését megkapják, akkor csak október elején húzzák a sátrat a sportuszoda fölé. Ha a pólósok kiesnek, akkor az Időjárástól függően döntenek a sportigaz­gatóság vezetői. Négy baleset szinte egy időben a Dorozsmai úton Elátkozott útszakasz Csak a szerencsének köszönhető, hogy szombaton délben csak egy ember sérült meg könnyebben a Szegeden szinte egy időben történt négy balesetben. A rendőrség minden mozgatható emberét a Dorozsmai útra rendelte, hogy megakadályozza a káoszt. MUNKATÁRSUNKTÓL Rövid időn belül négy baleset történt a Szeged és Kiskundo­rozsma közötti úton szomba­ton a déli órákban. Az első bal­eset alkalmával a Dorozsmai úton - a börtönnel szemben ­egy jobbra leállni szándékozó traffipaxos rendőrgépkocsiba hajtott bele jobbról egy mögöt­te közlekedő, szintén a város irányába haladó Yamaha mo­torkerékpár. A motor vezetőjét a mentő kórházba szállította. A sofőr könnyű sérüléseket szen­vedett. A karambolt követő há­rom-négy percre ugyanitt a szemközti sávban is történt egy baleset. Itt egy Dorozsma irá­nyába közlekedő Yamaha mo­tor elé kanyarodott ki egy Opel személyautó. Ebben a baleset­ben senki sem sérült. Há­rom-négy perccel ezután az Iza­bella hídon ütközött össze sza­bálytalan sávváltás miatt egy Dorozsma felé tartó terepjáró és egy Citroen személygépko­csi. Pár perccel ezután a Fonó­gyári út és a Dorozsmai út ke­reszteződésében koccant a megfelelő követési távolság be nem tartása miatt egy kisteher­autó és két személygépkocsi. Ezekben a balesetekben sem történt személyi sérülés. Az érintett útszakaszon a szombat déli órákban lassan, de folyamatosan haladt a forgalom - a rendőrök irányítása mellett. A balesetek körülményeit szak­értő bevonásával a Szegedi Rendőrkapitányság vizsgálja. M. Toronykőy Márta, a Csong­rád Megyei Rendőr-főkapitány­ság sajtóreferense kérdésünkre elmondta: nem emlékszik arra, hogy ilyen sorozatbaleset tör­tént volna az utóbbi időkben Szegeden vagy a megyében. Hangsúlyozta: gyorsan kellett intézkedniük, mert nagy volt a forgalom a Dorozsmai úton. Minden mozgatható embert a helyszínre rendeltek. A moto­ros járőrök a forgalmat irányí­tották, a helyszínelők pedig egyik balesettől mentek a mási­kig. Szerencsére a négyből há­rom csak anyagi káros baleset volt - hangsúlyozta a sajtórefe­rens -, így a helyszínelők gyor­san végeztek a munkájukkal. Nem volt kivilágítva a bicikli Halálra gázoltak egy kerékpárost MUNKATÁRSUNKTÓL Vásárhely felé haladt szomba­ton este az a Volkswagen sze­mélygépkocsi, mely Székkutas előtt mintegy két kilométerrel utolért egy kivilágítatlan kerék­párral közlekedő 52 esztendős férfit. Az autó sofőrje csak ké­sőn vette észre a biciklist, akit meglökött, mire az átesett a szemközti sávba, ahol egy Orosháza felé haladó Lada elgá­zolta. A baleset során a kerékpáros a helyszínen életét vesztette. A szerencsétlenség körülményeit szakértők bevonásával vizsgál­ja a vásárhelyi rendőrkapitány­ság. Jövőre éjszaka is lehet csúszdázni Szegeden Kevesen strandoltak a rövidnadrágos időben Mind a tíz medence üzemelt a hét végén az újszegedi strandokon. A sláger most is az élményfürdő volt. A csúszdázás szerelmesei kiélhették magukat, hiszen folyamatosan szórakozhattak. Bánáti Antal igazgató csak a hónap végén szeretné bezárni a szabadtéri fürdőket. Ligetfürdő ötvenméteres meden­céjének a felújítását, ami decem­ber elejére készül el. Az élmény­medencét szakaszosan tovább üzemeltetik a hónap végig és ed­dig lesz nyitva a Partfürdő és a sziksóstói strand is. A Ligetfürdőben csak