Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-20 / 168. szám
SZERDA, 2005. JÚLIUS 20. "SPORT* 23 MOST NINCS KISKAPU Éppen négy évvel ezelőtt, 2001 nyarán akadt a szegedi fociban legutóbb példa, hogy egy csapat nem a lépcsőzetes elv alapján, fokról fokra feljutva került a negyedik ligába. Az akkori NB lll-as startban szintén főszerepe volt a Tisza Volánnak, hiszen a főleg saját nevelésű fiatalok alkotta gárda az akkori szabályok adta lehetőséget kihasználva startolhatott az NB lll-ban. Ám ezúttal már változtak a szabályok, és a 2004. január l-jén életbe lépett sporttörvény szigorítása miatt erre nagy valószínűséggel most nem kerülhet újra sor. Gazdasági társaságnál előfordulhat a telephelyváltás, mint legutóbb a Bodajk Siófokra költözésekor, de erre az esetre a gazdasági társaságokra érvényes törvények vonatkoztak. A város vezetői korrekt megoldást szeretnének találni A Tisza Volán SC csak önállóan vállalná csak a megyei III. osztályban van lehetőség az indulásra. Korrekt megoldást! A szegedi önkormányzat sportbizottságának elnökét, Tóth Józsefet szabadsága közben értük utol. - Imádom a focit, és több ezren kiáltjuk egyszerre: mentsük meg a szegedi labdarúgást! De nem találom azt a hat-nyolc embert, aki anyagilag és szakmailag egymásban megbízva, határozott elképzelésekkel a város és a sportbizottság elé állna. A város önálló egyesületet nem működtethet, de minden megoldás érdekli. Ezért kezdtünk tárgyalásokat a Sporttanács vezetőjével, Kónya Sándorral, a Tisza Volán SC ügyvezető elnökével, Kővári Árpáddal, valamint a Szegedi VSE elnökével, Ludvig Zoltánnal. A fontos: korrekt, Szeged érdekeit szolgáló megoldás szülessen. Az adófizetők pénze fölött gazdálkodunk, így látnunk kell azt a hozzáállást, azt az állományt, amely erre a feladatra, a későbbi magasabb osztályban való szereplésre alkalmas. Mert mi csak így tudunk pénzt adni - mondta el saját véleményét Tóth József. Még hozzátette: egyértelműen Dusán Djurics személye, a kommunikáció hiánya volt az, amely miatt magára hagyták az FC Szegedet. Felnőtt Volán? Az előzőekben megszólaló két fél is emlegette a Tisza Volán SC-t. Úgy tűnik, kulcsszerepe lehet a megoldásban a Kővári Árpád ügyvezető elnök képviselte klubnak. - Eljuttattunk egy anyagot a városnak, amelyben kérjük a segítségét az NB III-as, vagy a megyei I. osztályú induláshoz, mert erre van kapacitásunk. Az egyesület 1993 óta működik szervezett háttérrel. Bizonyítottunk, értünk a képzéshez, és tudom, képesek vagyunk felnőttvonalon is megoldani Tisza Volán SC néven a saját nevelésű fiatalokból a szereplést minimum a megyeegyben. Ha nem kapunk kedvező elbírálást, el kell gondolkodni, érdemes-e tovább folytatnunk a volános képzést. Eddig sosem volt beleszólásunk a fiataljaink sorsába, amikor kölcsönadtuk őket. Egy biztos: a próbálkozások mind tönkrementek, a Tisza Volán SC viszont megmaradt mondta Kővári. MÁDI JÓZSEF LABDARÚGÁS A szabályok értelmében egy új, szegedi labdarúgócsapat csak a megyei III. osztályban indulhat. Am hogy ez ne így történjen, a város és a Tisza Volán SC is keresi a megoldást. Eltűnt a magyar nemzeti bajnokságokból a szegedi labdarúgás. Aki a közel 170 ezres városban focimeccset akar nézni, annak a Szegedi VSE-hez, Gyálarétre, Szőregre, Tápéra, vagy Kiskundorozsmára kell mennie. Biztos ott is