Délmagyarország, 2005. augusztus (95. évfolyam, 178-203. szám)

2005-08-06 / 183. szám

MEGYEI TŰKOR* SZOMBAT, 2005. AUGUSZTUS 6. A világon egyedülálló kincseket őriznek a laktanyában Informatikatörténeti csodák Szegeden Közel kétszáz tonnányi muzeális ér­tékű számítógépet tárolnak az Öthal­mi úti volt szovjet laktanyában. A ki­öregedett komputerek gyűjtői, az egye­tem és a város, valamint a szakmai szervezetek célja, hogy a magyar szá­mítástechnika kibontakozásának öt­venedik évfordulóján létrehozzák Sze­geden az informatikatörténeti mú­zeumot. Muszka Dániel szegcdi matematikus és Kovács Gy6z6 budapesti villamosmér­nök a hetvenes évek elején azzal a céllal kezdte el összeszedni a kiselejtezett első (elektroncsöves) és második (tranziszto­ros) generációs számítógépeket, hogy megmentsék a jövő nemzedéknek. Sor­ra kapták a különböző gyártmányú ­orosz, francia, angol, amerikai, német és magyar - gépeket a veszprémi, győri, székesfehérvári, budapesti, valamint a szegedi egyetemtől és nagyobb vállala­toktól. Algyőn porosodtak A tudomány- és technikatörténeti em­lékeket először az algyői olajmező egyik használaton kívüli barakkjában helyez­ték cl, azzal a szándékkal, hogy azokat bemutatják a nagyközönségnek a maj­dan kialakítandó informatikatörténeti múzeumban. Algyőn több mint egy évti­zedig porosodtak, rozsdásodtak a ritka­ságszámba menő komputerek. A gyűjte­ményt 1998-ban telepítették át a szege­di egyetem birtokába került Kos­suth-laktanyába. Miután 2002 február­jában úgy döntött a Szegedi Tudomány­egyetem szenátusa, hogy létrehozza a Magyar Informatikatörténeti Múzeu­mot, átszállították a 11 ezer darabból ál­ló oldtimer-gyűjteményt az Öthalmi úti volt szovjet laktanyába. - Itt, ezerkétszáz négyzetméteren már lehetőség nyílt az évtizedeken keresztül csak porosodó, összezsúfolt gépek ren­dezésére, tisztítására, a konfigurációk „összeterelésére", a sérült eszközök ki­javítására és katalogizálásra - mondta A volt szovjet laktanyában lévő öreg gépek és egyik gazdájuk, Muszka Dániel Fotó: Gyenes Kálmán lapunknak Szabó Béla. A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület szegedi csoportjának elnöke elmondta, hogy a gyűjteményt - még ilyen rende­zetlen formájában is - gyakran látogat­ják a különböző oktatási intézmények hallgatói és tanárai. Híre ment a világon A harminc év alatt híre ment nem csupán az országban, de külföldön is, hogy Szegeden pótolhatatlan, muzeális értékű számítógépek találhatók - és hogy a gyűjtemény egyedülálló nemzeti kincs. A technikatörténeti csodák kö­zött akad olyan is, amelyikből az egykori laktanyában lévő az egyetlen fellelhető példány a világon. A gépek között található például amerikai gyártmányú, lyukkártyás rendszerű elektromechanikus IBM szá­mológép, valamint Ural II. és Razdan típusú orosz elektroncsöves és tran­zisztoros számítógép. Súlyát tekintve a kollekcióban van hárommázsás, de tíz­tonnás monstrum is. Ez utóbbi a hat­vanas években használt Razdan. Az orosz komputer másodpercenként 1400-1500 műveletet tudott elvégezni, tárolókapacitása körülbelül 20 kilobájt volt, áramfelvétele pedig 10-12 ezer watt között mozgott. * Kalmár László logikai gépe A gyűjtemény egyik gyöngyszeme a Kalmár László által szerkesztett logi­kai gép - az úgynevezett katicabogár. ­A szegedi Kalmár László - aki idén lenne százéves - aranybetűvel írta be magát a magyar számítástechnika-tör­ténet nagykönyvébe. A magyar számí­tástechnika kibontakozása 1956-ra és 1957-re tehető. Reméljük, hogy az öt­venedik évfordulót az informatikatör­téneti múzeum nyitásával tudjuk megünnepelni - hangsúlyozta Szabó Béla. sz.c. sz. DELMAGYARORSZAG A III. KIMZE7KÖZI GRILLFESZTIVÁLOK! Augusztus ~Jöjjön /fi a szeqedi liaeíoe, k 17-21. és érezze ¿6¡ rnaaái. ^^^^HHkm^ Válaszoljon kérdésünkre, majd a kitöltött szelvényt küldje vissza címünkre.' A helyes választ adó előfizetőink kőzött 50 DB GRII.IJEGYET SORSOLUNK KI! MIVEL BIZTOSÍTJUK A SZÜKSÉGES PARAZSAT A GRILLSÜTŐBEN? • faszén • gázolaj • papíi DELMAGYARORSZAG KONCERTEK: i i i i i i i • \r i • Augusztus 17., 21.30: • Augusztus 18., 21.30: • Augusztus 19., 21.30: • Augusztus 20., 23.00: .Augusztus 21., 21.30: Kísérőprogram: Augusztus 19-én, 19.00-tóL \ s Szikora Róbert Desperado Club 54 KoósJános és Dékány Sarolta Emilio 100 évep autók veterán falálkozója xik - z Beküldési határidő 2005. 15-. & i :-¡lljegy egy grilltálat eS egy üdítőt tartalmaz. Felhasználható a fesztivál ideje alatt. Cim: Dé I magy arország Kiadó 6720 Szeged. Stefánia 10. A borítékra kérjük írja rá: OM-koncertek 1 Cégregiszterrel ismét nyerhet! DÉLMAGYARORSZÁGICégregiSZter KERESSE MEG n a sasét»«®* regiszter egregiszterben Vv az alábbi kérdésre a választ, töltse ki a szelvényt, és küldje be címünkre! A helyes választ beküldők között egy 10 000FTÉOTEWÍAJÁNE sorsolunk ki. A nyereményt a C-Mobil Kft. ajánlotta fel. CSOMAGOT A két héttel ezelőtt feltett kérdésre a helyes válasz: Cégregiszter 120. oldal Diamond Ékszerszalon helyszíne: Szeged Plaza, mozi mellett Nyertes: Csépedi Mihályné Szeged, Kossuth Lajos sgt. 21. Nyereményét ügyfélszolgálatunkon veheti át augusztus 8-tól. Cím: Szeged, Stefánia 10. Hányadik oldalon található a Cégregiszterben a Mazda márkakereskedés hirdetése? Szegeden hol található a Mazda márkakereskedés?. m Név: . Cím:. Telefonszám: Beküldési határidő: 2005. augusztus 11: Cim: Délmagyarország Kiadó 6720 Szeged. Stefánia 10. Á borítékra Írja rá: Cégregiszter-játék

Next

/
Thumbnails
Contents