akkor működnek folyamatosan a csúszdák, ha van elegendő ven­dég. Egyébként - mint az más fürdőkben is szokás - felváltva lehet csak használni a szinteket. Egy biztos: a szegedinél olcsóbb csúszdázási lehetőséget nemigen lehet találni az országban. A be­lépő áráért - felnőtteknek 700 fo­rint - annyiszor csúszhat le az ember, ahányszor akar. - Két órája vagyunk kint a ha­verokkal az usziban. Direkt csúszdázni jöttünk és legalább már ötvenszer fordultunk. Tök jó! - harsogja Tóth G. Bence és már rohan is tovább. Ő éppen nem felejt el letusolni, de nagyon sokan úgy lépnek a medencébe, hogy ezt a műveletet elmulaszt­ják. - Jövőre szigorúbbak leszünk és nem engedjük, hogy a stran­dolok a lábmosókat kikerülve mindenfelől belépjenek az él­ménymedencébe. Ha már sike­rült egy színvonalas komplexu­mot megépíteni, akkor annak az állagát meg is kellene őrizni ­mondja Bánáti Antal, aki jövőre az éjszakai csúszdázást is beve­zeti és alkalmanként közös vízi aerobikot tervez az élményme­dencébe. CS. G. L. Már tízezerből is fel lehet öltözni Szeged áruházaiban Egymás mellett a nyár és az ősz Noha szeptemberben már mindenki őszi-téli holmit szeretne vásárolni, körsétánkon mégis az derült ki: a kereskedők re­ménykednek, hátha el tudják adni a nyári ruházatot is. Ugyanakkor azt is tapasztaltuk, hogy az óriási verseny miatt mérsékelt áron lehet beszerezni a legszükségesebb cikkeket. Míg szombaton még tombolt a nyár, a vasárnap már esősre for­dult. A Kárász utcán mégis az idegenforgalmi csúcsszezonra emlékeztetett a sétálók hada. Akadt olyan üzlet a belváros szívében, amelyben még mindig a nyári szoknyákat, topokat, a fe­hér és rózsaszín csípőnadrágokat árulták kizárólag, pulóvernek a nyomát sem leltük. Főleg a ki­sebb butikok kísérleteztek azzal, hogy megszabaduljanak a káni­kulai daraboktól - az eredeti ár töredékéért. Egy szegedi testvér­párt, Kohp Klárát és húgát, Ibo­lyát kérdeztem, vásárolnak-e, avagy csak nézelődnek. Azt a vá­laszt kaptam, vennének szíve­sen, hiszen 1000-1500 forint nem pénz egy felsőért, szoknyá­ért, de nem biztosak abban, hogy ezek a darabok jövőre még diva­tosak lesznek. Hétvégi körsétánkon arra is kí­váncsiakvoltunk, vajon fel lehet-e öltözni tízezer forintból Szegeden. A végeredmény meglepetést tarto­gatott: igen, meg lehet csinálni ezt a bűvészmutatványt, természete­sen a Cserepes soron, a távol-kele­ti üzletekben, a Tesco egyik-másik butikjában, valamint a város két ruházati áruházában, a Sever Centerben és a Skálában. A Sever parkolójában szombaton a déli órákban ugyan bőven találtunk helyet az autónak, de a benti for­galom rácáfolt a várakozásra. A ta­vasszal átadott áruházban lát­szott, készültek az őszre, talán csak a cipőkínálat sikerült véko­nyabbra: még a nyári darabok uralták a földszint cipőosztályát. Zárt női lábbelit vásárolhat­tunk volna már 3 és 4 ezer forint közötti áron is, igaz, műbőrből. Ezt meg is tette a hároméves kis­fiával nézelődő Dobszai Ágota, aki elmondta: odafent, az emele­ten 3200 forintért farmert is vett a mostanság divatos csatos, szí­nes övvel, valamint talált két hosszú ujjú felsőt 990 és 1200 forintért, így alatta maradt a bű­vös tízezer forintnak. Egy bőrkabátot leszámítva mást nem vettek magukhoz a vásárlók a Sever kabátrengetegéből, míg ott voltunk az áruházban. Az árra nem volt panasz, mint ahogy a Skálában sem: a július óta nívó­sabb távol-keleti ruházatot árusí­tó áruházban 4500 és 6500 forint közötti áron elegáns női átmeneti kabátokat láttam. A tízezer forin­tos