jól szórakozik majd, hiszen ezeken a helyeken szinte mindenki ismer mindenkit, szotyiárus is lesz, sör is kapható, de azért a nagy mérkőzések - akár régebben a Fradi, az Újpest, a Vasas, a Győr, a Debrecen, újabban pedig a Tatabánya, a Szolnok, a Makó, vagy a Honvéd elleni találkozók - hangulata nem pótolható. Vélt és valós okok Többféle ok is felmerül azzal kapcsolatban, mi vezetett idáig Szegeden. Szándékosan tették tönkre a focit - hogy kik, arra csak homályos találgatások, célozgatások vannak -, hiányoznak a tőkeerős támogatók a városból, illetve a régióból, esetleg a hozzá nem értés az indok? Tél-, jesen mindegy. Jelenleg itt tartunk. Persze akadnak olyanok, akik ebbe nem nyugodnak bele. Egy biztos: az FC Szegednek nem volt érvényes, elfogadott nevezése az NB II-ben, így sehol sem indulhat. - Egy újjászerveződő csapatnak a szabályok értelmében csak a A szurkolók kíváncsian várják, lesz-e foci Szegeden? Fotó: Gyenes Kálmán megyei III. osztályban tudunk helyet biztosítani - nyilatkozta Kormányos Gábor, a megyei szövetség főtitkára. - Ez persze szigorúan a magánvéleményem, mert ebben a magyar fociban bármi előfordulhat. így az is, hogy mégis találkozunk egy gárdával a legalacsonyabb osztálynál jóval feljebb. Pillanatnyilag az MLSZ területi bizottsága, amely az NB Ill-at szervezi, nem számol semmilyen szegedi csapattal a bajnokság szervezésekor. A szakember elmondta, a Tisza Volán SC-től érkezett egy levél, amelybén a klub vezetése a tizenkét éve folyó kiemelkedő utánpótlás-nevelés, a kiváló eredmények alapján szeretné a CSLSZ segítségét kérni, hogy méltányossági alapon besorolják a csapatot az NB III-ba. Ám itt is érvényes az előző megállapítás: Megtalálták, akivel beszélni lehet Veresegyház a maga 13 ezer lakosával az Észak-Pest megyei régió egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amely egy tavalyi EU-s pályázaton 900 millió forintot nyert. Az összeget egy új városközpont kialakítására fordítják, melynek fő épülete a Gazdasági és Innovációs Központ lesz. A városvezetésnek szintén egyik közelmúltbeli intézkedése volt, hogy a polgármesteri hivatal teljes telekommunikációs hálózatát korszerűsítette. Egy modern, strukturált számítógépes és telefonos hálózat biztos alapja lehet annak, hogy a lakosság növekvő igényeinek és a fejlődés más területeiről származó kihívásoknak egyaránt gyorsan és hatékonyan feleljenek meg. Az új rendszer létrehozásával a város önkormányzata az Invitel Rt.-t bízta meg, mely az egyéni igények figyelembevételével alakította ki a hivatal belső, strukturált hálózatát. Az önkormányzat korábban 18 fővonalra és 3 ADSL internet-hozzáférésre fizetett elő. A telefonokat a dolgozók korlátlanul használhatták, a hívások nyomon követése gyakorlatilag lehetetlen volt, ráadásul az alközpontért is havidíjat kellett fizetniük, így a havi telekommunikációs költség jóval meghaladta az egymillió forintot. Az Invitel által a helyi igényekre tervezett belső hálózat egy ISDN30-as alközpontra épül, mely mindössze egy eleve csökkentett havidíjú fővonalat igényel. Az új alközpont után nem kell havidíjat fizetni, mert az önkormányzat tulajdonába került. A 95 kiépíthető mellékből a polgármesteri hivatal épületében jelenleg 40-et használnak. A telefonokhoz minden dolgozónak saját kódja van, így minden hívás nyomon