Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)
2005-08-29 / 201. szám
234 •BELFÖLD - KÜLFÖLD" PÉNTEK, 2005. AUGUSZTUS 26. A Fidesszel való összejátszás miatt lemondásra szólította fel párton belüli ellenzéke Tbürmer Gyulát, a Munkáspárt elnökét egy szombati tanáeskozáVALUTAVÁLTÓ Vételi Eladási son - közölte Vajnai Attila vitatott jogállású alelnök. A résztvevők elítélték Thürmer Gyulának a Fidesz hatalomra jutását a szocialisták kormányzásánál „kisebb rossznak" nevező nyilatkozatait. Orbán: felülvizsgáljuk majd a privatizációt Ha kormányra kerül, a Fidesz felülvizsgálja a privatizációt mondta Orbán Viktor Kőszegen. Ha nemzetgazdasági érdek fűződik hozzá, hogy állami tulajdonban legyen valamilyen privatizált vagyontárgy, a Fidesz elnöke szerint vissza kell kérni a tulajdonostól. Orbán nem nevezte meg, hogy pontosan milyen vagyonkörre gondolt. KŐSZEG (MTI) Kormányra kerülése eseten a Fidesz felülvizsgálja a szabálytalan privatizációs eljárásokat, ahol pedig szabályosan magánosítottak, de korrupció vagy más törvénytelenség érhető nyomon a háttérben, szintén vissza kell venni a rosszul privatizált vagyont - erről Orbán Viktor beszélt szombaton Kőszegen. Zömmel fiatalokból álló hallgatósága előtt az Új Nemzedék Ifjúsági Találkozón a Fidesz elnöke elmondta: azokban az esetekben amikor nem volt szabálytalan a privatizáció és nem volt korrupció sem, de nemzetgazdasági érdek, hogy az adott vagyontárgy állami tulajdonban legyen, azt kell mondani a tulajdonosnak „legyen kedves, adja vissza". - Nem kell kishitűnek lenni, mert ha egy kormány valakinek azt mondja, hogy legyen szíves, adja vissza, annak nyomatéka van - mondta a Fidesz elnöke, aki a fórumon nem sorolta fel, hogy pontosan mely privatizált vagyonkörre gondol. Szavai szerint ettől eltekint, mert nem akar „pereket akasztani a saját nyakába". A Fidesz elnöke több mint kétórás beszéde során kijelentette: 2006-tól szándékukban áll otthonteremtési rendszerük visszaállítása, a jelenlegi Fészekrakó program megtartása és kifuttatása mellett, valamint a diákhitel kamatait is lecsökkentenék. Szavai szerint néhány olyan kiskaput bezárnak majd az otthonteremtési rendszerükön amelyre a jelenleg kormányon lévők kritikája rámutatott, de elgondolásukat továbbra is jónak nevezete. Kérdésekre válaszolva a volt miniszterelnök úgy fogalmazott: „továbbra is a legszigorúbb drogpolitika híve", hozzátette azonban, hogy nem a fogyasztókat, hanem a kábítószerrel kereskedőket kell büntetni. Orbán Viktor hangsúlyozta: a Fidesz számára nagy lehetőség a 2006-ban először szavazó 400 ezer fiatal, akiknek körében szavai szerint a Fidesz támogatottsága 75-80 százalékos. Hiller: az MSZP győzelemre készül A szocialista párt 2006-ban a győzelemre készül, programjában a választási ciklusokon átívelő teendőket hirdet - mondta Hiller István pártelnök az MTI-nek Tatabányán, ahol Fejér, Komárom-Esztergom és Veszprém megye országgyűlési képviselőivel és kampánystábjaival találkozott az első, választási felkészülést szolgáló, régiós összejövetelen. TATABÁNYA (MTI) - A szocialista párt arra készül, hogy a rendszerváltozás óta elsőként, kormányzati pozícióból megőrizze a kormányzás lehetőségét. 2006-ban győzni kívánunk és folytatni a kormányzást. Olyan programot hirdettünk, mely kimondottan a választások évében hoz változásokat - mondta Hiller István. A választási felkészülésről elmondta: a területi listákat 2005 végéig fogadják el, a miniszterelnök-jelöltet és a párt országos listáját várhatóan a 2006 februárban tartandó kongresszuson nevezi meg az MSZP. - A kutatási adatok szerint a tavasszal elpártolt szavazók visszatértek az MSZP-hez - mondta Hiller István. Hozzátette, hogy a legutóbbi felmérések szerint az összlakosság körében 3,7 százalékkal, a pártot választók tekintetében 5,7 százalékkal csökkent a Fidesz és az MSZP közötti különbség. Úgy vclte, a szocialista párt eredményes politizálása esetén a két párt fej fej melletti helyzetből kezdheti meg a kampány évét. A parlament következő ülésszakában Hiller István szerint megoldódhatnak az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék személyi problémái. Elmondta: az MSZP érdekelt abban, hogy a két szervezet biztonságban dolgozhasson; és az MSZP kész arra, hogy a szakértői megbeszélések után az Országgyűlés megválassza az új alkotmánybírákat és az ÁSZ elnökhelyettesét. • A Malév privatizációjáról a pártelnök elmondta, az MSZP helyesli a döntést. A légitársaság eladását lehetségesnek és szükségesnek tartják, de az ügylet még jobb feltételek között jöhet létre, ha a Budapest Airport privatizációja megelőzi a Maiévét. Thürmert lemondatnák BUDAPEST (MTI) •««» 239,51 251,79 194.54 204,52 'rZZf' 350,91 368,91 korona 7,86 8,68 ÍZ" 31,60 34,92 154,12 163,66 szlovák _ __ korona 6,01 6,65 Gőzerővel takarítanak az áradás után Németországban és Svájcban Már apadnak a folyók Egy férfi sarat lapátol ki a házából a svájci Klosters faluban Fotó. MTI/AP/Keystone ArnoBalzarini Gyors ütemben apadnak a folyók Bajorországban és Svájcban: az elmúlt hét pusztító erejű áradásai után több száz ember és munkagép dolgozik az özönvíz nyomainak eltüntetésén, a világhírű wéltenburgi kolostor ismét várja a látogatókat. MÜNCHEN, BERN (MTI/DPA) Bajorország már túljutott a legrosszabbon: a hatóságok tegnapi tájékoztatása szerint az Isar folyó vízállása mindenütt gyorsan süllyed. Freising és Erding járásban lefújták a katasztrófariadót, a gát átszakadásának veszélye megszűnt, a folyó mentén fekvő többi térség lakói is fellélegezhetnek. A szóban forgó vidékeken már csak a házakba benyomuló talajvíz okoz gondokat. Passauban, a három folyó városában ismét a megszokott szintre apadt a Duna vízszintje, a településen megkezdték az utcák tisztítását és a homokzsákok eltávolítását. Regensburgban már csaknem teljesen eltüntették a levonult árhullám nyomait. Kelheimben ismét megnyitották a látogatók előtt a világhírű weltenburgi kolostort. Svájcban ugyancsak jelentősen javult a helyzet tegnapra virradóra az árvíz sújtotta területeken. Bernben több száz ember költözhetett vissza ismét otthonába, Reichenbachban és Brienzben már pénteken leállították az evakuálásokat. Az érintett településeken lassan helyreáll az áramés ivóvizellátás. Sok közlekedési utat újra megnyitottak a személyi forgalom előtt: ismét áthaladhatnak az autósok a Gotthard-hágón, miután az A2 autópályán előző nap megszűnt a lezárás Uri kantonban. Engelberget, amely továbbra is el van vágva a külvilágtól, légi hídon látják el a hadsereg helikopterei. Az áradások összesen hat ember életét követelték az alpesi országban, az anyagi károk a hivatalos becslések szerint több mint egymilliárd svájci frankra rúgnak, de a magán biztosítótársaságok három számjegyű milliós nagyságrendről beszélnek, amely kiegészül a legalább tízmillió svájci frankra taksált mezőgazdasági károkkal is. A svájci hatóságok a mostani árvizek tanulságait levonva jígy határoztak, hogy a következő években több milliárdot költenek majd az árvízvédelmi rendszer bővítésére és korszerűsítésére. Katrina, a pusztító hurrikán NEW ORLEANS (MTI) Katasztrofális károk okozására alkalmas, ötös fokozatúra erősödött tegnap a Katrina hurrikán, miközben a veszélyeztetett Louisiana amerikai szövetségi állam déli részének lakói elözönlötték az országutakat, hogy még időben biztonságos helyre jussanak a pusztító szélvihar elől. A New Orleans felé közeledő forgószél veszélyére hivatkozva a polgármester elrendelte a város teljes kiürítését. A Mississippi torkolatában fekvő nagyvárosnak 485 ezer lakosa van. Az országos hurrikán-előrejelző központ helyi idő szerint vasárnap reggel tette közzé, hogy a forgószél óránként már 257 kilométeres sebességgel száguld, miután erőt gyűjtött a Mexikói-öböl meleg vize felett. Az ötös fokozat a legmagasabb a Saffir-Simpson-skálán, az ilyen besorolású forgószél végzetes károkat okozhat. Ilyen erősségű hurrikán mindössze háromszor csapott le az Egyesült Államok területére azóta, hogy feljegyzik a forgószelek átvonulását. A Katrina várhatóan helyi idő szerint ma hajnalban sújt le a partvidékre, a hurrikánriadó Morgan Citytől egészen az Alabama-Florida határvonalig érvényben van. Várjuk kedvenc fotóikat rövid szöveggel! KÜLDJÉK BE és Ml