Délmagyarország, 2005. július (95. évfolyam, 152-177. szám)
2005-07-18 / 166. szám
2 •BELFÖLD - KÜLFÖLD» HÉTFŐ, 2005. JÚLIUS 1«. Repülők ütköztek POZSONY (MTI) Összeütközött két magyar kisrepülő szombaton reggel Szlovákiában, a likavkai vár légterében. A szerencsétlenség következtében két személy életét vesztette. Mindkét kisrepülőnek magyar állampolgárságú személyzete volt: az egyikben két budapesti illetőségű személy, egy férfi és egy nő ült, akik az ütközés után ejtőernyővel kiugrottak a repülőből, és szerencsésen földet értek, a másik kisrepülőnek azonban az ütközés közben valószínűleg letörött az egyik szárnya, és a benne ülő két magyar állampolgár a földre zuhanva szörnyethalt. A két túlélőt, a 47 éves budapesti nőt és a 48 éves budapesti férfit sokkos állapotban kórházba szállították. Az iraki különleges bíróság vasárnap ismertette a Szaddam Húszéin volt iraki elnök elleni első vádakat. Raid Dzsuhi, a törvényszék vezető vizsgálóbírája kijelentette, hogy a volt diktátort a Bagdadtól északra fekvő Duzsail síita muzulmán faluban elkövetett gyilkoságokkal kapcsolatban vádolják. Szaddám Húszéin ellen ezenkívül még három más üggyel összefüggésben is vádat emeltek. • VALUTAVÁLTÓ 1 Vételi Eladási euró 240,69 253,03 USAdollár 198,91 209,11 angol font 350,23 368,19 cseh korona 7,75 8,57 horvát kuna 32,11 35,49 svájci frank 153,66 163,16 szlovák korona 5,99 6,63 SESESifli Húszra emelkedett a júliusi romániai árvizek halálos áldozatainak száma. A román miniszterelnök hangsúlyozta, hogy elsőként Magyarország ajánlott segítséget Romániának. BUKAREST (MTI). Victor Paul Dobre, a román közigazgatási és belügyi tárca államtitkára elmondta, hogy a dél-moldvai árvízben legsúlyosabban érintett Vrancea megyében 12, Bákó megyében 4, Fehér, Galac és Tulcea megyében pedig egy-egy személy vesztette életét az árvízben. Valamennyien 60 év fölötti emberek, akiket azért nem lehetett megmenteni, mert megtagadták, hogy elhagyják otthonukat. Traian Basescu román államelnök, aki Vrancea megyében járt helyszíni szemlén, a halottak nagy száma láttán szigorúan elrendelte: az illetékes szervek vizsgálják ki, minden érdekelt megtett-e mindent azért, hogy az árvíz sújtotta településeken minden egyes lakoshoz eljusson a hivatalos figyelmeztetés a közelgő veszélyre. Az elnök hangsúlyozta: elméletileg minden esély megvolt rá, hogy egyetlen emberélet sem vesszen el az árvízben, hiszen ma már Romániában kiépült a korai árvízi riasztás országos rendszere, amely 24 órával előbb figyelmezteti a lakosságot a közelgő veszélyMAGYAR SEGÍTSÉG Magyar katasztrófavédelmi csoport indult 1 s szombaton reggel Romániába az árvíz sújtotta területre, a Magyar Vöröskereszt 15 millió forintos adományt küldött, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai pedig este indulnak Kelet-Romániába, hogy vasárnaptól segítsenek szétosztani a Külügyminisztérium hárommillió forintos és a segélyszervezet félmillió forintos adományából vásárolt élelmiszereket az árvízkárosultaknak. A 12 tagú magyar katasztrófavédelmi csoport a romániai Vrancea megyében Focanl településen egészségügyi és műszaki jellegű mentéseket végez. A víztisztításban segédkező hét szakember héttőn indul, miután az egészségügyi csoport felderítette, milyen útvonalon juthat el a tisztítóberendezést szállító, mintegy tíztonnás teherautó a helyszínre. re. Ezt a figyelmeztetést, sajnos, nem mindenütt tartották tiszteletben - mondta az elnök, aki megállapította, hogy ebből a szempontból Vrancea megyében súlyos mulasztások történtek. Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök kiemelte: a Románia számára segítségüket felajánló európai közösség államai közül elsőnek ezúttal is Magyarország jelentkezett elsőként, s felajánlotta, hogy 18 tagú egészségügyi, valamint víztisztító és -fertőtlenítő csoportot ajánlott fel. A román kormányfő közölte: pillanatnyilag nincs ok újabb árvizektől tartani, és szükség esetén a hatóságok idejében riasztják a lakosságot és a helyi szerveket. Hangoztatta, ebben a pillanatban továbbra is gondot okoz a Bákó, Braila, Vrancea és Galac megyében kialakult súlyos helyzet. Ebben a négy megyében regisztrálták a Moldva-szerte tapasztalt árvízkárok 86 százalékát - közölte a miniszterelnök, s ezzel helyesbítette a román belügyi tárca vezetője által a sajtó képviselőivel közölt adatot, miszerint az országos árvízkárok 85 százaléka keletkezett a négy moldvai megyében. Tariceanu közlése szerint a román hatóságok elsősorban ivóvizet és kenyeret osztanak a katasztrófa sújtotta települések lakosai között. Az életfontosságú víz és kenyér mellett gondoskodnak róla, hogy a bajba jutottak román forrásokból származó szappant, fogpasztát, fehérneműt és gumicsizmát kapjanak. A román egészségügyi minisztérium már gondoskodott 23 ezer árvíz sújtotta lakos járványellenes beoltásáról, de az akció tovább folytatódik, és összesen 60 ezer emberre terjed ki. Az érintett településeken rendkívüli egészségügyi segélyhelyeket létesítenek. Újabb két gyanúsítottat tartóztattak le Már 55 halottja van a londoni akciónak Újabb két gyanúsítottat tartóztattak le Pakisztánban szombatra virradóra a londoni merényletek kapcsán. A brit fővárosban történt robbantások áldozatainak száma 55-re emelkedett. ISZLÁMÁBÁD (MTI/REUTERS) Egy pakisztáni hírszerzési illetékes közlése szerint a gyanúsítottakat Lahor városában vették őrizetbe, néhány órával azután, hogy Fajszálábádban négy olyan személyt fogtak el, akiknek a feltételezések szerint közük van a múlt csütörtöki, 55 halálos áldozatot követelő, metró- és autóbusz-merényletekben. A pakisztáni hatóságok arra kíváncsiak, hogy a két újabb gyanúsított állt-e valamilyen kapcsolatban az egyik londoni öngyilkos merénylővel, a pakisztáni származású Shehzad Tanweerrel. Tanweerról ugyanis kiderült, hogy az elmúlt két évben kétszer hazalátogatott, és akkor Fajszálábádban, illetve Lahorhan járt. Fajszálábádban a későbbi kamikázc 2003-ban találkozott Oszama Nazírral, a betiltott Dzsais-e-Mohamed, al-Kaida-kapcsolatokkal rendelkező szervezet jelenleg bebörtönzött tagjával, majd 2004 decemberében Tanweer ismét hazautazott, és akkor az idén februárig Lahorban maradt. Ez idő alatt több, radikális iszlám csoportok által vezetett iskolába is ellátogatott. Ötvenötre emelkedett a múlt heti londoni merényletsorozat halálos áldozatainak a száma közölte szombaton a Scotland Yard. A londoni rendőrség közleménye szerint a sérültek egyike az éjszaka meghalt a kórházban. Az újabb áldozat kilétét nem közölték. Sir tan Blair, a Scotland Yard főparancsnoka előző nap azt mondta, hogy akkor még kilenc sérült volt válságos állapotban a kórházak intenzív osztályain. A múlt csütörtöki négy robbantásban összesen hétszázan sérültek meg. A halálos áldozatok száma valószínűleg még mindig nem végleges, mert továbbra is folyik a mentés a legsúlyosabban érintett helyszínen, a Kingís Cross metróállomás alagútjában. Az itt felrobbantott szerelvényben becslések szerint 26-an haltak meg. Közel száz áldozata van egy bagdadi merényletnek Az al-Kaida fenyeget Kilencvennyolc embert ölt meg egy üzemanyag-szállító tartálykocsit felrobbantó öngyilkos merénylő Bagdadtól dclre Irakban. Több mint 150-en megsebesültek, és közülük sokaknak súlyos az állapota - közölte vasárnap Hilla tartományi főváros kórházának egyik tisztségviselője. KERBELA, BAGDAD (MTI/REUTERS/AFP) Elmondta, hogy az adatokat több kórház megkérdezése alapján összesítette. A Bagdadtól 60 kilométerre délre lévő Muszajjib zsúfolt piaca közelében szombaton elkövetett robbantás közel egy éve a legvéresebb terrorcselekmény az arab országban. A merénylet clkövetőjeként az al-Kaida terrorhálózat jelentkezett egy interneten közzétett közleményben, és bejelentette, hogy további erőszakos cselekmények várhatók. „Haszan Ibrahim az-Zaidi támadása immár második napja folytatódik autóba rejtett pokolgépekkel, mártírok által elkövetett támadásokkal és összecsapásokkal. A müvelet a tervek szerint folytatódik, és figyelmeztetjük Isten ellenségeit, hogy továbbiak következnek. Kérjük muzulmán testvéreinket a világban, kérjék Istent, hogy adjon nekünk győzelmet" - áll az al-Kaida közleményében. A robbanás után szemtanúk