követhető, és a telefonszámla is jobban kontrollálható. A hivatal internetelérési igényét jelenleg egy 4 megabites ADSL vonal szolgálja ki. Az összes számítógépes munkaállomást egy hálózatba integrálták, így az internet-hozzáférés és a gyors belső kommunikáció egyszerre biztosított minden alkalmazott számára. Ez a szintű integráltság nagyban megkönnyíti az adminisztrációs feladatokat. A központi szerveren a lakosság számára is elérhetők az e-Magyarország szolgáltatásai, amelyekkel a lakók is időt és pénzt spórolhatnak meg, például úgy, hogy egy okmány igénylése során on-line töltik ki a formanyomtatványokat. Veresegyház egyébként az első városok között volt, amely megfelelt az e-Magyarország Program követelményeinek. Megtaláltuk, akivel beszélni lehet - jegyezte meg Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere az Invitellel való kapcsolatról és a konkrét tárgyalásokról beszélve. Az Invitel szolgáltatásával és rendszerével az önkormányzat kb. 40%-át takarítja meg a korábbi telefon- és internetköltségeknek, mely összeg számszerűsítve minden hónapban legalább nettó 200 000 Ft-ot jelent. További telekommunikációs fejlesztési tervek szerint az újonnan épülő Gazdasági és Innovációs Központ hálózatát is a polgármesteri hivatal már meglévő hálózatához kapcsolják majd. A rendező is kupát nyert M0T0KR0SSZ Ismét nagy sikert aratott Szatymazon a falunap keretében megrendezett meghívásos motokrosszverseny, amelyen a rendező Márta Ferenc is kupát nyert. MUNKATÁRSUNKTÓL Mintegy kétezer érdeklődő volt kíváncsi Szatymazon a meghívásos motokrosszversenyre. A házigazda, Márta Ferenc nemcsak rendezőként remekelt, megnyerte a profik 250 kem-es géposztál yának a viadalát is. Az abszolút első helyet a vásárhelyi Horváth Pál szerezte meg. Nagy Alex (Center MSC) nagyot bukott, de az ijedtségnél nagyobb baj nem történt. A napot freestyle-show [Lamos Attila) és koncertek (Kozmix, Rockain Rockcats) zárták. A Szatymaz-kupa végeredménye (dobogósok és megyeiek): Profik. 250 kem: 1. Márta Ferenc (Motor-Art, Szatymaz), 2. Schrenckh Péter (Kóka SE), 3. Nagy János (Motor-Art, Szeged), 6. Sütő Szabolcs, 7. Ördög Gábor, 8. Nacsa Gábor (mindhárom Motor-Art, Szeged), 9. Molnár Zsolt (Szeged), 10. Rozgonyi Tibor (Motor-Art, Szeged). 225 kem: 1. Horváth Pál (Center MSC, Vásárhely), 2. Zanócz Roland, 3. Kovács Zoltán, 4. Czeglédi Lajos, 5. Gyuricza Róbert, 6. Birkás Imre (utóbbiak mind Motor-Art, Szeged), 8. Nagy Alex, 9. Técsi Sándor (utóbbi kettő Center MSC). Amatőrök. 250 kem: 1. Lénárd Géza (Gyula), 2. Márta István (Zsombó), 3. Tóth József (Gyula), 5. Bárányi Gábor (Motor-Art, Szeged). 125 kem: 1. Rizmann József (Gyomaendrőd), 2. Bukovinszky Tamás, 3. Hidas László, 4. Pekárik László, 5. Csányi Attila, 6. Szalai János, 7. Zámbó Mihály, 8. Oláh Tamás (utóbbiak mind Motor-Art, Szeged), 10. Dömös Ferenc (Motor-Art, Szeged), 11. Lovászi Tibor (Szeged), 13. Dávid Tamás (Ferencszállás), 14. Jáger Zoltán (Motor-Art, Szeged), 15. Madarász Attila (Székkutas), 16. Furák Zsolt (Szeged). Gyerekek. 65 kem: 1. Janó Roland (Center MSC), 2. Farkas Szabolcs (Shox Racing Team). MEGYEI SPORTEREDMÉNYEK RÖVIDEN EVEZÉS Nyílt vidékbajnokság, Velencei-tó. A Csongrádi Vízügy SE eredményei, lány mini, 12 évesek: 2. Tóth Anita. 