KÖZZÉTESSZÜK! Ktthei Olnsól A megielenéiher a bekuMo egyetértesén IM a képen látható uemély Ikiikotúakpál a lániéityes képviselő) houéjáfultn ssikséges. DELVLAGYABDRSZAG DÉMLáG A DÉLMAGYARORSZÁG é»a ÖÉLlY-ILÁG kommunikációs partnere a T-Mobile Rl. •T- -Mobile1 A Szigetköz egy részén csökkent az árvízkészültség A Rábán Győr térségében és a Mosoni-Duna jobb partjának rábcai szakaszán tegnap délután hat órától megszűnt az elsőfokú árvízvédelmi készültség. GYŐR, BUDAPEST (MTI) Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság központi védelemvezető-helyettese, Petrőcz Bálint elmondta: Győrött a Mosoni-Duna szombati 535 centiméteres vízállással bekövetkezett tetőzését követően mindössze kilenc centimétert apadt vasárnap délutánig. A Mosoni-Duna jobb partján Vének és Dunaszentpál között azonban továbbra is elsőfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Duna szigetközi szakaszán Vének és Dunaremete között fenntartják a másodfokú készültséget. A folyó Nagybajcsnál a szombati 606 centiméteres vízállással bekövetkezett tetőzés óta 30 centimétert apadt. A lassú apadás oka, hogy a folyó felső szakaszáról még mindig jelentős vízhozam érkezik. A folyó Komárom-almásfüzítői szakaszán és Esztergom térségében fenntartják az elsőfokú árvízvédelmi készültséget. A Túr kivételével, ahol továbbra is harmadfokú az árvízvédelmi készültség, nincs árvízi helyzet a Felső-Tisza-vidéken. A Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szombati tájékoztatása szerint Magyarország határaival szomszédos területeken, Kárpátalján és Erdélyben jelentéktelen mennyiségű csapadék esett, így a folyókon levonuló árhullámoknak nincs jelentősebb utánpótlása. A belvíz a felső-szabolcsi úgynevezett Alsó öblözetben okoz gondokat, ahol első fokú a készültség. A Túr folyó pénteken este tetőzött Garbóénál, ahol mintegy egy méterrel közelítette meg a töltéskorona szintjét. A Túr teljes hazai szakaszán tovább tart az áradás, így továbbra is haramdfokú az árvízvédelmi készültség. MÁTÓL ÚJRA JÁR A VONAT Ma délelőtt indul meg újra a vasúti közlekedés Veszprém és Herend között. Az eredeti tervek szerint már vasárnap délután átadták volna a forgalomnak a pályát, de a délelőtti esőzések miatt nehezebben haladnak a munkálatok. Egy héttel ezelőtt siklott ki egy tehervonat tíz vaslemezzel rakott kocsija Veszprém és Herend között, amikor a szerelvény ráfutott a nagy mennyiségű csapadék által alámosott pályaszakaszra. Főszerkcsztó SZETEY ANDRÁS • Fflazerkesztrt-hclycttes: ÖRFI FERENC V. FEKETE SÁNDOR • Szerkesztők: KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (melléHetek), MISKOLCZI RÓBERT (futó), SULYOK ERZSÉBET (hír és információ), SÜLI RÓBERT (sport) • Délvikiit szerkeszt óségvezetó: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖGI ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, Pf: 153. Telefon: 62/567-888. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim wwwdelmagy.ir.hu • E-mail szerkesztőségin delmagyar.hu »6800 Hódmezővásárhely, Szegfő u. 1-3. Tel./fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-419. 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel.: 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés: Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. K. lel 63/401 024. TEl./flx: 63/^14-838 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11. TEl./fax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERJESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Kiadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói titkárság: tel.: 62/567-870. • Hirdetési igazgató: KONKOLY BÉLA. tel.: 667 842, la« 167-887' Hirdetésfelvétel' 62/567-836. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. Tel.: 62/567-872, fax: 62/567-884.Tfcrjesztési vezető: KÓTI ZOLTÁN. TErjcsztés: 62/567-864. Előfizetés: 06/80/821-821 (ingyen hívhatói. Példányszámunkat a Matcsz hitelesíti. Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhir Rt. és Délmagyarorszig Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416-0099 (Délvilág) • A Délmagyarország Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.