látták, amint egy égő ház erkélyéről kétségbeesett szülők ledobták a gyermekeiket, hogy így próbálják megmenteni őket a lángoktól. Az egyik helyi lakos, Mohszen Haszim elmondta, hogy a robbanás után megtalálta 18 éves fia fejét, de a testére nem tudott ráakadni. Szabáh al-Hafagi orvosnak, aki hetven méterre állt a tartálykocsitól, amikor az felrobbant, egy lángnyelv az egész testét megégette. A tartálykocsi egy olyan negyedben parkolt, ahol sem az iraki rendöröknek, sem az amerikai katonáknak nincsen állásuk. Két lakóház leégett, több üzlet, egy forgalmas kávézó és egy mecset megrongálódott. Emellett iraki és amerikai járőrök elleni négy öngyilkos pokolgépes merényletben vasárnap további 19 ember meghalt. Hatalmas károkat okozott az árvíz Romániában Húszan vesztették életüket Kést dobott a feleségébe VESZPREM (MTI) Tőrkést dobott felesége derekába szombaton délután a balatonfüzfői Fövenyes strandon egy várpalotai férfi, az asszony a helyszínen életét vesztette. A várpalotai házaspár a strandon heves vitát folytatott, majd a 35 éves férfi távozó felesége után dobta tőrkését, amely az asszony derekába fúródott. A férfit emberölés bűntettének alapos gyanújával őrizetbe vették, tegnap pedig a pszichiátriára szállították. Vádemelés Szaddám ügyében BAGDAD (MTI/REUTERS) Öngyilkos merénylő robbantott Törökországban 1 Türistákat szemelt ki célpontként ISZTAMBUL (MTI) Fotó: MTI/Haáz Sándor A CNN Türk televíziós csatorna szerint öngyilkos merénylő követte el a robbantást a nyugat-törökországi Kusadasi tengerparti üdülővárosban. A helyi hatóságok egyelőre nem erősítették meg ezt a változatot. Kusadasi alkormányzója az NTV magántelevízióban nem zárta ki, hogy kamikáze akciójáról van szó, de a rendőrség még nem zárta le a robbanás körülményeinek kivizsgálását. A minibusz turistákat szállított a város és a külföldiek által nagyon kedvelt tengeri strand között. Az áldozatok számáról továbbra is ellentmondásos jelentések látnak napvilágot. A televízió előbb öt, majd négy halottról beszélt, a helyi rendőrség három halálos áldozatról és 10 sebesültről számolt be, míg az alkormányzó szerint négyen haltak meg, és 14 volt a sebesültek száma. Sebesült külföldi turistát visznek a mentőautóhoz a robbantás után MTl/Al'-fotó A hegyekből lezúduló és medréből kilépő Tatros folyó elmosta a vasúti töltést Csíkszereda és Moldva közt Főszerkesztő S/l I EY ANDRÁS • Főszerkesztő-helyettes ÖRFI FERENC, V FEKETE SÁNDOR • Szerkesztik KOVÁCS ANDRÁS, SZÁVAY ISTVÁN • Rovatvezetők: HEGEDŰS SZABOLCS (hielléklctekl, MISKOLCZI RÓBERT |fotó|, SULYOK ERZSÉBET (hír és információi, SÜLI RÓBERT (sport) • Délvilág szerkeszt,Yxcgvczctő: BAKOS ANDRÁS (Csongrád, Makó, Szentesi, SZÖC.I ANDREA (Hódmezővásárhelyi • Kiadó és szerkesztőség: 6720 Szeged, Stefánia 10., Sajtóház. Levélcím: 6740 Szeged, PL: 153. Telefon: 62/567-BSS. Titkárság: 62/567-800. Fax: 62/567-881. Sportrovat: 62/567-882. Interneteim www dcltnagyar.hu • E mail szerkesztőséget delmagyar hu • 6800 Hódmezővásárhely, Szegfű u. 1-3. Tel /fax: 62/241-905. Hirdetési tel./fax: 62/242-41». 6900 Makó, Szegedi u. 9-13. Tel. 62/213-391, hirdetésfelvétel és előfizetés Tel./fax: 62/213-198. 6600 Szentes, Kossuth u. 8. lel 63/401-024. Tel./fax: 63/314-838. 6640 Csongrád, Kossuth tér 9-11, Tél./íax: 63/481-010. • KIADJA ÉS ELŐFIZETÉSBEN TERIESZTI A DÉLMAGYARORSZÁG KIADÓ • Ktadóigazgató: PAP KLÁRA. Kiadói tiikársig: tel : 62/567-870. • Hirdetési igazgató KONKOLY BELA. tel. S67-842, la». 667-887 Hirdetésfelvétel 62/567-835. Fax: 62/567-885. • Nyomdavezető: HOCZ PÁL. Nyomás: 6725 Szeged, Kálvária sgt. 67. Telefon: 62/466-847. • Marketingvezető: NÉMETH ILDIKÓ. TEL: 62/567-872, fax: 62/567-884.Hsijesztési vezető: KÓTI ZOLrÁN lérlesztés: 62/567 864. Előfizetés 06/80/821-821 (ingyen hívható). Példányszámunkat a Matesz hitelesíti Előfizetési díj egy hónapra 1455 Ft (Délmagyarországi, 1355 Ft (Délvilág) • Árus terjesztés: Délhír Rt. és Délmagyarország Kiadó • ISSN 0133-025X (Délmagyarország), ISSN 1416 0099 (Délvilági • A Délntagyamrszág Kiadó a Lapcom Kft. tagja. Ügyvezető igazgató: SZAMMER ISTVÁN.