13 évesek: 1 Juhász Judit Nők, tanuló, egypár: 3. Szivák Lilla. Ifjúságiak, könnyűsúlyú egypár: 3. Urbaniczki Barbara Felnőttek, könynyűsúlyú egypár: 2. Kincses Lilla. Egyetemi egypár: 3. Kincses Lilla. Fiúk, mini, 13 évesek: 2. Tóth Dávid Férfiak, ifjúságiak, kétpár: 2. Mucsi István, Tokovics Krisztián Könnyűsúlyú kétpár: 3. Bluhm Christian, Gál Attila Veterán egypár: 2. Petrity Rudolf. Veterán négypárban (versenyegyesülés): 3. Petrity Rudolf. A Demász-Szegedi VE eredményei. Elsők: Kitka Gergely (egyetemi egypár), Kónya Aliz (egyetemi egypár), Tancsik Judit (serdülő egypár), Kiss Ferenc, Radics Béla (serdülő kormányos nélküli kettes). Másodlkok: Busznyák Adrián (mini egypár), Pozsár Bence, Radics Bence (tanuló kétpár), Pozsár, Radics, Balogh Máté, Matyasovszki Dániel, kormányos: Kocsis Gergő (kormányos négyes). Harmadikok: Pozsár, Balogh, Matyasovszki, Kocsis, korm.: Busznyák (tanuló kormányos négypár), Kecskés István, Kómár Mihály, Kispál Tibor, Dukai Zoltán (ifi kormányos nélküli négyes). Edző: Szierer János, Bélai Ágnes, Kitka Gergely. KAJAK KENU Tisza régiós diákolimpia, Szeged, Maty-ér. Az Algyő SK eredményei, versenyzők, I. korcsoport, lányok, KI: 2. Fekete Fanni III. kcs„ fiúk, KI: 4. Kopasz Máté. Szabadidős sportolók, I. kcs„ lányok, KI: 7. Portörő Renáta Fiúk, KI: 4. Jani Zoltán, 5. Jani Attila, 6. Kovács Roland. II. kcs., lányok, KI: 1. Jani Lilla. Fiúk, KI: 6. Nagy Némedi Levente. III. kcs., fiúk, KI: 3. Molnár Zoltán, 7. Varga Zoltán. Felkészítők: Demeter Irén, Kopasz Péter. A szegedi Szőke Tisza IHE eredményei, versenyzők, V kcs., férfiak, K2, 500 m: 8. Csiki Richárd, Jernei Ferenc, 1000 m: 9. Csiki, Jernei. IV kcs., lányok, K2.1000 m: 6. Sütőn Orsolya, Papp Bianka, 8. Lovász Bettina. Sibalin Sarolta. 4000. m: 5. Sütöri, Lovász. III. kcs., fiúk, KI. 4000 m: 6. Sári Tóbiás. Lányok. K2, 4000 m: 2. Papp, Sibalin. II. kcs., K2,2000 m: 2. Vikartovszky Tünde, Máring Kata. I. kcs., lányok, MK1, 2000 m: 6. Papp Edina. Szabadidősök, 500 m, VIII. kcs., férfiak, KI: 3. Szabó Tamás, 4. Juhász Norbert. K2: 3. Szabó, Juhász. Nők, KI: 1. Kocsis Bea, 2. Polareczky Éva. K2: 1 Kocsis, Polareczky VI. kcs., nők, KI: 2. Sóti Réka V kcs., nők, KI: 2, Nemes Inez, 5. Németh Mónika. V-VI. kcs., nők, K2:5. Sóti, Nemes. V kcs., férfiak, KI: 3. Juhász Ádám. IV. kcs., lányok, KI: 3. Hunyady Viktória. Fiúk. KI: 5. Sóti Gergely III. kcs., fiúk, MK1: 5. Rádi Feriz Lányok, MK2: 1. Tóth Viola, Kovács Brenda. III—IV. kcs., fiúk, K2: 3. Sóti. Rádi II. kcs., fiúk, MK1: 4 Szekeres Tamás l-ll. kcs., lányok, MK2: 2. Kovács Angéla, Szalóki Dóra. KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS A Csongrád megyei női kispályás labdarúgó-bajnokság eredményei, 2. forduló: SzegedSzentes 1-2, gólszerzők: Kakuszi, III. Siha, Muszka: Mórabalom-Kistelek 0-2, gsz: Papp, Hegedűs; Mórahalom-Szeged 0-ü; Kistelek-Szentes 0-1, gsz: Siha; Szeged—Kistelek 2-1, gsz: Vékes, Nagy. ill. Becsei; Szentes-Mórahalom 0-1, gsz: Romek. 3. forduló: Mórahalom-Kistelek l-l, gólszerzők: Farkas, ¡11. Becsei; Szeged-Szentes 0-2, gsz: Nagy, Huszka; Szeged-Mórahalom 2-1, gsz: Gedei, Vékes, ill. Lázár; Szentes-Kistelek 0-1, gsz: Becsei; Mórahalom-Szentes 0-2, gsz: Siha, Balázs; Kistelek-Szeged 3-1, gsz: Becsei (2), Kordás. III. Szabó. A bajnokság állása három forduló után: 1. Szentes 17, 2 Kistelek 16, 3. Szeged 9, 4. Mórahalom 7 ponttal.