lélektani határt itt sem kellett átlépni. A Skála volt különben körsétánk egyetlen helye, ahol végérvényesen szakítottak a nyár­ral. Varga Petemé, az áruház igaz­gatója elmondta: a nyár közepe óta folyamatosan akcióztak, má­ra döntő többségében az új tulaj­donos árujával töltötték fel a készleteket, és augusztus óta őszi ruházatot kínálnak. F.K. A JATE-klubban szemlátomást jól érezték magukat a gólyalányok Fotó: Frank Yvette A JATE-klubban bulizó gólyalányoknak csak a zene kell Szombat esti láz Szegeden Noha véget értek a fesztiválos hétvégék Szegeden, szombat éjszaka mégis tele volt a Belváros bulizó fiatalokkal. A kávézók és a szabadtéri szórakozóhelyek éjfélkor dugig voltak, az egyetemi klubokban azonban csak később indult be az élet. Party-kom­mandónk szétnézett a szombati szegedi éjszakában. Négy srác és egy gondosan körülzárt lány száll fel Tarjánban szombat éjjel fél tizenegy­kor a buszra. Hatodik társuk egy whiskysüveg - igaz ő már csak nyomokban viseli eredeti tartalmát, és mire a városba ér a késő esti járat, ki is ürül. Az üveg szomorú sorsában azonban nem osztoznak a fiatalok, akik a whisky halálával egyre jobb és jobb hangulatba kerülnek. A Kárász utca és a Dugonics tér fényárban úszik, rengetegen sétálnak, remek az idő - ta­lán ezzel magyarázható, hogy a kávézók tera­szai dugig vannak. Bentről kellemes zene szűrődik ki. A szökőkút előtt éppen pakolják a színpadról a hangládákat. - Ma szabadtéri drum 'n' bass partit tartottunk volna tízig, de a környékben lakó idősek többször telefonál­tak, hogy idegesíti őket a zaj, így gyorsan hív­tunk egy punkzenekart, amit furcsa módon már ők is respektáltak - mondja Tóth Ger­gely szervező, akitől megtudjuk, hogy a hét­végi fesztiválra legalább ezren látogattak ki. A közönség persze adja magát, hiszen a szökőkút másik oldalán szabadtéri kocsma áll. Ági, Gábor és Zsolti itt alapozik egy na­gyobb asztaltársasággal. Előttük nyolc boros­üveg, a szemek már kissé homályosak. ­Mindig az utolsó pillanatban dől el, hogy in­nen hova megyünk. Erről szavazni szoktunk - mondja a társaság szóvivője, az egyetemista Gábor, aki azt is hozzáteszi, minimum 2-3 ezer forinttal kell elindulni a szegedi éjszaká­ba, ha valaki jól akarja magát érezni. Csinos lányok sétálnak a JATE-klub felé, elindulunk utánuk. Lenn a Doors zenéje szól, ketten táncolnak rá a nagyteremben. Máshol is csak lézengenek, nincs túl sok dol­guk a biztonságiaknak. Szegedi gólyalányok beszélgetnek az egyik asztalnál. - A jó zene miatt jövünk ide, pasizni nem akarunk, mert majd mindegyikünknek van barátja, akik mára kimenőt adtak nekünk - mondja Tóth Anett. A felújított klub nekik is tetszik. Egy­behangzóan állítják: bulisabb lett a hely. A biztonságiak elmondják, hogy a klub fél egy-egy óra körül kezd megtelni. A SZOTE-klub felé vesszük az irány - már szemerkélő esőben -, de fél tizenkettőkor még több biztonsági embert látunk, mint vendéget. Itt is elmondják, hogy fél egy-egy óra körül indul be igazán az élet. A Super 8 mm Fesztivál záró buliját a Ti­szán ringatózó Piros úszóházon tartják. Éjfél­kor itt már majdnem telt ház van. A közönség félszabadultan ropja a jobbnál jobb funky, reg­gae és easy listening számokra - amit több kongás is kísér. Megtudjuk, hogy az úszóhá­zon október közepéig terveznek bulikat. A társaság egyre jobban érzi magát az úszóhá­zon. Engem azonban legyőz a fáradtság, taxit hívok. A ritmus még a fülemben cseng, talán mégis maradnom kellett volna... TOMBÁCZ RÓBERT

Next

/
Thumbnails
Contents